Az opiátok használata az utóbbi évszázadokban újabb és újabb generációkat gyűrt maga alá, és úgy tűnik, az idő múlása önmagában nem elég a probléma megoldásához.

„[…] ha hiszed, ha nem, hiába mondtam ki a bűvös szót, mégis, azóta sem hallgat el a belső hang, hogy talán nem mondtam elég hangosan, elég határozottan. És ezen nem segít az áldozathibáztató kommentek olvasása sem. Bizony, megesett az is. Amikor mondtam, kértem, a könnyem is kicsordult.” – Nem mindenkinek könnyű nemet mondani. Pláne, ha a „nem”-et nem hallják meg.

A felnövés az, amikor rájössz, hogy nem is azt kell elgyászolnod, amiről azt hitted. A felnövés az, amikor saját magadat kell megszülnöd. A felnövés az, aminek a végén egyes-egyedül is megállsz a lábadon.

„Ha elhagy az apád, az súlyosabb trauma, mintha meghalt volna.” Doffek Gábor nagyon felhúzta magát.

Állandóan kizsigereljük, túlpörgetjük magunkat, egyszerűen nem hagyjuk, hogy a leamortizált, sérült részeink esélyt kapjanak a megújulásra. Persze, ott a munka, a család, a feladatok, a rengeteg külső elvárás. Mit lehet tenni akkor, amikor már azt hisszük, hogy semmit?

„Így adtam engedélyt magamnak arra, hogy kidíszítsem ezt a testet. A testet, amit, mint valami átmeneti albérletet, sosem mertem belakni. Aminek a falait sosem mertem a magam kedvére átfesteni, ahol nem mertem otthon érezni magam, amiben csak mint helytartó éltem, éveket várva a nagy felújításra, ami után érdemes leszek majd hazát építeni benne.”

Te mit csinálsz, ha az istennek nem sikerül elaludni?

„Be kell ismernem, beszélnem kell róla, mert tudom, hogy milyen nagyon sokan vannak most ugyanígy, és az nem lehet, hogy ők azt gondolják: egyedül vannak. Nem vagytok egyedül. Kemény Gabriella vagyok, ismert magyar költő, kommunikációs szakember, és saját hibámból, meg a körülményekből is fakadóan totálisan nincs pénzem.”