– 

Kislánykoromban minden iskolai délutánt a nagymamámnál töltöttem napközi helyett. Nagyon szerettem hozzá járni, mert kedves volt, gondoskodó, és nem utolsó sorban végtelenül pontos! Nála mindennap pontban egy órakor van ebéd a mai napig, nem is szoktam ilyenkor telefonálással zargatni, hiszen tudom, amikor egyet füttyent a madárcsiripelős óra (amit még tőlem kapott az egyik születésnapjára), akkor ő kilép a konyhából, kezében egy gőzölgő lábost egyensúlyozva, a nagypapám pedig, aki előzetesen gondosan és mérnöki precizitással megterített, már ott ül békés arccal az asztalnál, és várja a fogásokat, amiknek ígéretes illata jó előre beterítette a kicsike lakásukat.

A nagymama nem főz soha bonyolultakat, van a tarsolyában három tucat jól bevált recept, amiket még a saját nagymamájától tanult, és azoktól nem tér el egy fikarcnyit sem. Hál' istennek. Hiszen nem lenne az ő kakaós kalácsa ugyanolyan, ha a hollandi por mellé diót, mazsolát is keverne, a tejfeles karfiollevese sem csúszna olyan jól, ha nem úszkálnának benne a kedvemért jó keményre szaggatott durung galuskák.

Épp ezt szerettem mindig is az ő főztjében: a frissesség és az otthonos ízek mellé ezt a megbízható kiszámíthatóságot.

Az újkrumplit is mindig ugyanúgy csinálja, és ahogy visszagondolok rá, összefut a számban a nyál, és az orromban érzem a vajas petrezselyem illatát, amivel gazdagon be voltak borítva a puhára sült burgonyaszemek.

A sütés-főzés szeretetét megörököltem tőle, én viszont szeretek kísérletezni is, hamar ráunok ugyanis a megszokott ízekre – ha azokat én készítem el. Így kerestem az imádott újkrumplinak a vajas petrezselymen túli életet is.

Házi majonézes újkrumplisaláta

Ha attól parázol, hogy éjjel meglepnek a vámpírok, akkor, kedves barátom, ez a te kajád!

Szuperzöld, maximálisan zöldséges, a majonéznek hála, pedig kellemesen selymes is. Abszolút nem kell betojni az öntet saját kezű elkészítésétől, sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy ha egyszer rákapsz a dologra, soha többé nem veszed meg a tubusos boltit. A rémhírekkel ellentétben ugyanis, egyáltalán nem kell ínhüvelygyulladásig habverni a krémet. Csak kapd elő a botmixert, és ezzel a nehezén gyakorlatilag már túl is vagy. A mixer magas falú edényébe tegyél három tojássárgáját, sót, borsot, kevés jó minőségű mustárt és egy fél citrom levét, majd, miközben a turmixszal rámész, óvatosan önts bele két deciliter olajat, és keverd egy–másfél percig.

Az újkrumplikat mérettől függően negyedbe-félbe vágtam, sózva, olívaolajjal meglocsolva bedugtam a száznyolcvan fokos sütőbe harminc–negyven percre, amíg meg nem pirultak. A késes aprítóba tettem egy-egy csokor medvehagymát, újhagymát és petrezselymet, a sok zöldet pedig összeforgattam a krumplival, két csokor roppanós retekkel és a majonézzel. Húsok mellé pompás köret, de önmagában is remek szerintem.

Szalonnás francia újkrumpli

A félbe-negyedbe vágott krumplikat tűzálló tálba fektettem, sóztam, borsoztam, ráöntöttem egy deci tejszínt, amibe előzetesen belenyomtam négy gerezd fokhagymát, megszórtam szalonnakockákkal, bedugtam a sütőbe, és harminc perc alatt illatos krémesre pirítottam. A gyerekeknek pedig egyszerű olívaolajosat csináltam, mert nem szeretik a szalonnát – ha nem az én lepedőm alól húzták volna ki őket anno, esküszöm, gyanakodnék, hogy nem én vagyok az anyjuk. 

Szezámos ragacsos újkrumpli

A végére tartogattam a legizgibbet! Ebből gyakorlatilag nem tudok akkora mennyiséget csinálni, hogy ne fogyjon el két másodperc alatt. Szerintem rendkívül mutatós, és nem utolsó sorban roppant finom! A félbe-negyedbe vágott krumplikat serpenyőben olajon sütögetem kábé hat–nyolc percig, amíg félig meg nem sülnek. Akkor jó, ha már a szélük itt-ott pirosra nem sült. Akkor nyakon öntöm a következő keverékkel (ez a mennyiség hatvan dkg krumplihoz elegendő): fél bögre vizet elkeverek három evőkanál szójaszósszal, négy evőkanál mézzel vagy juharsziruppal, két evőkanál ketchuppal, és két összenyomott fokhagymagerezddel.

Ebben a szószban főzöm még hat–nyolc percig a krumplikat. Ez idő alatt a krumplik megpuhulnak, a szósz pedig besűrűsödik. Végül megszórom pirított szezámmaggal.

 Fiala Borcsa