„Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá” – Esterházy Péter legfrappánsabb gondolatai

–

A kapcsolatokról

Esterházy Péter sokszínű egyéniség volt – egyaránt beszélt a matematika és a futball nyelvén, és ugyanúgy megfért szövegeiben a pikírt humor, mint az intellektualizálás. És mindez bőven elfért egymás mellett akkor is, ha szerelemről, és akkor is, ha családról vagy barátságokról volt szó. Az Egy nő című kötete szintén a kedvenceim közé tartozik, de a Rubens és a nem-euklideszi asszonyok bizonyos részei is örökzöld igazságokat adnak át az emberi kapcsolatokról. De ha többet szeretnél megtudni arról, hogyan is létezett más emberek között Esterházy, szeretettel ajánlom Both Gabi írását – addig is, íme, néhány gondolat az írótól a teljesség igénye nélkül

„Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.”

„Semmi sem olyan értékes, mint ami te vagy másokban, és a többiek tebenned.”

„Ez már így elég, nem? Kívánás plusz beszélgetés, együtt és kitartóan, az már szeretlek, nem?”

„ – Egy rendes apa mindent tud.
– Mindent, azt tudtam. Csak azt nem tudtam, hogy a minden milyen kevés.”

„Nézd – mondtam, egy darab elmegy belőlem, azzal a céllal, hogy nálad legyen, föltéve, hogy te engemet, mint Nálad-lévőt elfogadsz.”

„Van egy nő. Úgy van velem, mint én vele, gyűlöl, szeret. Amikor ő gyűlöl, én szeretem, amikor ő szeret, én gyűlölöm. Más eset nincs.”

Az irodalomról

Esterházy irodalmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ezt támasztja alá a puszta tény, hogy könyveit 22 nyelvre fordították le, és filmek is készültek a történeteiből. Az írás témája pedig sokszor maga az írás volt. Elhivatottságát bizonyítja, amikor úgy fogalmazott: ha élet és irodalom közül kell választania, ő az utóbbira voksol, mert végső soron az élet igazságai az irodalom igazságai is egyben. De hogy egészen pontosan hogyan is gondolkodott az alkotásról, arra rámutatnak például ezek a sorok:

„A valódi irodalmi mű, nem is okvetlenül a remekmű, mint egy élőlény: kimeríthetetlen. És szabad.”

„A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik. Öncenzúrán most nem azt a pusztító és bornírt processzust értem, amit gyakorolunk; szerte a világon, hol politikai, hol gazdasági kényszerek miatt – hanem azt az ősi tiltást, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.”

„A művészet nemcsak szakma, hanem kegyelem is.”

„Fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Egy izgatott, türelmetlen társadalom nem szereti az oktalan dolgokat. Márpedig az irodalom ilyen, ok nélküli. A türelmetlen társadalom a hasznosat keresi. Az irodalomban is azt keresi, ami hasznos. És hát, aki keres, talál. De az irodalom maga erre nem sandíthat. Az irodalomnak nincsen célja. Az irodalom nem olyan, mint ahogy a tévében látszik. Hogy színes, kicsit szélesvásznú és megnyugtat és fölemel. A központi fűtés és a lottóötös, az ilyen, megnyugtat és fölemel.”

„Alkotni talán nem jelent mást, mint a szeretet útjain tűnődni: kit, mikor, hol érint meg a szeretet.”

„Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat – mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő. Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nem csak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző.”

A mulandóságról

Vannak témák, amikről nehéz beszélni, amiket még napjaink felvilágosult társadalmában is tabu övez. Na, Esterházy ezekre a tabukra már több mint tíz éve is fittyet hányt – ő magasról tett arra, hogy mit illik és mit nem illik felhozni. Sőt. Noha egy percig sem tagadta, hogy tart a haláltól és nem szívleli a fájdalmat, a feldolgozás eszközéül nem a szőnyeg alá söprést, hanem az explicit, zavarba ejtő, sokszor ironikus szembenézést választotta. Íme, néhány gondolata a halálról:

„Az idő nem folytonos. Nem folyik, nem is csordogál vagy zubog, hanem le-lecsap az emberre, mint egy vérszomjas antilop.”

„Létünk legszomorúbb ténye, hogy reményeinkkel és törekvéseinkkel lassan elkopunk.”

„Úgy halunk, ahogy éltünk. – Ez a vég, amikor bölcsességekhez jutunk.”

„Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.”

„Aki él, nem rejtőzhet el. Szép lassan minden megtörténik az emberrel. Zsugorodik a zsugori idő.” 

„Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás.” 

…és aztán az életbölcsességek

És akkor jöjjön egy nagy csokor idézet, aminek nem is tudtam, milyen címet adhatnék, nélkülük azonban elképzelhetetlen lenne ez a cikk. Hiszen – ahogy az sejthető – Esterházy legfrappánsabb gondolatai sem korlátozódtak kizárólag a kapcsolatokra, az irodalomra, és a halálra. Szóval íme, a „maradék” (szigorúan pejoratív előjel nélkül), azok a gondolatok, amiket vétek lett volna kihagyni:

„Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”

„Bizonyos tettek elmulasztása semmiképpen sem kisebb bűn, mint egynémely vétkes cselekedet megtétele.”

„Nem a problémák megoldása a nehéz, hanem az, hogy miként vessük fel őket.”

„Lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni.” 

„Csinálhattok bármit, nincs más választás, vagy hinni, vagy tagadni, vagy kételkedni.”

„A világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá.”

„Ha éktelen baromsággal találkozik az ember, mindig fönnáll a dilemma, hogy ha rendesen foglalkozunk vele, az olyan, mintha komolyan vennénk, ha meg sehogy, akkor az a veszély fenyeget, hogy mások veszik komolyan.”

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Stekovics Gáspár

Takács Dalma