A hőség miatt a föld alatt élnek ennek a kisvárosnak a lakói – fura módon a turisták is imádják Coober Pedyt
Amerre csak a szem ellát, por és kő, meg több száz kúp alakú, fura bucka: ez Coober Pedy, az ausztrál sivatagban lévő kisváros, amelynek a látszat ellenére körülbelül kétezer-ötszáz lakója van. Első pillantásra érthetetlen, miért akar valaki a semmi közepére, a zord, félsivatagos környékre költözni önszántából, de az itt élőknek jó okuk van arra, hogy az isten háta mögött éljenek: Coober Pedyben vannak ugyanis a világ legnagyobb opálbányái – az opál pedig nagyon értékes ásvány. Az élhetetlen felszíni körülményekre a városka lakói már több mint száz éve megtalálták a megoldást: a föld alatt élnek. Dián Dóri írása.
–
Farkasordító hideg télen, elviselhetetlen, gyakran 50 Celsius-fok feletti forróság nyáron: ez Coober Pedy általános időjárása. Rendszeres és elegendő csapadék híján a növényzet finoman szólva is elég gyér – nem mintha egy-egy kósza fa árnyéka segítene a rekkenő melegben (van viszont egy fémből készült fát ábrázoló szobor, valószínűleg csak a rend kedvéért). Nem csoda hát, hogy Coober Pedyben a főleg az 1960-as években letelepedő bányászok nem erőltették a felszíni életet
– a puha kőzetbe, a föld alatt minimum négy méter mélyen ásták ki az otthonaikat, ahol egész évben kellemes, 23 Celsius-fok körüli a hőmérséklet.
És bár a felszínen csak néhány épület (boltok és benzinkút), valamint jó pár munkagép jelzi az emberek jelenlétét a környéken, a felszín alatt virágzó városka húzódik meg. Van templom, könyvtár, uszoda és kemping is, és a lakosság jelentős része a föld alatt alakította ki otthonait, amiket nagyon egyszerű bővíteni: ha még egy szobára van szükségük, hát kiásnak egyet maguknak, ami dupla haszonnal is járhat, mert az új helyiség ásása közben akár értékes opálra is bukkanhatnak.
Magyarországról nézve elég ijesztőnek tűnhet a föld alatti, ablak nélküli élet, ám Coober Pedy talajba ásott otthonaiban sokkal kényelmesebb az élet, mint azt gondolnánk. A puha, de erős kőzetnek köszönhetően a szellőzés jól megoldható, ráadásul igencsak költséghatékony ezen a vidéken a föld alatt élni: a rezsiszámla meglehetősen alacsony, hiszen se fűteni, sem hűteni nem kell a föld alatti épületeket, a kellemes hőmérsékletről gondoskodnak a kőfalak.
Mindemellett beázástól vagy a talajvíztől itt soha nem kell tartani, hiszen nagyon ritkán esik igencsak kevés eső, és a penész sem okoz problémát, olyan száraz a környezet.
A városka, aminek neve egy ausztrál őslakos kifejezésből származik, és jelentése „fehér ember ürege”, energetikailag majdnem teljesen önellátó: az általuk felhasznált áram 70 százaléka szél- és napenergiából származik, csak a víz érkezik messziről, egy 24 kilométer hosszú vízvezetékből.
Értelemszerűen a városka bevételeinek jelentős része az opálbányászatból keletkezik, ám van még egy, talán meglepőbb pénzforrása is: a turizmus. A kietlen, kopár vidék „világvége” hangulata vonzza a látogatókat, ahogy a föld alatti élet megtapasztalásának lehetősége is. Annak pedig, aki Coober Pedybe vágyik, ma már nincs olyan nehéz dolga: országút vezet a kisvároshoz, de van vasútállomás is viszonylag közel. Ide főleg tehervonatok érkeznek, de hetente kétszer érkezik utasokat szállító szerelvény is,
ám mivel az állomás is a semmi közepén helyezkedik el, ezért csak akkor engedik itt leszállni az embereket, ha megoldott számukra a transzfer.
Mindezek mellett a városnak van saját repülőtere is, itt pedig menetrend szerinti járatokat és magángépeket is fogadnak.
Azok, akik jártak már ebben a különleges kisvárosban, a Csillagok háborúja című filmben szereplő Tatuin bolygóhoz hasonlítják a települést – szerencsére itt nem futhatunk össze a filmben szereplő, agresszív természetű buckalakókkal.
Forrás: ITT
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Manfred Gottschalk
