Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
Hogyan tud az ember megküzdeni a gyászával, és a ténnyel, hogy mindkét szülőjét rövid időn belül elveszíti, miközben egy „menő ügynökségnél” dolgozik, ahol a kedvesség, a haverkodás, a kapcsolatépítés mindennek az alapja? Olvasói vallomás.
Huszonévesen az első komoly kapcsolat. Tudod, olyan, akit már bemutatsz a szüleidnek, nem csak a barátoknak. Aki hivatalos minden családi szülinapra, sőt a családod számon tartja az ő szülinapját, ünnepeit is, már a szülők is megismerkedtek egymással. Az első közös nyár is eltelt iskola nélkül, jönne a nagybetűs élet, amit szépen elterveztetek. És vége!
Novella egy olvasónk, Molnár Gitta tollából, amihez valószínűleg sokan tudtok majd kapcsolódni.
„A férfiak nagy része egész nap úgy kezelt bennünket, mint megmentésre szoruló, elesett asszonyokat, akiknek válláról le kell venni a terhet, különösen ügyelve azokra a feladatokra, amikhez mi túl gyengék vagyunk.”
A nagypapa, aki szívesen kommentálta a focimérkőzéseket, életében először (és utoljára) a pályán találja magát, hogy megmutassa mindenkinek, hogyan kell az elméletet gyakorlatba is átültetni.
Novella a régi babonák idejéből, amikor úgy hitték: akin rajta van a havibaja, az nem nyúlhat ételhez, mert azzal rontást hoz mindenkire.
A cukorbetegséggel élő Paróczai Gergely fél év alatt 8 műtéten esett át, és számot kellett vetnie saját felelősségével a látása elvesztésében. Bár egy ideig kérdéses volt számára, „mit tud még kihozni az életéből”, és az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta, végül a 30. születésnapján úgy döntött: a pozitív változások mellett köteleződik el.
Egy alkoholbeteg apa még húsz évvel a halála után is képes fájdalmat okozni. A függősége, a nemtörődömsége, az általa elkövetett elhanyagolás továbbra is hatással van az immár felnőtt lánya életére, párkapcsolataira. Le lehet zárni a múltat? El lehet engedni a gyerekkor nyomasztó emlékeit? Az, hogy az alábbi levél elkészült, fontos lépés lehet hozzá.