Csepelyi Adrienn: Varga Judit az elárult vagy az áruló?

 –

„Varga elmondta továbbá, hogy a nők egyenjogúságáról szóló »Isztambuli egyezmény egy politikai hiszti«, mert a nők nagyon jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és munka között, és a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen is.”

(Varga Judit az Európai ügyek-, illetve az Igazságügyi bizottsága előtt tartott miniszteri meghallgatásán, 2019. júliusában)

Az nem árulás-e, ha kifelé azt állítod, Magyarországon az áldozatvédelem megoldott, miközben te magad sem tudsz szabadulni a bántalmazó kapcsolatodból? Nem árulod el az összes áldozatot ezzel? Hiszen te magad vagy abban a döntéshozói pozícióban, amelyben változtatni, javítani lehetne a helyzetükön, de te hazudsz kifelé, és akadályozod a változást.

Nem árulod-e el saját magadat is? Vagy neked nem jár a felszabadult, biztonságos, boldog élet?

Milyen üzenetet közvetít ez azoknak, akik kilépnének a bántalmazó kapcsolatukból? Hogy még akkor sincs menekvés, amikor személyi testőreid vannak, és magyar mércével mérten végtelen anyagi és infrastrukturális lehetőséged a menekvésre? Hogy össze kell szorítani a fogukat, és tűrni, kifelé mosolyogni, ahogyan a miniszterasszony tette?

Hogy velük van a baj, ha úgy érzik, Magyarországon a nők nincsenek jól, és senki, de senki nem lép fel az ellen, amit ők nap mint nap elszenvedni kényszerülnek?

Nem árulod-e el az ügyet? Nem neked kellett volna a legkomolyabban, legharcosabban fellépni a családon belüli erőszak áldozataiért? Nem lehettél volna te az, aki küzd azért, hogy az oktatástól az igazságszolgáltatásig mindenki megfelelő ismereteket kapjon a bántalmazó kapcsolatok természetéről, és ennek megfelelően segíthessen az áldozatoknak? 

Nem árulod-e el a tulajdon gyógyulásodat, ha megfosztod magad attól, hogy lásd: jobbá válnak a dolgok az országban? Nem enyhülne-e a fájdalmad, ha tudnád: életeket mentettél meg és segítettél újraindítani? Nem gyógyír-e, ha tudod, másnak sem fáj már?

Nem árulod el a gyerekeket, akik szerte az országban bántalmazó kapcsolatokban rettegve, sarokban reszketve, verbálisan, fizikailag bántalmazva élnek nap mint nap? Nem árulod-e el azoknak az emlékét, akik az ilyen viszonyokban haltak meg? Akiket – a bántalmazás végső stációjaként – megöltek? A gyerekekét, akiket eszközként használt a bántalmazó, s azért gyilkolt meg, hogy a halálukat a bántalmazás legsúlyosabb fegyverévé tegye a másik szülőjük kínzásában?

Ha te tudod, milyen ebben a pokolban élni, és a család- és gyermekbarát szavakat hímezted a zászlódra, akkor nem a te legszentebb kötelességed és küldetésed lett volna edukálni erről a politikustársaidat, a közvéleményt, közérdekű reklámfilmeket gyártatni, teleplakátoltatni az országot azzal, hogyan segíts jól az áldozatoknak és ismerd fel a jeleket?

Nem árulás-e, ha kifelé azt kell mondanod, a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen – miközben kormánytagként nap mint nap bántalmazó légkörbe kell hazamenned? Nem érzed-e elárulva magad, ha a tulajdon bőrödön érzed az ellentmondást? Nem árulod-e el a saját megélésedet?

Nem árultak-e el, ha nem mersz, nem tudsz szólni erről? És nem árultak-e el ugyanúgy, sőt még galádabbul, ha szólsz, de hagynak szenvedni ebben a pokolban – sőt: köteleznek, hogy tartsd fenn a látszatot? Nem árulás-e, ha a közösség nem veti ki magából a bántalmazót, hanem pozíciókat ad neki? 

Nem újabb árulás-e, ha kiteregetik a traumádat, politikai eszközként használva azt, amikor ahhoz érdekük fűződik? Nem vagy-e sokszoros, újratraumatizált áldozat ez esetben?  

Kérdezek, nem állítok.

Az állítás ott van a számokban: Magyarországon minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. Hogy hány ember (nem csak nő! férfi és gyermek is!) mennyit tűr és szenved? A kormány bizonyosan tudja ezt is, hiszen határozottan fellép a bántalmazóik ellen. A miniszterasszony meg, úgy tetszik, úgy járt, mint a suszter cipője. Az ő traumájára már nem maradt elegendő határozott fellépés. 

Kiemelt képünk forrása: Varga Judit hivatalos Facebook oldala

Csepelyi Adrienn