Gyerekek a szülői ágyban – Tudósok szerint biológiai előnyei is vannak

–

Az alvás terén is nagyot fordult a világ

A héten a Guardian oldalán jelent meg egy cikk arról, hogy milyen összefüggésben állhat a pihentető alvás azzal, ha a gyerekeket beengedjük a hálószobába, illetve hogy a közös alvás milyen biológiai előnyökkel járhat. Sarah Blunden klinikai pszichológus, aki a gyerekek alvási szokásait kutató központ vezetője a Central Queensland Egyetemen, kiemelte: az emberiség történelmében viszonylag új keletű szokás, hogy a gyerekeket külön szobába helyezik a születésük után, hiszen

korábban sokkal inkább az volt a jellemző, hogy az egész család, akár több generáció is együtt aludt. Sőt, az európai alvási szokásokról szóló középkori feljegyzések már az V. században is arról számoltak be, hogy az alvásnak közösségi szerepe is volt.

Olyannyira, hogy a látogatók és az átutazók is gyakran abban a hálószobában kaptak helyet, ahol a ház összes többi lakója. A közös alvást a személyes biztonság növelésének, a vagyonmegóvás egyik módjának tekintették, emellett persze az is előfordult, hogy a család tagjai így melegítették egymást.

A különálló alvóhelyeket kevesen engedhették meg maguknak, így az, hogy ki kivel osztotta meg az ágyát, nemcsak a közösségi kapcsolatokat, hanem a társadalmi struktúrát is tükrözte.

A XV. század környékén már egyre gyakoribbá vált, hogy az emberek egyedül aludtak, és számos nyugati országban a gazdagság és a jólét fokmérőjét jelentette a külön hálószoba. A társadalmi irányelvek ugyan fokozatosan változtak azzal kapcsolatban, hogy ki kivel oszthatta meg az ágyát,

de az alvás továbbra is tükrözte a szociokulturális és családi értékek tágabb változásait az összetartozás, az identitás, a gondoskodás, az intimitás és a függetlenség tekintetében.

A csecsemők sokkal kiszolgáltatottabbak, mint a legtöbb újszülött emlős

Az emlősök ösztönszerűen arra vannak kódolva, hogy a kicsinyeikkel együtt aludjanak a kellő hőfok megteremtése és a kötődés kialakulásának érdekében. A közeli alvás definíciója szerint az élőlényeknek legalább két érzékszerven keresztül kell kapcsolódniuk, legyen az az érintés, a szaglás, a mozgás, a hallás vagy a látás, és az emlősök alapvetően a közeli alvásra vannak berendezkedve a kicsinyeikkel.

Az állatokhoz viszonyítva a csecsemők sokkal védtelenebb újszülött korukban. Sokkal több, illetve hosszabb ideig tartó gondoskodásra van szükségük.

Éppen ezért is lehet furcsa evolúciós szempontból, hogy ehhez képest az ember nem feltétlenül alszik együtt a gyerekével a születést követően – miközben ma már kifejezetten gyakori, hogy valaki a háziállatával osztja meg az ágyát, és a legtöbb háztartásban az sem kérdés, hogy a pár tagjai közös hálószobán osztoznak.

2015-ben jelent meg egy cikk az Independent oldalán, amely arról is beszámolt, hogy a közhiedelemmel ellentétben, ha a csecsemő a születése után szoros közelségben van a szüleivel, az hosszú távon pont hogy nem függőséget alakít ki,

sokkal inkább a korai függetlenséget, az önállóságot segíti elő, sőt, akár még az önbizalmat is fokozhatja a későbbiekben.

Sokan tévesen a függetlenség jeleként értelmezik, ha egy csecsemő képes önmagát visszaaltatni egy-egy ébredés után, szakértők szerint azonban a felnőttkori önellátás képessége és az önállóság nem annak köszönhető, ha egy kisbaba a szülei nélkül is képes álomba ringatni magát.

Az anyag arra is kitér, hogy a gyerekek alvási ciklusa körülbelül hatéves korukig rövidebb, mint a felnőtteké – 90–100 perc helyett körülbelül 60 perc. Így sokkal gyakrabban ébredhetnek fel éjszakánként, amikor egyik ciklusból átlépnek a másikba, tehát nem azért ébrednek többször, mert figyelemre vágynak, egész egyszerűen más még a biológiai működésük. 

Az együtt alvásnak szociokulturális jelentősége is van, hiszen társas lényekként, ha valakivel megosztjuk az ágyunkat, kapcsolódunk valakivel és szeretet kapunk a másiktól, az elősegíti a fejlődésünket, a jóllétünket, és azt, hogy könnyebben megértsük a helyünket a világban. Sok gyerek számára kényelmesebb, ha a szülei ágyában töltheti az éjszakát, de jellemzően ezt az évek előrehaladtával kinövik, a probléma akkor kezdődik, ha ez a késői gyermekkorig, vagy akár a korai serdülőkorig sem történik meg. Ennek hátterében legtöbbször súlyos szorongás áll, az éveken át tartó közös alvás pedig már nem csupán a szülők pihenésére, hanem a köztük lévő intimitásra is súlyosan kihathat.

A gyerekek leginkább akkor bukkannak fel a szüleik hálószobájában, ha kiszolgáltatottnak érzik magukat, vagy szeparációs szorongás tör rájuk, de ugyanez

a kötődési késztetés a szülőket is ösztönözheti arra, hogy a közelükben akarják tudni a gyerekeiket.

Ez szülői oldalról is ösztönös viselkedés, hiszen így biztonságban, a külvilág veszélyeitől védve tarthatják utódaikat. Ugyanakkor a közös alvás ritkán jelent egyet a pihentető alvással, amire a modern korban különösen nagy szükség lenne az állandó túlhajszoltság és leterheltség mellett.

Ti hogyan vélekedtek a kérdésről, együtt alszotok/aludtatok a gyerekeitekkel? Ha igen, hány éves korig? Írjátok meg nekünk kommentben!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ miniseries

Krajnyik Cintia