Egy ruha mindig eszköz, sosem cél

Azaz: elvárható, kötelezővé tehető anélkül, hogy a körülményekre tekintettel lennénk? Egyebek mellett ezt a kérdést feszegették a Reddit magyarországi felhasználói, akik több témát is érintettek az érettségi viselet kapcsán: ki vásárolja meg a „kötelező” ruhadarabokat? Miért érzi magát feljogosítva egy tanár, hogy a „nem megfelelő” öltözéket – például lányok esetében a nadrágot, fiúk esetében a nyakkendő hiányát – szóval vagy akár tettekkel büntesse? És mik a diákok jogai? 

Iskolai beiratkozáskor a szülő a választott tanintézmény házirendjét is elfogadja, ami egyebek mellett kitér az öltözködési szabályokra. Intézménye válogatja, de a kényelmes, nem kihívó napi öltözék, az ünneplőruha, és bizonyos esetekben az egyenruha is megjelenik a házirendekben. Ám olykor kissé ködös a megfogalmazás, mintha a diákok eltérő stílusára, társadalmi helyzetére és jogaira valahogy senki sem gondolna.

Pedig ha ezekre nagyobb figyelmet fordítanának, nem akarná senki sem helyes vagy helytelen cselekedetként skálázni azt, ha a tanuló nem az elvárásoknak megfelelően jelenik meg az érettségi vizsgákon addig, amíg öltözéke visszafogott, alkalomhoz illő, csak éppen eltérő. Mert ezernyi körülmény befolyásolhatja, hogy éppen mit tud és mit akar magára venni. Érettségi vizsgán pedig különösen fontos a komfortérzet.

Mi van, ha alapból viszolyogsz a szoknya viselésétől?

Vannak diáklányok, akiknek a kényelmes viseletet nem a szoknya jelenti, hanem a nadrág, és egyszerűen nem érzik jól magukat a sokat sejtető, lábmutogató ruhadarabban, mert biztonságosabb számukra a már jól ismert, éppen eleget takaró öltözék. Mi több, ott vannak a kéretlen pillantások, a kacérkodó megjegyzések, amik sokszor nem is a diáktársaktól, hanem egyenesen a férfi tanároktól érkeznek. Természetesen olyanok is akadnak, akiknek a szoknya szabadságérzetet ad, kényelmesebb a nyári nagy melegben, egyáltalán nem szorongató érzés. És ez így van jól, mert nem viszonyulhat egyféleképpen minden diák ugyanahhoz a ruhadarabhoz.

Ezért sem feltétlenül jó választás az egyenruha (ami természetesen csak néhány intézményben kötelező a hétköznapok során) – főként akkor, ha éppen a viselőjét nem kérdezik meg arról, hogy milyet szeretne. Noha jelképezi, hogy a tanuló egy közösséghez tartozik, és sokak szerint áthidalhatók általa a diákok közti szociális különbségek, vannak, akiknek az egyéniségét nyomja el, és azáltal, hogy társul hozzá egy erőszakos kommunikáció, inkább emlékeztet a kommunizmusra, semmint a kiteljesedésre. Hát még akkor, ha a májusi melegben négy érettségi napon át kell viselni, mert ez a kötelező ünnepi öltözék, és a fehér póló vagy eltérő stílusú fehér blúz szóba sem jöhet.

Mintha a kamaszok nem izzadnának, és a nagy izgalom, ami az érettségivel társul, nem enyhülne, ha legalább azt viselhetnének, ami a legkevésbé akadályozza őket. Mert elsődleges a tudásuk felmérése, és nem annak megítélése, hogy a megjelenésükkel hozzájárultak-e az évszázadok óta erőltetett külsőségekhez…

Egyenruhából általában gyerekenként két rendet vásárolnak évente a szülők, de ott vannak a nagycsaládosok, akik három-négy gyerek esetében már nem kevés befektetéssel jutnak csak hozzá ezekhez a darabokhoz. Van, aki egyszerűen nem tudja magának megengedni, hogy többet szerezzen be a szükséges minimumnál, és máris előbukkan a szociális különbség, pedig a diák látszólag ugyanolyan, mint a társa, aki semmiben sem szenved hiányt. Csak éppen kopottabb ruhában jelenik meg, mert „kötelessége” a közösséghez tartozni.

A társadalom egy része semmi kivetnivalót nem talál az ünnepi öltözékben, mert azzal a tanuló megtiszteli az eseményt, megtiszteli az iskoláját és a tanárait is. Egészen addig érthető elgondolás ez, amíg nem konkrét ruhadarabokra szűkítik az ünnepi viseletet: a fekete-fehérnek számtalan kombinációja létezhet, szerintem nem szabadna a „csak” szoknya, „csak” nadrág, „csak” a matrózblúz felé elbillenni.

Most akkor ízlést diktálnak, vagy ízlést formálnak az iskolák?

Az egyenruhával, kötelező viseletekkel kapcsolatosan adja magát a kérdés: egy felnőtt vajon békében tudna-e lenni önmagával akkor, ha naponta ugyanolyan ruhában kellene megjelennie a munkahelyén, mint a kollégáinak? Ettől egynek éreznék magukat, vagy inkább elnyomottnak, és idővel megalázottnak?

A közösséghez tartozás érzését nem lehet külsőségekkel fellobbantani, az összetartás fokozatosan épül ki, és sosem úgy, hogy azt felülről valaki ráerőlteti emberek egy csoportjára.

Ha már kialakult a közösség, és annak igénye van rá, hogy az együvé tartozást valamivel megpecsételje, akkor érdemes egyenruhában gondolkodni, de egészen addig felesleges. Főként az iskolában, aminek a diák életében a bázisnak kellene lennie, egy helynek, ahol kötöttségek nélkül növekedhet. Sokan mégis attól szenvednek, hogy keretek közé szorulnak.

Ezen sajnos az sem segít, hogy a házirendben foglaltak megtartása ugyanúgy kötelező mindenkire nézve, mint egy jogszabály. És adott óvodában, iskolában, kollégiumban a házirendben foglaltak megsértése ugyanolyan jogkövetkezménnyel jár, mint a jogszabályok megsértése.

Amennyiben a házirend megsértésével hozott intézményi döntéssel szemben a szülőnek kételyei vannak, gyerekével együtt jogorvoslattal élhet, azaz a közoktatásról szóló törvény 83. cikkelyének 2. bekezdése alapján az iskola, a kollégium, az óvoda döntése, intézkedése, illetve az intézkedések elmulasztása ellen a tanuló, illetve a szülő eljárást indíthat. 

Sőt az eljárás kezdeményezésére lehetőség van azon az alapon is, hogy a meghozott döntés, intézkedés vagy az intézkedés elmulasztása ellentétes a nevelési-oktatási intézmény házirendjében foglaltakkal. Az ilyen indok alapján benyújtott kérelem tárgyában hozott másodfokú döntés a bíróság előtt is megtámadható arra hivatkozva, hogy az tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésbe ütközik.

Az Nkt. szerint ugyanis a gyerek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. Nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. A viselet miatt kapott megalázó szavak viszont ezekbe a kategóriákba tartoznak. Egy diákkal asszertíven, érettségiről való kizárás nélkül is megértethető, hogy egyik-másik ruhadarabnak miért nincs helye bizonyos eseményeken.

Emellett fontos, hogy a tanuló személyiségi jogait, így különösen a személyiségének szabad kibontakoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát, cselekvési szabadságát, családi élethez és magánélethez való jogát a nevelési-oktatási intézmény is tiszteletben tartsa. E jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat ugyanezen jogainak érvényesítésében, továbbá nem veszélyeztetheti a saját és társai, a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottai egészségét, testi épségét, valamint a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását. Ezek tudatában máris enyhül a kép. 

„Katolikus iskolába jártam, kötelező volt a szoknya: ha leültünk, terülj-terülj asztalkámat játszottunk”

A Reditten a magyar felhasználók rengeteg személyes történetet osztottak meg a kötelező ünnepi öltözékkel kapcsolatosan. Többségük megaláztatásról, lehetetlen elvárásokról számolt be, és a legmeglepőbb talán az volt, hogy az elmúlt két-három évtized során szinte semmi nem változott, ugyanazt tapasztalták a különféle generációk.

Az egyik felhasználó arról számolt be, hogy még rossz időben is külön engedélyt kellett kérniük a lányoknak, hogy nadrágot viselhessenek. „Nálunk szigorúan vették az egyenruhát, házirendben volt tételesen megszabva, hogy fiúknak, lányoknak mit kell felvennie ünneplőként. Ha fel voltál öltözve normálisan, de sportcipőt vettél fel hozzá, osztályfőnöki figyelmeztetés járt érte, ugyanez, ha lányként rövid volt a szoknya, vagy fiúként nem volt rajtad nyakkendő. Amikor nagyon hideg volt, vagy esett, lányok is húzhattak nadrágot, de csak külön engedéllyel”

Ehhez csatlakozott más hozzászóló is kifejtve, hogy katolikus iskolába járt, náluk még egyenszoknya is volt, ami olykor túl sokat láttatott: „Ha leültél, nagyjából »terülj-terülj asztalkámat« játszottál. Borzasztó…”.

Hogy ideje-e enyhíteni ezeken a feszes elvárásokon, azt mindenki döntse el magában. De tény, hogy az érettségi jegyéhez nem ad hozzá és nem is vesz el belőle, ha fehér blúz helyett fehér pólóban, szoknya helyett nadrágban, kinőtt gálacipő helyett sportcipőben jelenik meg a diák. Ennél sokkal nagyobb gondok vannak a tanügyben, és valószínűleg nem ezektől roppannak össze a patinás intézmények.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Hans Neleman

Bereczki Szilvia