Kulináris kikelet ünnep

Számomra gasztronómiai szempontból a tavasz a legnagyobb ünnep, olyan csodálatos kiszaladgálni a piacokra és felmérni, milyen újdonsággal tudnak szolgálni hétről hétre a kofák. Ahogy melegszik az idő, úgy lesz szélesebb és színesebb a kínálat. Ilyenkor egyfajta pszichológiai hadviselést is kénytelen az ember folytatni az árakkal, és szép türelmesen kivárni, amíg a három-négyezerért kínált újkrumpli vagy spárga egy kissé alább adja, és már nem számít luxuskiadásnak a megvásárlásuk, amivel hazavágnám az egész havi költségvetésemet.

Hogy mondják spanyolul, hogy „mehh”?

Az újkrumpliról mindig nagymamám jut eszembe, aki hozzám hasonló rajongóként rendszeresen készítette vajban megpárolva-sütve, tengernyi petrezselyemmel összeforgatva, úgyhogy én is így ettem egészen mostanáig. Csakhogy pár héttel ezelőtt Barcelonába látogattam egy hosszú hétvégére. Nagyon készültem gyomortájékon is az útra, ám sajnos csalódnom kellett, a katalán város nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Pedig nagy tapasrajongó vagyok, imádom a sok különbözőféle, friss alapanyagokból előállított tálkák műfaját, ami pont arról szól, amit én a leginkább értékelek a közös étkezésben: az étel megosztásáról, a kóstolgatásról, az ízkavalkádról.

Barcelonában azonban azt tapasztaltam, hogy már a harmadik nap „untam a banánt”, az éttermek java részében ugyanis nagy vonalakban, de ugyanaz volt a kínálat: krokett (különféle ízesítéssel, de a sonkás az alap), padron paprika olívaolajjal megsütve, nagy szemű sóval meghintve, sajtválogatás, olívabogyó, sonkák, omlett, no meg patatas bravas… és ezzel körülbelül a sor végére is értem. Így aztán amilyen nagy lelkesedéssel csaptam bele a város felzabálásába, olyan hamar kipukkadt gasztroizgatottságom lufija. 

Patatas bravas – újkrumpliból

Ám ahogy hazaértem, és ezzel párhuzamosan szép lassan a hazai piacokon elkezdtek megjelenni kedvenceim, a rózsaszín újkrumpligöbök, eszembe jutott, mi lenne, ha átültetném rájuk a spanyol patatas bravas receptúrát? Ötletet tett követett, ezt pedig a saját vállam buzgó lapogatása (elismerőleg ugyanis csak akkor tudtam volna magamra pislogni, ha nagyon bekancsalítok). Úgyhogy hadd ajánljam neked is, próbáld ki a katalán csavart, ígérem, nem fogod megbánni!

A patatas bravas hagyományosan kockára vágott sült krumpliból áll, amelyhez két fajta szósz dukál: egy aioli és egy bravas szósz. Ezt van, ahol rálocsolják, van, ahol mellé adják tunkolni.

recept újkrumpli spanyol patatas bravas
A kép a szerző tulajdona

Recept

Egy kiló krumplit vettem, szerintem ez körülbelül három főre elég, de én mohó nőszemély vagyok, szóval lehet, hogy egy négyfős család is beéri ennyivel. A krumplikat megmostam, a kicsiket csak a sütőpapírral kibélelt tepsibe dobtam, amik nagyobbak voltak, azokat félbe-negyedbe vágtam. A cél az, hogy körülbelül egy méretűek legyenek, így egy ütemben fognak megsülni. 15-20 deka olvasztott vajjal összekevertem a krumplikat, megsóztam, megborsoztam, és mentek a 200 fokos sütőbe. Az első 20 percben békén hagytam, aztán időről időre átkevertem őket óvatosan, hogy minden oldalukon megpiruljanak. Amikor elkészültek, egy csokor apróra vágott petrezselyemmel szórtam meg őket.

recept újkrumpli spanyol patatas bravas
A kép a szerző tulajdona

Házi aioli recept

Ez tulajdonképpen egy fokhagymás majonéz, ami istenien passzol a burgonyához, és két perc alatt elkészíthető, ha van botmixered. A mixer edényébe tegyél két tojássárgáját, egy-két gerezd fokhagymát, egy fél kiskanál jó minőségű mustárt, sót és két deci olíva- vagy napraforgóolajat (én kivételesen az utóbbira szavazok, az olívától egy picit kesernyésebb szerintem a végeredmény). Ezt turmixold össze pár percig, és kész is! Fokhagymarajongóknak kötelező! 

Házi bravas szósz

Egy kis lábosban olívaolajon dinsztelj meg egy felaprított hagymát, két gerezd fokhagymát, majd öntsd fel egy bögre paradicsomszósszal. Keverj bele egy evőkanál sűrített paradicsomot, egy kiskanál cukrot, sót, két evőkanál pimenton paprikaőrleményt, egy-másfél kiskanál chipotle csilit (ez utóbbi kettőt érdemes előtte megszagolgatni, én egészen odavagyok a füstös illatukért), főzd az egészet alacsony lángon tíz percig, majd turmixold össze.

recept újkrumpli spanyol patatas bravas
A kép a szerző tulajdona

Boldog tavaszi lakomázást kívánok!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa