Egy talpig becsületes férfi – ilyen volt Gregory Peck a filmvásznon, és az életben is

–

Egy valódi kemény férfi

Legtöbbször hősies, bátor, nemes lelkű jófiúkat játszott, olyan figurákat, akik látják az igazságtalanságot, és felveszik ellene a harcot, kerüljön bármibe is. A közvélemény szemében Gregory Peck is ilyen ember volt: az igazi régi vágású gentleman. Talán ez is az oka, miért kapott vegyes kritikákat, ha kivételesen rossz embert alakított, például dr. Josef Mengelét A brazíliai fiúkban, vagy a Moby Dicket rögeszmésen üldöző Ahab kapitányt. 

Peck nem csak eljátszotta a kemény férfit, maga is az volt. Szinte soha nem használt kaszkadőröket, így aztán érték balesetek is. Amikor a Yellow Sky című westernt forgatták, leesett a lováról, és a bokája három helyen is eltörött. Peck szerint azonban pályájának legviccesebb pillanata mégis az volt, amikor a Moby Dickben majdnem meghalt egy gumibálnán lovagolva. Egy ízben megesett, hogy véletlenül teljes erőből orrba vágta az ellenfelét az 1962-es Rettegés foka forgatásán. Robert Mitchum azt állította, hogy még napokkal később is érezte az ütést, hozzátéve: cseppet sem tudja sajnálni azt, aki olyan tökkelütött, hogy bunyóba keveredik Peckkel.

A temetésén Roger Mahony, Los Angeles érseke, így emlékezett meg róla: „Hitelesen élte az életét, úgy, ahogyan Isten hívta és akarta.” Fia, Stephen Peck, pedig ezt mesélte róla egy interjúban:

„Egy igazi gentleman volt. Egy olyan generációból származott, amelyik komolyan vette a karrierjét, és ezt a mentalitást a magánéletébe is átvitte. Nem akarta, hogy lássák bármi hülyeséget csinálni.”

„Azt hiszem, a filmszínészet titka a teljes őszinteség a közönséggel – hagyni, hogy a valódi énedet lássák” – vallott ars poeticájáról Gregory Peck egy BBC-nek adott interjúban.

Családapa

1916. április 5-én született Kalifornia államban, La Jollában, Eldred Gregory Peck néven. Ki nem állhatta az első keresztnevét, amelyhez az édesanyja ragaszkodott, aki úgy érezte: az Eldred név különleges és egyedi. Gregory számára azonban inkább volt kínos és nehézkes, úgyhogy amint lehetett, elhagyta. A gyerekkorát nem érezte kiegyensúlyozottnak: még csak ötéves volt, amikor a szülei elváltak, ő pedig a nagymamájához került. Két kedves emléke maradt meg ebből az időszakból: az egyik a kutyája, aki mindenhová elkísérte, a másik pedig a heti rendszeres mozilátogatások a nagymamájával. Talán ezzel a gyerekkori töréssel magyarázható, hogy a család mindenekfelett állt az életében, és bár a munkája miatt sokat volt távol, amikor otthon tölthette az időt, igyekezett mindent bepótolni.

Nem színészóriásként volt odahaza jelen, hanem egyszerű férjként, apaként, majd nagypapaként.

Unokája, Ethan Gregory Peck, aki követte őt a pályán, úgy emlékezett rá, hogy a nagyapja volt az, aki megtanította a medencében a vízfelszínen lebegni, de a munkájáról nem beszélt otthon.

Egy tragédia azonban beárnyékolta a családi életét: legidősebb fia, Jonathan, harmincévesen fejbe lőtte magát. Pecket rettenetesen megviselte a tragédia, két évre a színészettől is visszavonult. „Az kísért, hogy ha itt lettem volna Los Angelesben, minden bizonnyal felhívott volna – mondta el egy interjúban. – Azt sajnálom, és ezzel életem végéig együtt fogok élni, hogy Franciaországban voltam Kalifornia helyett.” 

Élete szerelme

Pecknek ugyanis az ötvenes évek elejére javíthatatlanul megromlott a kapcsolata első feleségével, Greta Kukkonennel. Amikor megérkezett Olaszországba a Római vakáció forgatására, eléggé maga alatt volt magánéleti gondjai miatt. Ám egy nap Veronique Passani francia újságíró készített vele interjút, aki azonnal levette a színészt a lábáról. A megismerkedésükről mindig szívesen mesélte el a következő történetet: amikor visszatért Párizsba, felhívta Veronique-ot, hogy elhívja ebédelni, ám a lány habozott, hogy elfogadja-e a meghívást. A hezitálása okát később mesélte el: ugyanazon a napon interjút készített volna Albert Schweitzerrel Jean-Paul Sartre lakásán. Hogy újságírói szempontból, szakmailag mennyire volt bölcs döntés, a tekintetben bennem felmerülnek kétségek, bár teljesen megértem Veronique-ot, aki

végül másnak adta át a kivételes lehetőséget, hogy a Nobel-békedíjas polihisztorral beszélhessen, és inkább elment a színésszel ebédelni. Amikor ez kiderült, Peck csak annyit mondott: „Jól döntöttél, kölyök.”

És valóban: utána még 48 évig voltak együtt – egészen Peck haláláig. 

„Az első házasságom nem volt sikeres, bár három remek fiam született, de sajnos nem voltam túl jó férj. Aztán szerencsére találkoztam a megfelelő nővel, ezzel a bájos, szép, okos lánnyal, akit elküldtek velem interjúzni. A családban gyakran viccelődünk vele, hogy az a bizonyos interjú még mindig tart” – mesélte egy ízben Peck, aki azt is elárulta, mi a harmóniájuk titka: „A házasságunk működik, mert a feleségemben megvan az a bizonyos francia logika, ráadásul takarékos is, ami én nem vagyok, úgyhogy jól összepasszolunk.”

Szárnyaló karrierkezdetek

No de nem illik átugranunk e példás pályafutás izgalmas kezdetét sem: Pecket a színészet hamar beszippantotta, emiatt a Berkeley Egyetemet is otthagyta, és pár dollárral a zsebében New Yorkba költözött, hogy ott a Neighborhood Playhouse-ban tanuljon. Aztán friss diplomájával a zsebében máris a Broadway színpadán találta magát, majd nem sokkal később már Hollywood fogadta tárt karokkal. 1944-ben két filmben is szerepelt, A dicsőség napjában és A mennyország kulcsában, utóbbi alakításáért Oscarra is jelölték, amit végül sem most, sem a következő pár jelölésnél nem kapott meg, a szobrocskáért Atticus Finch bőrébe kellett bújnia. 

Legnagyobb alakítása

Engedjétek meg, hogy kissé elfogult legyek, a Ne bántsátok a feketerigót! az egyik kedvenc könyvem (írtam is róla ITT), és persze a filmet is láttam vagy háromszor. De részrehajlóságommal nem vagyok egyedül, ugyanis Pecknek is ez volt a kedvenc mozija mind közül, 2003-ban az Amerikai Filmintézet pedig az elmúlt 100 év legnagyobb filmhősének nevezte Peck Atticus Finch alakítását (amivel megelőzte James Bondot és Indiana Jonest is! A csavar a történetben: Gregory Peck volt a B opció Indiana Jones szerepére Az utolsó kereszteslovagban, arra az esetre, ha Sean Connery mégsem vállalja). 

A film nemcsak az Oscar-szobrot, de több barátságot is hozott Pecknek: Mary Badhammel, aki Scoutot (Atticus lányát) alakította, haláláig baráti kapcsolatot ápolt, méghozzá úgy, hogy maguk között megtartották a filmben viselt neveiket. Brock Petersszel is jóban maradt – ő az a színész, aki azt a színes bőrű férfit alakította, akinek Atticus ügyvédként a védelmére kel. Peters mondta Peckről a temetésén:

„A művészetben együttérzés van, az együttérzésben emberség, az emberségben pedig nagylelkűség és szeretet. Gregory Peck ezeket a tulajdonságokat adta nekünk teljes mértékben.” 

Fia, Stephen is úgy érezte, Atticus Finch alakját hézagmentesen ki tudta tölteni Peck. „Nagyon jól beleillett ebbe a karakterbe, mert ezek voltak az ő legfőbb meggyőződései is. Rendkívül erkölcsös ember volt, mélyen hitt a társadalmi igazságosságban, nagyon együttérző és kedves volt az emberekkel. Tényleg nem kellett túl messzire mennie ahhoz, hogy jól érezze magát ebben a szerepben. Azt mondta, mindennap hálás volt, hogy a forgatókönyv az ölébe hullott.”

Az igazság bajnoka

Audrey Hepburnért is kiállt – vele a Római vakáció forgatása során kötött szoros barátságot. Peck meggyőzte a Paramount vezetőit, hogy a lánynak az övével megegyező sztárszerepet adjanak, őszintén hitte ugyanis, hogy a film drámai szempontból az ő karakterének (illetve Hepburnnek) a vállán nyugszik, nem pedig sajátján. Azt mondta, Audrey olyan volt a filmben, mint egy prímabalerina, ő pedig csupán az a férfi, aki fogja a kezét, miközben piruettezik. Hepburn el is nyerte alakításával a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

Nem csak a filmvásznon, a való életben is rendkívül segítőkész, talpig becsületes férfi volt, de hogy igazán elhidd, hadd meséljek pár esetet, ami ezt jól példázza. 

1996-ban Richard Jaeckel, akivel Peck együtt szerepelt 1950-ben A pisztolyhős című filmben, rákos lett, a feleségét pedig Alzheimer-kórral diagnosztizálták. A házaspár elvesztette az otthonát, és több mint egymillió dollár adósságot halmozott fel. A tönk szélére, reménytelen helyzetbe kerültek, ráadásul a család is hiába próbálta elhelyezni Jaeckelt a Motion Picture and Television Country szeretetotthonában. Peck ekkor a kezébe vette a dolgokat, mire a Jaeckel három napon belül bekerült az intézménybe, és ott élt aztán egészen az egy évvel később bekövetkező haláláig. 

Miután Ava Gardner elhunyt, Peck azonnal magához vette a házvezetőnőjét és a kutyáját is.

1980 októberében a Chrysler Corporation autógyár eladásai és részvényei drámaian visszaestek, ez pedig mintegy 600 ezer dolgozót fenyegetett azzal, hogy elveszíthetik a munkahelyüket. Abban az időben egy férfi a gyári munkahelyével az egész családját eltartotta, ez tehát azt jelentette volna, hogy a 600 ezer valószínűsíthető munkahelyvesztés emberek millióit érintheti, köztük a munkások gyerekeit is. Gregory Peck azonnal jelentkezett, hogy a vállalat televíziós reklámarca lesz, felhasználva a hírnevét az autók népszerűsítésére – amiért egy árva fillért nem fogadott el.

Mindemellett számos fontos ügy mellett kiállt. 1997-ben például a Melegek és Leszbikusok Szövetsége a Rágalmazás Ellen (Gay and Lesbian Alliance Against Defamation; GLAAD) díjátadó ünnepségének műsorvezetőjeként elmondta: „Egyszerűen ostobaságnak tűnik számomra, hogy egy ilyen helyes és egyszerű dologért egyáltalán harcolni kell.”

Hangosan ellenezte a vietnámi háborút, de úgy, hogy a fiát, aki viszont ott szolgált, támogatta a maga törekvéseiben.

Együtt menetelt Martin Luther Kinggel, és azt mondta: „Az én álmom ugyanaz, mint Kingé: hogy egy napon elfogadjuk az embereket fajra, vallásra vagy hitvallásra való tekintet nélkül, és valóban egy társadalom lesz mindenhol. Remélem, hogy a következő 25 vagy 50 évben felgyorsul a fejlődés ebben az irányban.” 

Az Arabeszk (1966) forgatása után három évre visszavonult a színészettől, hogy különböző humanitárius ügyekre koncentrálhasson, többek között a Amerikai Rákellenes Társaság elnökeként gyűjtött rekordmennyiségű támogatást. 

De a munkáját is szívesen állította az ügyek szolgálatába. Ahogy fia, Stephen fogalmazott:

„Szeretett olyan szerepet játszani, ami valódi meggyőződéssel bír, ami potenciálisan hatással lehet az emberekre.”

A mesemondó

Ronald Reagan elnöksége idején Orson Welles rendező megjegyezte: csak két színészt ismer, akik jó elnökök lennének, Melvyn Douglast és Gregory Pecket. Majd hozzátette: „Persze Greg színészként nem sokat ér, ami talán megmagyarázza, miért van olyan jó természete.” 

Gregory Peck 87 éves korában, 2003. június 12-én halt meg Los Angelesben. A temetésére becslések szerint háromezren mentek el, többek között olyan sztárok, mint Harry Belafonte, Anjelica Huston, Michael York, Harrison Ford, Calista Flockhart és Michael Jackson. A szertartás végén levetítettek egy régi videót, amiben Peck elmondta: reméli, hogy elsősorban jó férjként, apaként és nagyapaként emlékeznek majd rá. Aztán elhallgatott, majd hozzátette: „Szeretném, ha úgy gondolnának rám: jó mesemondó voltam.”

Forrás: IMDb, Goldenglobes, Express, Yahoo, LATimes, Telegraph, Varitey

Kiemelt kép: Getty Images / Bettmann / Contributor

Fiala Borcsa