Dr. Gyurkó Szilvia: A gyerekvédelem nem hatalmi aktus
A szakember szerint „téves, megalázó és veszélyes” az, ahogy a gyermekvédelmi törvényt szigorítanák
„Magyarországnak 1997 óta van gyermekvédelmi törvénye, és már a kétezres évek elején arról írt az Állami Számvevőszék egy jelentésében, hogy a törvény elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz kellenének. És a helyzet azóta sem változott. Sőt. Meg tudom erősíteni, hogy elképesztően nagy a szakemberhiány, és hogy olyan alapvető, strukturális problémákkal küzd a rendszer, ami a jogszabályok végrehajtását sem teszi lehetővé” – ezeket a mondatokat két évvel ezelőtt írta le e cikk szerzője. Érdemes újraolvasni azt a cikket (ide kattintva találod). A gyermekvédelmi törvényt épp most szigorítják (a parlament a héten kezdte tárgyalni az erről szóló előterjesztést). A javaslatban van minden, ami hatalmi szigor; a rendszerben dolgozók fenyegetésétől az ellenőrzésekig, a kegyelmi ügyre válaszul van benne szó a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőinek sorsáról: nincs elévülés, nincs kegyelem (a teljes anyagot itt olvashatod el). Amiről nincs benne szó: hogyan lehetne megerősíteni és funkciójában támogatni magát a rendszert, amely a gyerekek védelmét hivatott szolgálni. És valóban figyelni benne a dolgozókra, akik a hátukon viszik az egészet. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása.
–
Azt kaptuk, amit ígértek. Nem is értem, miért ütött ennyire szíven, miután végigolvastam a „gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” szóló előterjesztést. Azt mondták, hogy szigorú lesz, és hát az is lett. Jól megkapja a magáét a gyermekvédelem, lesz itt ellenőrzés, a „kifogástalan életvitelé”, a megbízhatóságé és az alkalmasságé. Csatasorba áll a nemzeti védelmi szolgálat, és ellenőriz, soha nem nyomtattak annyi erkölcsi bizonyítványt, mint amennyire ezután szükség lesz, két év szabadságvesztéssel lesz büntethető minden szakember, aki nem jelez egy gyerekbántalmazást, és persze a minisztérium ellenőrzése is bármikor, bárhol lecsaphat a jövőben. Retteghet minden gyerekbántalmazó!
Annyira hülye vagyok, hogy nem jöttem rá eddig a megoldásra, pedig mennyire egyszerű! Hittem ebben a láthatóan totál felesleges „érzékenyítés, felelősségvállalás, bizalmon alapuló együttműködés, segítés és megelőzés” üzenetcsomagban, és nem vettem észre, hogy igazából csak több ellenőrzésre van szükség, meg új büntetőjogi tényállásokra. Az kell, hogy fenyegessünk, nyilvántartsunk, számonkérjünk, és minden jóra fordul – legalábbis ez jön le abból a salátatörvényből, amelynek vitáját a héten kezdte a parlament.
Ne áltassuk magunkat, a gyerekjogok helyzete – és azon belül a gyerekek bántalmazásoktól és visszaélésektől való védelme – súlyos nehézségekkel terhelt Magyarországon. És ezt még csak nem is a kegyelmi botrány mutatta meg. Igazából mind tudtuk, ha egy kicsit odafigyeltünk a hírekre, meg azokra az adatokra, amik ilyen-olyan hajszálrepedéseken keresztül kiszivárogtak a nyilvánosságba.
Több mint százezer gyerek tudottan veszélyeztetett (több mint 89 százalékuk a saját családjában szenved el bántalmazást), a 14 évesnél idősebb gyerekek közül minden másodikat ért már online erőszak, és több mint kétharmadukat iskolai zaklatás.
Egyre több gyereket emelnek ki a családjából, és helyezik el őket gyerekotthonokban, lakásotthonokban, vagy nevelőszülőknél – ahol éppen hely van, mert elképesztő férőhely- és szakemberhiány van. A 0–12 hónapos csecsemők közül 50-100 például kórházakban ragad, nem ritkán hónapokra, mert nem tudják őket elhelyezni. A gyermekvédelmi szakellátás rendszeréből átlagosan minden negyedik szakember hiányzik. Úgy, hogy 2010 óta megduplázódott a bekerülő gyerekek száma. Hogy itt az intézményekben hány gyereket ér bántalmazás, arról jelenleg fogalmunk sincs.
Egyre több a speciális nevelési igényű gyerek, minden ötödik iskolás gyereknek krónikus egészségi problémája van. Minden évben egy osztálynyi gyerek követ el öngyilkosságot.
2023-ban nőtt a bűncselekmények áldozatává váló gyerekek száma, nőtt a magatartási problémákkal küzdő gyerekek száma, nőtt a gyerekekkel szemben elkövetett online és offline szexuális visszaélések száma.
Soroljam még?
Ezeket az összetett, nagyon bonyolult társadalmi, családi és közösségi hálózatokban megjelenő, gyerekeket érintő problémákat hogy a bánatos nyavalyában fogják az ellenőrzések megoldani?
A gyerekek bántalmazásának és veszélyeztetésének megítélése a legtöbb esetben mérlegelés kérdése, ahogyan az is, hogy mi a gyerek legfőbb érdeke, mi a legjobb következő lépés.
Nem minden esetben a hatósági eljárás a megoldás. Nem biztos, hogy az a gyerek érdeke, hogy az ügyében mérlegelés nélküli feljelentés történjen. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem lesz önmagában az is bántalmazó egy gyerekre nézve, ha 72 órán belül, mindenre tekintet nélkül hatósági intézkedéseket kell majd kezdeményezni egy ügyben, ahol a gyerek még csak odáig jutott, hogy egyáltalán picit megnyílt.
Mit kezdünk azzal, hogy még mindig sok a bizonytalanság a rendszerben azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán hogyan és miről kell jelzést tenni? Ki fogja az eljárásokat lefolytatni? Tényleg büntetőeljárás indul majd azzal a bíróval, tanárral, orvossal, szociális segítővel szemben, aki három napon belül nem jelezte a bántalmazás gyanúját? Hogyan lesznek megoldva a traumaérzékeny meghallgatások, megfelelő bizonyítási eljárások, hogy a gyerekek jogai ne sérüljenek újra meg újra? Ha nincs bizalom (márpedig az ellenőrzések és számonkérések ritkán terelik a kölcsönös bizalom irányába az embereket), ha kétséges az eljárások minősége, akkor vajon van-e esély arra, hogy több családon belüli, intézményen belüli, hatalmi helyzetből elkövetett bántalmazáseset derül ki? Ha viszont ez nem változik, akkor jelent-e majd nagyobb biztonságot az erkölcsi bizonyítvány (amiben csak azok az elkövetők jelenhetnek meg, akikkel szemben sikeresen lefolytatták az eljárást)?
Az egész elképzelést arról, hogy a gyerekvédelemnek jelen állapotában ilyen szigorításokra lenne szüksége, nemcsak tévesnek érzem, de mélyen megalázónak és veszélyesnek is.
A gyerekvédelem akkor működik jól, ha a segítés, a támogatás és a megerősítés, a családmegtartó szolgáltatások, a gyerekek jogainak érvényesítése is fontos. A gyerekvédelem nem hatalmi aktus. Nem merül ki jogi eljárásokban, és nem kikényszeríthető erővel.
A gyerekvédelemben dolgozó, sok esetben végtelenül fáradt, túlterhelt, a társadalom szemében bizalomvesztett szakembereknek nem arra van szükségük, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat embere egy kérdőívvel kikérdezgesse őket, hogy mi a hobbijuk és hova járnak szórakozni, csak hogy meggyőződhessenek arról, hogy kifogástalan-e az életvitelük.
Szükség van a szakmai színvonal emelésére, de az ellenőrzés ennek nem megfelelő módja. Egymást érik ma azok a történetek, hogy gyakorlatilag „bárkit bárhova” felvesznek, olyan kevesen akarnak a gyerekvédelemben dolgozni. Ezek után kinek lesz kedve ezt az egyébként gyönyörű és elképesztően fontos hivatást választani?
Ezer dolgot írhatnék még, ami miatt végtelen szomorúság van bennem az egész történet miatt.
Miért nincs egy szó se arról, hogyan lehet megerősíteni, támogatni a gyerekvédelmet? Miért nem látjuk, hogyan jut több pénz, erőforrás, és jó figyelem a gyerekekért dolgozókra?
Mély szomorúság van bennem, hogy ez a most benyújtott szabályozás tényleg nem több, mint szigor a szakma irányába, és a gyerekvédelmi intézmények tetemre hívása. Nagyon sajnálom, hogy (ismét) elmarad az átfogó szemléletű, valódi változást jelentő és a legégetőbb problémákra reagáló felelős jogalkotás!
Arról, hogy mit tehetsz te magad, ha bántalmazást észlelsz, Gyurkó Szilvia korábbi cikkét ajánljuk figyelmedbe.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / mrs
