Nem szemetelni – nem pusztán kulturáltság kérdése, hanem az életben maradásé is

–

Világéletemben egyértelmű volt, hogy a szemétnek a kukában a helye 

Kulturált ember nem szemetel, ezt mondta már a nagymamám, és ezt vallották a szüleim is. 

Mindig elszörnyedve néztük utazásaink során, hogy nincs olyan kilátó és természetvédelmi terület, ahol ne lenne legalább minimális szemét. Emlékszem, egyszer Görögországban voltunk, a Navagio-öbölben, ami az ország egyik legjellegzetesebb kilátásával büszkélkedhet – hajóronccsal, majdnem fehér homokkal, lehetetlen türkizkék tengerrel –, de ha pusztán a lábunk elé néztünk, akkor láthattuk, hogy vastagon, szinte bokáig ért a szemét. Palackok, csikkek, műanyag evőeszközök. Akkor, abban a pillanatban, gyilkos indulat szállt meg, átkozódtam. 

Akkor még nem tudtam, hogy aki már odáig eljut, hogy megnézi (vagy csak lefotózza) a páratlan kilátást, kiissza a szénsavas üdítőjét, majd eldobja a palackot, azt én már hiába átkozom, annak hiába magyarázok bármit. 

Az ilyen ember mindenre jogot formál: nemcsak arra az üdítőre, ami az elképzelése szerint alanyi jogon jár neki, hanem arra is, hogy ne kelljen a kukáig elsétálnia, vagy, mondjuk, az autójával hazavinnie az otthoni (szerencsés esetben szelektív) kukáig. Jár neki a fotó, amivel villoghat, hogy milyen helyekre eljutott, de a szemetelést már nem dokumentálja. 

A kilátásra valószínűleg már rég nem emlékszik, tán azt se tudja, mi az öböl neve. De a szemete máig ott van. És gyaníthatóan máshol is. Azt hiszem, neki nem taníthatták soha, hogy ilyet nem csinálunk. Márpedig ezt megtanulni ma már nem pusztán kulturáltság kérdése, hanem a dolgok mostani állása szerint az életben maradásé is. 

Sorra dőlnek meg a melegrekordok, egyik természeti katasztrófa jön a másik után, sőt már azt is megtapasztalhattuk, milyen, ha végigsöpör rajtunk egy világjárvány. 

A klímaváltozás nem jön, hanem itt van, sőt a java még csak most következik. Annyit halljuk, hogy már közhelynek számít, pedig láthatóan nem lehet eleget ismételni. Azon túl, hogy nekünk, felnőtteknek muszáj felnőnünk a feladathoz, minden eddiginél fontosabb, hogy a gyerekeinket is klímatudatosan neveljük. 

A Föld bajnokai

Ez a fajta edukáció ideális esetben otthon kezdődik, de az lenne az igazi, ha az oktatási intézményekben is lehetőség nyílna arra, hogy a gyerekek minél változatosabb módon elsajátíthassák a környezetbarát szemléletet. 

Erre kínál lehetőséget a Föld bajnokai nevű pályázat, amit az E.ON Hungária Csoport már második alkalommal hirdet meg, és a célja nem más, mint a gyerekek környezeti fenntarthatóságra nevelése. A pályázatra olyan gyerekekből, tanárokból vagy szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, amelyek tagjainak szívügyük a környezetvédelem, és aktívan szeretnének tenni a zöldebb jövőért.

Olyan projektekkel lehet pályázni, amiknek központi témája a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme, a hulladék-újrahasznosítás, a természeti erőforrások fenntartható használata, vagy a biodiverzitás.

A zsűri (dr. Ürge-Vorsatz Diána, Nagy Réka, azaz Ökoanyu, Szomolányi Katalin, Pokorny Lia és az E.ON Hungária Csoport vezérigazgatója, Guntram Würzberg) által legjobbnak ítélt pályázatok között összesen huszonötmillió forintot osztanak szét, ezzel segítve a programok megvalósulását. 

Tudom, sokan ilyenkor elkezdik forgatni a szemüket, mondván, ettől nem áll meg a klímaváltozás. Nekik üzenem, hogy nézzék meg a tavalyi nyertesekről szóló videókat. Emlékszem az akkori sajtóeseményre, amelyen kihirdették a nyerteseket, egy ponton – magamat is meglepve – könnyekben törtem ki. Olyan feltöltő és 

reményt adó volt látni ezt a sok kreatív, tettre kész embert, gyereket, felnőttet, szülőket, pedagógusokat, akik nem fásulnak bele a reménytelenségbe, nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy másoktól várják a csodát, hanem igenis tesznek azért, hogy a jövő ne csak a túlélésről szóljon. 

A gyerekekért a gyerekekkel

Van az a fajta sodró lendület, amit leginkább a gyerekeknél tapasztalhatunk, amikor olyasmiről mesélnek, ami nagyon fontos nekik. Pontosan ez a tiszta szívű lelkesedés árad a pályázókból, amikor a bemutatkozó videóikban a komposztáló felállításáról, veteményesgondozásról, állattartásról, madáretető, bogárhotel készítéséről, vagy akár edukációs app fejlesztéséről beszélnek. Legyen szó pedagógusról vagy gyerekről, öröm nézni, hogy a bolygó jövője minden pályázó szívügye. 

Az egyik győztes pályázat nemcsak azért nőtt nagyon a szívemhez, mert a szülővárosomhoz, Debrecenhez kötődik, hanem mert a DNRE Immanuel Otthon és Iskola fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozik – látszólag tehát kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a jelen vagy a jövő zöld-e.

De a pedagógusok tudják, hogy a természet közelsége milyen gyógyító tud lenni, és azt is, hogy ha valódi segítséget szeretnének nyújtani, akkor arra is kell gondolni, hogy a gyerekek később is megállhassanak a lábukon.

Az iskolának van két szőrös lakója is, egy póni és egy nyuszi, az ő gondozásukban a gyerekek is aktívan részt vesznek. Magaságyásokban termesztik a zöldséget, amivel etetik az állatokat, illetve papírbriketteket készítenek rászoruló családoknak. 

Mindennek a hatására a gyerekek megtapasztalhatják, milyen felelősséggel tartozni egy másik élőlény iránt, hogy milyen, ha ők is tudnak másokon segíteni. Hogy a segítség mindenkinek jár, és nincs olyan, aki ne tudna a maga módján legalább valamiben részt vállalni belőle. 

A pedagógusok szerint sok szempontból fontos, hogy ne csak azzal találkozzanak a gyerekek, hogy mindent megcsinál helyettük valaki más. Mindenki képes valamire, csak lehetőséget kell hozzá adni. Páratlan hozzáállás és megközelítés!

Vajon hányan vannak, akik egészségben, bőségben élnek és közben magasról tesznek arra, mi történik a bolygóval? Közben itt ez az iskola csupa keményen, de tiszta szívvel dolgozó pedagógussal, halmozottan sérült gyerekekkel és mégis jut arra erő, idő és energia, hogy közösen, a maguk módján tegyenek a fenntarthatóbb életért. 

A pályázatnak hála folytathatják és továbbfejleszthetik a programjukat, ezzel példát mutatva másoknak is. 

A Föld bajnokai pályázatra április ötödikéig lehet jelentkezni, és mivel már tavaly is négyszáz intézmény jelentkezett, remélhetően idén még többen próbálnak szerencsét. 

Érdemes megnézni a tavalyi tizennégy győztes pályázó videóját, azoknak is, akik semmilyen oktatási intézményhez nem tartoznak, mert a klímaszorongáson is rengeteget segíthet, ha látjuk ezt a sok tiszta tekintetű embert, akik küldetéstudattal, szeretettel és törődéssel, a maguk léptékével szeretnének hozzátenni a bolygó megmentéséhez. Én buzdítanék mindenkit arra, hogy jelentkezzen, vagy ha nem, akkor viszont terjessze ennek a pályázatnak a hírét, mert a jövő felnőttjei már nem követhetnek el olyan hibákat, mint azok, akik a kilátóban szemetelnek. Nincs annál fontosabb feladatunk, mint gondoskodni arról, hogy a gyerekek olyan szemlélettel nőhessenek fel, amiben tényleg segítünk egymásnak, óvjuk a környezetünket, és összefogunk egymással.

Ha minden gyerek a világon így nőhetne fel, hátradőlhetnénk. Ezt sajnos nem befolyásolhatjuk, de azért tehetünk, hogy legalább Magyarországon picit megváltoztassuk a szemléletet. A gyerekekért, együtt a gyerekekkel. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / nicoletaionescu

Szabó Anna Eszter