A gyerekvédelemben felnövő fiatalok gyakori megélése, hogy velük bármit meg lehet tenni

–

Hogy lehetne megjavítani azt, ami elromlott?

A bicskei ügy kapcsán sok kérdés felmerült, ám a Világszépe Alapítvány munkatársai azt szeretnék, ha szakmai alapon is megvizsgálnánk a kérdést, ha proaktívan előre tekintenénk, és megpróbálnánk úgy átalakítani a rendszert, hogy a társadalom legvédtelenebb tagjai ne legyenek többé kitéve hasonló veszélyeknek. „Számunkra a gyerekek védelme a legfontosabb. Az, hogy egy kiskorúval szemben szexuális bűncselekményt követ el valaki, a lehető legsúlyosabb trauma, ami csak érheti. Ez életre szóló sebet okoz – mondta el Marton Krisztina, az alapítvány vezetője, majd hozzátette: – A gyermekvédelemben élő fiatalok biztonságáért az állam felelős, illetve az intézményben dolgozó szakemberek. A bicskei ügyben ez nem történt meg, nem biztosították a gyerekek védelmét a megfelelő módon. Ezt a bíróság jogerős ítéletben mondta ki.

Az, hogy ebben az ügyben történt egy felmentés, amivel azt a számunkra megingathatatlan alapelvet sértették meg, hogy a gyerek védelme elsődleges fontosságú, számunkra elfogadhatatlan. Az meg pláne elfogadhatatlan, hogy a felmentése következményeként ez a szakember továbbra is gyerekekkel foglalkozó intézményben dolgozhat. Ám ez a kérdés ennél sokkal árnyaltabb.” 

Ne stigmatizáljuk a rendszerben dolgozó 3000 embert

Az alapítvány munkatársai szerint azonban az ügynek nemcsak a büntetőjogi, de az áldozatszempontú megközelítése is nagyon fontos. Úgy gondolják, nagyon félrevisz, ha ebből az esetből bármiféle általánosítás születik – azzal együtt, hogy elismerik, a rendszer, amiben dolgoznak ők is, valóban messze van a tökéletestől. Mégsem lenne jó, ha az eset kapcsán az egész, a benne dolgozó több mint háromezer emberrel stigmatizálva lenne, hiszen nekik továbbra is meg kell állniuk a helyüket a bizony sok problémával terhelt körülmények között. Jelenleg Magyarországon 23 ezer fiatal él a gyermekvédelmi rendszerben, közülük 7 ezren gyerekotthonban. 

Azt fontos észben tartani, hogy

ebben a rendszerben kivétel nélkül minden gyerek traumatizált, azok a körülmények, amiért és ahogyan kikerültek a családjukból, már önmagában véve traumatikusak, és ennek a tetejébe jönnek még az intézményi lét nehézségei.

Bár a közvélemény hajlamos azt gondolni, hogy a gyerekotthonban élő fiatalok java része árva, ez nem így van, mindössze öt százalékuk az, akinek valóban nem élnek a szülei. A családból való kiemelés leggyakoribb oka a súlyos elhanyagolás, bántalmazás. Ezeknek a gyerekeknek komplex segítségre, háttértámogatásra lenne szükségük.

Csepp a tengerben

„Aki egyszer Világszép, az örökre az marad. Mi ez a biztos pont tudunk számukra lenni – mondta el Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány alapítója. – Nem ígérünk többet, ezt az egy cseppet tudjuk adni, de ez végül összeadódik és sok-sok kapcsolódást jelent.” Az alapítvány munkatársai öt budapesti otthonnal dolgoznak együtt, ahonnan 150 gyereknek segítenek nyári táborokkal, foglalkozásokkal, mentorálással, kríziskommandóval (amely során anyagi, vagy emberi segítséget nyújtanak vészhelyzetekben), az önkénteseik pedig havi rendszerességgel járnak az otthonokba mesélni.

Amit ők próbálnak tenni, ahogy Ágnes fogalmazott:

odatenni a tükröt, ami minden egyes gyereknek jár, amiben láthatja, érezheti, neki ezen a világon helye van, és itt szeretve van, ami pedig vele történt, az nem az ő hibája.

Sajnos az elmúlt 14 évben ők is láttak a bicskei otthonéhoz hasonló helyzetet, volt olyan tapasztalatuk, hogy egy gyereket súlyosan bántalmaztak. Ekkor azonnal kapcsolatba léptek az otthon munkatársaival, hogy mielőbb megszüntessék a gyerekekre leselkedő veszélyeket. „Egy rendszer nem attól jó vagy rossz, hogy megtörténnek-e benne ilyen dolgok, vagy vannak-e benne olyan elemek, amik cserére szorulnak. Akkor rossz, ha ezekkel az esetekkel a felelősök nem tudnak mit kezdeni, ha a káros elemeket, a rossz irányba mutató eseményeket nem képesek kiiktatni” – jelentette ki Marton Krisztina.

A Világszép Alapítvány a Hintalovon Alapítvány segítségével fektette le a maga gyermekvédelmi irányelveit, és mindezt nemcsak leírták, de rendszeresen ismétlik és átismételtetik minden munkatársukkal, mentorukkal és önkéntesükkel. 

Mit tehetnének a szakpolitikusok annak érdekében, hogy jól működjön a gyermekvédelmi rendszer?

Marton Kriszta szerint sok minden mellett azt is meg kellene vizsgálni, hogy a gyerekvédelemben dolgozó szakemberek kivétel nélkül mind kellőképpen felkészültek-e, a traumatizált gyerekekkel való foglalkozás ugyanis külön képzést igényel. Az is nehezíti a helyzetet, hogy mint sok más szociális ágazat, a gyerekvédelmi is rendkívül alulfinanszírozott, így viszont bajosan tud ez a pálya minél többek számára vonzó lenni. Azért is kellene hathatós lépéseket tenni, hogy azok a szakemberek is meg tudják őrizni a mentális egészségüket, akik erre a hivatásra adják a fejüket, megkapják a megfelelő háttértámogatást, és ezáltal jól tudjanak vigyázni a rájuk bízott 23 ezer gyerekre.

Minden rendszer akkor működik jól, ha vannak benne beépített fékek, kontrollelemek. Marton rámutatott, a gyámrendszer is éppen ezért lett elindítva tíz évvel ezelőtt: szükség volt egy olyan személyre, aki bár maga nem vesz részt a gyerekek napi szintű ellátásában, gondozásában, de döntést tud hozni az ügyeiben, és főleg a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek esetében ellenőrizheti, hogy ott megfelelő ellátást kapnak-e.

Az intézményekben élő gyerekeknek is megvan (elvileg) a gyermekvédelmi gyámjuk, ám érdemes lenne megvizsgálni, hogy ez a kollektíva megfelelő védelmet tud-e nyújtani, és ha nem, annak mi az oka.

Módszertanilag nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni – mondta –, náluk például nagyszerűen működik az úgynevezett „baj van láda”, amibe a gyerekek akár névtelenül is bedobhatják az üzenetüket, ha úgy érzik, valamilyen ügyben segítségre, támogatásra szorulnak, legyen az bármilyen horderejű, egy vágyott hintaló vagy egy bántalmazásról szóló dolog. Ők minden esetben utánamennek az ügynek, akár egyénileg megbeszélve az illetővel, vagy ha névtelenül érkezik a panasz, akkor csoportokban.

Lényeges, hogy a gyerekek is lássák, ezeknek van következménye, és ebből is érezzék, igenis fontosak, számítanak. Már csak azért is elengedhetetlen ez, mivel a gyerekvédelemben élő fiataloknak gyakori tapasztalatuk az, hogy velük bármit meg lehet tenni, ők nem értékesek, ami velük történt, az az ő hibájuk. „Mi éveken át azon dolgozunk, hogy ezt megváltoztassuk, ami egy sziszifuszi munka, és vannak sajnos esetek, ahol ez szinte lehetetlen.” 

Csak egy állomás, nem a végállomás

Ennek a gondolatnak a folytatásaként fogalmazták meg a legfrissebb kampányukat, amivel arra is szerették volna felhívni a többségi társadalom figyelmét, hogy él közöttünk 23 ezer gyerek, aki segítségre szorul. Szeretnének rámutatni, hogy mindenki segítségére szükség van ahhoz, hogy ezeknek a gyerekeknek a történetét újra tudják írni, hogy ők is képesek legyenek túllépni azon az időszakon, ami most meghatározza az életüket. A sajtóban megjelenő hírekből is mindig ugyanaz az üzenet jön át számukra: hogy ők a „zacisak”, akik körül állandóan valami probléma van.

„A társadalomnak is van felelőssége abban, hogy mennyire stigmatizálva jelennek meg” – tette hozzá Ágnes.

Ők is nagyon megválogatják, hogy kiket vesznek fel, de még a mesélő önkénteseik sem dolgozhatnak velük anélkül, hogy át ne esnének egy nagyon szigorú felvételin, illetve el ne végeznének egy négynapos képzést, ahol megtanulják a már említett gyerekvédelmi irányelveket. Emellett mindenkinek van saját mentora, illetve szupervízióra is járnak a munkatársak kötelező jelleggel. Hiszen csak az tud minőségi szolgáltatást nyújtani a gyerekek számára, aki maga is alapvetően jól van.

A bicskei üggyel kapcsolatban fontosnak tartják elmondani: abszolút nyitottak a szakmai párbeszédre is, ha elkezdődik arról egy kommunikáció, hogyan lehet javítani a rendszeren, abban szívesen részt vesznek, és a tapasztalataikat is boldogan megosztják. 

Mit tud tenni egy átlagember?

Fontos szem előtt tartani: nem csak a szociális és civil szektorban dolgozók, de minden egyes ember a jelzőrendszer része, legyen az egy gyerek iskolatársának a szülője vagy egy szomszéd. Aki bármilyen helyzetben tudomást szerez arról, hogy egy fiatalt bántalmazás ért, annak jelzési kötelezettsége van. Az ügyet jelenteni kell a gyermekjóléti szolgálatnak, gyermekjóléti központnak, a gyámhatóságnak vagy az iskolában/óvodában a szociális segítőnek (a további szempontokról, tudnivalókról ajánljuk a Hintalovon összefoglalóját), és onnantól mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gyerek érdekeit szem előtt tartva, de a lehető leggyorsabban megoldás szülessen. A gyerekvédelemben felnövő gyerekeket érintő veszélyek nem elszigeteltek, hiszen a bántalmazás mindannyiunk életében jelen lehet, ám sajnos a legtöbbször láthatatlanul.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / ThomasVogel

Fiala Borcsa