–

Nevezhetjük szakmai ártalomnak, de inkább a szavak embere vagyok: a könyvek világában mélyebben elmerülök, mint a filmekében, a kedvenc dalaimat nem a zenéjük, hanem a szövegük alapján választom ki, és szeretem, ha úgy távozhatok a színházból, hogy magammal vihetek az előadásból néhány mondatot, amin érdemes elgondolkodni.

Ez lehet az oka annak, hogy általában prózai darabokra szoktam belépőt váltani, nem is feltétlenül tudatosan. Nem tagadom, valószínűleg nem vettem volna jegyet pár napja egy balettelőadásra, ha a már említett Margaret Island kísérleti projektje miatt nem lettem volna tulajdonképpen (a szó legpozitívabb értelmében) rákényszerítve arra, hogy közelebbről is megismerkedjek a táncművészettel. Elvárások nélkül ültem be a Kölcsey Központ nézőterére: bár kíváncsi voltam, hogyan épül be a műsorba a balett, jól tudtam, hogy „legrosszabb esetben is” élvezni fogom azt, hogy élőben hallhatom a kedvenc dalaimat. Nekem talán éppen erre a fajta „kulturális biztonsági hálóra” volt szükségem ahhoz, hogy nyissak a balett felé.

Az este végére lenyűgözött az, hogyan nyernek új értelmet a koreográfia által az egyébként ezerszer is hallott számok, miként lehet kifejezni a jól ismert sorokat néhány mozdulattal.

Ez elgondolkodtatott: vajon mások hogyan viszonyulnak a baletthoz, miként szerettek bele?

Ezt mutatják a számok

Időközben beleástam magam a témába, így a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – kicsit régebbi – kiadványából megtudtam, hogy 2012-ben az Európai Unió „népességének átlagosan 28%-a volt színházi, 18%-a balett-, tánc- vagy opera-előadáson. Nemzetközi összehasonlításban a magyarok aktivitása elmaradt az uniós átlagtól. […] Színházat a magyarok 20, az EU-polgárok 28%-a látogatott. Arányaiban a legnagyobb elmaradás a balett/táncelőadás (18%) és az opera terén mutatkozott (10%). A színház esetében a magyarok szignifikánsan magasabb arányban említették a távolmaradás indokaként a jegyárakat (37%), a koncert, a balett, a táncelőadás és az opera esetében pedig az érdeklődés hiányát (20%).”

Felmerül a kérdés, miért nem kíváncsiak többen a balett műfajára?  

„Hosszú út áll mögöttünk is” – kezdi a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, koreográfusa, rendezője, Juronics Tamás, amikor az immár 36 éves társulat helyzetéről, országos ismertségéről kérdezem.

„Ha most a nézőtérre pillantunk, látjuk, hogy elég sok fiatal is helyet foglal a közönségünk soraiban, nemcsak Budapesten, hanem Szegeden is” – mondja, majd hozzáteszi: a Szegedi Kortárs Balett évtizedek óta tudatosan tesz azért, hogy generációk nőhessenek fel a társulat műsorán.

„Megszólítjuk a leendő nézőinket is, számtalan gyerekeknek szóló darabot is játszunk, amiket akár már négyéves kortól ajánlunk”

– utal Tamás például a Hamupipőkére, a gyerekeknek szánt Hattyúk tavára vagy a Diótörőre, ami náluk is sikerelőadásként fut.

Persze nem csak a legkisebbeket igyekeznek megszólítani: Magyarországon elsőként indították el az úgy nevezett beavató színházi programjukat általános-, és középiskolások számára, melynek során a diákok részt vehetnek az előadásaikon és a főpróbáikon, és beszélgetnek velük az adott darabról, a készítés folyamatáról, a táncosok életéről – egyszóval beavatják őket a kulisszatitkokba, az alkotói folyamatba.

„Ezáltal talán érdeklődőbbé válnak a műfaj iránt, jobban megértik azt” – hangsúlyozza Tamás, aki idén pont 30 éve a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. Ha mindez nem lenne elég, elindították a Diákszem programot is, aminek keretében középiskolai osztályokat, szervezett csoportokat hívnak el a főpróbáikra, akik később dolgozatot írnak az látottakról és észrevételeikről.

Kié a felelősség?

„Nem várhatjuk azt, hogy valaki egyszer csak hipp-hopp táncszínházi néző lesz, mert hát miért lenne az?” – veti fel a Kossuth-díjas alkotó.

„Lássuk be, az erre való nyitottság, a műfajról szóló párbeszéd kívül esik az átlagemberek hétköznapjain.”

Amikor arról kérdezem, szerinte mi tarthat vissza valakit attól, hogy balettelőadásra váltson jegyet, és közrejátszhat-e a nézői tartózkodásban az értetlenségtől való félelem, csupán annyit felel „ez pontosan így van.” Éppen ezért Tamás úgy véli, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy milyen hatalmas a társulatok, az alkotók felelőssége a kérdésben.

„Egyáltalán nem mindegy, milyen darabokat tűzünk műsorra, mert sajnos a mi esetünk más, mint például a musicaleket játszó színházaké.

Ha valaki olyan musicalt lát, ami nem tetszik neki, azért esélyt ad később egy másiknak is, de aki egy táncelőadásban csalódik, mert nem értette, nem volt jó élmény számára, az gyakran dönt úgy, hogy nem vesz részt több hasonlón a jövőben, nem próbálkozik meg vele újra”

– mondja.

A társulatuk Carmina Burana adaptációját például tökéletes beavató, bevonzó előadásnak tartja azok számára, akik éppen a műfaj felé kacsintgatnak.

„Ez a darab már 22 éve fut nálunk, és azt tapasztalom, rengeteg nézőnknek ez volt az első táncszínházi élménye, és ez nagy hatással volt rájuk, beleszerettek általa a táncszínházba. Ezért sem mindegy, mi kerül be a társulatok repertoárjába, hiszen egy-egy cím rendkívül hívogató lehet” – mutat rá a koreográfus, akinek társulata épp nemrég tért vissza a Carmina Burana belgiumi turnéjáról, ahol hat városban több mint húszezer néző látta a darabot. Brüsszelben egy háromezres nézőtér előtt három telt házas előadást játszottak. 

A titok a zenében rejlik?

Laikusként persze kíváncsi voltam arra, mi lehet a Carmina Burana sikerének titka: Tamás szerint az egyik ok a Carl Orff által szerzett fantasztikus zene lehet. 

Brad Pitt: „Az ember képes egyszerre mázsás fájdalmat és valódi örömet hordozni”

Kult – 2023. december 18. – KC

„Elvitathatatlan, hogy a zene befolyással van a darabok megítélésére, és ez az, ami lehetőséget ad a különböző dinamikák ábrázolására. Fontos a jó zeneválasztás, mi az elmúlt 30 évben számtalan remek alkotó művével dolgoztunk már, például Igor Stravinsky, Bartók Béla, Maurice Ravel vagy Wolfgang Amadeus Mozart szerzeményeivel is.”

Tamás persze nyitott a kortárs zenére, és a mainstream előadókra is, így születhetett meg a Honeybeasttel vagy a Margaret Islanddel közös turnéjuk is.

„A könnyűzene és a balett találkozása tartalmas, élvezhető lehet. Mi ráadásul megszólíthattunk vele egy olyan közönségréteget is, akiknek egyébként nem biztos, hogy eszükbe jutott volna megnézni egy táncművészeti előadást. De lehet, hogy ezek után azt mondják, kíváncsiak a társulat munkásságára.”

A művészeti vezető örül annak, hogy az ehhez hasonló turnék és a könnyűzene segítségével nyithatnak egy új réteg felé a közönségbázisukban, és azt tanácsolja mindenkinek, ne hagyják, hogy elkedvetlenítse őket egy olyan előadás, ami esetleg nem ragadta meg annyira a tetszésüket. Mindössze annyi a dolgunk, hogy nyitottak maradjunk, és merjünk kísérletezni. Márpedig ez igazán nem túl nagy ár a katartikus nézőtéri pillanatokért, igaz?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Thomas Barwick

Barna Borbála