Cégtáblája sem volt, mégis ismerte mindenki, aki a Kazinczy utcában járt. A legtöbben azt is tudták, hogy ki az a Wichmann Tamás: korábbi kilencszeres világbajnok kenus, akinek az olimpián nem jött össze – aztán kocsmáros lett, 1987-ben nyitotta meg a helyet. Profi sportkarrierje után, 1986-ban vette meg ezt az utcavégi ingatlant – az utca utolsó és egyben legkisebb házát és az egyetlent, amely akkor még magántulajdonban volt. A kenusok fiktív védőszentje után először Szent Jupátról nevezte el a helyet, ez aztán a szájhagyomány nyomán módosult Wichmann kocsmájára. A Kazinczyban akkor még nyoma sem volt a bulinegyednek, nemhogy a főutcája lett volna.

Aztán Tamás halála után jó fél évvel jött a hír, hogy lebontják az egykori Wichmann-kocsmát, hogy a helyén egy tizenegy szobás szálloda épülhessen. Először a Falanszter blog írta meg a ház történetével együtt, mert az nemcsak a kultikus kocsma miatt legendás, de ott született meg a magyar kártya is. Az csak később derült ki, hogy

az utca legrégebbi – és legkisebb – háza már itt állt az 1848-as forradalom idején is, az akkori Kreuzgasse (Kiskereszt utca) 517. szám alatt. A kártyafestő Schneider József 1834-ben vásárolta meg, két év múlva ebben az épületben rakta össze a 36 lapos magyarkártya-csomagját, aztán a paklikat is itt kezdték el gyártani.

Az osztrák uralom miatt választott nem magyar történelmi hősöket: Friedrich Schiller Tell Vilmos című, 1804-ben írt drámájának szereplői után inkább svájciakat. Akkoriban pedig még az egyalakos kártyák voltak használatban, Schneider újítása az volt, hogy tükrözve kétoldalassá tette a lapokat – így már nem állhattak soha fejre.

1869-ben Rothauser Mór díszmű-, ruha- és rövidáru-kereskedő költöztette ide a boltját – és ő építtetett emeletet az új szerzeményére. 1895-ben pedig újabb profilváltás jött: kupleráj lett az épületből, ahol (a Falanszter tájékoztatása szerint) az itt dolgozó lányok prémiumszolgáltatása az volt, hogy „már hetente kétszer fürödtek, illetve ők fazonírozták először Pesten függőleges Jávor Pál-bajusszá a két vaskos tölgyfaág között pihegő mókusukat”.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Ha van valami különleges a Kazinczy utca 55. épületén, az a kétszárnyú tölgyfa kapuja, pontosabban annak kovácsoltvas rácskonstrukciója, amiben sajátos szimbólumok keverednek össze. Van itt az ősi egyiptomi élet jeleként emlegetett füles kereszt, körülötte a szellem és az anyag egységeként összefonódó kettős háromszög (ez tehát nem egy hatágú Dávid-csillag és az épületnek sincs „zsidó” múltja, igaz, 1944–1945-ben itt volt a gettó határa). Közöttük pedig a végtelenség jeleként a saját farkába harapó kígyó, illetve balra és jobbra is forduló indiai szvasztika.

Mindez nem véletlen: 1907-ben itt alakult meg és működött is az első világháborúig a Magyar Teozófiai Társaság.

A Kazinczy utcai kocsmaépület nem műemlék, de a Wichmann nemcsak egy söröző volt a sok közül, hanem maga a genezis, a bulinegyed szívcsakrája.

Nyilván a központi elhelyezkedése is kellett ehhez – de túlélte a rendszerváltást, aztán a környék gyors dzsentrifikációját, de az egyre divatosabb környéken rom- és már nem annyira romkocsmák között is megmaradt régimódi kocsmának, ahol a cigifüstöt vágni lehetett, de szellőztetni nem, viszont bármelyik éjszakai órában be lehetett térni egy csilis babra vagy az életmentő rántott húsos szendvicsre.

A Wichmann épülete tehát nem műemlék, de a hely az emlékek mágnespontja, a 32 év alatt szinte mindenki őriz ilyet. Én is jártam ide, sőt az emeleti lakásrész különleges összejöveteleire, ahol különböző generációk tagjai találkoztak a megterített fehér asztal mellett. Fiatalok fiatalokkal – többeknek a nevét sem tudom, de arcról megismerem őket. Talán Kapusi Gábor vagy Vajdai Vili vitt oda először, emlékszem Káel Csabára (bizony, nyolcvanas évek!), aztán a rengeteg egyetemista, színművészetis és más lézengő ritter között az éjszaka egy kitüntetett pontján beesett Cserhalmi, Bereményi, és azok, akik egy-egy színházi előadás után szabadultak el.

És persze Cseh Tamásra. Tamással egy alkoholgőzös hajnalon a földszinti pult előtt állva ugrottunk majdnem össze (ő kétségbe vonta a lengyeltudásomat, mire én pengetős dizőznek neveztem), na ekkor nyúlt a ki a poharakat mosogató harmadik Tamás a pultból, hogy arrébb tegyen minket.

Így került a Wichmann-kocsma 32 év legendás tevékenysége után oda, hogy most eladva a bontására vár.

A tizenegy szobás szállodáról szóló tervet állítólag már 2018 decemberében elfogadta a VII. kerületi akkori Fidesz–KDNP-s alpolgármestere, Hutiray Gyula, de az igazi balhé csak 2021 januárjában robbant ki, amikor ebből hír is lett. Ráadásul a bontási engedély nemcsak a Kazinczy utca 55.-ről szólt, hanem kiterjedt a Király utca több házára is. A Király utca 27. alatti Hugmayer–Michalovits bérház például 1831-ben vendégfogadónak épült, ebben Krúdy is gyakran múlatta az időt, a földszinti kávéházban pedig „ködfátyolképei, illetve árnyképvetítései kápráztatták el a környék lakóit”, azaz a mozi őse működött – írta Védtelen örökség című könyvében Perczel Anna.

A szomszédos Dirnbahcer–Fluck bérház pedig az utca legrégebbi épülete: 1810 körül, még a nagy pesti árvíz előtt épülhetett. Ekkoriban a Király utca még Englische König Gasse volt, a környék pedig külváros, ahol egy századfordulós fényírda simán megfért azzal, hogy az udvaron húst, kolbászt meg szalámikat füstölnek.

Beszántás várt a sarkon lévő játszótérre is, amit egyébként 2000 körül maga Wichmann Tamás építtetett egy parkoló helyére a saját pénzéből, és 2009 környékén egyszer már meg kellett menteni – ott, ahol egy kézen megszámolhatók a zöld területek a negyedben.

Amikor persze mindez kiderült, beindult a nagy sajtóhangoskodás, de arra senki nem számított, hogy ennyire. Mindenféle irányultságú orgánumok egyszerre és egyre erősödő kórusban méltatlankodtak, főleg az enyémekhez is hasonló emlékekre és érvekre hivatkozva. Beindult a jobbról balra, illetve balról jobbra mutogatás is, de aztán kínosan sok helyen derült ki, hogy az örökségvédelem szétverése és a hatósági jogok einstandolása után egy önkormányzat ilyenkor nem sokat tehet, a döntések mindig a helyi kormányhivatalok kezében vannak. 

Aztán túl sokat kezdtek el írni arról is, hogy milyen NER-közeli befektetők állnak a tervezett bontások és szállodaépítés mögött – szóval valami átszakadt (vagy a közben gyorsan végigfuttatott közvéleményszonda mutatott túl rossz képet), mert jött a deus ex machina – január közepén a kormányzati magasságokból maga a kancelláriaminiszter, Gulyás Gergely hirdette ki a Wichmann-kocsma, illetve a közben szintén a képbe úszó budai Márványmenyasszony étterem ingatlanjaira vonatkozó műemléki védettségi eljárás megindítását. (Állítólag ez egy évre mindenképpen megakasztja a bontásokat, de az eljárás befejezéséig is tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot elkezdeni.

Emlékek még – kinek-kinek a sajátja. Viszonylag friss például a Magyar lapát című dokumentumfilm, aminek rendezője, Kövessy Róbert (Pol Pot megye punkjai, a Pesti lányok, Punktérítő) a közeli Madách Imre Gimnáziumba járt, sőt családi barát is volt, lévén egy másik Wichmann fiú, Ákos osztálytársa. Így kezdett el már fiatalon a kocsmába járni, amit számára is Tamás egyénisége határozott meg.

A hely már bezárt, amikor a kamerával és Ákos kalauzolásával feljutottak a legendás emeleti részbe, ahol például a másolt VHS-filmek hőskorában a legendás későbbi szinkronrendező, Csörögi István mondott fel (egyszemélyes narrátorként) magyar szövegeket Sta­llone és Schwarzenegger akciófilmjeire.

De szintén itt működtetett Ifjúsági Rendezőirodát a P. Mobil-os (amúgy rokon, egészen pontosan sógor) Schuster Lóránt, és itt jött össze zsugapartijaira az első magyar viccpárt, a Pató Pál Párt is.

A Márványmenyasszony vagy a Wichmann-kocsma megóvása persze nem egyszerűen egy-egy épület védelméről szól, és messze nem csak erre a két épületre korlátozódó ügy. Saly Noémi várostörténész a következőt nyilatkozta a Kazinczy utca 55. épületéről az Euronewsnak:

„Nem építészeti szempontból érdekes a jövő számára a ház. Nincsenek rajta puttók, stukkók és cirádák, viszont a város szövetét tekintve jelentős, hogy ez a pesti zsidó negyed legkisebb megmaradt épülete, ezért ezt a kicsi házat üvegbúra alatt kellene mutogatni.

Látványával múltidéző, érzékelteti, hogy milyen volt ez a városrész egykor. Ahogy a Belváros egyetlen megmaradt barokk lakóháza, a Százéves étterem épülete, ez a Kazinczy utcai ház is tanúskodik a városrész régi arcáról.”

A mai Budapest építészetileg – és sok más szempontból – a különleges fővárosok közé tartozik, mivel igen ritka, hogy ilyen nagy területen megmaradhatott az eklektikus pesti belváros. A múlt stílusai mint egy kiállításon sorakoznak egymás mellett, és minden egyes régi épület lebontása a múltunkból vesz el egy darabot.

Torma Tamás

Szerzőnk, az Építészfórum és az Egy hely friss videóját ITT nézhetitek meg a Wichmann-kocsmáról.

Képek: Wichmann-kocsma