Rácz András: Ez Putyin háborúja, és nem fogja megnyerni!

–

Régi háború

Kezdjük azzal, hogy az orosz–ukrán ellentét nem 2022 februárjában kezdődött az akkori támadással. A két fél közötti konfliktus immár kilenc éve, a Krím félsziget orosz megszállása és törvénytelen annexiója óta tart. (Azt, hogy akkor az oroszok miért és hogyan foglalták el a Krímet, és hogy mi vezetett odáig, ez a videó foglalja össze közérthetően.) 

„Ennek különféle fázisai voltak, kevésbé intenzív, meg sokkal intenzívebb, de ez ugyanaz a háború. Csak hogy a nagyságrendeket érzékeljük: Európában több mint kilenc évig tartó háború utoljára a spanyol örökösödési háború volt, ami 1701 és 1714 között zajlott”

– mondja Rácz András, aki bár az egyike volt annak a két magyar szakértőnek, akik előre jelezték, hogy Oroszország támadni fog – a másik Jójárt Krisztián biztonságpolitikai elemző volt –, de arra ő sem számított, hogy egy évig elhúzódik a háború.

Hübrisz

De nem csak a szakértők, az orosz vezetés és maga Vlagyimir Putyin sem számolt egy elhúzódó fegyveres konfliktussal. A terv valószínűleg az volt, hogy néhány nap alatt beveszik az ukrán fővárost egy villámháború keretében, megsemmisítik Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és egy oroszbarát bábkormányt helyeznek az ország élére.

Ma már mindannyian tudjuk, hogy ez a terv csak terv maradt. „Az igazi nagy hiba orosz oldalon Ukrajna alapvető alábecsülése és félreértése volt. Minden más ebből következik. Emiatt gondolták úgy, hogy kétszázezer emberrel el lehet foglalni Ukrajnát. Ebből következik, hogy úgy vélték, hogy egy hét alatt vége lehet az egésznek. És ebből következik az is, hogy azt hitték, hogy a Nyugat gyenge reakciókat fog adni a támadásra” – mondja Rácz András.

Az orosz elnök minden esetben elszámította magát. Merthogy, ahogy a szakértő fogalmaz, ez az ő háborúja: „Azt tényszerűen tudjuk, hogy ez Putyin háborúja. Ezt ő döntötte el – kemény viták voltak a vezetésen belül, de Putyin ezt keresztülvitte. És abból, ahogy a helyzet most kinéz,

nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy Oroszország ezt a háborút az eredeti céljai szerint meg tudná nyerni. Putyin ezt a háborút biztosan nem nyeri meg.”

A történelem lapjain

Lehetetlen egy év háborús eseményeit részletesen összefoglalni, ezért arra kértem Rácz Andrást, hogy jelölje meg azokat a pontokat, amelyeket egészen biztosan tanítani fognak itthon a történelemkönyvekben az orosz–ukrán háborúról.

„Szerintem van egy nulladik nap, ez 2022. február 21-e. Három nappal vagyunk a nagy léptékű orosz támadás előtt. Ezen a napon Oroszország bejelenti, hogy elismeri a két szeparatista kváziállam, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét – és az elismerési dokumentumban már szerepel, hogy Oroszország katonai védelmet biztosít nekik. Tehát február 21-től lehetett tudni, hogy amint ez a dokumentum hatályba lép (21-én éjfélkor), az orosz hadsereg immár orosz zászló alatt be fog vonulni. Onnantól már csak az volt a kérdés, hogy a valódi nagy támadás mikor indul majd el.” 

Nem sokkal később már megkaptuk a választ: február 24-én hajnalban megindultak az orosz csapatok. Rácz András szerint a következő fordulópont aztán a háború második és harmadik napja volt, február 25. és 26., amikor kiderült, hogy nem sikerül Kijevet villámháborúban bevenniük az oroszoknak. Nem tudtak elfoglalni egy, a fővároshoz közeli repülőteret (amit használva több ezer katonát tudtak volna légi úton odaszállítani), és az elindított szárazföldi hadoszlopok sem tudták elérni a fővárost. Nagyjából 48–72 óra harc után világossá vált, hogy nem omlik össze Ukrajna, hanem tényleg képesek és hajlandók felvenni a harcot, és nagyon súlyos veszteségeket tudnak okozni.

A következő fordulópont március vége, amikor Oroszország feladja Kijev ostromát, és kivonul mind a kijevi térségből, mind pedig Észak- és Északkelet-Ukrajnából. Onnantól a főváros bevétele lekerült a napirendről. Erről a kudarc beismerése helyett Moszkva azt a „klasszikus” orosz magyarázatot adta, hogy a Kijev elleni támadás csupán elterelő hadművelet volt, a valódi terv mindig is Kelet-Ukrajna volt.

„Ám ahhoz képest, hogy az utólagos magyarázat szerint csak elkerülő hadműveletről volt szó, legalább tízezer embert áldoztak érte, és sok száz harckocsit. Kicsit nagyra sikerült ez az állítólagos elterelő művelet”

– kommentálja az oroszok magyarázatát a szakértő, aki még három lényeges mozzanatot emel ki.

Fontos időszak szeptember eleje, amikor Ukrajna visszaszerzi Harkiv megye legnagyobb részét, hatalmas vereséget mérve az oroszokra. Ugyancsak szeptemberben van egy másik fordulópont: a határ túloldalán Oroszország részleges mozgósítást rendel el, és néhány hét alatt behív katonának körülbelül háromszázezer embert.

Az eddigi utolsó fordulópont Rácz András szerint november 11-e, amikor is Oroszország feladja a herszoni hídfőt, ezzel pedig a Dnyeper folyó nyugati partján a herszoni körzetet. Innentől nyilvánvalóvá válik, hogy az oroszok nem fogják tudni a Fekete-tenger egészétől elzárni Ukrajnát, ami stratégiailag nagyon fontos lenne számukra. 

A legújabb fejlemény pedig, hogy az oroszok január végén újra masszív támadásba lendültek, ezúttal Kelet-Ukrajnában, az ukránok pedig valószínűleg tavasszal tudnak erre érdemben reagálni, akkor érkeznek ugyanis a Leopard–2 és Challenger–2 típusú harcikocsik Nyugatról.

Humanitárius katasztrófa és népességfogyás

A konkrét harci cselekményeknél fontosabbak a háború civil elszenvedői. „Ukrajna területének kevesebb mint a felét érintették, illetve érintik közvetlenül a szárazföldi harcok, ahol viszont tartósan zajlottak vagy zajlanak szárazföldi összecsapások, ott második világháborús léptékű pusztítás van” – mondja a szakértő, majd hozzáteszi, hogy az újjáépítés több évtizedes munka lesz. Emellett nem felejthetjük el a Bucsában történt mészárlást, és azt sem, hogy az orosz haderő szándékosan támad civilekre, például az óvóhelyeken. Ám az ukrán nép kitartóbb, mint bárki gondolta volna, és bár egyelőre kérdés, hogy az ukrán kormány körül kirobbanó korrupciós botrányok mennyire ingatják meg az emberek bizalmát, a hírek egyelőre arról szólnak, hogy a többség abban hisz, hogy megnyerik a háborút.

A másik fontos kérdés a menekülthelyzet. Az ENSZ adatai szerint jelenleg több mint nyolcmillió ukrán állampolgár tartózkodik Európában. Másfél milliót deportáltak az oroszok, és fél–egymillió között lehet a nem uniós országokban tartózkodó ukránok száma. „Humanitárius oldalról az egyik legfontosabb kérdés az lesz, hogy ebből a több mint tízmillió emberből, aki elhagyta Ukrajnát – önként vagy kevésbé önként –, mennyien térnek majd vissza.

Ez meg fogja határozni az ország jövőjét. Ha ebből a tízmillióból csak a fele nem megy haza, az is azt jelenti, harminc-harmincöt millió alá esik a lakosság. Azért ez jelentős népességvesztés lesz”

– mondja Rácz András.

Az orosz lakosság nem érez, nem hall és nem lát semmit

Az ukrán nép láthatóan szenved, és még sokáig szenvedni is fog ettől a háborútól, így adódik a kérdés, hogy az oroszok mit éreznek abból, hogy háborúban állnak egy másik országgal.

Nos, a mindennapi életben, pláne élelmiszer-ellátás tekintetében a háborút ott alig érezni. Elsősorban azért, mert Oroszország már 2014 óta, a Krím annektálására adott nyugati szankciókra válaszul mezőgazdasági ellenszankciókat vezetett be. Ez azt jelenti, hogy nyugati mezőgazdasági termék néhány kivételtől eltekintve nem nagyon jut be Oroszországba immáron kilencedik éve. Az orosz mezőgazdaság pedig látványosan fejlődik, rengeteg pénzt fektetnek bele. Üres polcokra tehát sehol nem kell számítani.

De azért van, ahol megérzik a következményeket: a high-tech termékekhez való hozzáférés megnehezedett, például nincs könnyű dolga annak az orosznak, aki a legújabb iPhone-t szeretné megvenni, vagy a modern, nyugati autójához szeretne alkatrészt. Ám az orosz népesség jelentős része – egyesek szerint 80 százaléka – kisvárosi, falusi környezetben él, és nincs pénzük arra, hogy ilyen technikát vásároljanak, így ez a hiány csak kis réteget érint.

Olyan tehát, hogy a szankciók hatására fellázadjon az orosz nép, biztosan nem lesz.

„Ami a háború támogatottságát illeti, orosz szociológusok is meglepődnek azon, hogy mennyire passzív az orosz társadalom, mennyire alacsony az ellenállás szintje. Az első néhány hónapban voltak tüntetések, de már abbamaradtak. Erre olyasmi válasz látszik valóságosnak, hogy egyrészt, még az orosz szociológusok is alábecsülték a propaganda hatását, és ez egy nagyon szofisztikált propaganda. Másrészt pedig az internetes elérést nagyon erősen cenzúrázzák. Harmadrészt pedig egyszerűen passzivitásra van nevelve ez a társadalom” – foglalja össze Rácz András, miért nem hallunk már oroszországi háborúellenes tüntetésekről.

A szankciók nem arra lettek kitalálva, amit számonkérnek rajtuk

És ha már arról van szó, hogy mit érez az orosz nép a szankciókból, beszéljünk a Nyugat háborúra adott válaszáról. Magyarországon kormányzati irányból azt a véleményt hallani, hogy „a szankciók tönkretesznek minket”, ám mégis majdnem mindegyiket megszavazta a miniszterelnök.

De akkor most működnek, vagy sem? Erre az a szakértő válasza, hogy egy olyan dolgot kérnek számon a szankciókon, ami soha nem is volt funkciójuk.

„Számonkérik, hogy nem döntötték meg Putyin rendszerét. Persze hogy nem, mert nem is ez volt a céljuk. Nem is lesz az. Gondoljunk bele, pontosan mi történne, hogyha Oroszországot tönkretennék a szankciók! Tényleg szeretnénk egy széthulló atomhatalmat? Ugye nem?”

– teszi fel a költői kérdést a szakember.

Valamint tisztázza is, hogy a szankcióknak a valós céljuk az, hogy megdrágítsák Oroszország számára a háború folytatását, és lehetőleg elrettentsék a jövőbeli hasonló tettektől. De hogy a szankciók azonnal leállítsák a háborút, ez soha nem volt cél.

Ezen kívül pedig, ha lehet ilyet mondani, a java még hátravan: a legfájdalmasabb szankciók még csak most léptek életbe. A nyersolaj európai importjának tilalma decembertől él, a feldolgozott olajtermékek importjának tilalma most február elejétől.

„Januárban azt láttuk, hogy negyvennyolc százalékkal csökkent Oroszország olaj- és gázexportból szerzett bevételeinek aránya. Ez rettentő sok, és nem igaz, hogy nem fáj. De a szankciókkal önmagukban sose fogjuk elérni, hogy véget érjen a háború. Ezek a gazdasági eszközök arra jók, hogy megnehezítsék a háború folytatását, a katonai veszteség pótlását, a költségvetés fenntartását.”

A kárpátaljai magyarok már most megszenvedik a kormány retorikáját

Mivel egy velünk szomszédos országot támadtak meg, és Ukrajnában jelentős magyar kisebbség él, így ez a háború hatványozottan érint minket. Most is harcolnak magyar nemzetiségű katonák az ukrán seregben, és már legalább tizenkét magyar nemzetiségű halottja van a háborúnak.

Ezért is, mondjuk úgy, furcsa, hogy Magyarország az egyetlen olyan NATO-tagállam, amely nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának. „Ráadásul az egy dolog, hogy nem nyújt, de valami, általam teljesen érthetetlen okból kifolyólag a magyar vezetés fontosnak tartja, hogy kétnaponta elmondja, hogy ő márpedig nem segít. Ez nem tudom, hogy miért van. Lehetne nem segíteni csendben is – mondja Rácz András, majd így folytatja: – Az látszik, hogy a visegrádi együttműködésen belül ez mindaddig törést fog okozni, amíg a háború tart, és amíg az Orbán-kormány hatalmon van. Ez stratégiai törés a V4-en belül.

Az ilyesmit nem lehet gyorsan helyrehozni. Nem beszélve arról, hogy az, hogy a kárpátaljai magyarság jogai milyen módon nem érvényesülnek vagy milyen módon csorbulnak, nagyon nehezen elválasztható attól, ahogyan Magyarország viselkedik Ukrajnával a háború kapcsán.”

Mikor lesz vége?

A háború egyéves évfordulóján egyelőre nem látszik, mikor és hogyan lehetne vége a katonai konfliktusnak. Oroszország nemrég jelezte, hogy leülne tárgyalni Ukrajnával akkor, ha nem támasztanak előzetes feltételeket. Ebbe az ukránok nem mentek bele, hiszen Moszkva az aktuális hadi helyzet alapján akart volna tárgyalni, ami azt jelentette volna, hogy Ukrajna lényegében lemond a területe 18 százalékáról. Ezt nyilván nem tette meg, így nehéz kérdés, hogy mikor és hogyan lehet vége a háborúnak.

  

„Először azt kell definiálni, hogy mit értünk azon, hogy vége. A békeszerződés, ami politikai rendezést is magában foglalna, egyelőre nem látszik reálisnak – mondja Rácz András.

– Egy fegyverszünetre lehet esély, vagy legalábbis nagyobb az esélye, mint a békekötésnek. De ez a fegyverszünet is olyasmi, hogy még nem tartunk ott.

Most zajlik egy nagy orosz támadás, tavasszal jön egy ukrán ellentámadás, és majd ennek a kettőnek a függvényében látszik, hogy mi a folytatás. Úgy vélem, ősz előtt biztosan nem lesz fegyverszünet, és még akkor sem garantálható, hogy megtörténik. Az pedig még egy külön kérdés lesz, hogy ha kötnek is fegyverszünetet a felek, azt mennyire tartják majd be. De a következő öt-hat hónap még biztosan súlyos harcokkal telik majd.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Metin Aktas / Anadolu Agency

Dián Dóri