A cigánysorról indult, ma az ország első cigány éttermét működteti: Ásós Géza története

–

Az ország első cigány étterme

Ásós Géza tizenhárom éve, 2011 októberében nyitotta meg cigány vendéglőjét, egy nagyon rossz hírű cigány kocsma helyén. A kocsma mellé épített egy konyhát, így jött létre Békésen az az étterem, amit Magyarországon sokan az ország első cigány éttermeként tartanak számon.

Ásós Géza azért bátorkodik így hivatkozni a vállalkozására, mert hosszú nyomozgatás után sem talált olyat, aki hivatalosan bevállalta volna, hogy cigány vendéglőt működtet. „Az idősek elmondása szerint volt Baranyában és Pesten is olyan jellegű étterem, amit cigányok működtettek, cigány receptek alapján főzték az ételeiket, de a nagy nyilvánosság előtt nem vállalták fel a származásukat, azt, hogy cigány emberek, cigány alkalmazottakkal cigány ételeket főznek” – osztja meg, hangsúlyozva, hogy neki nem volt veszítenivalója, vállalni akarta azt, aki.

Mert tudta, akkor is ugyanaz az ember marad, ha az ötlete működik, és akkor is, ha kudarcot vall.

Voltaképpen gyerekkori álmát valósította meg vendéglőjével, bár a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán, a cigánysoron, ahol felnőtt, elérhetetlennek tűnt ez az álom.

Egyszerű körülmények közt nevelkedett, és noha sosem voltak jómódúak,

kétkezi munkásokként dolgozó szülei mégis figyeltek arra, hogy alkalomadtán vendéglőbe járjanak, ahol a gyerek Ásós Géza beleszeretett a vendéglátósok életmódjába.

Az idő múlásával jómaga is kétkezi munkásként kezdett tevékenykedni, és még mielőtt vendéglátóssá vált volna, jólmenő építőipari vállalkozást működtetett. 

„Jelenleg Békés város legnagyobb éttermét vezetem, van egy pizzériánk is. A városban én vagyok az egyik legnagyobb munkáltató a vendéglátásban, illetve mienk a legnagyobb befogadóképességű étterem is” – hát, ezzé alakult a valamikori büfékocsi – amiből 2007-ben megpróbált ételeket és italokat árulni –, és ezt teremtette a cigánytelepen sárga biciklivel közlekedő Ásós Géza, jelenti ki büszkeséggel a hangjában, majd hozzáteszi, hiába minden siker, két lábbal áll a földön, nem részegült meg. 

Mindezt családjának és értékrendjének köszönheti, hiszen szerettei nem engedik elszállni, és jómaga is tudatában van annak, hogy az önteltség a süllyesztőbe visz. Még csak példakép sem akar lenni, pedig 25 embert foglalkoztat, 70 százalékban sorstársakat – helyette azt tartja szem előtt, hogy honnan indult. Ő egyszerű ember, aki az álmait éli és az álmainak él, olyannyira eltökélten, hogy naphosszat a konyhában és a vendégek közt tevékenykedik, mert számára fontos a kiszolgálás, és az, hogy minden betérő elégedett legyen, az ételek mellett pedig belőle is kapjon egy keveset. Ha úgy alakul, akár borostásan, ételfoltokkal a kötényén jön elő a konyhából, hogy néhány jó szót váltson vendégeivel. 

Éttermében még az is jól lakhat, akinek nincs pénze, mert Ásós Gézának meggyőződése, nem azon az 1500-2000 forinton múlik vállalkozása jövője, és ugyanezt gondolja az ünnepi nyitvatartásról is: ha fel kell áldozni a családdal töltött nyugalmas órákat, az azt jelenti, hogy az év többi napján valamit nagyon elbaltáztak, és a vendéglőt megette a fene – avat be.

Két ingatlan árát bukta el, mégsem adta fel

Beismeri, a kezdet nem volt könnyű, amennyi örömet hozott, éppen annyi nehézséget is okozott, hogy a cigány szó belekerült az étterem nevébe.

„Ebben az országban hány jómódú, gazdag cigány embernek van étterme? De melyik az, aki bevállalja, hogy a névtáblára kiírja a cigány szót, vagy bármilyen arra utaló kifejezést? Csak a cigánypecsenye az, ami az étlapon a cigányságra utal… nem vállalják be a származásukat, mert a cigány a zenén, a táncon, illetve a cigánypecsenyén kívül negatív töltetű kifejezés. Tettünk is róla, meg nem is, elég hányavetett nép a miénk” – vallja meg őszintén, és azt is kiemeli, éppen ezért lepődik meg máig étterme népszerűségén.

Kezdeményezésének nagy visszhangja lett, pedig a legmerészebb álmaiban sem számított erre, hiszen Budapesttől 220 kilométerre nyitotta meg az éttermét, mégis sokan látogatják. Igaz, az első hónapokban sokkal több volt az újságíró vendég, mint az étkezni vágyó, és az indulást az előítéletek mellett az is nehezítette, hogy az éttermet téli időszakban létesítették, méghozzá azért, mert építőipari vállalkozóként a hideg hónapokban munka nélkül maradtak, és szerette volna, hogy a vállalkozásnak és a családjának abban az időszakban is akadjon bevételi forrása. 

Míg révbe értek, akadályok hosszú során bukdácsoltak át, éveken keresztül járt például fesztiválokra az ételeivel, mert tudta: a legfontosabb, hogy a többségi társadalom elfogadja azt, amit a kisebbségi tesz. Akkor lesz vendég és fogyasztó.

„De ha nem fogadnak el, csak azt látják, hogy egy termetes cigány idétlenkedik a pult mögött, és arra a következtetésre jutnak, hogy nem kell nekik a cigánytól semmi, nem esznek a cigány kezéből…” – mondja ki a roppant súlyos szavakat, majd arról is kendőzetlenül beszél, hogy nem bántják meg a hasonló kirohanások, amelyekkel sajnálatos módon máig találkozik, igaz, egyre ritkábban, mert nagyszerű vendégkör alakult ki. Alkalmazottjaival mosolyognak egyet az emberi butaságon, majd legyintenek, hogy „testvérem, nem tudod, mi a jó”, és folytatják a munkájukat, mert tudják, hiánypótló, amit vállaltak.

Ásós Géza hisz benne, hogy a családdal, az Isten áldásával és a kitartással lehetett mindezt felépíteni, mi sem igazolná ezt hitelesebben, mint az, hogy a vendéglő első két-három évében – békési viszonylatban – két családiház árát bukta el.

„2011 októberében épphogy túl voltunk a 2008-as válságon, építőipari munka alig akadt, szegénység volt a köbön. Mi ebben az időszakban nyertünk egy pályázaton, és az összes megtakarításomat az étterem építésébe fektettem. Sok receptet kellett abban az időszakban lefőzni, egy csomó ingyen ételt is a promóció miatt. Éjszakánként a szakács alkalmazottjaimat tanítottam cigány ételeket főzni, aztán egyszer csak megvilágosodtam, hogy voltaképpen egyedül főzöm ezeket az ételeket, és azóta is a konyhán dolgozom”.  

Mitől másabb a cigány étel? Sok van belőle, húsos, finom és szép

Ásós Géza szenvedélyesen szereti a vendéglátást, eltökélten dolgozik, és elmondása szerint nem a pénzért kel fel nap mint nap, hanem a kihívásokért. Állandó bizonyítási vágy munkál benne, ami értelmezése szerint a tűz, a kurázsi, ez tartja életben. 

„Egy 195 centis 215 kilós, ízig-vérig cigány ember vagyok. Anyukámtól és apukámtól lestem el a recepteket, amikor megnősültem, anyósomtól is sokat tanultam, nem csoda, hogy ragaszkodom népünk fogásaihoz” – ezért is főz előszeretettel étterme konyhájában, a fakanál az ő kezében van, de a segítséget szívesen fogadja. Segítségei, akik valamikor utcaseprők vagy kertészeti alkalmazottak voltak, különbül paníroznak és különbül sütik a húst, mint a szakács végzettséggel rendelkezők – büszkélkedik cégtulajdonosként.

Mint mondja, a cigány ételnek az a fő sajátossága, hogy sok van belőle, húsos, finom és szép, de ezeket leszámítva, nem tartja a receptjeiket különlegességnek, ez a fajta főzési stílus és vendéglátás a vérükben van, jön magától.

Náluk nincs meghatározva, hogy miből mennyit kell a recepthez adni, érzésre főznek, és sosem úgy, hogy valamit szabad, valamit meg nem.

„Mi nem receptre főzünk, hanem kóstolás alapján, addig főzzük, addig kóstoljuk, amíg jó lesz az étel” – magyarázza. 

Családjukban az evésnek nagy kultusza van, ma is látja maga előtt azokat a hétvégéket, amikor az édesapja nem dolgozott, így odakint bográcsozhattak. Gyermekkora felhőtlen és csodálatos volt, mert „a kevésből, az egyszerűségből teremtettek boldogságot”, és hiszi: mindez hozzájárult ahhoz, hogy mert nagyot álmodni. Bízik benne, hogy sorstársai ebben követni kezdik, mert „az országban nemcsak Ásós Géza dolgozik meg a csapata, hanem nagyon sok cigány ember. Ha egyik napról a másikra eltűnnének, nagyon sok magyar ember és nagyon sok iparág kerülne bajba. Sok munka halomra állna, csak jódolgunkban nem látjuk, mert többen megpróbálnak láthatatlannak maradni.”

A képek Ásós Géza tulajdonában vannak.

Bereczki Szilvia