Simon Eszter cikkei

A kényelemorientált munkahelyi kultúra közelebb áll a Z generációsok többségéhez, mint a teljesítmény vagy a versengés, ám ez nem azt jelenti, hogy egész nap babzsákokban lazsálnának. De akkor mit?

Minden hétvégén pizsamapartit rendeztünk, mentünk koncertre, színházba, érettségi-előkészítőre, és együtt kanalaztuk másnaposság ellen a húslevest. Újra kerek volt a világ. Képzelheted, mekkora pofára esés volt, amikor mindez egyik napról a másikra eltűnt. És fogalmam sem volt, hogy miért.

Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem. Újraolvasó.

Az idősebb munkavállalók, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, sokszor szembesülnek azzal, hogy a munkáltatók a fiatalabb generációk felé húznak, mondván, a Z generáció magabiztosabban mozog a változó digitális világban, amivel a középkorúak általában nehezebben tartanak lépést. Tényleg egyre kevesebbet számít a szakmai tapasztalat?

Tudjuk, hogy a családi minták erősen meghatározzák a sorsunkat, de sokszor akkor sem vagyunk képesek szabadulni tőlük, ha igyekszünk tenni ellenük. Pedig a válasz ott van bennünk. Csak mélyen.