A jó házasság titkának nyomában: „A szeretet folyton változik, néha tűz, néha fa, néha szél”

–

A legjobb gyerekkori barátnőmmel beszélgettünk egyszer arról, hogy szerinte négy elengedhetetlen dologban kell egy párnak hasonlóan gondolkodnia,

ez pedig a család, a pénzügyek, a vallás és a szabadidő.

(A fizikai vonzalmat emlékeim szerint alapvetésnek tekintettük.) Ez volt az a négy sarkalatos pont, amely nagyon megnehezítheti az együttélést, ha a felek nem ugyanúgy gondolkoznak róla: ha az egyik akar gyereket, a másik nem, ha az egyik mélyen vallásos, míg a másik a racionalitásban hisz, vagy esetleg egy más alapértékeket követő vallás elkötelezett híve, ha az egyik a hedonzimus jegyében szereti a mindennapokat tölteni, a másik viszont inkább kétszer is meggondolja, mikor mire költ, továbbá, hogy kit mi tölt fel egy hétvégén, hiszen problémás lehet, ha valaki inkább lustálkodna, töltődne, pihenne, míg a másik reggeltől estig kirándulna.

Amikor bedobtam az értekezleten, hogy kíváncsi vagyok, a kolléganőim – akik sokkal tapasztaltabbak, mint én – mit gondolnak arról, mi a jó házasság titka, mit tanácsolnak, vagy éppen mitől intenének óva, mélyen hallgattak. Meglepte őket a kérdés, aztán mégis olyan értékes gondolatokat osztottak meg velem, amely egy összegző gyűjtésért kiáltott, és amit jó szívvel viszek magammal útravalónak a házasságomba, és amelyek mindazok számára is hasznosak lehetnek, akik még az elköteleződés előtt állnak, de azoknak is, akik már hosszú évek óta benne élnek.

A közös pontok jelentőségét más is megerősíti 

„Az első randink egy improest volt a Momentán társulat és F. Várkonyi Zsuzsa együttműködésében, ahol elhangzott az a mondat, ami azóta is meghatározza a kapcsolatunkat, majd a házasságunkat. Ez a parázsgazdálkodás.

Kellenek olyan apró, hétköznapi gesztusok (megfőzni a másiknak a reggeli kávét, kicserélni a fogkefefejet, bevetni az ő oldalán is az ágyat), amivel mindig annyira piszkáljuk meg a parazsat, hogy ne hűljön ki.

Mert így bármikor újra lángra lehet lobbantani. Lehetnek olyan időszakok, amikor nagyobb lángon ég, és lehetnek olyanok, amikor kisebben. De ha elfeledkezünk a piszkálásról, akkor menthetetlenül kihűl, és nem lehet belőle újra tüzet csiholni. Nekünk ez a folyamatos piszkálgatás működik tíz éve. A másik, amit lehet szerencsének nevezni vagy hasonló érzelmi intelligenciának, de eléggé fontos, hogy a nehézségek leküzdésének módjáról nagyjából hasonlóan gondolkodjon a két ember. Mert ha az egyik azt gondolja, hogy a fengsuj energiák rosszak, és füstölővel kell kiűzni a gonoszt, míg a másik a pszichológia tudományában hisz, és, mondjuk, párterápiára menne, ha úgy érzi, hogy kezdenek távolodni egymástól érzelmileg, akkor bizony elég nehéz lesz ezeket az akadályokat megugrani. Problémák és kihívások ugyanis lesznek, ha az ember több évtizedre tervez a másikkal. Nekem baromira megnyugtató volt az első ilyen alkalommal szembesülni azzal, hogy hasonlóan gondolkodunk erről, mert úgy éreztem, innentől kezdve sosem az lesz a kérdés, hogy megbirkózunk-e az előttünk álló problémával, hanem, hogy ki hívja fel először a szakembert.”

„Szerintem a kémia legyen meg, mindenképpen. Lehet, hogy alap, de többször találkoztam már azzal, hogy a kémiát felcserélik észérvekkel. Persze a kémia sem minden, de ha az megvan, létezik három további sarkalatos pont, ezek nem klappolása hosszú távon sok nehézséget okozhat. Az első a pénzhez való viszony. Enyém? Tied? Közös? Takarékoskodjunk, vagy költsük, hogy áramoljon? A második a világnézeti, vallási hasonlóság. Ha az egyik például csak az orvosban, késben, gyógyszerben hisz, a másik meg azt gondolja, hogy a betegségeknek van lelki okuk, és azt kell először megoldani, és a homeopátiás szerekkel érdemes kezdeni, a gyerekeknél hatalmas konfliktusforrás, szinte áthidalhatatlan, mert mindegyik a maga nézete szerint akar jót. Ha az egyik vallásos, a másik nem, a gyerekek nevelésénél ismét előjön ez a probléma.

Nem utolsósorban pedig fontos, hogy az érdeklődési kör legyen hasonló. Most még oké, hogy külön mentek moziba, vagy koncertre, mindenki a saját barátaival, saját ízlése szerint, de eljön az az idő, amikor mindenki családozik, és csak ti lesztek egymásnak, és nem akarsz egyedül kiállításra járni. A házasságot fenntartani kőkemény meló. Ne ijedj meg az első konfliktustól, vagy érzelmi hullámvölgytől, mert ki fogsz belőle jönni, de akarni kell. A gyerek nem segít egy házasságot megmenteni, sőt a konfliktusok sorát gazdagítja. Minden tulajdonsága, amit most nem szeretsz, tíz-húsz év múlva sokkal erősebben hat majd. Ne ess abba a hibába, hogy te már ismered, ha a hátát látod is tudod, mit gondol. Ne légy a rutin rabja, értem ezen a saját gondolati sémáidat.

Légy rá mindig nyitott teljes szívvel, hogy meg tudjon újulni neked, és te is neki.” 

Anyáink, nagyanyáink örök érvényű tanácsai

„A nagymamám mindig azt mondta nekem, hogy türelmesnek kell lenni. Előfordult, hogy összekaptak egy-egy apróságon a nagypapámmal, de ez sosem tartott sokáig. Azt mondta, ilyenkor mindketten kialusszák magukat, és másnap már szinte nem is emlékeztek rá, min ment a civakodás. Mert már nem volt fontos. Mert az, hogy ők ott voltak egymásnak, az mindent felülírt. Temperamentumos személyiségek voltak mindketten, de mindig meg tudták oldani a gondjaikat azzal, hogy egy vita után másnap tiszta lappal kezdték a reggelt. Emlékszem az apró csínytevésekre, kedves »beszólásokra«, amiket egymáshoz intéztek, és ez a kis játék közös életük utolsó éveiben is megmaradt. Ilyen volt az ő dinamikájuk, ami egy több mint ötven éven át tartó, boldog házasságot eredményezett.”

„Bár nekem saját tippem nincsen, anyukámtól egy nagyon megmaradt. Emlékszem, hogy amikor a hosszan tartó szerelemről kérdeztem, azt mondta nekem, hogy sose várjam azt, hogy örökké ugyanazzal az égő szenvedéllyel szeressek valakit, mint amikor megismertem.

A szeretet folyton változik, néha tűz, néha fa, néha szél, de bármelyik formáját öltse is fel éppen, ha találsz valakit, akinél ilyen vagy olyan köntösben, de mindig érzed, hogy ott van, amellett ki kell tartani, akkor is, ha félünk a változástól.” 

És amiket mi mondunk a gyerekeinknek

„Nem olyan régen a gyerekeim egy film kapcsán megkérdezték, hogy szerintem min múlik a hosszú ideig tartó szerelem. Na, egyáltalán nem érzem a téma felkent papnőjének magam, sőt, de azért leírom, hogy mit mondtam nekik. Szerintem négy fontos tényező van: az első a vonzalom (ezt talán nem kell annyira magyarázni, a gyerekeknek kellett és nem volt könnyű); a második, hogy legyenek közös érdeklődési pontok (nem olyan szerencsés, ha nincs mit csinálni együtt); a harmadik a szerencse, mert az embernek fogalma sincs, hogy jövőbeli helyzetek milyen változásokat okoznak a személyiségében, a preferenciáiban, és lehet egyszerűen más irányba változni, amivel aztán nem nagyon lehet mit kezdeni, ha már megtörtént; a negyedik pedig a szándék mindkét szereplő részéről, hogy akármi van, együtt akarják megoldani (ebben lehet és kell a legtudatosabbnak lenni szerintem). Hát ez azért nem túl romantikus, bocs. Egyébként én korábban is mindig azt mondtam, hogy

a házasságnál komolyabb kötelék a közös gyerek vállalása, mert elválni úgy is lehet, hogy soha többé nem látod az exedet, de ha van gyereketek, akkor az egy életre szóló kötelék marad mindenképpen

(akkor is, ha annyira már nem komfortos). Azzal kapcsolatban meg az a nagy életbölcsességem, hogy olyan emberrel tervezz közös gyereket, akire, ha meghalnál, kétely nélkül bíznád a felféltettebb kincsedet (hiszen a gyerek nyilvánvalóan az lesz).” 

Van, aki szerint nem kell túlbonyolítani

„Linda McCartney mondta, amikor a hosszú házasság titkáról kérdezték, hogy

nem kell elválni.

Ennyi. És ez nem vicc különben. Meg merem kockáztatni, hogy minden pár életében van olyan konfliktus, helyzet, amely miatt el lehetne. Ha úgy döntenek, mégse, akkor együtt maradnak. És lehet, hogy később úgy gondolják, de jó, hogy így történt.”

A humor elengedhetetlen

„Nekem például soha senki nem mondta úgy (az ötödik napon!), hogy szeretlek, mint T. Idén leszünk hatévesek, de a mai napig mindennap mondjuk egymásnak, hogy szeretlek. Még akkor is, ha éppen veszekszünk, csak akkor hozzáadom, hogy »baszódj meg, szívecske«. A másik dolog a humorérzék. Számomra ez nagyon fontos. Ja és az egymás iránt érzett (el nem múló) rajongás, az is kell. Meg a nagyvonalúság. És a bizalom (én kezelem a pénzünket már a kezdetek óta, mert nekem van érzékem hozzá, neki nincs). Szóval fogalmam sincs, hogy mi a jó házasság titka, a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat egymással, és szeressétek az életeteket egymással.” 

A kommunikáció más szerint is esszenciális

„Szerintem az nagyon fontos, hogy ne értsd félre a »boldogan éltek, míg meg nem haltak« mesesort. Egy: nem attól leszel boldog, hogy házas vagy, a karikagyűrű önmagában nem tesz boldoggá. Ugyanígy: érdemes túllátni a hófehér ruha rózsaszín ködén – azt látom ugyanis egy csomó emberen, hogy a sztori odáig van meg nekik, hogy megházasodnak, aztán jön a sírig tartó boldogság. De hogy a nászéjszaka másnapjától

a következő ötven évben mi történik, mit szeretnének, mire vágynak, mi az, amit a frigytől vártak, mi az, amit a másiktól, ők maguk mit tudnak nyújtani, vállalni, mit fognak tenni, ha beüt az ilyen-olyan krach, és egyáltalán, mit jelent számukra a boldogság – ezt sokan elmulasztják átgondolni, megbeszélni.

Azt is fontos szerintem észben tartani, hogy nem a másik kötelessége téged boldoggá tenni, az viszont igen (szerintem), hogy gondoskodjon a testi-lelki jóllétedről, vagy legalábbis tartsa szem előtt, legyen számára is fontos, és viszont. És, amit a házastársi ágy kispárnájára hímeznék: egy kézzel nem lehet tapsolni.”

Tök oké hibázni

„Nehéz valami olyanról beszélnem, amiben életemben a legtöbb hibát elkövettem. Hogy mitől működik, mi a titok? Honnan a fészkes fenéből tudjam!

Nincs titok. Emberek vannak önálló gondolatokkal, szabadságvággyal, fene nagy egóval – és jó esetben elképesztően mély szeretettel egymás iránt.

Na, ez a szeretet az, ami időről időre arra késztet, hogy visszahúzd az egót (ami néha megy, néha nem), és azon igyekezz, hogy ne hibázz annyit. De úgyis fogsz. A jó hír, hogy mindketten fogtok. Ha elég ügyesek vagytok, meg önreflektívek, és eléggé figyeltek a másikra, erről tudtok majd beszélni. Oldani, igazodni, formálódni, mint a vas a tűzben. 

Ahogy az egyik nagy kedvencem, Dragomán György írja a témában: »Figyelj, nincs mit szépíteni. A házasság, az egy súlyos, brutális, durva és agresszív dolog. Legalábbis, ha igazán jól csináljuk. Mert az ilyen tessék-lássék, ’együtt vagyunk szívem, végül is lehetnénk külön is, de ha már így alakult, akkor próbáljuk meg, hátha ketten könnyebb, a nádköteg is nehezebben törik mint a sima nádszál’ alapú, ’ha más nem, legalább kapunk nászajándékba kenyérpirítót meg elektromos derékmelegítőt’ típusú langyos izéknek nem sok értelme van. Ahelyett nagyon jól megteszi a sima együttélés.

Én azt mondom, hogy a házasságot csakis megszállott fanatizmussal szabad csinálni, azért, mert meghülyültünk, és ezt tudjuk is, de nem érdekel, és különben sincsen más választásunk, és ezt is tudjuk, de az se érdekel, mert akarjuk a másikat, és nemcsak úgy, hanem teljesen, végleg, örökké és egészen, és tényleg nincsen más választásunk, és ő is ugyanezt akarja tőlünk, és neki sincsen más választása, kész, vége, mindent akarunk, és csakis azt akarjuk, egymást akarjuk, de örökre, de végleg, de úgy, hogy abba soha senki sehogy semmikor, mert különben… – nem, nincsen se mert, se különben, de még mert-különben sincs, csakis az van, egyes egyedül csak az, a házasság.

Ez így tényleg extrémsport. Olyan, mint kiugrani ejtőernyővel, csak nem két percig tart. Hanem a tervek szerint örökké.

Mert még egyszer mondom, csak az oldszkúl hárdkór házasságnak van értelme, minden más csak társadalmi konvenció, az meg kit érdekel. […] Mert a házasság, az nem lehet alárendelt viszony és nem lehet diktatúra egyik oldalról sem. Folyamatosan védened kell az érdekeidet a másiktól, sőt, a másikat is védened kell saját magadtól. Egyfolytában harcolni kell érte. Hosszú távon, azt hiszem, ez a harc a szerelem. Az, hogy rajta keresztül ismered meg magad. Ő meg rajtad keresztül ismeri meg önmagát. Ez viszont fájdalmas, csomó olyasmit megtudsz magadról, amit addig talán nem tudtál, ráadásul ezeket a dolgokat a másik is rögtön tudni fogja. Ezt néha nehéz elviselni. Hogy mondjak egy példát? Épp az a lényeg, hogy nem lehet. Mondom, ez extrémsport, ha nem próbálod ki, nem tudod meg, hogy milyen. Ugorj bele, nyomd tövig, jöhet az adrenalin. De csak úgy, a poén kedvéért nem nagyon érdemes belevágni.«”

 

Ne csak a társadhoz legyél hű

„Névtelenül, de annál nagyobb meggyőződéssel írom, hogy mindazon túl, amit a többiek már leírtak, szerintem egy dolog nagyon fontos, ha nem a legfontosabb:

tudd, hogy ki vagy, és maradj hű önmagadhoz.

(Ehhez folyamatos önismereti munkára van szükség.) Az önfeladás lehet, hogy rövid távon (látszólagos) sikert hoz a házasságban, de hosszú távon nem működik. És ráadásul még meg is betegít az a krónikus szorongás és stressz, amit okoz az, hogy nem vagy önmagad. Ha egy párkapcsolatban mindkét fél autentikusan képviseli magát, nem elhazudja, hanem vállalja a saját sebezhetőségét és hiányosságait is, ha nem ugrik el a konfliktusok és nehéz beszélgetések elől, ha megtanul a két ember BESZÉLGETNI folyamatában, akkor van esély arra, hogy együtt maradjanak testi-mentális egészségben, és együtt fejlődjenek.”

„Kicsit távolról és nem túl romantikusan indítok: ha nekem valaki azt mondaná szerelmi vallomás gyanánt, hogy »nem tudok nélküled élni«, rögtön azt gondolnám, »el kéne menned pszichológushoz« (inkább megijednék, és nem a karjába omlanék, mint a filmeken). Szerintem a szimbiózistól még senki sem lett boldog, ahogy attól sem, ha a saját érzelmi életével kapcsolatos felelősséget a másikra tolta. Természetesen mélyen hatnak egymásra a pár tagjai, de egyesülni igazából csak különálló, relatíve egész, határokkal felvértezett emberek tudnak. Szóval én arra figyelnék, és próbálok a magam (egyelőre nem házas) életében is figyelni, hogy

a közös MI mellett az ÉN és a TE ápolása is folyamatosan teret kapjon, hogy ez a három hosszú távon balanszban legyen.

Amúgy meg szexeljetek, egyetek, táncoljatok, játsszatok, utazzatok, sportoljatok, beszélgessetek jókat! Sok boldogságot! <3 <3 <3”

Ti mit gondoltok, miben rejlik a boldog házasság titka? Írjátok meg nekünk kommentben!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Pekic

Krajnyik Cintia