A Helló, tesó! című új WMN-műsor kiindulási pontja, hogy egy embernek kevés olyan meghatározó- és egész életen átívelő kapcsolata van, mint ami a testvérével köti össze. Tóth Flóra két kislány anyukájaként ott van a lányai testvéri kapcsolatának az első lépéseinél, és néha lenyűgözve, néha pedig röhögve figyeli, hogyan alakul.
„Melyik felhőn van az anyukád? Nem látom.” – Tóth Flóra lányai sokat tudnak a halálról, lehet, hogy túl sokat is (ha ilyen létezik). Tényleg kell beszélgetni erről a kisgyerekkel? Csak kicsit és óvatosan vagy ami a csövön kifér? Mi van, ha valaki maga sem tudja, mit gondol erről?
Lehet jó is egy verseny, ha nem a másikat akarjuk magunk alá gyűrni, ha nem vesszük magunkat véresen komolyan, és ha mindig nyitottak vagyunk a tanulási lehetőségekre.
Rémisztő orvosi beszólások, teljes sikertelenségbe fulladt lombikprogram után Sana és férje, Tomi úgy döntöttek, hogy ha nincs esély máshogyan, akkor örökbefogadással alapítanak családot. Azt várták, hogy megcsörrenjen a telefon, és kiderüljön: szülők lettek. És akkor megfogantak az ikreik. Teljesen természetesen. Aztán megcsörrent a telefon is…
Nevezhetjük szerelemnek azt, amit két óvodás érez egymás iránt? Vagy inkább: nem baj, hogy annak nevezzük? Tóth Flóra szerint nem szerencsés keverni az ovis barátkozást a felnőtt szerelemmel… Ti mit gondoltok?