„Én ehhez már öreg vagyok”

Csepelyi Adrienn nem kerülgeti a forró kását, és azzal kezdi a beszélgetést, hogy megkérdezi a vendégeket: ki hány éves. Az életkorral kapcsolatban pedig felmerül az a kérdés is, hogy van-e, amihez az ember egy ponton túl már túl öreg.

Pásztor Erzsi azt mondja, előfordult már, hogy egy műsorban szerepelt huszonévesekkel, és a felét sem értette annak, amit mondtak – ő azonban ettől még nem érzi magát öregnek, inkább úgy tekint a fiatalokra, hogy ők már egy másik világban élnek, mint a színész. A színpadról pedig pláne nem öregedett ki, hiszen a mai napig dolgozik: „Nekem a deszka jelenti az életet. Addig élek, amíg színpadon tudok játszani. Utána nem is akarok” – mondja Pásztor Erzsi.

Ezzel szemben Linczényi Márkó nemrég abbahagyta a zenélést éppen azért, mert úgy gondolja, öreg már hozzá. „Én lehúztam a rolót.

Zenészként azt gondolom, hogy negyvenévesen nem kell már a színpadon úgy ugrálni.

[…] Ha elmegyek egy koncertre, húszéves embereket akarok látni a színpadon. Lehet, hogy ilyen szempontból sznob vagy kirekesztő vagyok. […] Ezért csinálok inkább podcastokat és stand upolok, mert ott méltósággal ülhetek fájós háttal és bedagadt szemmel.”

D. Tóth Kriszta időskor Csepelyi Adrienn Pásztor Erzsi Dr. Márky Ádám Linczényi Márkó Ki vele! Bányai Judit

„Nyugodt nyugdíjas évek? Attól nagyon messze vagyunk”

A beszélgetés egy pontján szóba kerül az időskor anyagi vonzata is. A hosszú és egészséges élet ugyanis többek között pénzkérdés: ha nem tudunk olyan körülményeket teremteni magunknak, amiben jól élhetünk, az kihat az életminőségünkre és az életünk hosszára is.

A 87 éves Pásztor Erzsi, aki a legidősebb színpadon lévő színészként hivatkozik magára, azt mondja, ha nem dolgozna, nem tudná kifizetni a rezsijét. „Nem a visegrádi várban lakom, hanem egy panelban. Ha szükségem van orvosra – szerencsére nincs – akkor nem találok. Elmehetek a magánorvoshoz egyszer, kétszer, de harmadjára már nem biztos, hogy tudok. Utálok panaszkodni, de ez a színtiszta igazság. […] Sokat hallom a fiataloktól, hogy nekik már nyugdíjuk se lesz. Van benne valami. De, mondjuk, az én nyugdíjammal úgyse mennének semmire.

65 éve vagyok a pályán, és most lett 190 ezer forint. Na, most ebből élj meg.

[…] Ha a díjaim után nem kapnék pénzt és nem dolgoznék, nem tudnám fenntartani magam.”

És ha már a művésznő megemlítette az orvosi ellátás kérdését, dr. Márky Ádám egy nagyon fontos gondolattal csatlakozott a témához: „A XXI. századi társadalom egyik legfontosabb Achilles-ina az egészségügy. De nem itthon, bármelyik nyugati országban. Egészen egyszerűen ezek az egészségügyi rendszerek nem arra lettek kitalálva, hogy ilyen sokáig éljünk, pláne betegen. Az egészségben eltöltött évek számának tekintetében Magyarország igen rosszul áll” – mondja a szakember.

D. Tóth Kriszta időskor Csepelyi Adrienn Pásztor Erzsi Dr. Márky Ádám Linczényi Márkó Ki vele! Bányai Judit

„Nem akarom ezt a terhet a gyerekeimre tenni”

Nagyon fontos kérdés a téma kapcsán, hogy az elöregedő társadalmakban, mint amilyen a magyar is, kinek vagy kiknek a feladata, hogy gondoskodjon az idősekről. D. Tóth Kriszta szerint ez bonyolult kérdés, aminek számos aspektusa van.

„Ha az ember egy megtartó szeretetközösségben nőtt fel, akkor kérdés nélkül segít a szülőjének, amikor az rászorul. De nem lehet ezt csak az egyénre bízni.

Működő szociális rendszer és egészségügy nélkül az egyén megfeszülhet, akkor sem fogja tudni minőségi életben tartani a szüleit”

– mondja.

D. Tóth András hozzátette, hogy bár régebben úgy gondolta, nyűgnek fogja érezni, amikor az édesapjukról kell majd gondoskodnia, de ma már természetesnek érzi, hogyha eljön ennek az ideje, ott lesz, és csinálja.

„Nem biztos, hogy elvárhatjuk a gyerekeinktől, hogy minket ápolgassanak” – vet fel egy másik szempontot Linczényi Márkó. „Nem akarom azt a felelősséget rakni a gyerekeim nyakába, hogy »én évekig pelenkáztalak, és most te fogsz engem húsz évig«. Ez szerintem nem oké.”

Ha kíváncsi vagy, milyen konklúzióra jutottak az idősek ápolásával kapcsolatban a vendégek, Bányai Judit mikor tapasztalta, hogy nem veszik komolyan a fiatal kora miatt, és hogy milyen arányban határozza meg a genetika, valamint az életmód azt, hogy meddig élünk, akkor nézd meg a Ki vele! legújabb epizódját ma este 21 órától a Viasat3-on!

Képek: Fábián Borbála/ Viasat3

Dián Dóri