A veganuár eredete

Januárban egyre többen döntenek úgy, hogy egy teljes hónapra mellőzik az állati eredetű élelmiszereket, azaz csatlakoznak a veganuár kihíváshoz. De honnan jött egyáltalán ennek az ötlete?

Nos, a veganuár viszonylag friss trend, 2013-ban egy vegán házaspár, Matthew Glover és Jane Land indította el abban a reményben, hogy minél több embert inspirálhatnak a húsmentes életmódra.

Pár hónap alatt összedobták a jó csengésű nevet, plusz egy weboldalt, majd fogadást kötöttek, hányan fognak csatlakozni a programjukhoz. Jane 100 főre tippelt, a férje egy fokkal optimistább volt, ő ezret mondott. Ő nyert, már amennyiben az számít, kinek a tippje volt közelebb a helyes számhoz: 2014 januárjában 3300-an álltak be a veganuár zászlója mögé.

A húsmentes hónap pedig azóta még nagyobb tömegeket mozgósított: 2023 első hónapjában már 700 ezerre volt tehető azoknak a száma, akik hivatalosan is belekezdtek a kihívásba (tehát a Veganuary oldalra is regisztráltak), de nyilván ez a szám sokkal nagyobb, hiszen akadnak jó páran, akik fű alatt, csak a maguk örömére rágcsálnak ebben a hónapban jóval több zöldséget és mellőzik az állati eredetű élelmiszereket.

A januári őrületben különösen fontos, hogy odafigyelj magadra

De nem csak januárban igaz: ha egészségesen szeretnél étkezni, akkor a legokosabb első lépés, amit tehetsz ezen a téren, ha elkezdesz tervezni.

Tapasztalatból mondhatom, még abból a napból is lehet fékezhetetlen szarcunami, ami reggel hétkor még olyan ártatlannak tűnt, mint Teréz anya kisbaba korában. Aztán az ember kinyitja az e-mailjeit, netán ránéz a feladatlistája másik oldalára is, hogy aztán egyik őrületből a másik agyvérzésbe essen.

A forgószél kellős közepén pedig, amikor az adrenalintól és a stresszhormonoktól már a gyomorsavad a torkodban kavarog, nem biztos, hogy a legjobb döntéseket fogod meghozni a táplálkozás terén. Én legalábbis – bár nem vagyok édesszájú – ilyenkor szabadulok rá a dugi szaloncukorkészletre az irodában, hogy aztán felocsúdva a kábulatból döbbenten nézzem az asztalomon púposodó bűnjeleket, a másfél tucat üres sztaniolpapírt.

Ám, ha előrelátó voltam, és felkészültem az eshetőségre, hogy lesz aznap is ebédidő, akkor nem esem abba a hibába, hogy édességgel akarok jól lakni, netán egy gyorsétteremben lakatom jól a gyomromban éhesen üvöltő bestiát.

Az egyik fő kedvencem az irodai ebédek műfajában a kapcsos üvegbe zárt tésztasaláta. Teljesen oké szobahőmérsékleten, tehát akármikor és akárhol elő tudom kapni, hogy beburkoljam.

Szerintem kifejezetten csinosan és hívogatón is néz ki, nem fogom a szomszéd asztalnál családi pizzát falatozgató kollégától elirigyelni az ebédjét. Egészséges, rostdús, színes és ízletes, mindennek a tetejébe indulás előtt roppant egyszerűen össze lehet dobni reggel otthon.

Tésztasaláta-recept

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

A tésztához vizet forralok egy lábosban, és amíg az elkészül, megcsinálok minden mást. 

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Az ilyen ételeknél általában érdemes az öntetet az üveg legaljára tenni, hiszen így nem fogja eláztatni azt, aminek esetleg nem áll jól, ha órákon át nedvességben tocsog, mert úgy veszít a roppanósságából.

Majd amikor kiöntöd ebédkor egy nagy tálba, akkor úgyis változik a sorrend, ami alul volt, most felülre kerül, ez az igazi gasztroforradalom! És az önteted befed szépen mindent, ahogy kell. 

Tehát elkészítem elsőként az öntetet: egy kis befőttesüvegben összerázok két kiskanál agavészirupot, egy evőkanál mustárt, egy fél citrom kifacsart levét, egy kiskanál sót, két csipet borsot, majd a kapcsos üveg aljába öntöm.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Rádobálok friss, felaprított zöldségeket, koktélparadicsomot, kaliforniai paprikát, cukkinit, reszelt répát, retket, de csemegeuborka, kapribogyó is mehet bele. Ezen a téren a javaslatom: nézd meg, épp mi friss a piacon, és azt zúdítsd az ibrikbe.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Erre ment rá a felaprított szejtán, hogy a húshabzsolók se érezzék úgy, hogy kibabrált velük a sors.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Mi micsoda?

Agavészirup

A Mexikóban őshonos agavé növény sűrített nedve, intenzív ízű édesítőszer, ideális italok, müzlik és édességek ízesítésére, de sütéshez is alkalmas.

Chiamag (avagy aztékzsályamag)

Magas rosttartalmú szuperfood, Közép- és Dél-Amerikából származik, a menta és az árvacsalán rokona, erősíti a csontokat, a szívet, csökkenti a vérnyomást, és kiegyensúlyozottabbá teszi a koleszterinszintet. Mivel túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat okozhat, napi 15 grammnál ne egyél belőle többet.

Szejtán (azaz búzahús)

Az egyik legtökéletesebb húspótló, 50 gramm fedezi a napi fehérjeszükségletet. Búzasikérből készül, ha te is szívesen készítenél szejtánt otthon, ajánlom neked a témában Csepelyi Adrienn és Szabó Anna Eszter anyagát ITT.

A tetejébe mehet a tészta, én ezúttal zöldséggel töltött tortellinit használtam, hogy kimaxoljam a rostbeviteli lehetőségeket. Arányaiban úgy érdemes szerintem számolni, hogy legalább a fele üveg zöldség legyen, és csak a másik fele a tészta. Az alapanyagokat nem kell túlgondolni, ráadásul (akárcsak a lenti desszertnél) a hozzávalók beszerezhetők a piacon és egy részük akár drogériában is.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Chiamagos zabsüti, avagy sütésmentes cupcake

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Egy bögre granolát aprítógépbe teszek három evőkanál kókuszolajjal. Az így készült masszát muffinformába nyomkodom úgy, hogy körülbelül fél centi vastag legyen az alja, és legyen magas fala is.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Beteszem a hűtőbe, amíg elkészítem a többi réteget. Másfél bögre bogyós gyümölcsöt (megint csak: ami van frissen a piacon, de nyugodtan lehet mirelit erdeigyümölcs-keveréket is használni) összeturmixolok, és hozzákeverek két evőkanál chiamagot. Hagyom fél órát állni, majd a granolás alapra kanalazom.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Vízgőz felett, vagy mikrohullámú sütőben összeolvasztok két evőkanál kókusztejszínt 70 gramm csokoládéval (igen, tudom, az nem vegán, bocs), majd ráöntöm a chiazselés édességekre, és legalább egy fél órára hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

recept édesség tésztasaláta veganizmus veganuár

Te próbáltad már a veganuárt? Mik a tapasztalataid? Oszd meg velünk kommentben, hátha másoknak is megjön hozzá a kedvük!

Képek: Kerepeczki Anna / WMN

Fiala Borcsa