–

Két héttel ezelőtt írtam egy cikket arról, hogy igenis tömegével emelnek ki gyerekeket a családjukból azok szegénysége miatt. Itt kifejtettem azt is, hogy gyermekvédelmi törvény eredeti célja valójában nem annyi, hogy a kis jövedelmű családokat védje, hanem hogy minden társadalmilag hátrányos helyzetű családot védjen, ezzel szemben azt látjuk, hogy ez gyakran nem valósul meg. Ezt igazolja legalábbis a tény, hogy

  • a gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő bő 23 ezer gyerek harmada szegénység miatt szakadt ki a családjából az alapjogi biztos jelentése szerint;

  • a szegénység nem kizárólag jövedelemhiányt jelent, hanem ennél többet: a hátrányos anyagi helyzetből és ezzel szorosan összefüggő alacsony társadalmi helyzetből adódó nehézségek összességét;

  • a lakás higiéniája természetszerűleg függ össze a szegénységgel, épp úgy, mint a gyógyszerek kiváltásának lehetetlensége (más néven „elhanyagolás”), az alkalmi munkák kiszámíthatatlansága (más néven „felelőtlenség”) vagy a sok gyerek között kiirthatatlan fejtetvesség (megint csak: „elhanyagolás”).

A cikk megjelenése után több gyermekvédelmi szakember utasította el a cikkben állítottakat, mondván, hogy ilyen a valóságban nem történik.

Ennek a vitának most szomorú apropót ad egy, a napokban született bírósági ítélet, amely egy konkrét Heves megyei ügyünkben hozott döntést. A per arról szólt, hogy jogos volt-e egy szegénységben élő roma családtól elszakítani a gyerekeit.

A történet főszereplője egy északkelet-magyarországi hátrányos helyzetű roma család. Az évek óta fennálló lakhatási nehézségek, anyagi problémák, egészségi hiányosságok miatt vették védelembe a gyerekeket. Majd, mivel ezek a tényezők nem változtak meg – hogy is változhattak volna? –, a hatóság a gyerekek kiemelése mellett döntött. A gyerekeket négy különböző városba helyezték el, egymástól jókora távolságra. Kiszakították őket a családjukból, a településükről, az iskoláikból, és egymástól is elválasztották őket, hiszen lehetetlen megoldani, hogy a négy városban élő testvérek egymással akár csak havonta egyszer találkozhassanak. Ez a szülők számára is megoldhatatlan probléma, hiszen hétköznap, munkaidőben kaptak kötelező időpontokat a gyerekeik látogatására.

A család történetében egyébként soha nem merült fel bántalmazás, érzelmi elhanyagolás, a perben nem volt vitatott, hogy mélyen szeretik egymást a családtagok. Kiszakításuk óta a gyerekek szomorúak, szenvednek, és hazavágynak. A bíróságtól ezért azt kértük, helyezze vissza a gyerekeket a családba, hiszen nem volt más ok a kiemelésükre a szegénységen kívül. A bíróság azonban másképp értékeli a szegénység fogalmát, mint mi:

„Nem vitatott a felek részéről, hogy a már védelembe vett kiskorú gyermekek nehéz anyagi körülmények között éltek, ám a bíróság álláspontja szerint sem a gyermekek megfelelő testi és ruházati higiéniájának, a lakás tisztaságának biztosítása, mint ahogy az egészségügyi szűrő- és egyéb egészségügyi vizsgálatokon történő megjelenésük rendszeres teljesítése, az időpontok felperes általi figyelemmel kísérése és betartása nem anyagi feltétel függvénye. A legszűkebb anyagi körülmények között is mind a megfelelő higiénia és az egészségügyi ellátottság is a család lehetőségeinek keretei között biztosítható lenne.

[…]

A perrel érintett időszakban […] a család megélhetését elsősorban a szociális juttatások biztosították, azonban az apa a folyamatosan növekvő gyermeklétszám és az ezzel arányosan a gyermekek növekvő szükségletei ellenére rendszeres jövedelem biztosításáról nem gondoskodott, változatlanul alkalmi munkát végez, amely bizonytalan jövedelemforrás és mérték.”

Tehát ha értelmezzük a bíróság kijelentéseit: a lakás tisztasága és a gyerekek ruhájának koszossága nem függ össze a család szegénységével, az pusztán szülői igényesség kérdése. Még a legnagyobb szegénységben is ki lehetne suvikszolni a (düledező telepi) házat, ha a szülők felelősségteljesek lennének… És az apa is rájöhetne végre, hogy nem keres elég pénzt a (több műszakban végzett megterhelő fizikai) munkájával, igazán kereshetne már valami rendes, bejelentett állást.

Hozzáteszem, a perben egyébként nem vitatta senki, hogy nagy szeretet van a szülők és gyerekeik között, soha nem merült fel bántalmazás, szeretetlenség a családban.

Egyértelműen igazolt volt, hogy folyamatosan költöznek jobb házakba, hogy jobb körülményeket tudjanak kialakítani, és tanúk mondták el, hogy a szülők délutáni fejlesztésre, tanodafoglalkozásokra viszik a gyerekeket, hogy minél jobb életet teremtsenek számukra. 

A „nőügyek” nemcsak figyelemhez, de pénzhez is nehezebben jutnak – ez ellen küzd a Magyar Női Alap

WMN Ügy – 2024. április 5. – TF

A gyermekvédelem, a gyámhatóság és a bíróság szerint viszont ez kevés. A szülői „felelőtlenség” – értsd szegénység – olyan fokú, hogy el kell szakítani a gyerekeket a szüleiktől, és egymástól is.

Továbbra is állítom: ezek a döntések mélyen amorálisak, jogsértők és végtelenül károsak. És mindent szolgálnak, csak a gyerek legfőbb érdekét nem.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AlexLinch

WMN szerkesztőség