Mindennap látom, egyre jobban tetszik – A munkahelyen mégsem érdemes szerelembe esni
Wilson Luca szerint míg oviban, suliban, egyetemen párt keresni szinte kötelező, addig a munkahelyünkre ez kevésbé érvényes. Sőt.
Wilson Luca szerint míg oviban, suliban, egyetemen párt keresni szinte kötelező, addig a munkahelyünkre ez kevésbé érvényes. Sőt.
Az egyik legszerethetőbb világsztár – vérbeli angol úrínő tartással, jó modorral és rengeteg önreflexióval. Ma 88 éves Julie Andrews, mi pedig 8 érdekességet hoztunk el róla ebből az alkalomból.
Egy elfogult kávérajongó vallomása következik. Neked is mindig kávéval indul a napod?
A maga 9,6 milliárd megtekintésével az #oldmoney már jó ideje a TikTok egyik legfelkapottabb témája: a népszerű esztétikai és divatirányzat lényege, hogy utánozza a társadalmunk legkiváltságosabb rétegének hanyag eleganciáját. De vajon megehetjük úgy a gazdagokat, ha közben folyamatosan hasonlítani próbálunk rájuk?
Nagy életfeladat, hogy felnőttként is képesek legyünk az ismeretlentől való félelmünket a kíváncsiság izgalmává alakítani, időről időre megújulni, és a folyamatosan tanulás révén otthon lenni a világban.
Z. Kocsis Blanka utánajárt a rejtélynek, hogy miért csütörtökön és péntek délután érkeznek a sürgető e-mailek, amelyek halaszthatatlan feladatokra próbálják a szegény munkavállalót noszogatni.
„Eddig kellett volna okosnak lenni, a következőre már hiába húzza fel” – köpi oda a pénztáros, mikor egymás után olvassa be a szalagon lévő óvszer és a terhességi teszt vonalkódját. Ezek után nem meglepő a statisztika: sok fiatal épp a szégyenérzet miatt dönt úgy, hogy inkább lemond a fogamzásgátló szerekről. Nyáry Luca írása.
Vajon mit él meg egy szenzoros gyerek? Tényleg egyre többeket érint? És hogyan segíthet a legjobban a szülő? Széles-Horváth Anna írásából kiderül.