Szegénység miatt igenis tömegével emelnek ki gyerekeket a családjaikból
Az elmúlt hetekben végre kiemelt figyelmet kapnak a családjuktól elszakított gyerekek. Ők talán a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai, akikre általában senki nem kíváncsi. Most viszont a kegyelmi botrány kapcsán, az újrafelfedezett bicskei történet miatt cikkek, videók tucatjai jelennek meg a gyermekotthonokban élő gyerekekről. Ezekben az – egyébként nagyrészt kiváló – anyagokban arról akarnak meggyőzni a szakemberek, hogy valójában nem vesznek el gyereket a családjától szegénység miatt. Hogy valójában ennek mindig „más” oka van – mentális problémák, devianciák –, és ilyen jogsértő gyakorlat nem létezik. Ezen a ponton viszont muszáj vitatkoznom az általam egyébként nagyra tartott szakértőkkel. Boros Ilona jogász, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Egyenlőségprogram-vezetőjének vendégírása.
–
Szegénység miatti gyerekkiemelés ugyanis létezik
Nem is kivételesen, és nemcsak jogvédők kekeckedése, jogi csűrés-csavarása folytán, hanem tömegesen és rendszerszinten.
A gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő bő 23 ezer gyerek harmada bizony szegénység miatt szakadt ki a családjából.
Ez olyan tény, amit nemcsak a hozzánk, a TASZ jogsegélyszolgálatához forduló, évi több száz kétségbeesett szülő leveléből tudunk, hanem az ombudsman, és a magyar bíróság is feketén-fehéren megállapította.
Akkor miért van erről máig vita? Min vitatkozik évtizedek óta a szakma?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést jobban megértsük, először a jelenséget kell megvizsgálnunk.
Mi az, hogy szegénység miatti gyerekkiemelés?
A gyermekvédelmi törvény 7. §-a azt mondja: „A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.”
A vita általában arról szól, hogy mit tekintünk „kizárólag anyagi oknak”. Amikor a szakemberek úgy nyilatkoznak, hogy pusztán anyagi okból nem szoktak gyerekeket kiemelni a családból, úgy tűnik, arra gondolnak, hogy jövedelmi szegénység miatt nem vesznek el gyerekeket a szüleiktől. Arról beszélnek, hogy általában az ilyen családoknál további problémák is felmerülnek, agresszió, mentális betegségek, alkoholproblémák.
Ebben igazuk is van, csakhogy épp ez a lényeg: az anyagi depriváció szorosan együtt jár ezekkel a további problémákkal.
Ha egy kistelepülésen élő szülőpárt évek óta fenyegetnek gyermekkiemeléssel a rossz lakhatási helyzete miatt, majd idézést kapnak a gyámhatóságra, ahol hatósági személyek hivatalos jogi szövegeket olvasva fenyegetőznek azonnali kiemeléssel, akkor nem lehet csodálkozni, ha a szülők kiabálni kezdenek. Ez viszont rögtön „agressziónak”, az „együttműködés megtagadásának” fog minősülni, és máris megvan a „másik ok”, ami már nem a szegénység.
Ugyanígy, ha egy szülő elveszíti a munkáját, és ettől átmenetileg depresszív tüneteket mutat, akkor is könnyű „más okot” találni a gyerekkiemelésre: mentális betegség már nem anyagi ok. (Mindkét példa ügyfeleinkkel történt meg.) Azt is tudjuk kutatásokból, hogy a szegénység neurológiai elváltozásokhoz vezet.
Csakhogy – meggyőződésem szerint – a gyermekvédelmi törvény eredeti célja valójában nem annyi, hogy a kis jövedelmű családokat védje, hanem hogy minden társadalmilag hátrányos helyzetű családot védjen. Hiszen az állam nem büntetheti meg az alacsonyabb társadalmi helyzetű családokat azért, mert állami esélyegyenlőségi politika híján rossz körülmények között élnek. Az állam felelős ezekért a családokért, a jobb életfeltételek megteremtéséért, nem hagyhatja magukra őket, és főleg nem büntetheti őket gyerekeik elszakításával.
Ez erkölcsileg is helytelen, jogilag is problémás, és a gyerekek érdekét is nyilvánvalóan sérti. Hiszen egy gyerek számára a szüleitől való elszakítás a lehető legnagyobb trauma. Mindezt csak azért átélni, mert a szülei alacsonyabb iskolai végzettségűek, kisebb házban élnek, semmilyen formában nem lehet elfogadható.
A törvénynek tehát valójában nem annyi volt a célja, hogy a kis jövedelmű családokat védje meg a gyerekeik elvesztésétől, hanem minden rászoruló, alacsony társadalmi osztályhoz tartozó család védelme. (Ez olvasható ki a törvényhez fűzött Kommentárból is, amikor például az anyagi tényezők közé sorolja azt is, ha a szülők nem gondoskodnak a gyerek oktatásáról.)
Márpedig a gyerekek túlnyomó többsége ilyen komplex okból kerül intézménybe.
Az tévhit, hogy a gyerekek árvaság vagy bántalmazás miatt kerülnek szakellátásba. A valóság az, hogy túlnyomó többségben lakhatási, jövedelmi szegénység, és az ezzel szorosan összefüggő problémák miatt szakadnak el a szüleiktől.
Ráadásul az ombudsman azt is megállapította, hogy a kiemelt gyerekek harmada viszont kifejezetten szegénysége miatt kerül ellátásba, és a Gyerekesély Egyesület 2016-os Nógrád megyei kutatása pedig azt igazolta, hogy a családjuktól elszakított gyerekek 80 százaléka roma, túlnyomó többségük szegénységük miatt került szakellátásba.
Hogy miért fontos mindez?
Azért, mert
megengedhetetlen, hogy egyre növekvő számban vesznek el gyerekeket a szüleiktől, például rossz lakhatási körülmények miatt, és ezek a gyerekek kerülnek aztán a bicskeihez hasonló intézményekbe. Kikerülnek egy vakolatlan, hideg lakásban élő, összetartó családból, és bekerülnek egy traumatizáló, bántalmazó rendszerbe, teljesen egyedül maradva.
És itt van a gyermekvédelmi rendszer másik félreértése: a gyámhatóság feladata ugyanis nem az, hogy a veszélyeztetett gyereket kiemelje a családjából. Hiszen valamilyen szinten többé-kevésbé minden gyerek veszélyeztetett. A veszélyeztetettség a törvény szerint olyan állapot, amely a gyerek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését akadályozza.
Márpedig egy visszatérő szülői konfliktus is veszélyeztetheti a gyerek érzelmi egyensúlyát.
Egy fociedzésen szerzett térdficam is veszélyezteti a gyerek fizikai jóllétét.
De nyilván nem gondoljuk, hogy emiatt el kellene venni gyerekeket a szüleiktől.
A gyámhatóság feladata tehát NEM az, hogy a veszélyeztetett gyereket kiemelje a családjából, hanem hogy egy nagyon nehéz mérlegelést végezzen el: eldöntse, hogy hol jobb a gyereknek, az adott esetben időnként rosszul működő családjában, vagy az egész biztosan traumatizáló szakellátásban?
Ezt igazolja a gyermekvédelmi törvény kommentárja is: „Mielőtt a helyettesítő gondoskodásról döntenek, minden tekintetben meg kell arról győződni, hogy a gyermeknek erősebb érdeke fűződik a családból való kiemelésre, mint az otthonmaradásra. Cél a gyermek szükségleteinek átfogó felmérése, az elszenvedett ártalmak, sérülések gyógyítása, a lemaradások lehetőség szerinti pótlása. Kiemelendő az ajánlás szövegéből a gyermek jövőbeni környezetének megtervezése is.”
Márpedig, ha minden szegénység miatt kiemelt gyerek sorsáról döntő szakember ellátogathatna abba a gyerekotthonba, ahova adott esetben a gyerek kerülni fog, lehet látványosan csökkenne a jelenleg sajnos növekvő tendencia.
Ami viszont biztos, és amiben mind egyetértünk: az állam feladata a mélyszegénységben élő családok komplex támogatása, és a gyermekvédelmi rendszer megerősítése is.
A társadalmi párbeszéd most elkezdődött, ne hagyjuk abba!
Arról, hogy a gyerekek idegrendszeri és társas fejlődésére hogyan hat a szegénység, Milanovich Domi cikkében olvashatsz.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / zms
