Megtanulhat-e egy felnőtt újra szeretni? – A film, amibe belehalsz, és újjászületsz: a mozikban A róka

–

Ez az a film, amin még akkor is sír az ember, ha pár nappal később eszébe jutnak bizonyos jelenetei. Mert ez a történet szőröstül-bőröstül a miénk. Mindannyiunké. Hiszen nincs köztünk olyan, aki ne vesztett volna el valakit, akit nagyon szeretett. És olyan se, aki soha nem érezte volna magát egészen árvának a világban. Vagy ne kellett volna meghoznia egy olyan döntést, amibe majdnem belehalt, akkor és ott mégsem dönthetett másként.

Ez a történet akkor is igazi lenne, ha csak kitalálta volna az író.

Mert megtörtént millió és millió változatban

De a róka, az a róka, amiről szó van, valóban létezett, és az a fiatal, hírvivő katona is, aki egy évig hurcolta magával oldalkocsis motorkerékpárján Ausztriától egészen Normandiáig mindenhová, miközben felfordult körülöttük a világ, és hullottak az emberek.

 A rendező, Adrian Goiginger dédapja volt ez a rókás katona. Ő talált a második világháború idején egy halott anyja mellett síró kisrókát, ő döntött úgy egy, a hadi körülményeket tekintve egészen esztelen ötlet hatására, hogy nem hagyja sorsára.

Nem sokan döntöttek volna így. De ismerve a férfi előéletét, nem lepődünk meg, hogy nem hezitált. Nincs az a helyzet, ami indokolná, hogy egy gyereket magára hagyjunk, üzeni egész lénye, betokosodott fájdalomtól darabos mozgása.

Franz – így hívják a katonát, Simon Morzé alakítja nagyon meggyőzően – óvja, eteti és viszi magával mindenhová a rókát. Egyre erősebb benne a ragaszkodás, az élete árán is védelmezi a kölyköt, akiben magára ismer. Franzot ugyanis kisfiú korában a szülei elküldték a pinzgaui tanyáról, ahol éltek, és eladták szolgának egy módos gazda mellé. Nyolcadik, legkisebb gyerekük volt ez a fiú, és ha nem mondanak le róla, nem élte volna túl a telet: éhezett, nyomorgott a család.

Miután Franz eléri a nagykorúságot, elhagyja a gazdáját, és katonának áll – nemigen van más választása, hiszen nincs se jövedelme, se fedél a feje fölött. A háború pedig nemsokára kitör, és a fiatal férfi egy szempillantás alatt a harcmezőn találja magát.

A rókát háborús filmként kategorizálják, de a háború valójában csak kulisszája a történetnek

Vagy inkább tükre a katona háborgó lelkének. Össze kell omlania körülötte mindennek, hogy kénytelen legyen szembenézni a démonokkal, és belül összeálljon végre a rend. Persze ehhez nem elég a történelmi kataklizma, kell egy ellenpólus is, egy másik élőlény: a róka, amivel sohasem találkozik, ha nincs a seregben. Miközben az emberek körülötte elállatiasodnak, egy állat mutatja meg neki az utat a saját emberségéhez. Társsá válik számára ez a kicsi, védtelen lény, akihez kötődni képes, aki hidat képez e bízni már képtelen, magányos és magának való ember és a világ közé. Aki elő tudja csalogatni belőle azt a kisfiút, aki egykor volt, és aki még tele volt érzésekkel, ragaszkodással és felelősségérzettel mások iránt.

Franz gyógyítja, nevelgeti, védelmezi a kisrókát, olykor a saját életét is kockáztatva érte, és közben napról napra gyógyul ő is ebben az erős kötelékben. Amikor pedig el kell válniuk, megteszi a legnehezebb lépést: a szülei felé.

Olyan ez, mint amikor a mesében megtörik az átkot

Franznak meg kell szeretnie valakit ahhoz, hogy megint önmaga lehessen. De mivel nem önmaga, nem tud, nem mer szeretni. Magára kell ismernie a rókában, hogy az együttérzés rést üssön a páncélján, és a bádogember megtalálja a szívét.

A filmben nem nehéz felfedezni az erős párhuzamokat (apa-fia, fiú-róka kapcsolat), de a történetmesélés egyáltalán nem szájbarágós. Franz beszédesnek éppenséggel nem nevezhető, az érzéseit pedig egyáltalán nem hozza a világ tudtára, hiszen régen megtanulta, hogy nem változtat a dolgokon az, hogy ő mit szeretne, vagy mit nem szeretne, és meg sem hallgatja senki. Úgyhogy ami benne zajlik, az leginkább a csendjeiből, a tekintetéből és az önkéntelen reakcióiból derül ki számunkra.

Megrendítő figyelni, ahogy ez a szótlan, zárkózott férfi újra megtanul kapcsolódni önmagához, az érzelmeihez, az emlékeihez, a dühéhez, az elfeledett szavakhoz és általuk a világhoz, a többi emberhez, és nem csak gravitációt vesztetten lebeg a néma világűrben fényévekre az otthonától.

Aki próbált már békét kötni a múlt árnyaival (ki nem próbált?), az tudja, milyen keservesen nehéz pályán mozog a főszereplő. És akinél laktak már valaha állatok, az tudja, mekkora segítség lehet a krízisekben egy társ, akinek a ragaszkodása biztosan nem fog elveszni sohasem, akinek a hűsége megkérdőjelezhetetlen és kikezdhetetlen.

A hűséges barát jelzőt leginkább a kutyához szokás kötni, de ez a film arra is rámutat, hogy nemcsak nekik illene hálásnak lennünk, hanem valamennyi élőlénynek, tápláljanak bár a látványukkal, a húsukkal, a tejükkel, a munkájukkal vagy a feltétel nélküli szeretetükkel minket. 

Igazi húsvét előtti film ez: a megváltásról és az újjászületésről mesél. Olyan érzés látni, mint mikor kiállsz kicsit a napra így március táján: melegszik a test, enged a szív.

 ***

Tudd, hogy ha megnézed a filmet, támogatod a Rókales Alapítványt, amely sérült és árván maradt rókák mentését és gondozását végzi úttörő módon hazánkban.

Kiemelt kép: JUNO11 Pictures

Kurucz Adrienn