–

A középiskolában megtanultuk, hogy a Himnusz műfaja óda, a romantika jegyében született, keretes szerkezetű, és igencsak pesszimista hangvételű. Felnőve pedig ott állunk a tévé előtt szilveszterkor, pezsgővel a kezünkben, és az ismerős szavak hallatán nem értjük miért, de összeszorul a szívünk: „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt…” 

Ismerjük, mielőtt értenénk

Talán így lehetne megfogalmazni azt a Kölcsey-kultusszal átitatott nehéz, méltóságteljes jelenséget, amelyet úgy hívnak, hogy magyar himnusz.

Innen, 2019-ből szemlélve magától értetődőnek tűnik a tény, hogy a költő 196 évvel ezelőtt ezen a napon gondolt egyet, leült, írt egy verset, aztán azonnali és óriási diadalt aratva művével, egyöntetű elfogadásra lelt.

A valósághoz azonban hozzátartozik, hogy hosszú évek teltek el, mire a Himnusz, lassan ugyan, de közfigyelem tárgyává vált. A vers 1823-ban született, azonban csak 1844-ben, a megzenésítését követően – mondhatni, annak hatására – lett egyáltalán ismert.

A későn jött dicsőség még mindig nem jelentette azt az elsöprő, mindent felülíró kultuszt, amellyel a Himnusz ma rendelkezik (Vörösmarty: Szózat című műve például akkoriban sokkal nagyobb ismertségnek örvendett). Jól példázza ezt az, hogy ugyan a magyarok közmegegyezés alapján körülbelül az első, pesti Nemzeti Színházban tartott bemutatója óta Kölcsey művét tartják a nemzeti himnusznak, hivatalossá mégis csak az 1989-es alkotmány tette a szerzeményt.

Öröklődő keserű tapasztalatok

A Himnuszt gyakran éri az a kritika, hogy túl lassú, nehezen énekelhető, komor és fájdalmas hangvételű. Míg más európai országok esetében, például a francia vagy a spanyol himnuszban indulószerű, lelkesítő jellegű dallamokat hallunk, addig Erkel Ferenc Esz-dúrban megkomponált szerzeményére a lassabb, komolyabb stílus jellemző. Az eredeti művet többször megváltoztatták, hol lassítottak, hol gyorsítottak a ritmuson. 2013-ban a Nemzeti Olimpiai Bizottság kérésére például gyorsítottak rajta, és egy mélyebbre transzponált, sokkal rövidebb verzió lett az, amelyet ma az olimpiai ünnepségeken a díjkiosztáskor lejátszanak.

„Sírva vigad a magyar” – tartja a mondás, amelyet szinte aláhúz a Himnuszunk.

A magyar verzióból kiérezhető valamifajta örök fájdalom és melankólia, nem beszélve a török hódoltság, a tatárjárás, a háború, a harc, és a halál emlegetéséről, hiszen ezek azok a komor jelentésű fogalmak, amelyek a versből rögtön eszünkbe jutnak.

A magyarokról elterjedt az a negatív sztereotípia, hogy pesszimisták, bizalmatlanok, múltba révedők, borúlátók és szeretnek panaszkodni, így hát ebbe a sablonba tökéletesen beleillik az ily módú értelmezése nemzeti himnuszunknak. A néplélektan ilyesfajta megítéléséről akkoriban valószínűleg vajmi keveset tudott Kölcsey, akinek a vers megírásával akkor feltehetőleg csak egy célja volt: himnuszt adni nemzetének, ugyanis a XIX. század Magyarországán még az osztrák császári himnuszt énekelték a hivatalos alkalmakkor.

„Hozz rá víg esztendőt”

A közfelfogással és költeményre rárakódott negatív sallangokkal ellentétben azonban – bizonyos elemzések szerint – a magyar himnusz egyáltalán nem negatív beállítottságú szerzemény, hiszen a protestáns újévi köszöntők áldást kérő hagyományait imitálja. Ennek alapján a versben megírt sok csapás, büntetés és bűnhődés inkább lezárja a keserű történelmi tapasztalatok hosszú sorát, és előrevetíti a sokkal pozitívabb kicsengésű jövőt.

A rengeteg fájdalom és tragédia után a könnyebb, boldogabb életet helyezi fókuszba, leszámolva a múlt negatív eseményeivel.

Kölcsey, aki maga is protestáns neveltetésben részesült (a mű megítéléséből már akkoriban is vallási ellentétek származtak, a katolikus és a protestáns értelmezés több esetben ellentmondó), elképzelhető, hogy a fent említett értelmezés mentén nem annyira a tragédiákkal terhelt múlt, mint inkább az üdvösséggel teli jövő felé fordulva fohászkodott a Himnuszban.

Még egy érdekesség: az eredeti helyesírás szerint így kezdte a „Hymnus”-t Kölcsey:

„Isten áld meg a´ Magyart
Jó kedvvel; bőséggel…”

Mi is ezt kívánjuk a magyar kultúra napján mindenkinek!

Haiser Olga

 

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT és ITT

Képek forrása: Wikipedia