Az inkontinencia a párkapcsolatra is hatással van – legyen szó programokról, közös alvásról vagy szexről

–

A hagyma hetedik rétege

Irwin Altman és Dalmas Taylor pszichológusok kapcsolatelmélyülés-elmélete szerint randizás közben olyanok vagyunk, mint egy hagyma. Mármint – ideális esetben – nem szag, hanem rétegek tekintetében: ahogy épül a bizalom, úgy „hámozzuk” egymást a felszínen lévő, könnyedebb témák irányából a mélyebb rétegek felé, amiknek feltárásához már nagyobb intimitás és sebezhetőség vállalása szükséges.

A teória hat réteget különböztet meg: először értelemszerűen az életrajzi adatokat tudjuk meg egymásról, aztán jönnek a hobbik és preferenciák, ezt követik a célok, inspirációk megosztása, majd a hitbeli meggyőződések, végül pedig a rejtett félelmek, a teljes énkép.

De ha engem kérdeztek, van ott egy hetedik réteg is: ez pedig a kellemetlen testi funkciók rétege – azaz az anyagcseréről, menstruációról, hüvelyi fertőzésről való kommunikáció –, amit sokan még egy többéves párkapcsolatban is szégyellnivalónak ítélnek.

És noha mindezt könnyű poénnal elütni – bevallom, én is érzek némi késztetést rá a zavarom elrejtése végett –, a kérdés valójában nagyon is fontos. Különösen akkor, ha nemcsak a szokásos kaki-puki vonalról van szó, hanem olyan, az énképet és kapcsolat egészét illető egészségi kérdésekről, mint például az inkontinencia. Ami ha tetszik, ha nem, bizonyos élethelyzetekben felmerül – a tabusítás pedig csak tovább rontja a hozzá tapadó szégyenérzetet.

Az inkontinencia kérdésköréről korábban már több cikket is olvashattatok nálunk. Kurucz Adri pár hónapja dr. Bartha Tündével oszlatta el a témát övező kételyeket, Both Gabi pedig a táplálkozás és az inkontinencia közötti kapcsolatra kereste a választ. És mivel ebben a két írásban már alaposan körbejárták a témákat, én csak a lényeget tömöríteném két mondatba: a közhiedelemmel ellentétben a probléma nem csupán időskorban ütheti fel fejét – ugyanígy kapcsolódhat a stresszhez, túlsúlyhoz, idegrendszeri rendellenességekhez és a perimenopauzához is, de a legtöbb nő (és társa) a szülés utáni időszakban találkozik vele először. Ez pedig nemcsak fizikai, hanem mentális síkon is megterhelő, ugyanis itthon még mindig rengeteg stigma és tabu kapcsolódik a testi működéseinkhez.

Az első lépés a tabu ledöntése

Az inkontinencia azonban sokszor nem egyszemélyes történet: előbb-utóbb a párkapcsolatra is kihat majd, ha pedig a szégyenérzet miatt meghiúsul a megfelelő párbeszéd, távolodást is okozhat.

Kovács Orsolya pszichológussal azért ülök le beszélgetni, hogy felfedjük a témával kapcsolatos tabukat.

Amikor felvetem neki, hogy ezt talán első körben nem is közösen, hanem saját magunkban kell oldanunk, lelkesen bólogat. Mint elmondja: az lenne az első lépés, hogy saját testi működésünket elfogadjuk, ám ez sokszor épp gyerekkori élmények miatt ütközik falakba.

„A bepisilést sok családban az éretlenséghez kötik, és ha egy kisgyerekkel megtörténik, leszúrják, amiért nem tudta visszatartani. Pedig jól tudjuk, ennek hátterében érzelemszabályozási nehézség vagy stressz is állhat, ami lehetséges, hogy épp egy családi probléma tünete.

A tehetetlen szülő sajnos sokszor szégyenérzetet kelt a gyerekben – ez pedig könnyen összekapcsolódik és velünk marad a felnőtt éveinkre is” – mondja, kihangsúlyozva: ehhez társul, hogy a mai Magyarországon még a menstruáció is tabunak számít sokaknál, ráadásul a férfi erőt és a női finomságot is megkülönbözteti, ahogy ezekről a testi funkciókról beszélünk. Míg a férfiak tematizálhatják, poén tárgyává tehetik ezeket, a nőknél ez továbbra sem „módi” – holott például az Egyesült Államok beszélgetős műsoraiban már a legnagyobb természetességgel beszélgetnek nők akár a szülést követő sebgyógyulásról, hüvelyérzékenységről vagy inkontinenciáról is.

„A baba születése utáni időszak nagyon érzékeny, és nagyon nagy szükség lenne rá, hogy a rengeteg stresszhelyzet mellett legalább a testi változásokról nyíltan beszélhessünk, és megérezhessék a nők, hogy nincsenek vele egyedül – ám ettől sajnos még távol járunk.

Sajnos nagyon sok nő a mai napig nehezen vállalja sebezhetőségét és félelmeit, fél a megbélyegzéstől, ezért egy ilyen dolgot jobbnak érez magában tartani.”

Az inkontinenciához – valamint egyéb, tabusított testi működésekhez – azonban rengeteg, sokszor ellentmondásos szorongás kapcsolódik. A szégyen mellett gyakran megjelenik a félelem: előfordul, hogy az érintett kerülni kezdi a társasági összejöveteleket, fél elnevetni vagy eltüsszenteni magát, kerülni kezdi a neki amúgy örömet, boldogságot jelentő eseményeket, vagy akár a nemi aktust is, nehogy épp a „legrosszabbkor” történjen a kellemetlenség.

Ennek következménye általában vagy az, hogy az illető rendszeresen visszautasítja a társát, vagy az, hogy az együttlét közben nem tud feloldódni, ami lássuk be, egyik fél számára sem jó. A felsoroltak óhatatlanul is hatással lesznek a szerelmi életre – akár a lemondott programok, akár a felborult szexuális élet vagy a közös alvás miatt –, éppen ezért elengedhetetlen a helyzetről való nyílt beszélgetés. A kérdés már csak az, hogyan.

Szívem, beszélnünk kell

Mielőtt fejest ugranánk abba, mégis hogy érdemes megkezdeni a diskurzust, vegyünk külön két esetet: az ugyanis nem mindegy, hogy a helyzet egy már stabil, nagy múltú párkapcsolatban üti-e fel a fejét – például a közös gyerekvállalás idején –, vagy az ismerkedős fázisban kell vállalnunk a partnerünk előtt.

„Utóbbi esetében fontos, hogy megtaláljuk azt a pontot, amikor már megfelelő érzelmi közelségben vagyunk a másik félhez. Az ő erre adott reakciója jó mértékadó lehet arra nézve, hogy mennyire érett és empatikus a kiszemeltünk.

Ideális esetben számára nem a testi nehézségek, hanem a személyünk lesz az irányadó, és segíteni akarással viszonyul majd hozzánk – ebben egyébként a humor is jó eszköz lehet. Ha nem így történne, az pedig beszédes”

– mondja Kovács Orsolya. Hozzáteszi: érdemes radarozni a saját érzéseinket arra vonatkozóan, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban a másik fél mellett, mert az is jelzésértékű lehet, ha valamiért nagyon hosszan halogatunk egy ilyen beszélgetést.

A szakember véleménye szerint a kommunikációhoz három dolgot érdemes megvizsgálnunk: az első a saját önértékelésünk, azaz, hogy elhisszük-e magunkról, hogy szerethető és teljes értékű emberek vagyunk a nehézségeinkkel együtt is, a második a partnerünk informáltsága és érettsége, a harmadik pedig a párkapcsolat biztonságossága, megtartó ereje.

Mindez persze arról az esetről is elmondható, ha tartós kapcsolat mellett jelentkezik az inkontinencia. Kovács Orsolya szerint a prevenció legalább olyan fontos, mint az aktuális helyzet kezelése – pláne például szülés esetén.

„Sokan csak arról beszélgetnek egymással, hogy milyen lesz az élet a babával. Pedig egymásra is ugyanúgy kell figyelni testileg és lelkileg is, és ma már szerencsére egyre több információ áll rendelkezésre ehhez. Érdemes podcastokkal, könyvekkel, filmekkel felkészülni arra, milyen testi és hormonális változás várható, milyen nehézségekkel kell majd szembenézni. Ha valami nem váratlanul ér, máris kisebb a tehetetlenség, eszköztelenség érzése” – magyarázza a szakember. Elmeséli, hogy amikor párokat készít fel a babavárásra, gyakran kéri őket, hogy írják össze és beszéljék át a félelmeiket, és alakítsanak ki terveket ezekre vonatkozóan. 

„Egy baba születése körül rengeteg stresszhelyzet alakul ki, és fáradtan, frusztráltan, kialvatlanul sokkal nehezebb rögtönözni valamit, mintha előre felkészültünk volna ezekre a helyzetekre.

Emellett fontos, hogy lássuk: ezek átmeneti állapotok. Ezek időszakok, amik nem tartanak örökké, és ha sikerül őket együtt megugrani, abból szövetségesként, még erősebb egységként is kijöhetünk.”

Lássuk be: van, amit elsőre nehéz kezelni

Empátia, türelem, segíteni akarás és végtelen megértés. Igen, ideális esetben így reagál egy érzelmileg érett és empatikus partner – ám lássuk be, az élet sajnos nem csak ideális esetekből áll, és bizony megesik, hogy egy váratlan és zavarba ejtő helyzetben nem a legtökéletesebb reakciót adjuk valamire. 

„Nem érdemes, és szerintem nem is lehetséges mesterségesen elrejteni az olyan autentikus reakcióinkat, mint amilyen a meglepettség.

Azzal viszont aligha hibázhatunk, ha kérdezünk: érdeklődni lehet a másik hogyléte felől – hiszen ezzel a nyitottsággal máris a támogatásunkat fejezzük ki. Ha az első (vagy sokadik) reakciónk nem volt megfelelő, bátran kérjünk elnézést, a helyzet újszerűségére hivatkozva. Egy elég jó kapcsolatban nem az számít, hogy mindig egyből jól tudjunk reagálni, hanem hogy jelezzük, a zsigeri válaszunknál fontosabb, hogy megtaláljuk magunkban a támogató válaszokat.”

Kovács Orsolya szerint az is nagyon fontos, hogy ne próbáljuk megjátszani magunkat, a szavaink illeszkedjenek a természetes szóhasználatunkba. Ha idegenül hangzik, amit mondunk, azt hiába vezérelte jó szándék, valószínűleg diszkomfortérzést kelt majd a partnerben. És ebben nem szabad alábecsülni a gyakorlást: ha időnként végiggondoljuk a kialakult helyzetet, megtaláljuk azokat a mondatokat, amikkel hitelesen tudjuk kifejezni a támogatásunkat.

„A szavak mindenkinél mások, a tartalom viszont nagyjából egységes: az őszinte érdeklődést, a melegséget, az elfogadást érdemes átadnunk.

Éreztessük, hogy részünkről oké, ami történik, hogy elfogadható számunkra a helyzet – hiszen ezzel már önmagában gyógyíthatjuk a másik szégyenérzetét. Kulcsfontosságú azt is kifejezni: bármi van veled, így szeretlek, így vagy nekem értékes, ezen semmi sem változtat.”

Hozzáteszi: gyakori hiba, hogy a partner felnagyítja, vagy éppen bagatellizálja, esetleg ignorálja a problémát, mert azt gondolja, ha nem emlegeti fel, úgy könnyebb lesz a társának. Ez azonban nincs így. Fontos, hogy validáljuk a másik fél érzéseit, és ne vegyük el a megélései súlyát. A kérdezéssel sosem lehet mellélőni – és az értő figyelem és odafordulás is aranyat ér.

Takács Dalma