„Nem kéne inkább férfi bűvészt hívnunk?” – Balogh Anna trükkökkel és humorral bontja le a sztereotípiákat

–

A fekete lufiban zörög valami. Anna elárulja, egy kártya van benne, azt viszont a vele szemben álló lányra bízza, találja ki, milyen a színe, figurás vagy számos-e. „Legyen a treff nyolcas” – mondja ő. A lufit kipukkasztják, és kiesik belőle egy feltekert kártyalap. Egy pillanatnyi feszült csend után természetesen kiderül, egy treff 8-asról van szó. „Ezt hogy csináltad?” – kérdezi a lány ámuldozva, és ahogy nézem a jelenetet, én is rögtön tudni akarom a trükköt. Mindig lenyűgöz, amikor a bűvész olyan teret tart, ahol megkérdőjelezhetjük, mi a valóságos és mi a lehetséges, még akkor is, ha racionálisan tudjuk, jó értelemben vett átverésben van részünk. Balogh Anna bűvész szerint az elterelés, a manipuláció a bűvészmutatvány kulcsfontosságú része – arra késztet minket, hogy ne azt nézzük, ami fontos. A bűvészek ennek érdekében elvonják a figyelmünket, témát váltanak, drámai kellékeket használnak, még akkor is, ha egyébként arra figyelmeztetnek, „csak a kezemet figyeljék!”.

Anna táskájában mindig van egy trükk a hétköznapokban. Galambot vagy nyuszit persze nem húz elő a retiküljéből, de ha találkozik valakivel, az garantáltan részesül egy pár perc mikromágiában. Mert a felnőttek ugyanúgy nyitottak a varázslatra; fellélegeznek például, mikor az imént még vízzel teli pohár megfordítva mégsem ömlik rá a fejükre, mert valahogy üres lett.

„Ilyenkor mindenkiből előjön a gyermeki én. Valaki elfogadja, hogy ez egy varázslat, hagyja, hogy hasson, más mindenáron ki akarja találni, de engem köt a kötelező bűvésztitoktartásunk.”

Hozzáteszi: bár ilyen szempontból a TikTok bűvésztrükköket leleplező videói akár még rosszat is tehetnének a szakmának, inkább csak népszerűsítik. Mert szerinte attól még, hogy tudod a kivitelezését a trükknek, nem biztos, hogy meg is tudod csinálni úgy, hogy az sikeres legyen.

„Előfordult, hogy valakinek megtanítottam a konkrét mozdulatokat, de hiába csinálta meg technikailag tökéletesen, az emberek azonnal rájöttek a trükkre. A kézügyesség kevés, a bűvészkedés mögött ugyanis pszichológia van, ha nincs mögötte körítés, jobban mondva varázslat, akkor nem fog sikerülni. Az én kézügyességem nincs is annyira a topon, de van olyan előadói múltam, ami adott egyfajta színpadi rutint, és ha bármi malőr történne, azt át tudnám hidalni. A legtöbbször, amikor kérem a varázsfújást a markomra, már rég nincs ott, amit el akarok tüntetni.

Maga a csel jóval előbb megy végbe, mint hogy az a nézőben tudatosodna.”

Nem csak kedves asszisztensek

A New York Times egyik női bűvészetről szóló cikke szerint a hivatásos bűvészek mindössze 8 százaléka nő. A nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó kutatások azt mutatják, hogy az emberek tudattalanul kevésbé tartják a nőket és a színes bőrűeket kompetensnek ebben a szakmában. A The Social Psychological Bulletinben megjelent 2019-es tanulmány megállapította, hogy a férfi bűvészeket lenyűgözőbbnek találták, mint a nőket, még akkor is, ha azonos trükköket hajtottak végre. A Nőnek lenni a bűvészetben a legnehezebb trükk mind közül című cikkben Gay Blackstone női illuzionista beszél arról a sztereotípiáról, hogy

már az a tény, hogy egy bűvész nőnemű, elvonja a közönség figyelmét a bűvészi képességekről.

A „csak a kezemet figyeljék!” tanács ilyen esetben nem működik, mert szerinte a nőiség maga az, ami – mint valami varázslat – betölti a színpadot. A nők bűvészként tehát eltűnnek a közönség szemében, vagy ha nem is válnak teljesen láthatatlanná, mellékes szerepbe szorulnak: ők a „kedves asszisztensek”. Mindezt annak ellenére, hogy a történelemben az egyes trükkökhöz kapcsolódó munka nagy részét ők végezték el, de képességeiket jórészt nem ismerték el. És bármi történt is velük – legyen az lefejezés vagy kettévágás –, azt a férfi bűvésznek tulajdonították. A bűvészkönyvek is általában a férfi előadókat szolgálják ki azáltal, hogy férfi ruházatra, például öltöny mellzsebére hivatkoznak. A gyerekeknek szánt varázskészletek borítóján pedig gyakran szerepelnek fehér fiúk képei.

Anna, aki saját kategóriájában humoros, felnőtteknek szóló színpadi, vagy ahogy ő mondja „stand-up bűvészetben” Magyarország egyetlen hivatásos női bűvésze, részben egyetért azzal az állásponttal, hogy a puszta tény, hogy nőként van jelen ebben a szakmában, elterelheti a figyelmet a képességeiről, de azt is mondja, az ő stílusa kifejezetten a pikantériára, nőies kacérságra van kihegyezve. Ő sem elégszik meg azzal, hogy „szép asszisztensként” pózoljon a színpadon, nála a humor is fontos eszköz, ami egyébként szintén egy férfiak uralta terep, még ha napjainkban már egyre több is a női humorista.

„A színpadon használom a nőiségemet, ott a bűvésznő vagyok, de amint lejövök onnan, már nem ezen van a hangsúly, és ezt a férfi nézők is elfogadják, jól kezelik.

Általában férfias nagyvállalatok hívnak meg, de úgy érzem, az a kacérság, amit a színpadon használok, belefér, sőt piaci előnyöm is.” Anna elmondja azt is, hosszú út volt, míg megérkezett ide. Eleinte arra helyezte a hangsúlyt, hogy szexuálisan vonzó legyen a megjelenése, majd miután rájött, a tehetségét szeretné jobban kidomborítani, átcsapott a másik végletbe: farmerban, garbóban, bakancsban adott elő. „Egy jó ideje már próbálom megtalálni a köztes utat, nem akarom se leplezni, se nagyon előtérbe tolni a nőiességemet.”

Sztereotípiákkal azonban találkozott, mind a nézők, mind a szakma részéről. „Mostanában már nem jellemző, de előfordult, hogy amikor egy nő meg akart rendelni egy cégnél,

a férfi vezető megkérdezte: »Ne inkább egy férfi előadót hívjanak?« Végül ő is elégedett volt, de aggódott azon, elég szórakoztató lesz-e egy női előadó.

Sosem megyek el az obszcén-káromkodós irányba, de a nőies finom humor is ugyanúgy megnevetteti a férfiakat. Szeretek a nézőből sztárt csinálni, de soha nem úgy viccelődöm rajta, hogy az bántó legyen, hanem megteremtem azt az illúziót, hogy ő varázsol, én pedig csak aládolgozom.”

Hozzáteszi: a magyar bűvészközösség, amely viszonylag nagy itthon, eleinte szintén kevésbé volt befogadó, de miután Anna is előadott az Országos Bűvészverseny egyik gálaműsorán, nyitni kezdett felé a szakma, és elismerték. 

Ami a színpadon varázslat, a valóságban csalás

Bár Ungár Anikó nálunk nagy sikereket ért el ezen a területen, a világ számos országában fellépett a 60–70-es években, sőt 1976-ban 1. helyezést ért el a Bűvész Világkongresszus női kategóriájában, valamiért Anna előtt sem a női bűvészek állnak példaképként, hanem például David Copperfield. Anna abból a szempontból is kilóg a sorból, hogy nem gyerekkorában kezdődött az érdeklődése a hivatás iránt.

Egy kicsi faluban, Ravazdon nőtt fel, ahol sosem találkozott testközelből a bűvészettel, de az előadó-művészet, az emberek szórakoztatása nagyon érdekelte, holott a családjában senki sem volt ezen a pályán. Jöttek a prózamondó és szavalóversenyek, aztán a gimnáziumban stúdiós lett a Győri Nemzeti Színháznál, ahol nagyon sokat improvizált. Később színháztudományok szakra járt a Károli Gáspár Református Egyetemen, diplomamunkáját már a bűvészetből írta. Az egyetemi évek alatt a Katona József Színházba járt színjátszó csoportokra és kreatív írásra, majd jött a Momentán Társulat juniorcsapata. A Színházi Évadnyitó Fesztiválon látott egy trükköt, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy elment a Bartók Béla úton lévő legendás bűvészboltba, a Figaróba, és kártyatrükköket kezdett tanulni.

„A bűvészetben történet és varázslat is van, ami nagyon megtetszett, és lassan elhagytam az improszínházat. Egy évadot vendégszerepeltem a Dumaszínházban, ekkor már belecsempésztem néhány bűvésztrükköt is a stand-up szekciómba, végül a történet kevesebb, a trükk több lett. Míg a kollégáim már hatévesen elkezdik a bűvészkedést, én viszonylag későn, húszévesen kaptam az első bűvészdobozomat.

Bár a trükköket illetően volt egy kis lemaradásom, az előadó-művészeti múltam miatt nem indultam hátrányból, nem kellett remegő kézzel a színpadra állnom legalább, mint a többieknek”

– mondja Anna, aki egy bűvésztanártól, Susán Pétertől sajátította el a szakma csínját-bínját.

Annát a való életben is érdekli a varázslat, tarot-kártyát, asztrozófiát, női jógát tanul, de ezeket sosem keveri a bűvészkedéssel. Ahogy a manipulációs készségét sem kamatoztatja hétköznapi helyzetekben, mert úgy érzi, ami a színpadon az emberek szórakoztatására irányul, az a való életben csalás lenne. „A varázslat a színpadon kizökkent a hétköznapokból, de, mondjuk, egy hivatalban sorban állva félrevezetésnek számít” – teszi hozzá. 

Még sokáig szeretné az illúziót használni arra, hogy szórakoztasson, és egy kicsit a mi gondolkodásunkat is megváltoztassa a nők szerepéről ezen a területen. Úgy gondolja, egyre nagyobb az igény erre az ősi gyökerű műfajra. „A különféle videótrükkök, applikációk korában, amikor a varázslat a képernyőn annyira természetes lett, óriási csodának számot, amikor a nézőtől egy karnyújtásnyira, csupán egy kötéllel és egy lepellel bűvészkedem. Ez annyira analóg és kézzelfogható, amiből ma nagy hiányunk van.”

A képek Balogh Anna tulajdonában vannak

WMN szerkesztőség