„Diákvezetőként (jelenleg a Milestone MUN Society elnöke vagyok) hetente két-három eseményre és találkozóra járok. Előadásokat tartok, vitákat moderálok, tagokat toborzok, betanítom az új tagokat, konferenciákra készítem fel őket, fejlesztem a klubot, adminisztrálok, és még sok más. Bár ez sok időt emészt fel, nagyon élvezem, mert látom a munkám hatását – meséli Bianka, aki nyolcadikos korában kezdett komolyabban gondolkodni a külföldi továbbtanuláson, és azóta erre koncentrál. Bár nem mindenki kezdi ilyen korán, a felkészülés bizony komoly erőforrásokat igényel – gyerekektől és szülőktől egyaránt.

Az ENGAME Akadémia által áttekintett statisztikák alapján

az elmúlt öt évben közel 27 százalékkal, körülbelül 15 ezer főre nőtt a külföldön, teljes képzésben (alap-, és mester) tanuló magyar diákok száma. Eközben 2020-ban mintegy 20 ezerrel kevesebben felvételiztek a hazai felsőoktatási intézményekbe, mint egy évvel korábban.

Külföld = szabadulás

„A külföldi egyetem sokunk számára a magyar oktatási rendszertől való menekülést jelenti. A legtöbben szeretjük Magyarországot, sokan vissza is akarnak jönni családot alapítani, de egyértelmű, hogy az oktatás külföldön színvonalasabb, élvezhetőbb, és több fontos készséget épít ki, mint az itthoni – tisztelet a kivételnek. Sokaknak a külföldi egyetem a függetlenséget is jelenti, hiszen nagy eséllyel egy olyan országba fogsz költözni, ahol nagyon kevés embert ismersz, és még a családod sincs ott” – mondja Bianka.

Óriási szabadságvágy tükröződik ebben, a tanulás és az egyén szabadsága iránt egyszerre. De ne csak az ítéletet lássuk benne arról, hogy milyen országban szeretnének a gyerekek élni, milyen egyetemre szeretnének járni, vagy kikkel szeretnék körül venni magukat.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A kamaszkor fontos lélektani feladata, hogy a fiatalok megtalálják, mire mondanak igent és mire nemet, és ez az ő választásuk legyen. Saját életük alakítói szeretnének lenni, dönteni a jelenükről és a jövőjükről.

Autonómia- és kompetenciaigényük a külföldi tervekben is megmutatkozik: képesek felkészülni, és megállni a helyüket önállóan is.

Tudatos út a felvételiig

Már a felvételihez vezető úton megtapasztalják ezt a felelősségérzetet, énerőt, önállóságot, és hozzá egy inspiratív környezetet találnak. Bianka ezt így írta le: „Határozottan azt mondanám, hogy a külföldi egyetemekre való felkészülés pozitív hatással van a gyerekekre. Mint minden más célhoz vezető útnak, ennek is vannak nehezebb és esetleg kevésbé szórakoztató részei, de aki igazán komolyan veszi, az többnyire élvezi. Nemcsak a tudás szerzéséből és a készségek fejlesztéséből ered az, hogy jó hatással van ránk, hanem abból is, hogy milyen emberekkel találkozunk az úton. Az egyik sztereotípia az egyetemre való felkészülést komolyan vevő diákokról az, hogy sosem barátkozunk, csak a könyveinket bújjuk. Ez egyáltalán nem igaz, sőt, a legösszetartóbb baráti csoportokat pont ezen az úton találtam.”

A felkészülésnek sokszor jelentősen alárendelődnek a gyerekek délutánjai, hétvégéi. Nemcsak azért, mert többen közülük kiegészítő képzésekre, felkészítő kurzusokra is beiratkoznak, hanem mert gyakran pont ezek a gyerekek azok, akik mellette valamilyen munkát, önkéntességet vállalnak, nyelvórákra, tanulmányi vagy sportversenyre járnak. Elképesztő tudatosságról árulkodik Bianka hozzáállása:

„Most már nem a suli emészti fel a kapacitásom többségét. Igyekszem mindennap sulin kívüli dolgokat is tanulni.

Mivel iskolán kívüli kurzusokon veszek részt és vizsgákra tanulok, mindig van mit csinálni. De még szünetekben is rengeteg anyag van az interneten és könyvekben, amiből sokat tanul az ember, és felkészíti későbbi kurzusokra, a felvételire, és magára az egyetemre is. Imádom az internetet – az egyik legfontosabb dolog, amit egy diák tehet, az, hogy olyan anyagokat keres rajta, amiket érdekesnek tart és élvez, mégis kihívást jelent számára, tanul belőle, és köze van ahhoz a szakhoz, amit az egyetemen szeretne tanulni.”

A legjobb egyetemeknél alapelvárás a kitűnő bizonyítvány és érettségi, de bizonyítani kell a választott szak iránti elkötelezettséget, és a diákok iskolán kívüli tevékenységeire is kíváncsiak. „Az egyetemek azt szeretnék látni, hogy már tanultad a szakodat, nem csak azt, hogy érdekel. Nem csupán az a fontos, hogy tudjunk egy-két dolgot a szakunkról, hanem az is, hogy legyen róla véleményünk, egyedi gondolkodásmódunk. Ez főleg azoknak nehéz, akik csak a magyar rendszerben tanulnak, hiszen ott nem prioritás a kritikus gondolkodás kiépítése, sok külföldi tantervvel ellentétben” – mondja Bianka.

A tudás: szabadság

Itt horgadhat fel bennünk a düh, és lehet úrrá rajtunk az elkeseredettség az egyenlőtlen esélyek, az oktatás általános minősége, a gyerekek túlterhelése, illetve az irreális elvárások miatt. Miért szükséges egy tizenévesnek határozott véleménnyel lennie a monetáris politikáról, miért kell már ekkor demonstrálnia a karrierútját, miért manőverezi bele őt ez egy dupla műszakba, miért kell már ekkor tudatosan építkeznie és eladnia magát?

A gyerekeknek joga van a szabadidőhöz, pihenéshez, és ahhoz, hogy az iskolában megkapja mindazt, ami a felnőtt életre, megfelelő álláslehetőségekre, színvonalas felsőoktatásra felkészíti. A kamaszkor feladata az ábrándozás, kísérletezés. Kemény belső munkával összehangolják a hozott és szerzett értékrendjüket, keresik és alakítják a saját identitásukat, és máris olyan helyzetben vannak, ahol előre kell gondolkozni és azt prezentálni, hogy „készen” vannak?

De mielőtt eltemetnénk a külföldre vágyó fiatalok gyerekkorát, vagy ítélkeznénk a rendszer felett, gondoljuk át magunkban, hogy mennyire ellentétes a tudatosság és a szabadság. A szabadidő fogalma átalakul, az elvárások megnőnek (különösen a belefektetett erőforrások fényében), de számításba kell venni annak élvezetét is, amit az érdeklődés szerinti tanulás, a hasznosan eltöltött idő, egy inspiráló közösség, egy partneri, támogató nevelői, mentori kapcsolat okoz.

A tudás – szabadság. Ha a szülők és a kortársak olyan környezetet tudnak biztosítani, amiben a külföldi egyetemekre való felkészülés önkéntes lehet és az is maradhat, ha adottak az intézményi feltételek, és az átjárhatóság, akkor ez az időszak a töltekezésről, és nem az (ön)kizsákmányolásról szól.

Bianka kiemeli: „Nem egy egyetemre kell alapozni, és az út legalább olyan fontos, mint a cél. Aki négy évet arra áldoz, hogy felvegyék az Oxfordra, és végül nem veszik fel, az értéktelennek érzi magát, úgy hiszi, minden hiába volt, és magát hibáztatja. Aki viszont négy évet saját maga fejlesztésével, a tanulással, és a top egyetemekre való bejutási esélyek növelésével töltött, és csak reménykedik abban, hogy felveszik az Oxfordra, annak sokkal kevésbé fáj, ha nem sikerül, mint annak, aki mindent erre tett fel.”

Vajon megéri?

Fontos lenne, hogy ez ne csak azon múljon, mennyire képesek ebben is tudatosak lenni, és megfelelően keretezni a sok belefektetett munkát vagy az eredményeket.

A felkészüléssel járó extra feladatok, a társakkal való elkerülhetetlen összehasonlítás, az esélyek folytonos latolgatása, a taktikázás és éberség, a magas tandíjak miatti elköteleződés kihatnak a gyerekek érzelmi-, mentális állapotára, és a szülő elvárásaira is. 

Nem beszélve a Brexitről, a Covidról és más bizonytalanságokról. Nehéz helyzetet szülhet az is, hogy esetleg az osztálytársaikkal, barátaikkal versenyeznek ugyanazokért a feltételezett kelet-európai kvótákért, és több szakmai vélemény is alátámasztja, hogy a diákok versengése izolációhoz, stresszhez és szorongáshoz vezet.

Megéri-e akkor mindez? Gyakran opportunista nézőpontból mérlegeljük a külföldi egyetemekre való jelentkezést: az oktatásra mint befektetésre tekintünk, pedig nem lehet megítélni a jövőbeni értékét. A gyerekkor nem beáldozandó, nem csak túlélni kell, bár a jövőre irányultság természetes része.

A gyermekjogi szemlélet figyelmeztet: a gyerekek nem a jövő, hanem a jelen.

Hogyan segíthet egy szülő?

Az, hogy milyen tapasztalatokat szerez egy gyerek a külföldi egyetemre való felkészülésről, a szülőn is múlik. Bianka összegyűjtötte, hogy saját tapasztalatai alapján mik a legfontosabbak, amivel segíteni tudnak.

1. Ne te dönts!

Messze a legelveszettebb, legletörtebb diákok azok, akiknek a szüleik választották a szakot, nem pedig saját maguk. A döntéseket a gyerekednek kell meghoznia, nem neked. Ha ő nem akar orvos lenni, ne erőltesd rá, mert nem lesz boldog sem az orvosin, sem orvosként. Bízz a gyerekedben, hogy jó döntéseket fog hozni!

2. A támogatásnál nincs fontosabb!

Az egyetemre való felkészülés mindenki számára nehéz. A szülők támogatása és megértése elengedhetetlen. Olvass cikkeket, kutass, hogy több információt találj a gyereked számára! Támogasd, amikor fáradt, és nincs kedve valamihez. Lelkesedj a projekt iránt, jegyezd meg az álomegyetemek nevét! Sokat jelent nekünk, még akkor is, ha nem mindig mutatjuk ki.

3. Fektess be a gyereked jövőjébe! 

Találkoztam már olyan diákokkal, akiknek a szülei az új házat, nyaralót, vagy kocsit választották az ő egyetemi oktatásuk helyett. Borzalmas érzés éveken keresztül dolgozni azért, hogy végül ne mehess álmaid egyetemére pusztán azért, mert a szüleid materiális dolgokat választottak a te álmod helyett. Lesznek dolgok, amik megkönnyítik majd a gyereked dolgát, mint a kurzusok, klubok, könyvek, tankönyvek, magántanárok, számítógép, stb. Ezekből sem kell mindig a legújabb, legdrágább, sőt, nem is mindegyikre lesz szüksége. De mint szülő, légy készen, és ne csak időt, energiát, hanem pénzt is fektess a gyereked jövőjébe.”

Németh Barbara
Hintalovon Alapítvány

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/andresr