Igaz, hogy az optimisták tovább élnek? Vagy ez is csak egy mítosz?

–

Kezdjük talán ott, hogy vannak kutatások szép számmal, amelyek valóban azzal a következtetéssel zárultak, hogy a pozitív gondolkodás fontos lehet a gyógyulás szempontjából. Például a szívbetegségek esetében.

John C. Barefoot és munkacsoportja 2825, szívbetegség miatt kórházban kezelt ember kórtörténetét tanulmányozta, a többi közt a páciensek pszichés jellemzőit – tíz éven át. (Megkérdezték tőlük például, hogy a diagnózis ismeretében mit gondolnak, meg fognak-e gyógyulni.) Tíz év alatt a betegek harmada meghalt. A kutatók pedig azt állapították meg, hogy a gyógyulásba vetett hit bizony befolyásolta az életkilátásokat. A „pesszimisták” közül ugyanis kétszer annyian haltak meg. (Persze az adatok értékelése kapcsán figyelembe kellett venni azt is, mennyire volt súlyos a betegség, milyen volt a betegek általános állapota!) A végső következtetés szerint az „optimista” szívbetegek túlélési aránya harminc százalékkal nagyobb volt, mint azoké, aki nem igazán hittek a jövőjükben.

Nem ez az egyetlen ilyen vizsgálat persze.  

A finn Päijät-Häme központi kórháza pszichiátriai osztályának kutatói is vizsgálták a szívbetegség okozta halálozás és az optimista/pesszimista személyiségjegyek kapcsolatát: ők 2267 középkorú finn férfit és nőt tanulmányoztak, közülük 121-en haltak meg a vizsgálat ideje alatt.

A kutatók ugyanarra a következtetésre jutottak, mint Barefooték: a pesszimizmus növeli a koronáriás szívbetegség okozta halál esélyét.

De nem csak a szívbetegség alakulására van hatással a jövőkép.

Még a múlt század kilencvenes éveiben indítottak egy kutatást az Egyesült Államokban, 22 ezer, induláskor ötvenévesnél idősebb amerikai bevonásával.

A többi közt azt is vizsgálták, a résztvevők milyennek látják az életüket, a múltjukat és jövőjüket, mennyire pozitív a gondolkodásuk. Egy 15 pontos skálával osztályozták az embereket (minél optimistább volt valaki, annál magasabb pontszámot kapott). Az összegzés azt mutatta, hogy minden egyes pluszpont kilenc százalékkal csökkentette a stroke kockázatát! Azaz a pesszimizmus, a depresszió jelentősen fokozza a szív- és érrendszeri betegségek esélyét.

Fontos azonban hozzátenni: nem biztos, hogy közvetlenül.

Lényeges körülmény ugyanis, hogy egy derűlátó ember nagyobb valószínűséggel változtat az életmódján a gyógyulás érdekében, Azaz, abbahagyja a dohányzást, leadja a túlsúlyát, mozogni kezd például, mert hisz a túlélésben. Az optimista ember emellett valószínűleg könnyebben kér segítséget, és jobban tűri a stresszt.

A Barefoot-csoport egy másik kutatást is elvégzett 327, egészséges önkéntes részvételével. A személyiségük feltérképezése után a vizsgálati alanyokat erős stresszhatásnak tették ki, közben mérték a vérnyomásukat, illetve az úgynevezett stresszhormon, a kortizol termelődését. Azt találták, hogy a kifejezetten pozitív gondolkodású emberek kisebb vérnyomás-emelkedéssel reagáltak a kellemetlen ingerekre, és kevesebb stresszhormont termeltek, mint pesszimista társaik.

A stressz pedig bizonyítottan jelentős hatással van az immunrendszerre, a szervezet védekezőképességére, tehát ebből a szempontból mindenképpen igaz, hogy a derűlátás védőfaktor.

Ugyanakkor a mindenáron pozitív gondolkodásra való törekvés, a pozitív gondolkodás elvárása a betegektől nagyon ártalmas is lehet, akár hátráltathatja is a gyógyulást. Például akkor, ha az érintettek önmagukat hibáztatják, és folyton azon rágódnak, miért betegedtek meg, mit „üzen” a betegség nekik, tehát magukban keresik az okokat, a hibát.

Barbara Ehrenreich amerikai író, ráktúlélő Smile or die címmel egy egész könyvet szentelt a pozitív gondolkodás csapdájának. Szerinte a tragikus események közepette is „kötelező” optimizmus, a „harcos attitűd” felvétele fárasztó és kártékony kényszere korunknak. Ő leginkább dühöt érzett, amikor mellrákkal kezelték, és amikor kísérletképpen egy Facebookon-posztban próbált hangot adni e dühének, kiosztották a kommentelők. Hogy ezzel a hozzáállással bele fog halni a betegségbe, és gyomlálja ki szépen magából a negatív gondolatokat, hogy ne legyen gátja a gyógyulásnak ő maga, stb., stb.. És persze az elmaradhatatlan lózung: vizsgálja felül a múltját, milyen lelki okok vezettek a bajhoz…

Ehrenreich azt írja, elképesztő számára, hogy manapság minden nehézségre az a válasz, hogy a probléma valójában ajándék, egy új út, nagy lehetőség. Ezt mantrázzák az embernek mások, ha elveszti a munkáját, a szerelmét, a mellét a rák vagy haját a kemoterápia miatt. Erős az, aki minden helyzetben mosolyog, nem panaszkodik, és pozitívan fogalmaz – e szemléletmód terjesztésére egész iparág épül már, szögezi le a szerző. Ugyanakkor nem szalonképes arról beszélni, hogy ha valaki nem jellemnemesítő csatának él meg egy betegséget, hanem átkozott pechnek, és önmagáról a rák szenvedő áldozataként beszél, nem pedig rettenthetetlen harcosként.   

Ehrenreichet pesszimizmusa (vagy realizmusa, nézőpont kérdése) végül nem gátolta meg a gyógyulásban. (Persze ez nem bizonyít önmagában semmit.)

És évekkel a betegsége után is nagyon bosszantja, hogy rákbetegségek esetében szinte axióma, hogy az attitűdön múlik a beteg sorsa. Ha tehát valaki nem lesz jobban, akkor könnyen előfordulhat, hogy arra a következtetésre jut (ő vagy a környezete), hogy nem is akarja eléggé a gyógyulást, nem jó a „hozzáállása”. Ez pedig nem más, mondja Ehrenreich, mint áldozathibáztatás.

Minden betegség más és más, az, hogy egy adott esetben a pozitív gondolkodásnak pontosan mekkora szerepe van a felgyógyulásban, nem tudható. Mivel a tudósok is vitatkoznak a kérdésen, nekünk, laikusoknak még óvatosabban szabad csak fogalmaznunk. Különösen, ha nem vagyunk közvetlenül érintettek, és egy másik ember betegséghez való hozzáállását véleményezzük.

Hogy a derű mennyit ad a gyógyuláshoz, pontosan nem tudható. Az viszont egészen bizonyos, hogy a magunkra vagy másokra erőltetett mosoly, a tettetett optimizmus senkit sem fog meggyógyítani, az elfojtott valódi érzelmek pláne.  

Kurucz Adrienn

 

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images