A szertárba bújt a világhír elől: Jedlik Ányos története

–

A teremtett világ rejtélye

Miközben Jedlik Ányos életéről olvasgatok, egyre ugyanaz a kérdés jár a fejemben: vajon hogy lehet, hogy az az ember, aki tizenévesen csatlakozott a bencésekhez, és egész életében mélyen istenhívő volt, azaz hitt az Úr által teremtett világban, mégis ilyen elképesztő kíváncsisággal kutatta a természet dolgait? 

A zseniális férfiúnak temérdek dolgot köszönhetünk a galvánelemtől a csöves villámfeszítőig, azonban volt egy nagy hibája: mivel állandóan a szertárjában foglalatoskodott az újabb találmányain dolgozva, nem mindig ismerte fel azok jelentőségét idejében. Vagy, ahogy Eötvös Loránd, utóda a katedrán fogalmazott: „szerzetesi életéből származott azonban egy nagy hibája is, a félénk zárkózottság, amely akadályozta, hogy másokkal érintkezése által tudományos látóköre bővüljön, és hogy viszont ő tudományával másokra éltető hatással legyen…”

A találmányait nem szabadalmaztatta, ezért a nagyvilág sok esetben nem is Jedliket tekinti egyik-másik újdonság atyjának, és elismerésből is jóval kevesebbet kapott életében, mint érdemelte volna.

Zsarnoki zseni

A földműves szülőktől származó férfiú Jedlik István néven látta meg a napvilágot a Komárom megyei Szimőn (mely ma már Zemné néven Szlovákia része) 1800. január 11-én. Tehetsége hamar kiviláglott, így apja mindent megtett annak érdekében, hogy a fia megfelelő képzésben részesülhessen. Három év otthoni tanítás után a tízéves fiút a bencések nagyszombati iskolájába küldte, majd egy évvel később Pozsonyba, hogy a fiú németül is megtanuljon (a magyar és a szlovák mellé). Innen került Pannonhalmára unokatestvérével, Czuczor Gergellyel együtt, akiből pedig később kiváló nyelvtudós vált. 

Amikor Jedlik belépett a bencés szerzetesek közé, megkapta az Anianus nevet, ami magyarosan Ányos (mely egyébként bántót, zsarnokit jelent). Később Pesten folytatta tanulmányait, itt is szerzett (22 évesen!) doktori címet, emellett matematikából, filozófiából, történelemből és fizikából is szigorlatozott. Ha valaki hozzám hasonlóan végigszenvedte a természettudományos tantárgyakat tehetség híján, annak talán inspirációul szolgálhat Jedlik szellemisége, hiszen úgy tűnik, őt valóban feltüzelte és boldoggá tette az, ha e téren minél inkább kielégítheti kíváncsiságát és tudásszomját. „Minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is” – írta.

Azt mondom: léggömb!

Találmányai mellett fontos megemlíteni, hogy fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk jelentős része is Jedliktől ered. A Magyar Királyságban ugyanis 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv, ami azt is jelentette, hogy a magasabb fokú oktatási intézményben is „deákul” folyt a tanítás. Ezért amikor 1844-ben törvényileg lett kötelező a magyar nyelv használata, felmerült a probléma: tudományos szókincsben bizony elég gyatrán állunk. Tudóstársai kérésére Jedlik Ányos jó pár magyar műszaki és természettudományos szót alkotott meg. Talán nem is tudod, hogy

amikor a hullámhossz, léggömb vagy épp a tehetetlenségi nyomaték szavakat használod (ez utóbbi, valld be, rendszeresen hagyja el ajkadat!), azokat valójában e bencés szerzetesnek köszönheted.

A mai elektromos hajtómotorok ősének megalkotása is az ő nevéhez fűződik. Jedlik ezt 27 évesen építette, és a villanydelejes forgony nevet adta a műnek. Jellemző Jedlikre, hogy eszébe sem jutott megismertetni a nagyközönséggel és a tudományos élet többi képviselőjével, mivel feltételezte, bizonyára már mások is gondoltak erre a megoldásra, hiszen olyan kézenfekvő. 

Elbújva a szertárban, távol a világ történéseitől

Érdemes megjegyezni, hogy úgy előzte meg számos találmányával kortársait akár évekkel is, hogy az ő kutatásaikról vajmi keveset tudott. A dinamóelvre például öt évvel Siemens, Varley és Wheatstone előtt jött rá (akik viszont egymáshoz képest csak pár hét különbséggel). Felfedezéséről küldött is leírást egy német lapnak, ám az elutasította annak közlését, mondván: az olvasók nem fogják érteni. Jedlik ezen megbántódott, és többet nem is publikált külföldön.

Bár gyakran felrótták Jedliknek, hogy állandóan a szertárjában bujkál a találmányain ügyködve, azért minden bizonnyal lehettek roppant szórakoztató pillanatai is a közelségének – legalábbis ez derül ki Kruesz Krizosztom főapát vallomásából:

„Este az ősmonostor négyszög udvarában 22 elemből álló Jedlik-féle villanytelepet szerepeltettünk. A fény olyan erős volt, hogy dacára a holdtöltének, a templom tornya égni látszott, és a szentmártoniak már a hegy felé tartottak, hogy a tüzet eloltsák.” 

No, de ki találta fel a szódavizet?

A szódavíz feltalálójaként a legtöbben Jedliket szokták megnevezni, azonban ez nem teljesen igaz. Elsőként 1767-ben Joseph Priestley kezdett azzal kísérletezni, hogyan lehet szén-dioxidot a vízbe juttatni, hogy ezáltal üdítő italra tegyen szert, ám az ő megoldása még meglehetősen lassú volt. Ennek ellenére a módszerrel hat évvel később a Schweppes & Co. nevezetű cég már elkezdett szódavizet árusítani. A szódavíz előállításának szabadalmát 1809-ben kapta meg W. F. Hamilton Dublinban. Jedlik ehhez képest jóval később, 1826-ban kezdett foglalkozni a szódavíz kérdésével, amikor a rendtársai megemlítették, milyen jó lenne üdítő ásványvízzel zárni az ebédet – mire Jedlik nem sokkal később előállt a „bökős” vizével, majd ezt fejlesztette tovább. Amiben viszont ő újat alkotott az a szikvíz olcsó és nagyüzemi gyártásának technikája – ám (természetesen) ezt sem szabadalmaztatta, mondván: „nem gyáros vagyok, hanem tanár”.

Győrbe vonult vissza nyugalomba, és itt is halt meg pár héttel a 96. születésnapja előtt. Állítólag e szavakkal búcsúzott: „hamarosan a Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság”.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: YouTube / MultkorMagazin

Fiala Borcsa