– 

Szeretnék ősszel egy szinttel feljebb lépni, ebben már biztos vagyok. Egészen körvonalazódott elképzeléseim vannak, épp a napokban fogom megkezdeni a regisztrációt, jelentkezést a Felvi rendszerén.

Azonban négy évvel ezelőtt, még tojáshéjjal a fenekemen, sokkal elveszettebbnek éreztem magam, és az is voltam. A gimiben faktosként emelt magyarra és matekra jártam, ennyire nem tudtam eldönteni, melyik irányzat az inkább nekem való.

Imádtam a logikus összefüggéseket és nem féltem a számoktól, ugyanakkor szenvedélyesen faltam a könyveket, és bár sosem tudtam, „mire gondolt a költő?”, lenyűgöztek a lírai alkotások, és szívesen írtam mindenféléről mindenfélét…

Kivéve elemzéseket… – egyszer kedvesen meg is kért a tanárom, hogy majd az írásbeli érettségin próbáljak kicsit kevésbé „csengés” lenni, hiszen az elemzés objektívebb műfaj. Nem hiszem, hogy annak szánta, de bóknak vettem. Csakis a sors bohókás fintora lehet, hogy se magyarból, se matekból nem érettségiztem emelt szinten, elég volt az angol.

Ekkora „hátrányból” indulva, jó pár személyiségteszt-kitöltést és sok-sok plafont bámuló elmélkedést követően, még épp időben megszületett a sorrend, ami pont olyan rendszertelenre sikerült, mint én meg a gondolataim. Egyetlen biztos elképzelésem volt: Budapesten szeretnék tanulni. 

 

Megjelöltem hát a pszichológiát, mert nagyon érdekelnek a lélek folyamatai, és ennél a szaknál nagyjából el tudtam képzelni, mit kell majd csinálnom munka címszó alatt. Mellette a marketinget, mert olyan kreatív szakmának tűnt, miközben a Corvinuson vannak számolós tárgyak is, micsoda kombináció, a turizmus is becsúszott a harmadik helyre hasonló megfontolásból, és persze mert szeretek (szeretnék!) utazni, különböző kultúrákkal ismerkedni. Ha emlékezetem nem csal, még a kommunikáció és média is felkerült a listára, bár csak sereghajtóként, a ponthatár annak idején az egekben volt, így nem fűztem hozzá sok reményt, meg hát, „büfészak” – bizonytalanítottak el sokan.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Helycserés támadással végül a marketing kúszott az élre, amiben – így utólag visszagondolva – szerintem volt egy jókora barátnői ráhatás is, hála az égnek. Július végén a zuhogó esőben, a Pont Ott Partin a barátaimmal összekapaszkodva vártuk az eredményeket, és volt nagy üdvrivalgás, amikor kiderült: mindannyiunkat felvettek az áhított helyre.

Elkezdődött a suli, de nem találtam a helyem. A budapesti élettel kapcsolatban nagy elvárásaim voltak, és azok sorra nem teljesültek az első hónapokban.

Becsapva éreztem magam, mintha bezártak volna egy nagyon rosszul működő kapcsolatba; előfordult, hogy vasárnap este potyogó könnyekkel szálltam fel otthon a vonatra.

Többször is megfordult a fejemben, hogy inkább elmegyek matek-angol tanárnak, meghagyom az üzleti életet azoknak, akik már elsőévesként is jól alakítják a fontoskodó business(wo)mant. Anyukám tanácsára azért kipróbáltam a vizsgaidőszakot, nehogy elhamarkodott döntést hozzak, és ez megtette a hatását: maradtam.

…és de jó, hogy így tettem! Csak türelmesnek kellett lennem, és jöttek az izgalmas tanulmányi projektek, felelősségteljes kihívások, bekerültem két nagyszerű csapatba, lett munkám, amit nagyon szerettem.

Újra kinyílt a világ. Szép lassan megtaláltam a helyem a Fővám téri palotában, a szabadságom a Szabadság-híd tövében.

Még csupán kapiskálom, mivel foglalkozik egy sales-marketinges a való életben, de meg kell dicsérnem a négy évvel ezelőtti énemet, úgy érzem, jól döntött. És ha véletlenül ennek az ellenkezőjére döbbentem volna rá, ma már tudom, abból sem lenne tragédia.

Az egyetemen ugyanis perspektívát kaptam, megtanultam tanulni és gondolkozni, tudatosabban, mint a középiskolában. Megismertem az erősségeim mellett a határaimat is, és megtapasztaltam, milyen, amikor én feszegetem őket, és milyen, amikor valaki más. Ha szükség lenne rá, készen állnék a változásra – már nem félek a döntéseim megmásíthatatlanságától és az ebből fakadó bénító súlyoktól.

Mindig van lehetőség változni és változtatni, ezzel élni pedig a legkevésbé sem gyengeség.

„Büfészak” ide vagy oda, mesterképzésen szeretném kitanulni azt a szakmát, amit egy kicsit most is művelhetek minden fortélyával, bosszúságával, elméleti hátterével együtt. „Kom(mm)édiás” szeretnék lenni, ezt most már tesztek és elmerengő pillanatok nélkül is tudom. A változtatás jogát természetesen fenntartom, és ez jóleső szabadságérzetet ad. Csak tanácsolni tudom, hogy ti is tegyetek így!

Deli Csenge