Ilyen emberek a „macskások” – Az állataikkal ellentétben, nekik már a szemükben látszik a kötődés
Létezik ez a mesterségesen generált ellentét, amit soha nem lehet feloldani: vannak a kutyás, és vannak a macskás emberek. Természetesen akadnak jó páran, akik nem hajlandók besorolni egyik vagy másik táborba, hanem mindkét faj rajongójának (vagy éppen egyikének sem) tartják magukat. A kutyák és a macskák összehasonlítása azzal a felvetéssel, hogy „melyik a jobb?”, valóban nagy hülyeség, ám ha a szívünkre tesszük a kezünket, mindannyian tudjuk, hogy néhány dolgot azért elárul az illetőről, amikor megvallja, hogy a kutyákat vagy a macskákat szereti jobban. Dián Dóri mint elkötelezett cicarajongó, a Guardian cikke alapján most elmeséli, a szakértők szerint milyenek is azok a macskás emberek.
–
Arra, hogy mennyi tévhit és sztereotípia él a fejünkben a macskákkal kapcsolatban, most nem szánnék hosszú mondatokat, megtettem egy korábbi cikkemben, amit a Netflix Mit gondolnak a macskák? című szuper hasznos és aranyos dokumentumfilmje kapcsán írtam. Viszont muszáj megemlítenem, amit ebben a filmben is kimondanak: a rengeteg, jellemzően negatív sztereotípia azért része a macskákról való általános gondolkodásnak, mert egész egyszerűen nem ismerjük őket. A kutyákat már évtizedek óta tanulmányozzák, de arra sokkal kevesebb kutató vette a fáradságot, hogy a cicákat is olyan alaposan megvizsgálják, mint az ebeket.
A macskákról való hiányos tudás és a sok negatív általánosítás pedig összefügg azzal, hogy sokan nem értik a macskás embereket (és akkor a „bolond macskás nő” sztereotípiájáról még nem is beszéltünk, aminek érdekes módon a „bolond kutyás nő” verziója nem létezik) – miért és hogyan lehet szeretni ezeket az önző, makacs, az embert kizárólag az étel miatt megtűrő dögöket?
Pedig akinek volt vagy van cicája, az pontosan tudja, hogy a legtöbb macskákról (vagy inkább ellenük) szóló megállapítás hülyeség, de legalábbis sokkal árnyaltabb a kép, mint ahogyan az kívülről látszik. A macskák is képesek ugyanis a kötődésre, sőt, szeretnek is minket és ragaszkodnak hozzánk. Ráadásul ahogy a kutyák, úgy a cicák sem egyformák – vannak bújósabb, ragaszkodóbb, játékosabb egyedek, és vannak lustább, jobban maguknak való, az emberi érintést vagy közelséget kevésbé igénylő macskák.
Az én cicám, Artúr például nem vágyik a túl sok simogatásra (de becsülettel tűri, olykor még ki is mutatja, hogy élvezi), ám arra igényt tart, hogy a közelében legyünk. Ha pár napra elutazunk, megsértődik ránk, amikor azonban hosszabb időre, mondjuk, egy hétre hagyjuk itthon (természetesen úgy, hogy van, aki gondoskodik róla), feladja az önérzetét mire hazaérünk, és bújós kismacskává változik, akinek hiányoztak a lakótársai.
Egy szó, mint száz, minden macska más, de azért persze vannak közös vonásaik, amikért szeretjük őket. Viccesek, aranyosak, puhák, kiszámíthatatlanok, és van valami lenyűgöző abban, ahogyan önmagukat látják a világban – ők a közepén, minden más pedig körülöttük forog.
Artúr például így ébresztett ma reggel (ami amúgy csak ritkán fordul elő): ült az ágy lábánál, és felháborodottsággal vegyített számonkéréssel ordított fél méterre a száraztáppal teli tálkájától: így közölte, hogy percek kérdése, és éhen fog pusztulni. De mindezt ezzel az ábrázattal tette – most mondjátok meg, hogy ne röhögje halálra magát rajta az ember?
Na de milyenek azok a macskás emberek?
A texasi egyetem szociálpszichológusa, Samuel D. Gosling tanulmányozta az önmagukat „kutyásnak” és „macskásnak” valló emberek személyiségjegyeit.
Arra jutott, hogy a macskák kedvelői magasabb pontszámot értek el a neurotikusságban, egyben nyitottabbak az új élményekre és ötletekre, míg a kutyások extrovertáltabbak, együttműködőbbek és lelkiismeretesebbek a tanulmány szerint.
A szakembert az eredmények nem lepték meg: „A kutyák és a macskák, különböző típusú interakciókat tesznek lehetővé. Ha szeretsz sétálni és a természetben lenni, akkor egy kutya az egyértelmű választás. De ha inkább introvertált vagy, és szívesebben ülsz egy otthon, akkor a macska az ideális négylábú társ, mivel sokkal kevesebb szociális interakciót igényel a tartása” – mondta a Guardiannek a szakember. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a macskások nem érdeklődnek a körülöttük lévő világ iránt, sőt. „Azok az emberek, akik magas pontszámot értek el a nyitottság terén, általában absztraktan gondolkodnak, kreatívabbak, jobb a képzelőerőjük és filozofikus alkatok” – tette hozzá Gosling.
A filozofikus gondolkodás nem csak a szociálpszichológus szerint a „macskás” emberek jellemzője. Ceyda Torun filmrendező, aki a Kedi – Isztambul macskái című dokumentumfilmet készítette, azt mondja, a forgatás kapcsán rengeteg emberrel találkozott, akik gondoskodtak a török főváros utcán élő macskáiról, és egy dolog közös volt bennünk:
„A filozófiai gondolkodás és az önismeret képessége. Nem számított, honnan származtak, vagy milyen szintű oktatásban részesültek. Láttad a szemükben” – nyilatkozta a rendező.
John Gray filozófus, a Macskafilozófia: a macskák és az élet értelme című könyv szerzője pedig úgy gondolja, hogyha valaki önmaga hűséges, szeretetteljes és megbízható részét akarja látni egy állatban, akkor kutyát fog választani házikedvencének. Ha viszont kíváncsi az emberi világon túl egy másikra, amiben egy állat él, és amiben nem meghatározók az emberi szükségletek, akkor a macskákat fogja szeretni. Más szóval: az élet kutyával olyan, mintha az ember egy hízelgő tükörbe nézne, a macskások pedig tanulhatnak egy másik fajtól arról, hogyan lehet a határainkat meghúzni és azokat tiszteletben tartatni, mivel a macskák nem hunyászkodnak meg, hanem azt csinálnak, amit akarnak.
Persze ne felejtsük el, ezek csupán megfigyelések, és ahogy a macskák esetében, úgy a macskás és kutyás emberek esetében sem biztos, hogy érdemes általánosítani.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ FamVeld
