A gátizomtornát már a kislányoknak is meg kellene tanítani!

–

Valójában fogalmam se lehet, a környezetemben vajon hányan érintettek, kik küzdhetnek inkontinenciával – ez ugyanis az a tabu, amelyről szinte senki sem beszél. Ez nyilván a segítségkérést sem könnyíti meg, miközben a számok döbbenetesek:

egyes adatok szerint a nők 40–60 százaléka érintett! 

Kezdjük az elején!

Mi az az inkontinencia, és mi köze a gátizomzathoz?

A kifejezés akaratlan vizeletvesztést jelent, amelynek egyik formája a gátizomzat gyengeségéhez köthető. Ez az izomcsoport tartja a helyén a húgyhólyagot és a húgyvezetékeket, emellett pedig a hólyag zárásáért is felelős. Amikor valami miatt ezek az izmok gyengülnek, elkezdődnek a vizelettartási nehézségek.

A gyengülést sok minden okozhatja:

• örökletes gátizomgyengeség
• testsúlygyarapodás, súlyfelesleg miatti megváltozott terhelés
• bizonyos sporttevékenységek, versenysport 
• várandósság és szülés alatti terhelés
• hormonális problémák (menopauzához kapcsolódó ösztrogén- és progeszteronhiány
• műtéti beavatkozások sajnálatos következményeként is kialakulhat

Az első és legfontosabb tévhit, hogy a gátizomgyengeség csak bizonyos kor fölött érinti a nőket. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal: ez tévedés. A sport okozta vizelettartási és -szabályozási nehézségek például már egészen kicsi kortól jelentkezhetnek: érintenek tinédzsereket és fiatal felnőtteket, ráadásul egyre többen fordulnak szakemberhez ilyen panaszokkal közülük. 

Az ugrálással járó sportok komoly fizikai igénybevételt jelentenek a medencefenék izmaira, de a súlyemeléssel járó sportok (például a crossfit) gyakorlásakor is kiemelten fontos, hogy figyelmet fordítsunk a gátizomzat megerősítésére.

A szülés és a várandósság során bekövetkező változások sem az életkortól függenek: a súlyos igénybevétel, illetve a kilenc hónap alatt gyarapodó a testsúly, a baba miatt megnövekedő hasűri nyomás szintén komoly problémákat okozhat. Az is tévhit, hogy csak a természetes úton szülő nők érintettek: noha a gátmetszés és az esetleges gátsérülések valóban kockázati tényezők, a császármetszés során átvágott hasfal meggyengül, így ez is hatással lehet a medencefenék izmainak működésére.

 A perimenopauza folyamatában, a menopauza után a hormonális változások a kötőszövetek gyengülését, a tartószalagok lazulását okozhatják, ez pedig nemcsak a vizelet-, de a székletvisszatartási képességet is csökkentheti.

Ez természetesen fokozódhat a kor előrehaladtával – de minden típusú gátizomgyengeség esetén az volna a legfontosabb, hogy minél hamarabb szakemberhez forduljanak az érintettek.

Hogyan lehetünk tudatosak?

A fentiek után, remélem, egyértelmű: fontos volna, hogy már gyerekkorban kaphasson mindenki információkat a témáról, és ne pironkodjunk, ha szóba kerül. Elsősorban alapvető testtudatról, a medencefenekünk megismeréséről van szó ugyanis, amely nemcsak akkor tesz jó szolgálatot, ha már gond van, de egész életünk során. A leggyakrabban gyógytornával, otthon végzett gyakorlatok segítségével, odafigyeléssel nemcsak enyhíthetők, de teljesen meg is szüntethetők a kellemetlen tünetek. Léteznek tanfolyamok, amelyeken akár a szülők helyett is elmagyarázzák a teendőket – a lényeg, hogy az érintett lányok eljussanak ezekre, halljanak arról, hogy a problémájuk nem egyedi, nincs velük semmi gond, a helyzetben pedig semmi szégyellnivaló.

A másik, kiemelten fontos „belépési pont”, a várandósságra való felkészülés időszaka: egy jó gyógytornász megtanítja azokat a gátizom-gyakorlatokat, amelyekkel minimalizálni lehet az inkontinencia kialakulásának esélyét, illetve kezelni más fennálló tüneteket.  

Ha valaki úgy érzi, nem szeretne ezzel a problémájával beállítani egy random gyógytornászhoz, az teljesen érthető. Az a legjobb, ha megbeszéli a problémát a nőgyógyászával, esetleg felkeres egy urológus szakorvost – ezek a szakemberek pedig elirányítják olyan gyógytornászhoz, akinek nagy gyakorlata van a gátizomtorna területén.

Mi történik egy gyógytornásznál?

Először is: mivel a gátizomgyengeség ugyanolyan feladat a szakember és a beteg számára is, mint a teniszkönyök, a bokaficam vagy épp egy csonttörés utáni regenerációs folyamat, egy alapos állapotfelmérésre kell készülnie az érintetteknek. Aki nőgyógyászati vagy urológustól kapott diagnózissal érkezik, az ezt természetesen vigye el a gyógytornászhoz, hiszen fontos tudnia, van-e bármiféle sérülés, szervi süllyedés az inkontinencia mellett.

Egy jó gyógytornász – ezt gerincsérves tapasztalattal mondom – mindig sok-sok kérdést tesz fel az első alkalommal. Nem azért, hogy zavarba hozzon bárkit, hanem hogy minél teljesebb képet kapjon – és az a legjobb, ha a páciens teljesen őszinte a saját érdekében. Az én gyógytornászom egyébként azt mondta: nekik is sokkal könnyebb dolguk lenne, ha már egészen fiatal korunkban megtanulnánk a testtudatosságot, hiszen, ha nem tudjuk, mi zajlik bennünk, azt is nehéz kifejeznünk, pontosan mi és hol is fáj…

A mosdóhasználati szokásoktól a folyadékfogyasztásig, a szülésélménytől az esetleges korábbi műtéteken át egészen a sporttevékenységig nagyon sok minden szóba kerülhet, és ahogyan egy gerincferdülés vagy sérv esetében, úgy itt is konkrét tanácsokat kapnak az érintettek.

Ezután fizikai, tapintásos vizsgálat következik: természetesen a beteg előzetes beleegyezésével – ha bárki bármitől fél, rosszul érzi magát, az mindenképpen beszélje meg előre a gyógytornásszal! 

Talán meglepő, de létezik mérés is, amelynek segítségével egzakt képet kaphatunk gátizomzatunk állapotáról, erejéről. Mégpedig az úgynevezett biofeedback-eszközök segítségével, amelyek pontos visszajelzést adnak nekünk arról, mekkora erőt tudunk kifejteni – és mennyire vagyunk képesek tudatosan ellazítani a gátizomzatunkat. Merthogy ez legalább ugyanolyan fontos, mint az, hogy meg tudjuk feszíteni. 

A vizsgálatot egy, a hüvelybe helyezendő szenzor segítségével végzik, amely megmutatja a medencefenék izmainak aktivitását, s amely eredményeinek segítségével személyre szabott kezelési tervet készíthet számunkra a gyógytornász vagy az urogynekológus szakorvos. A gyakorlatok lényege, hogy el tudjuk különíteni a medencefenék izmait például a farizmunk használatától, tehát ne utóbbival próbáljuk kiváltani az előbbi feladatait. A biofeedback-készülék a gyakorlást is nyomon követi: az elején ennek segítségével tanulják meg az érintettek a mozdulatsorokat, amelyeket később önállóan kell végezniük. Ez jelentős biztonságot ad, hisz valóban azt csinálják, ami számukra hasznos.

Ráadásul a „hagyományos” eszközökön túl, amelyek, például egy skála segítségével, mutatják az izomerőt,

léteznek játékos formában tréningező biofeedback-eszközök is, ahol úgy kell dolgoznunk a gátizomzatunkkal, mintha telefonos vagy videójátékot játszanánk! Elsőre talán bizarr, de egyre népszerűbb ez a módszer, hiszen segít feloldani a tabusítást, és segítségével kialakítható az az izom-agy kapcsolat, amely lehetővé teszi az inkontinencia csökkentését, vagy akár megszüntetését.

Mikor lesz jobb?

Jelentősebb változás általában három hónap rendszeres gyakorlás után látható, súlyosabb esetekben, illetve akkor, ha nem csupán a medencefenéki izmok gyengeségéről van szó, akár fél év is kellhet.

Igen, ehhez kitartásra van szükség – ugyanakkor talán nem is kell hangsúlyozni, mennyivel jobb vállalni a vizsgálatokkal járó apró kényelmetlenségeket és a rendszeres munkát, mint az inkontinencia tüneteivel élni. És nem, a gyakorlást a javulás után sem tanácsos abbahagyni: a gyakorlatokat, ahogyan a vázizomzatunk rendszeres mozgását is, a mindennapi rutin részévé kellene tenni.

Ha hormonális problémák állnak a háttérben, gyógyszeres kezelésre is szükség lehet: léteznek helyileg alkalmazható hormontartalmú tabletták és kúpok. Az úgynevezett sürgősségi inkontinenciára is alkalmaznak olyan gyógyszert, amely csökkenti a vizelési ingerküszöböt – ugyanakkor ez nem oldja meg az alapproblémát. Műtéti beavatkozást csak akkor szoktak javasolni, ha minden gyakorlás és odafigyelés ellenére sem történik hosszú távon semmi változás. 

Érdemes odafigyelni a gyógyulásig, a tünetek enyhüléséig a vízhajtó hatású ételek, italok fogyasztására (például különféle teák vagy épp a kávé), de arra is, hogy az inkontinencia miatti szorongás miatt az érintettek ne igyanak egészségtelenül keveset, az ugyanis még súlyosabb egészségügyi problémákhoz vezethet. Az alkoholfogyasztás sem tesz jót az inkontinenciával küzdőknek, ezt is érdemes észben tartani – a felszabadultabb állapot ugyanis fokozhatja a nevetés közben előforduló tüneteket. 

Apropó, szorongás: az inkontinencia mentálisan is megterhelő betegség. Szégyennel, súlyosabb esetekben elszigetelődéssel járhat.

Ha valaki úgy érzi, ez nagy terhet ró rá, és már a szociális kapcsolatait, esetleg a párkapcsolatát veszélyezteti, a fizikai egészségén túl fontos, hogy a mentális oldalra is odafigyeljen, és keressen fel pszichológust, aki segít a lelki gyógyulásban.

Ma már szerencsére számos termék segít abban, hogy az érintettek tökéletesen higiénikusan és egyben észrevétlenül kiküszöböljék a kellemetlen hatásokat. A hólyagnyakat megemelő kockapesszáriumtól a különböző vastagságú, méretű és nedvszívóképességű inkontinenciabetétekig, az idegrendszeri alapú, e cikkben nem tárgyalt inkontinenciával élők számára pedig speciális pelenkákig sokféle lehetőség közül választhatnak az érintettek. 

Csepelyi Adrienn