„Bár mi magunk ötödik éve kiskifli-nagykifliben alszunk, a szemetet is együtt visszük ki, és épp most jelenik meg első közös szakácskönyvünk, ez nem jelenti, hogy bármilyen szinten kevesebbnek éreznénk azokat a párokat, akiknek másra van szüksége, mint nekünk.”
„Egy tag kizárása a csoportból, vagy az, ha a tagságért ácsingózónak nemcsak esélyt nem adunk, de őt megalázzuk és éreztetjük vele, hogy a csapatunknak nem lehet tagja, minden esetben traumatizálja a kizárt személyt. Vagyis nincs olyan, hogy jogos kizárás.”
…és egy időben közutálat tárgya volt.
Öt évvel ezelőtt ezen az estén terrortámadás-sorozat rázta meg Párizst, és vendégszerzőnk épp ott ült abban a koncertteremben, ahol a legnagyobb volt a veszteség: 120-an haltak meg a bulizó fiatalok közül, és több mint kétszázan megsebesültek. Zsuzsának szerencséje volt: idejében kijutott az épületből, de a mai napig emlékbetörésekkel küzd.
Te is nehezen oldódsz új környezetben, új emberek között?
Hogyan neveljünk sikeres gyereket? Miért számít abúzusnak a túlféltés vagy a dicséret hiánya? Miért károsabb a bizonytalanság, mint a biztos rossz? Felülírható az örökölt mintázat és a genetika? És mennyiben segíthet ezen a zene?
Összecserélte a szavakat olyanokra, amik a legmélyebben beléivódtak. Így esett az is, hogy olyanokat kérdezett iskola után, hogy: „Kicsikém, mi volt ma Auschwitzban?” Kezdtem már megszokni a felcserélt szavakat, tudtam, hogy az iskolában eltöltött napomra kíváncsi.
Ugye, veletek is előfordult már, hogy a gyereketek ellenkezésére legszívesebben ti is pont olyan daccal reagáltatok volna, mint ő maga?! Pedig elvileg tudjuk, hogy ez nem vezet sehova. De akkor mi vezet valahova? Konkrét tanácsok egy pozitívfegyelmezés-oktatótól!
