Rohamszülések: „A férjem kapta el a babát”

–

Ha egy baba jönni akar…

Azt már az elején elmondhatom, hogy ebben az ügyben én nem vagyok érintett. Az első gyerekem két és fél nap, a második másfél nap vajúdás után jött világra. Az elsőnek császármetszés lett a vége, a második majdnem háborítatlan volt. 

De utóbbi esetben azt megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor a tágulási szakasz után azonnal jönnek a tolófájások, és ott aztán nem volt sok időm felfogni, mi történik, rakéta kisasszony jönni akart, és hát jött is. 

Mivel a nagyobbik gyerekemnél nem élhettem meg a tolófájásokat, a lányomnál igencsak váratlanul ért a tolási inger intenzitása. Kellett egy kis idő ahhoz, hogy átrendezzem a légzésemet, amit a vajúdás alatt olyan szépen sikerült ösztönösen beállítanom.

De amint jöttek a tolófájások, emlékszem, kitágult a szemem, és kapkodni kezdtem a levegőt, mert meg mertem volna esküdni, hogy épp egy komplett traktort kell kipréselnem magamból. 

Ellentmondást nem tűrő, feszített tempóban jött az inger újra és újra, és nem túlzok, voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam volna kizárni, hogy ebbe bele fogok halni. Nem baj, nincs tragédia, gondoltam, nem estem kétségbe, csak tudomásul vettem, hogy a következő fájáskor talán szétrobbanok, és úgy kell majd letakarítani a maradványaimat a szülőszoba faláról. 

Ezek a pillanatok jutottak eszembe, amikor az egyik barátnőmet – nem sokkal a szülése után – meglátogattam. 

A rutin nem minden 

Az ötödik kisbabáját tartotta a kezében, amikor megérkeztem. Az első szülése császármetszés volt, mert előreesett a köldökzsinór, azonnal műtőbe kellett menni. (Erre találták ki a császármetszést, nem arra, hogy az orvos elérje a teniszmeccset.) A többi gyereke viszont mind hüvelyi úton született. Nem csinált belőle ügyet, nem volt tagja VBAC (Vaginal Birth After Cesarean, azaz Császár Utáni Hüvelyi Szülés) csoportoknak, nem volt dúlája, se szülésznője, csak egy normális szemléletű orvosa, akinek teljesen egyértelmű volt, hogy alapból a természetes szülésre rendezkednek be. 

Szóval sok más kórházi protokollnak és begyepesedett orvosi elméletnek ellentmondva, gond nélkül szült hüvelyi úton az első császárja ellenére. Így, ennyi szüléssel a háta mögött, azt hiszem, kellőképpen rutinosnak mondható. Ő is azt hitte.

Aztán az ötödik terhessége végénél egyik este igencsak nagy meglepetés érte. Egész nap fájdogált a dereka és ment a hasa, de gondolta, nem csoda, hiszen mindenórás terhes az ötödik babájával, hát persze hogy fáj, és hát ennyi kicsi gyerek mellett egy hasmenéses vírust sem zárt ki. Ám 

amikor a tűzhelynél, palacsintasütés közben hallott és érzett egy pukkanást, hirtelen azt hitte, egy filmbe került bele. A pukkanást követően egy placcsanással már jött a magzatvíz is, és abban a pillanatban tolófájásai lettek. 

„Megszólalni se tudtam, leblokkoltam. Ilyet egyik szülésemnél sem tapasztaltam, mindegyiknél szinte észrevétlenül ment el a magzatvíz, és legalább öt-hat órát vajúdtam a tolófájások előtt” – mesélte Lili. „Némán, a szememmel üzentem a férjemnek, hogy helyzet van. Még ő is leblokkolt egy pillanatra, aztán gyorsan felhívta apukámat, aki azonnal indult, hogy vigyázzon a gyerekekre. A korábbi szüléseim egyikénél sem pakoltam össze szülőszobai csomagot, mindig volt időm csomagolni. Hát most nemhogy időm nem volt, de esélyem sem, mert szinte egybefüggő és hosszú fájásaim voltak. Mire apa megérkezett, már az autóban vártam a férjemet. Szörnyű volt, iszonyúan meg voltunk ijedve. Nem bírtam figyelni a légzésemre, azt hittem, szétszakadok, halálfélelmem volt. Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. Amikor megérkeztünk a szülészetre, már ki sem tudtam szállni az autóból. Az ügyeletes arra ért oda, hogy kint volt a baba feje, két perccel később a teste is. És ez az egész mindössze negyven perc alatt történt. Azóta sem hiszem el. Visszagondolva, rettenetesen rémisztő élmény volt. Meg is egyeztünk, hogy ennyi, nem kell több izgalom, többet nem szülök” – idézte fel Lili kislánya születését. 

Anyukacsoportokban kérdezősködtem, kinek volt még hasonló szüléstörténete.

Szülés a folyosón

Tamara kisfia szintén nem teketóriázott, pedig a kiírt dátumhoz képest egy hetet késett. „Már pont elkezdték pedzegetni, hogy még egy-két nap, és be kell feküdjek burokrepesztésre. Nagyon nem akartam, rettegtem tőle, volt már benne részem a nagyobbik gyerekem születésénél. A reggeli CTG-ről úgy engedtek el, hogy másnap már lehet, nem mehetek haza. Úgy voltam vele, hogy már mindegy, úgyis befektetnek, úgyis megindítják, csak lehetőleg essünk túl rajta mihamarabb. Másnap reggel sporttáskával mentem a CTG-re. A gép időnként kilengéseket mutatott, a nővér kérdezte is, hogy vannak-e fájásaim, de mondtam, hogy nincsenek. Legalábbis nem volt kényelmetlenebb a létezés, mint az utóbbi pár napban, de hát hiszen már egy hete túlhordtam a babámat. Próbáltam minél nyugodtabb lenni, a kedvenc csokimat majszoltam, de láttam én is, hogy egyre durvább kilengések jelennek meg a vizsgálati papíron. A nővér nyugtalan lett, odahívott egy orvost, aki a görbékre nézve azonnal megparancsolta, hogy irány a szülőszoba, mert ez bizony szülés. Azt hittem, ez valami rossz vicc.

Nem éreztem fájásokat egyáltalán. Aztán felálltam, és abban a pillanatban elment a magzatvíz, jöttek a tolófájások is, amiket már nem lehetett nem érezni.

A hordágyra nem tudtak felfektetni, arra sem emlékszem, kibe kapaszkodtam, de gondolom, abba, aki a legközelebb volt. Iszonyúan ordítottam, ott álltam, görnyedtem a folyosó és jövés-menés kellős közepén, és három nyomás után egy szülésznő kapta el a babámat. Az orvos hiába várt rám a szülőszobán, oda már csak a lepényt megszülni vittek fel, mellkasomon a babával.” Tamara számára – Lilivel ellentétben – ez az egész nem maradt meg félelmetes élményként. Azt mesélte, leginkább az volt benne az ijesztő, hogy mennyire nem tudta, mi történik, mert minden olyan gyorsan zajlott. 

Burokban születni

„Nekem a harmadik született mentőautóban” – kezdte a történetét Kinga. „Nagyon-nagyon nehéz volt már az utolsó egy-két hét, szóval nem bántam egyáltalán, hogy végre megszületett. És igazából nem volt idő pánikolni sem. Éjjel fél háromkor arra keltem, hogy valami van, negyedóra múlva mentőt hívtunk, három óra tízkor meg is született a kisbabám a BAH-csomópontnál. Ráadásul burokban született, hogy még különlegesebb legyen a dolog. Ébredéstől a megszületésig negyven perc volt az egész. Onnantól, hogy saját lábon kisétáltam a mentőbe, körülbelül tizenöt perc telt el. És mivel

a mentőápoló fiú nem akarta elhinni, hogy szülök, gyakorlatilag az ölébe pottyant a gyerek.

Utólag a háromból a legszebb szülésélményem volt, pedig a két korábbit is szépnek éltem meg. De ez így abszolút háborítatlan és természetes volt, és fantasztikus érzés volt, hogy meg tudtuk csinálni. És bár szétszakadtam, mert burokban lőtt ki belőlem a gyerekem, a leggyorsabb regenerálódásom volt. Pár órával később vígan sétáltam le a harmadikról az utcára az otthon felejtett kispárnámért, két nap múlva hazafelé még befutottam egy játékboltba ajándékért a nagyoknak. Az egyetlen negatívum, hogy a protokoll miatt külön mentőautóval vitték őt a kórházba, így arra az időre elvették tőlem. De utána megkaptuk benn az arany órát, és a férjem is csatlakozhatott, mikor beért.”

Viharos szülés

Gerdáék eleve otthonszülésre készültek, de nem éppen úgy, ahogy végül alakult. Amikor megjelentek az első fájások, azonnal hívták a bábákat, akik mondták, hogy épp egy másik szülésnél vannak. Ez önmagában nem lett volna nagy baj, mert már a végéhez közeledett az a szülés, odakint épp óriási vihar tombolt. Így abban maradtak, hogy ha nem tudnak időben elindulni, jobb, ha Gerdáék inkább mentőt hívnak, bármennyire is nem akartak kórházba menni. „Folyamatosan forródróton voltunk az egyik bábával, de mivel nagyon ritkán jöttek a fájások, nem izgultunk. Volt már két gyerekünk, mindkettő otthon született, nem voltunk szívbajosak, ismerem a testem, gondoltam én. Tíz perccel azután, hogy a bábákkal telefonáltunk, elment a magzatvizem, öt percre rá intenzív összehúzódásaim lettek. Bár tényleg volt már tapasztalatom, nem akartam hazardírozni, felhívtuk a mentőket, akik közölték: a vihar miatt nem biztos, hogy oda fognak érni. Mire a férjem letette a telefont, már nagyon erősek voltak a fájásaim. Berakott egy széket a zuhanyzóba, mert mindenáron vízre vágytam a derekam környékén. Leültem,

a férjem locsolgatni kezdett a jó meleg vízzel, aztán hirtelen le kellett guggolnom, lenéztem, és már kint volt a baba feje. Emlékszem, felsikítottam, a férjem eldobta a zuhanyrózsát, hogy el tudja kapni a kicsit.

Minden és mindenki csuromvizes lett, ezen később jót nevettünk. A mentő csak másfél órával később ért oda, addigra a férjem segített megszülni a lepényt is, megvizsgálta, hogy egyben volt, a bábák telefonon mondták, mire kell ügyelni. Hát, életünk legkalandosabb, legizgalmasabb éjszakája volt, az biztos. És a két nagyobb az egészet átaludta.” 

Nincs két egyforma szülés

A rohamszülések, mint ahogy a fenti történetek is bizonyítják, sokfélék lehetnek. A szakirodalom alapján jellemzően a többedik szülésnél fordulhat elő, amikor a test már rutinosan végzi a dolgát, de valójában, ha látszólag előzmény nélkül is indul meg a szülés, a szervezet már korábban elkezdi a készülődést. Derékfájás, kisebb feszülések, hasmenés, ezek mind annak lehetnek a jelei, hogy a test épp ráfordul a nagy eseményre.  

Ezek a történetek hasonlítanak tehát a leginkább arra, ahogyan a filmvásznon ábrázolják a szüléseket, pedig egyébként a világra jövő babák mindössze három százaléka születik ilyen rakétasebességgel. És ahogy nincs két egyforma szülés, úgy nincs két egyforma (roham)szülés sem, a megélések egészen különbözőek. De az biztos, hogy ha kicsit is befolyásolja az ember életét az, ahogyan megszületik, akkor ezekre a gyerekekre valami egészen különleges, kalandos, izgalmas élet vár. 

Szabó Anna Eszter