-

 „Teachers, leave those kids alone!"

Egyáltalán nem szokatlan választás ma már, ha egy frissen érettségizett diák nem Magyarországon kívánja folytatni a tanulmányait, minden negyedik eleve így is tervezi. És őszintén szólva elnézve a hazai oktatás gyakran katasztrofális színvonalát, teljesen meg is értem a döntésüket. Az Engame Akadémia hazai gimnazista diákok körében végzett nem reprezentatív felmérése kifejezetten elkeserítő képet fest a jelenlegi állapotokról, miszerint:

csak minden második gyerek szeret itthon iskolába járni.

(Az otthonomban elvégzett, még kevésbé reprezentatív felmérés szerint viszont egy sem...) De miért csodálkozunk? A megkérdezett ötszáz diák, ötszáz szülő, és száz tanár szinte egybehangzó véleménye volt, hogy a tananyag mennyisége abszolút túlzás, és irreálisan sok az óraszám is. Ennek ellenére siralmas a magyar diákok felkészültsége, ha összehasonlítjuk az Európa nyugatabbik felén tanuló társaikéval.

Indulj el egy úton, én is egy másikon...

A gyerekek itthon abban sem kapnak sok segítséget, hogy egyáltalán világosan lássanak a lehetőségeiket illetően, és ezáltal dönteni tudjanak, melyik szakirányba lenne érdemes orientálódniuk. Sem a tehetségüket, sem a készségeiket nem mérik fel az iskolában, de azzal sincsenek nagyon tisztában, hogy milyen alternatíváik vannak. Így azonban piszok nehéz a választás. A kellő tájékozottság és önismeret hiányában alakulhat aztán ki az a jól ismert forgatókönyv, amikor valaki egy-két éveket jár különféle egyetemekre, hol a szülők elvárásainak, hol a saját tévképzeteinek megfelelve, hogy aztán végül mindenhonnan kihulljon. Ez lehet az egyik oka annak, hogy

Magyarországon a felsőoktatás során lemorzsolódó hallgatók száma is jóval magasabb, mint Nyugat-Európában.

Amerikából jöttem, mesterségem címere: iOS fejlesztő

A „mi leszel, ha nagy leszel” nagy horderejű kérdésének eldöntésében önmagában nem elég, ha csak a kecsegtetően vastag fizetés, vagy a kedvenc tanár befolyása a mérvadó. Az önismeret, az ambíció, a szorgalom, a képességek, tehetségek birtoklása mellett elengedhetetlen a flexibilitás és a gyors adaptáció.

Soha korábban nem volt még ilyen fontos a gyors alkalmazkodóképesség a munkaerőpiac világában. Hol van már a régi módi, amikor az ember az iskolapadból beesett a vállalat bombabiztos pozíciójába, hogy ott eltevékenykedjen pár évtizedet a nyugdíjig? A világ elképesztő iramban változik, és ehhez valamennyiünknek adaptálódni kell. Egy felmérés szerint az amerikai munkavállalók fele fogja elveszíteni az állását az elkövetkező húsz évben a technológiai fejlődés miatt, hiszen jóval egyszerűbb, gyorsabb, de legfőképp olcsóbb lesz ugyanazt a munkát robotokkal elvégeztetni.

Emellett azonban szintén rohamos tempóban teremtődnek újabb és újabb állások és lehetőségek is. Tíz évvel ezelőtt még valószínűleg alapos körberöhögést, vagy egy jól irányzott atyai megkeretezést kapott volna az a gyerek, aki zumba-oktató, bikinitest-tréner, adatfelhő-specialista, iOS fejlesztő, vagy közösségi médiagyakornok akart volna lenni. Manapság azonban ezek a legnépszerűbb pozíciók a Linkedin adatai alapján.

Jó pap holtig

Fogas kérdés azonban, hogy a húsz-harminc éve változatlan, ósdi módszerekkel operáló magyar oktatásból kikerülő diák mennyire lesz képes megfelelni a modern élet kihívásainak? Valóban az a fiatal részesül előnyben, aki hatalmas lexikális tudást biflázott be az intézményekben töltött 12 éve során? Aki keni-vágja a történelmi évszámokat, a periódusos rendszert, az Árpád-házi királyokat és az igeragozást? De mondjuk halvány lila dunsztja sincs az érveléstechnikáról, pénzügyi tudatossága praktikusan nem létezik (erről a problémáról korábban már írtunk ITT), képtelen összedobni egy prezentációt, soha nem dolgozott csapatban, lövése sincs az állampolgári jogairól, és az ájulás környékezi, ha idegen nyelven kell megszólalnia...

Sajnálatosan kiábrándító, hogy a hazai egyetemek sem képesek felnőni ezekhez a feladatokhoz. Nem, vagy csak lassan haladnak a korral, ugyanazokat a tantárgyakat kínálják, mint két évtizeddel ezelőtt. Ezzel szemben külföldön olyan szakirányok közül választhatnak a hallgatók, mint a digitális business, divatmenedzsment és marketing, kiberbiztonság és katasztrófa-menedzsment. Csoda, ha egyetlen magyar egyetem sem található Európa top kétszáz felsőoktatási intézménye között?!

Pedig azt már most is lehet tudni, hogy a mai tizenévesek kétharmada olyan területeken fog dolgozni, amelyek még egyáltalán nem is léteznek.

„If you love somebody, set them free"

A másik, leginkább a szülői szívnek nehéz kérdés, hogy ezek után hogyan tovább? Egyre több és több diák ragadja meg a lehetőséget, hogy ne itthon tanuljon. Ez a trend egyébként önmagában nem speciálisan magyar. Hollandiából is, – ahol pedig kifejezetten magas színvonalú az oktatás –, szívesen mennek a fiatalok külföldre tanulni, világot látni, élményeket szerezni. De mi lesz utána? Őszintén, mekkora az esélye annak, hogy a ropogós, külföldi bizonyítvánnyal rendelkező gyermekünk azonnal hazasprintel Magyarországra a diplomaosztóról, hogy a külhonban megszerzett hipermodern, rugalmas tudását a lomha itthoni körülmények között kamatoztassa?

És mi, szegény hátrahagyott szülők vajon mit tehetünk? Nehéz ügy... Hiszen természetes, hogy a legjobbakat kívánjuk csemetéinknek. Ezért mindannyiunknak drukkolok, hogy sikerüljön kihozni a legjobbat a képességeikből, akár itthon, akár külföldön. És közben fájó szívvel, de realistán igyekszem berendezkedni a távkapcsolatra.

 Fiala Borcsa

 Kép: Flickr