Az ország három hős, díjat nyert kutyája: Hope, Dani és Dió

–

Az Év Hős Kutyája címért összesen húsz különleges képességű kutya versenyzett, 

a döntőbe pedig hatan jutottak be, akikre a legnagyobb közösségi oldal felhasználói szavazhattak, így született meg az eredmény. Bár eredetileg csak jövőre vezették volna be a posztumusz díjat, idén mégis kiosztották, a nevezési időszakban hunyt el ugyanis a szolnoki ÉLETJEL Mentőcsoport kutyusa, Smile, aki többek között a Hableány hajókatasztrófa után vett részt a túlélők keresésében, de segített 2016-ban az ecuadori, 2023-ban a törökországi földrengés, illetve a 2023-as líbiai hurrikán következtében történt gátszakadás áldozatainak felkutatásában is.

És most lássuk, melyik három eb állhatott az Év Hős Kutyája verseny dobogójára! 

A győztes, Hope, aki életeket ment és eltűnt emberek után kutat

Az Év Hős Kutyája verseny győztese a hétéves Hope személykereső kutya lett, aki a Spider mentőcsapat kötelékében dolgozik. A németjuhász gazdája Lehoczki László, a mentőcsoport alapítója és vezetője. Jelenleg Hope a mentőcsapat legtapasztaltabb kutyája, ugyanazt a tevékenységet folytatja, mint elődje, Mancs: élő és halott embereket kutat fel itthon és külföldön. Idehaza javarészt otthonokból, intézményekből elkóborolt idős embereket, bajba került túrázókat keres meg, erdőn, mezőn, illetve tóban, folyóban elmerült személyeket. Külföldön pedig lavina, szökőár, földrengés és más természeti katasztrófák után van szükség az ő és a többi mentőkutya segítségére.

„Minden olyan esetben, ahol az emberi szem kudarcot vall, a kutya orrát használjuk” – magyarázza Binda Nikoletta, Lehoczki László nevelt lánya, aki szintén a Spider mentőcsoport tagja.

Már kiskorukban tesztelik a kutyákat a keresőmunkára, ekkor vizsgálják többek között a növendék ebek orrjóságát, ragaszkodását, és fegyelmezettségét.

„Az is fontos, hogy a kutya szeresse, amit csinál, élvezze a feladatát.”

A tanulási folyamatnak gyakran az is része, hogy a fiatalabb kutyát beteszik egy idősebb mellé, hogy tőle is tanulhasson. „Ha nulláról kell felépíteni egy keresőkutyát, rutinosabb társ nélkül, akkor három évbe telik, míg kontrollkutya nélkül is megbízható lesz a jelzése. Ez az idő azonban másfél évre, azaz a felére csökken, ha egy mentorkutya mellett tanulhat.”

Hope-nak nem minden napja telik munkával, hiszen a katasztrófahelyzetek teljesen kiszámíthatatlanok. Tavaly Líbiában segédkeztek, ahol már maga az odajutás is temérdek nehézséggel járt. „Három napig tartott, amíg odaértünk, és ezt az időt a kutyáknak nyugalomban kellett tölteniük egy hajón. Ilyen esetekben az okoz nehézséget, hogy egy kutyának nem lehet elmagyarázni, mi fog történni, mire számíthat. Ezért azt tanítjuk meg nekik, hogy mindig az a jó, amit a gazda mond vagy csinál. Mindegy, hogy milyen újdonság történik körülötte, ha ott van a gazda, akkor minden rendben van. Nagyon erős kell hogy legyen bennük az alkalmazkodóképesség, a türelem, a higgadtság, a kiegyensúlyozottság. A mi kutyáink minden időt kihasználnak a pihenésre, így teljes erőbedobással tudnak nekiindulni a munkának, amikor annak eljön az ideje” – vázolja Nikoletta a kutyákkal végzett munkák komplexitását. Majd hozzáteszi:

Hope a munka szeretetéért és a gazdájáért dolgozik, ami nagyon nagy eredményt hoz.

A második helyezett: Dani, aki mellett egy fillér sem vész el!

A 13 éves Dani labrador fajtájú vakvezető kutyaként dolgozott kilenc év és tíz hónapon keresztül, egészen a nyugdíjazásáig, amire azért volt szükség, mert látássérült gazdája, Varga Nóra észrevette, az ő igencsak aktív élete már túl sok lett Daninak. A kiképző szervezettel, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával közösen úgy döntöttek tehát, hogy Dani vonuljon nyugállományba, úgyhogy Nórinak most Torma kutya segít a hétköznapokban, miközben Dani jól megérdemelt pihenését tölti. „Nagyon egyedfüggő, hogy mikor öregszenek ki a kutyák. A vakvezetők általában tízéves korukig szoktak dolgozni – meséli Nóra. – De Dani 11 éves elmúlt már, amikor nyugdíjba ment, és még utána is vitte a szíve, a lelkesedése. Úgyhogy rövid távokra azért még később is mentem vele.”

Amikor Nóra egyetemista lett, eldöntötte, hogy szeretne egy vakvezető kutyát, mert vele sokkal magabiztosabban tudná alakítani az életét. Sokat ingázik, régebben az iskola mellett is dolgozott, és a szabadidejében is szeret jönni-menni. Ezért is esett épp Danira a választásuk: ő egy kifejezetten energikus, gyors járású kutya volt.

Nóri nagyon szeret kutyákkal foglalkozni, így a speciális képzés után nagy örömmel tanított Daninak ő is néhány praktikus dolgot, például azt, hogy felvegye a leesett tárgyakat. „Ha készpénzzel fizettem, és kiesett a visszajáró a kezemből, akkor korábban nem kezdtem el keresgélni, hiszen nem akartam feltörölni az egész padlót, de Dani annyira szerette ezt a feladatot, hogy ha meghallotta az aprót csörögni, már ugrott is érte, pedig alapvetően ezek a kutyák az ilyen jellegű dolgokat csak kérésre csinálják. Volt, hogy az előttünk levő embernek esett ki a kezéből a pénz, és Dani arra is azonnal lecsapott, így én adhattam vissza.” (A leesett tárgyak felvétele most már a vakvezető kutya kiképzésének része, de amikor Dani végezte az iskoláit, még nem volt az.) Ezen kívül Nóra megtanította Danit kukát keresni, és a labdát az orrával visszagurítani.

„Nekem nagyon sokat jelentett, hogy Dani mindig ott volt velem. Bármit kitaláltam, ő abban benne volt.

Rengeteget segített azzal, hogy kerülgette az embereket, ami a budapesti belvárosban nem kis feladat, de mi mégis nagyon dinamikusan tudtunk haladni. Jól vette az akadályokat is, megtanulta, hogy csak olyan helyen menjen át, ahol én is átférek. Jelezte a szintkülönbségeket, de még a tócsákat is kerülgette. Amíg nem volt kutyám, esős időben térdig átázott a nadrágom.”

A harmadik helyezett: Dió, aki önbizalmat ad sérült gyerekeknek 

A gazdája, Koller Rita mesélt nekem a tízéves vizsla keverékről, akit a nagykanizsai Élettér Menhelyről fogadtak be nyolc hónapos korában. „Beleszerettünk.” Eredetileg családi kutyának akarták, ám adta magát, hogy terápiás kutyaként is ki lehetne próbálni. Rita ugyanis gyógypedagógus, régóta élt benne a vágy, hogy a fogyatékossággal élő gyerekekkel való foglalkozást ötvözze a kutyázással, ám ez egészen Dió érkezéséig nem tudott megvalósulni.

„Minden mentett kutyánál csak a szűrések, temperamentumtesztelések után derül ki, hogy lehet-e belőle terápiás kutya” – magyarázza Rita. Azt is elmeséli, a kutyaiskolában, ahová jártak, azt a visszajelzést kapták, hogy Dió alkalmas lehet egy ilyen feladatra, így a kutya megszerezte a megfelelő képesítéseket is, azóta dolgozik a nagykanizsai Szivárvány EGYMI-ben. A gyerekek nagyon szeretik, hiszen egészen más hangulata van egy-egy feladatnak, ha azt a kutyával vagy a kutyáért végzik el.

Diót délelőttönként bevonják a tanórákba, délután pedig állatasszisztált szakkörben vesz részt, segít a sérült gyerekeknek a szorongásoldásban. „A gyerekeknek erősödik attól az önbecsülésük, hogy megtanulják a kutyát irányítani, megtanulnak nemet mondani, és fontos a kiállás is, hiszen a kutya nem fog csak azért megcsinálni nekik valamit, mert cukik.” 

Fiala Borcsa