Szülők az iskola épületében: jó, ha ki-be kísérik a gyerekeket, és nem is csak a kicsiket?

–

Szülőként hiszek benne, hogy az oktatási-nevelési munka akkor a leghatékonyabb, és a gyerekek számára egyben legelőnyösebb, ha a gyerek-szülő-pedagógus hármas valódi egységére épül. Abban is hiszek, hogy ideális esetben ez nem abban merül ki, hogy a szülő elvégzi a szülői feladatait otthon, a pedagógus „leadja a tananyagot” az iskolában, a hétköznapokban pedig maximum időnként üzengetnek egymásnak egy hivatalos csatornán keresztül, hogy aztán évente két fogadóórán és a szülői értekezleteken formális stílusban találkozzanak. 

Így aztán mindig értetlenkedve nézek, amikor a kislányom sulija felé igyekezve, az útba eső általános iskolák előtt szülők tömegeit látom várakozni négy óra tájban. Erről az szokott az eszembe jutni, milyen furcsa lenne, ha mindig a küszöbön kéne leadni-átvenni a gyerekeket akkor is, ha a nagyszülőkhöz vagy az osztálytársaikhoz, barátaikhoz visszük. 

Tisztában vagyok vele, hogy a szülők iskolákba való belépése külföldön is változatos képet mutat, de azt is gondolom, hogy a gyerekek felnevelése komoly csapatmunka.

Fontosnak tartom intézményválasztáskor azt, hogy szülőként ne legyek zavaró tényező, ami számomra nem azt jelenti, hogy mindennap beszélgetni szeretnék a gyerekem tanáraival, hanem azt, hogy villanásnyira létrejöhessen a napi személyes kontakt a szülők és a pedagógusok között. 

Megnyugtató számomra, hogy nap mint nap, amikor beviszem a kisiskolás gyerekemet, vagy érte megyek, látom, hogy van, hogyan létezik abban a közösségben és helyen, ahol az ideje jelentős részét tölti. Tanúja lehetek annak, hogy milyen szeretettel öleli meg a tanítóit, hogyan kommunikál az osztálytársaival, hogyan teszi (vagy épp nem) rendbe a cuccait, esetleg miben igényel támogatást. Sokat számít az is, ha érzékelhetem az iskola légkörének milyenségét, ugyanis már attól, hogy mosolygó emberek, gyerekek, szülők, tanárok és a segítő személyzet további tagjai jönnek-mennek az épületben, jobban fogom szeretni azt a helyet, ami a gyerekem attitűdjére is nyilvánvalóan hat. 

És fordítva, láttam jó példát arra is, mennyire hasznos, ha a szülői jelzőrendszer élő és aktív, akár a bullyinggal kapcsolatos problémák esetén, vagy abban, ha egy tanár rendszeresen minősíthetetlen stílusban kommunikál a diákokkal. Ez persze azt feltételezi, hogy egy intézmény valóban partnert lát a szülőben, hiszen ha nem egy struccpolitikát folytató iskolavezetéssel állunk szemben, a szülői jelzések az oktatás minőségbiztosítását is jelentősen segíthetik.

Azonban az én személyes szülői véleményemen, tapasztalataimon felül nyilvánvalóan fontos kérdés, hogy a szülők jelenlétét hogyan látja a pedagógus, a pszichológus, és milyen jogi szabályozás vonatkozik erre a területre.

Mit mond a pedagógus?

Egy anonim módon nyilatkozó tanítónő tapasztalata az, hogy a pedagógus számára könnyebb, ha a szülők alapesetben csak az iskola kapujáig kísérik a gyerekeket, és ott veszik át őket a nap végén. Mivel sokáig dolgozott olyan iskolában is, ahol a szülők szabadon járhattak be az épületbe, ott azt vette észre, hogy

minden osztályban volt néhány olyan édesapa vagy édesanya, aki minden reggel közölni szeretett volna vele valamit, függetlenül attól, mennyire aktuális vagy releváns a mondanivalója. Ez pedig attól vette el az időt, hogy a gyerekekre koncentráljon, és időben készen álljon az óra elkezdésére.

Ezért jó megoldásnak látja azt az átmenetet, amikor a szülők nem hermetikusan vannak kizárva az iskola épületéből: az első osztályosokkal a tanév első két hetében még bemehetnek a szülők, egyébként pedig, ha bármikor a későbbiekben valaki fel szeretne menni, akkor a portás csak felszól a pedagógusnak, és a tanár engedélyével bemehet. Ha nem járhatnak be a szülők napi szinten, annak is vannak hátrányai persze: ő elsősorban azt emelte ki, hogy a legkisebb gyerekek még nem tudják jól kezelni az iskolában felhalmozódó ruháikat, így a talált tárgyak kupaca nagyon hamar óriásira duzzad.

Ennél lényegesebb kérdésnek látja azonban azt, hogy milyen csatornákon van lehetősége a pedagógusnak a szülőkkel kommunikálni.

Jelenleg ugyanis teljesen változó képet mutat az is, hogy egyik-másik intézmény pedagógusainak milyen felületeken engedélyezett a kapcsolattartás. Van, ahol e-mailes levelezőlistákat használnak, van, ahol működik egy Messenger- vagy egy zárt Facebook-csoport, de olyan intézmény is akad, ahol a KRÉTA az egyetlen engedélyezett felület.

Ő személy szerint könnyebbnek, közvetlenebbnek, élőbbnek látja a kommunikációt, ha nem csupán egyetlen hivatalos csatornára van szűkítve, aminek gyakorlati okai is lehetnek: sokkal könnyebb a szülőket frissiben tájékoztatni például egy Messenger-csoportban. Elküldeni egy emlékeztetőt, egy rövid visszajelzést egy-egy eseményről, gyorsabb is, és visszajelzés is előbb érkezik, ami megkönnyíti a mindennapi szervezési feladatokat. De hogy kinek mi működik, nagyban múlhat a pedagógus személyes beállítódásán és élethelyzetén. Általánosságban is változó az, hogy egyik-másik tanár mennyire vonódik be a munkájába, vagy mennyire tudja éppen figyelmen kívül hagyni azt, ha a munkaidején kívül kap üzeneteket a személyes felületein.

Korábban beszélgettem olyan pedagógussal is, aki szintén többféle iskolában dolgozott már, neki kifejezetten hiányzik a mindennapi, személyes, élő kapcsolat a szülőkkel, ha olyan intézményben van, ahol korlátozzák a bejárást.

Az általam megkérdezett, fentebb idézett pedagógus elmondta, hogy ahogy az iskolák nem egyformák, úgy a szülők sem. Ő úgy látja, sokan igyekeznek megtalálni, kiválasztani azt az intézményt, amely a preferenciáikhoz a legközelebb áll – már ha olyan helyen, és olyan anyagi színvonalon élnek, hogy több lehetőség közül választhatnak. 

Az ő tapasztalatai szerint viszont az, hogy a szülők mennyire alakítanak ki kapcsolatot egymással az iskolán kívüli életben, mennyire jön létre olyan szülői közösség, ami egyfajta szociális hálót is jelenthet a családoknak, már nem azon múlik, hogy az épületen belül, vagy az iskola kapuja előtt találkoznak egymással.

Mit mond a pszichológus? 

Kelemen Andrea gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta, sématerapeuta azt hangsúlyozza, hogy bár látja az előnyeit annak, ha a szülők bejárhatnak az iskola épületébe, még fontosabb az, hogy milyen a pedagógus személyisége. „Ahogy a gyerekeknek, úgy a felnőtteknek is alapszükségletük az, hogy biztonságban érezzék magukat: hogy azt érezzék, figyelnek rájuk, törődnek velük, szeretik őket.

Ha egy olyan pedagógus van a gyerekekkel, aki a válaszkészségével segíti ennek a biztonságérzetnek a meglétét az iskolai kereteken belül is, az nagyon sok mindenen átsegíti a gyerekeket, és kevésbé lesz fontos az, hogy a szülő bemehet-e technikailag az épületbe, vagy sem.

Egy másik fontos szükséglet, hogy a gyerek – és felnőtt is – kifejezhesse, elmondhassa, mire van szüksége, mit érez, mit gondol. A gyereket segíti, ha a pedagógus részéről is azt tapasztalja, hogy meghallgatják, látják őt. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek kellenek ahhoz, hogy egy gyerek optimálisan fejlődjön” – magyarázza. 

„Vannak olyan gyerekek is, akik az átlagosnál szorongóbbak, ragaszkodóbbak, és ez az iskolakezdésnél is jelenthet nehézséget. Az iskolai és az óvodai időszakban tapasztalt szeparációs élmények feloldásában segítséget jelent egy jó pedagógus, aki képes megnyugtatni ezeket a gyerekeket. Terápiás tapasztalatok alapján gyakran jelenik meg élesen a felnőtt páciensek emlékében egy-egy szeparációs élmény, főleg azokban az esetekben, amikor a szülői környezet sem képes megfelelően reagálni a gyermek szükségleteire” – fejti ki Kelemen Andrea. 

Ezzel párhuzamosan viszont felhívja a figyelmet arra a problémára, hogy a magyar iskolarendszer jelenleg nem biztosítja az átmenetet az óvodai és az iskolai élet között, hiányzik a fokozatosság (például eleinte sokkal több mozgás, rövidebb órák formájában), és azt gondolja, a szülői jelenlét ezen segíthet. „Az iskolakezdéskor nagy segítséget jelenthetnek a szülők által a saját gyerekükről írt, pedagógusoknak szóló »használati utasítások« is, ugyanis a szülő az, aki a legjobban ismeri a saját gyerekét, és tudja azokat a fogásokat hozzá, amelyekkel könnyebb átlendíteni őt a nehézségeken” – mondja a pszichológus. 

Ha a szülők bejárhatnak az iskola épületébe, az a nap menetében nagyjából nettó tizenöt percet jelent a nyolc órából, vagyis nem számottevő. Ugyanakkor szerinte, ha ez valakinek kihívást jelenthet, az elsősorban a pedagógus, ugyanis minden szülői közösségben vannak olyan szülők, akik jellemzően határátlépők. Ezért nagyon nagy a jelentősége annak, hogy a szülők felé már az iskolaélet legelején kommunikáljanak egy kiszámítható, jól felállított, egyértelmű keretrendszert: mikor milyen kommunikációs csatornát használjanak, mikor és milyen kérdésekkel, milyen fórumon keressék vagy épp ne keressék a pedagógust. 

„Egy ideális helyzetben azonban, ha a keretek egyértelműek, és a szülők tartják a határokat, akkor jövedelmező lehet az, ha a szülő-pedagógus-gyerek hármas nap mint nap személyesen is érintkezik. Egyrészt a szociálpszichológiai értelemben vett ismerősségi hatás miatt, ami szerint

pozitív vagy semleges előfeltevések esetén minél többször találkozol egy személlyel, annál jobban megkedveled. Másrészt pedig azért, mert az a szülő számára is megnyugtató, ha látja, hogyan kapcsolódik a gyereke a saját közösségében a társaihoz, a pedagógusokhoz, és fordítva” – részletezi a szakember. 

Azt is elmondja, hogy a szülői összecsiszolódást segítheti, ha van közöttük napi személyes kapcsolat: egy-egy odabiccentés, pár kedves mondat. Ha a szülői közösség csoportként kezd működni, az fokozhatja a tagok közötti összetartozást, és jobban tudnak reagálni egy-egy akár belső, akár külső konfliktushelyzetben. Kelemen Andrea azzal a konklúzióval zárja, hogy abban az esetben, ha a szülők bejárhatnak, akkor egészen egyszerűen csak sokkal természetesebb és személyesebb lehet az egész iskolai élet, méghozzá mindenki számára. 

Mit mond a gyermekjogi szakértő?

A kérdésben a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi szakértőjét, Stáhly Kata álláspontjára is kíváncsi voltam, aki a következőket osztotta meg velem. 

• Az iskola a házirendjében szabályozza, hogy mikor és meddig mehet a szülő az iskola területére vagy az épületbe. A Covid időszaka jól megmutatta ezt a gyakorlatban is, amikor a szülők többnyire egyáltalán nem léphettek be az iskolába.

• Az iskolának figyelembe kell(ene) vennie az egyéni szükségleteket, és rugalmasan kezelni az egyéni kéréseket, ugyanakkor dönthet arról, hogy szerinte mi számít egyéni szükségletnek és jogos igénynek. 

• Az iskolai szabályozások ugyan eltérőek, de a szülőknek joguk van a gyerekük érdekét figyelembe vevő kérést intézni az iskolához. Vagyis egyedi belépést is kérhetnek, akár a vécéhasználat, akár az akklimatizáció fontossága miatt. Ebben pedig az iskolának meg kell hallgatnia a szülőt (be kell fogadnia a kérését), és ha indokoltnak tartja, akkor együtt kell működnie a szülővel, eleget kell tennie a kérésének. Itt fontos tényező, hogy az iskolának jogában áll eldönteni a kérés indokoltságát. Ha az iskola nem tartja indokoltnak a kérést, akkor érdemes orvosi vagy pszichológiai indoklással alátámasztani azt.

SNI-s gyerekek esetén a szabályokat rugalmasabban kellene alkalmazni. Mivel nekik egyedi bánásmódra van szükségük, így azt az iskolának is figyelembe kell vennie.

• Ha a gyereknek szüksége van több időre az akklimatizálódáshoz, vagy más szempontból van szüksége a szülői jelenlétre, akkor az iskolának a szülővel együttműködve kell megtalálnia a szülői jelenlétnek azt a módját, amely az SNI-s gyerek egyéni érdekének és a közösség érdekeinek együttesen megfelel. A sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó jogszabályok – például az 2005. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről – biztosítják, hogy az iskoláknak alkalmazkodniuk kell a különleges nevelési igényekhez. 
  Azon szorongok, hogy a gyerekem szorong, amitől ő még jobban szorong… – Mit lehet tenni?

  WMN Life – 2024. november 7. – TF

• A szülőknek joguk van érdeklődni és tájékozódni a gyerekük fejlődéséről, előmeneteléről és jóllétéről az iskolában. De ezt a megfelelő csatornákon keresztül tehetik meg, az iskola dokumentumaiban meghatározott módon (szóban vagy írásban) kérhetnek fogadóórát vagy külön belépést az iskola területére.

Az iskolával előre egyeztetett módon és időpontban tehát van lehetősége a szülőnek azt kérni, hogy megnézze az épület állapotát, illetve bármilyen infrastruktúráját. 

• Ebben a kérdésben fontos lenne csak a legvégső esetben a jogot hívni segítségül. Az iskolai életnek a bizalomról és együttműködésről kell szólnia, méghozzá a pedagógusok és a szülők részéről is. Ha egy szülő nem bízik abban, hogy megfelelő a gyerekek számára a hőmérséklet vagy a mosdó állapota, akkor ezt párbeszéd formájában érdemes intézni. Ha kérdéseire nem kap egyértelmű választ, írásban is forduljon az iskola vezetéséhez is, jelezve a problémát, amelyre 15 napon belül írásos választ kell kapnia. Ha a szülők olyan hiányosságról tudnak, amely közvetlenül veszélyezteti a gyerekeket (például a vécé vagy a lépcső állapota stb.), akkor azt azonnal jelezzék az iskola vezetőségének írásban.

Kőrizs Kata