–

Kurucz Adrienn/WMN: Tegyük fel, én a Marsról jöttem, és még soha nem hallottam azt a kicsit ijesztő kifejezést, hogy biobank. Hogyan magyaráznád el nekem a legegyszerűbben, mit csinálsz? Mi egy biobankár dolga?

Tuboly Eszter: Nemcsak egy marslakónak kell elmagyarázni, hogy mit csinál egy biobankár, hanem sokszor még a kutatóknak is, így tapasztalom (nevet).

A biobank különféle biológiai minták és a hozzájuk kapcsolódó adatok tára.

Az itt őrzött minták kiváló minőségűek, állapotuk hűen tükrözi a mintavételt közvetlenül megelőző biológiai folyamatokat, és az adatokkal együtt a közeli vagy akár a távoli jövő tudományos kutatásait, fejlesztéseit hivatottak támogatni. Szeretném hangsúlyozni, hogy humán minták esetén személyazonosításra nem alkalmas, kódolt adatokról van szó.

K. A./WMN: Ez miért fontos? 

T. E.: Adatvédelmi szempontból lényeges. A biobank talán most még nem is létező technológiák számára gyűjti a biológiai mintákat, a jövő gyógyszereit, gyógyító eljárásait fogják például ezeken a mintákon kifejleszteni. És fontos, hogy ne legyenek ezek személyekhez kötött vizsgálatok. Hogy érthetőbb legyen, elmesélek egy történetet, talán sokak számára ismerős is lesz. A HeLa-sejtekről van szó, amelyek egy Henrietta Lacks nevű fiatal dohánytermelő nőtől származnak.

Lacks 30 éves korában kapott méhnyakrákot, amely a halálához vezetett, ám a daganata egy darabjából nyert sejteket 1951-ben sikerült laboratóriumi körülmények között szaporítani – korábban ez nem ment a kutatóknak.

A szaporított sejtek ezután bejárták a világot, a leggyakrabban használt humán sejtekké váltak a biológiai kutatásokban: például alkalmazták ezeket a rákgyógyászatban, az immunológiában vagy a gyermekbénulás elleni vakcina kifejlesztéséhez is, sőt, mind a mai napig használatban vannak, még én is dolgoztam HeLa-sejtekkel.

Egyébként évtizedeken át nem tájékoztatták minderről a mintaadó családját, pedig nagy profitot termeltek ezek a sejtek a „szaporítóknak”, mert a mintákat árulták is (az igazi biobankok nem pénzért adnak mintákat). Azóta kapott kompenzációt a családja, és a donorok jogainak védelme is sokkal szigorúbb.

K. A./WMN: Úgy fogalmaztál, a jövő számára épülnek a biobankok. Milyen távoli jövő számára? 

T. E.: Lehet, hogy 50–100 év múlva fogja majd egy kutatócsoport kikérni az általunk összegyűjtött mintákat a biobankból. De természetesen a közelebbi jövőben, sőt a jelenben is szerepet játszanak már a biobankok. A legjobb példa erre az új mRNS- technológiájú Covid-vakcinák gyors kifejlesztése volt. Tudható, hogy a Moderna például a saját biobankját használta a munka során, így nagyon nagy mennyiségű vér- és egyéb mintát tudtak használni egyszerre. 

K. A./WMN: Milyen „egyéb” minták vannak egy biobankban? 

T. E.:

 Bármilyen típusú minta lehet a biobankban, ami biológiai molekulát, komponenst tartalmaz. Lehet akár kutyaszőr, kiesett fog, vagy növényi magvak is például. A lényeg az, hogy magas minőséget garantáló standardok szerint kerüljön be a minta a biobankba a kapcsolódó értékes adatokkal együtt. 

K. A./WMN: Hogy történik a mintagyűjtés? Engedélyt kell kérni ehhez a mintaadótól, amennyiben emberi lény?

T. E.: Természetesen! A minta adójától is kell engedély, és a hatóságtól is, azaz esetünkben a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.

K. A./WMN: Hol lesz az onkológiai biobank, amelyet most építesz?

T. E.: Budapesten tervezzük a központot kialapítani, az MTA budai kampuszán.

K. A./WMN: Ha jól értem, a gyűjtött mintákat az új gyógyszerek és onkoterápiák fejlesztésére fogják használni.

T. E.: Így van. És elképzelhető, hogy ennek a hasznát már a mintaadó is élvezni fogja. Például azért, mert olyan információt sikerül kinyerni a biobankban jó minőségben megőrzött mintájából a kezelésének egy későbbi szakaszában, amely módosíthatja az ő protokollját is, és esetleg ennek hatására fog meggyógyulni, vagy jobb minőségű életet élni. Amikor a 2000-es évek elején elkezdtek biobankokat alapítani, a Time magazin azt írta a címlapján, hogy „a világunkat megreformáló tíz ötlet egyike”.

K. A./WMN: Amikor gyereket szül az ember, lehetősége van a köldökzsinórvérből nyert őssejteket lefagyasztva tároltatni. Ez is egyfajta biobanki szolgáltatás?

T. E.: Nem. A biobank az én értelmezésemben nonprofit vállalkozás, míg az őssejttárolást sok pénzért vállalják bizonyos szolgáltatók.

Ez szerintem hatalmas különbség. A biobankok esetében nem kell fizetni sem a donoroknak, sem a kutatóknak, akik megkapják a mintákat. Egy közös kincstárként kell elképzelni az egészet, a kutatócsoportok pedig optimális esetben segítik egymást, gyűjtenek mintákat, amelyeket a biobankban tárolnak, majd ők is kérnek mintákat, ha nekik van szükségük rájuk.

Fizetni a mintákért, ez nem lenne szerintem etikus a biobankolás világában. Erről a kérdésről egyébként megoszlanak a vélemények, én most egy picit radikálisan fogalmazok. Én mindenesetre nem szeretném majd a bankunkban tárolt mintákat áruba bocsátani.

K. A./WMN: Ezek szerint van olyan biobank, amelyik kereskedik a mintákkal?

T. E.: A biobankok életében nem is az alapítás, hanem a fenntartható működtetés a legnagyobb kihívás, mert a színvonalas biobankolás drága. És mindenki gondol arra, hogy esetleg gyógyszeripari szereplőket bevonva ebbe a folyamatba, szerezhet bevételt. De vannak más, etikusabb megoldások is arra, hogy támogassák a munkánkat, mi a biobankunkkal ezeket a módokat preferáljuk. Természetesen az ipari szereplők kutatásai, gyógyszerfejlesztései ugyanolyan értékes, fontos eredményeket hozhatnak, mint egy akadémikus vagy egy nonprofit szervezet kutatásai.

K. A./WMN: Hogyan lesz egy biológusból biobankár?

T. E.: Én Szegeden végeztem el a biológiaszakot. 2010-ben kezdtem el a PhD-t, és nagyon sokféle dologgal foglalkoztam párhuzamosan, de a legjobban már akkor is a klinikai, konkrétan a kórházi osztályokon, műtőkben lévő multidiszciplináris (egyszerre több kutatási területet érintő – a szerk.) kutatói munkát élveztem.

Egy időben kicsit bántam is, hogy nem orvos lettem, de mióta rátaláltam a biobankári hivatásra, úgy érzem, helyemre kerültem, küldetésemmé vált ez a feladatkör. Minden ide vezetett, így is fogalmazhatunk.

Bár említettem, hogy lehet egy növény magjából is biobankot létrehozni, azért a legtöbb biobankot orvoscsoportok, orvosszervezetek hozzák létre. 2019-ben Írországban dolgoztam klinikai kutatóként, kórházban, kórházi mintákkal, betegekkel. Épp akkor alapítottak ott egy biobankot a szülészet-nőgyógyászaton, és főként vérmintákat gyűjtöttek, de placenta- és egyéb szövetmintákkal is foglalkoztak. Én amúgy épp placentaszöveteken végeztem az aktuális kutatásomat, a főnököm azonban kitalálta, hogy mivel indult ez a biobank, és nincs rá igazából személyzet, aki felügyeli, és a minőségbiztosítási kritériumokat betartatja, én és az egyik kollégám vegyük kézbe a dolgokat.

Fiatal PhD-hallgatókból kellett felügyeleti csapatot építeni, önkénteseket toborozni, szóval bedobott minket a mély vízbe. Nagy kedvem nem volt az egészhez, de elhatároztam, hogyha már muszáj ezt csinálni, akkor jó, én beleásom magam. Így lettem autodidakta módon biobankár. (Aztán később elvégeztem egy képzést is Grazban.) És egy idő után már nem csak szabályokat láttam, hanem felfogtam a célját a biobankolásnak. És a szívügyemmé vált.

K. A./WMN: Mi ez a cél pontosan?  

T. E.: Könnyebbé tenni a jövő tudományos áttöréseinek a megszületését és a klinikai gyakorlatba történő bevezetését. Az új eljárások bevezetése vagy egy vakcina fejlesztése tradicionálisan több évbe, sőt akár évtizedbe telik, mert el kell kezdeni prospektív módon összegyűjteni egy hatalmas minta vagy adatmennyiséget. Ezután kezdődhetnek csak a preklinikai és a klinikai tesztek, amelyek szintén több évig tarthatnak. Egy biobank leegyszerűsíti, lerövidíti a folyamatot. Közvetve életeket ment.

K. A./WMN: Említetted az adat szót. Egy biobank, teszem azt egy okosórás applikációval adatokat is gyűjthet tőlünk, rólunk? 

T. E.: Igen, el tudom képzelni, hogy egy fitneszapplikáció, mondjuk, nemcsak kereskedelmi célt tud szolgálni, hanem valamilyen egészségmonitorozó, prevenciós célt is, és akkor például kódolt adatokat továbbítana egy populációs biobanknak is. Nemrég olvastam egy kutatásról: egy biobank segítségével egyszerre több mint százezer embernek az alvásmintázatát tudták elemezni, és okoskarkötő segítségével gyűjtötték az adatokat!

Aztán a jövő szerintem nagyon fontos szereplői lesznek a virtuális biobankok, amelyekben például nagy felbontású, nagyon jó minőségű képeket fognak tárolni, mondjuk, MR- vagy CT-felvételeket vagy bőrelváltozások fotóit, esetleg bizonyos hangszálakat érintő betegségekben szenvedők hangmintáit, és ezeket vethetik össze a kutatók gépi tanulási algoritmusok, mesterséges intelligencia segítségével például a hatékonyabb diagnosztika érdekében Én már úgy tervezem a mi biobankunkat most is, hogy ne csak nagy hűtőkapacitás álljon rendelkezésre, hanem nagy szerverkapacitás is.

K. A./WMN: Írország után hogyan folytatódott a karriered?

T. E.: A Covid miatt teljesen leállt a kutatásunk Írországban. Konkrétan otthon malmoztam a szobában hónapokon át, és akkor a főnököm felajánlotta, hogy jöjjek haza nyugodtan Magyarországra szabadságra, legyek itthon, a barátaim, családom körében. Írni, adatokat elemezni bárhonnan tudok. Hazajöttem tehát, és itthon megláttam egy Budapesten induló, biobanki vezetőt kereső álláshirdetést, amire jelentkeztem, és elnyertem a pozíciót. Ez 2020 szeptemberében volt.

Jelenleg az Országos Gyermekonkológiai Biobank alapításával foglalkozom. Munkám része volt az infrastruktúra-tervezés, a biobanki eszközökkel és berendezésekkel kapcsolatos piackutatás, a technológia és eszközpark kiválasztása, a mintákkal és adatokkal kapcsolatos minőségbiztosítás alapjainak lefektetése és a biobanki tevékenységek engedélyeztetése. Most már lassan elkezdhetjük a minták és adatok gyűjtését, feldolgozását, szállítmányozását, folyamatos ellenőrzését, hogy a Gyermekonkológiai Hálózat minden centrumában tudjunk minél jobb minőségű mintákat és egyszerűen, biztonságosan kezelhető adatokat gyűjteni, majd központosítva évtizedekig tárolni őket.  

K. A./WMN: Gondolom, felpörgette a járvány ezt a műfajt.

T. E.:

 Abszolút felpörgette, és Európa ráeszmélt arra, hogy Amerikához vagy az Egyesült Királysághoz, Ausztráliához képest le vagyunk maradva, úgyhogy el is indult két biobankár- mesterképzés is Európában, az egyik Grazban van, én is oda jelentkeztem, mert még nekem is van bőven mit tanulnom.

K. A./WMN: Hány biobank van ma Magyarországon?

T. E.: Az NNK honlapján fent vannak az engedélyezett biobankok, ez alapján 133,95 százalékuk a nagy magyarországi kórházi-egyetemi központokban működik. És ezek közül van olyan, amelyik profi, tényleg nemzetközi sztenderdek szerint működik. Látható az igény, hogy a többiek is felzárkózzanak erre a szintre, egyfajta forradalom zajlik Magyarországon is. Ez az interjú remek alkalom, hogy az emberekhez szóljak: most már nemcsak szervdonáció, plazma- illetve véradás létezik, hanem biobanknak is adományozhatunk, és nagyon fontos is, hogy ezt megtegyük. 

K. A./WMN: Mondjuk, adjunk vért a biobanknak is? 

T.  E. Vért klasszikus értelemben ne, mert vérkészítményt csak rövid ideig lehet tárolni, így a véradás során levett vért nem biobankban, hanem vérbankban őrzik. De ajánlhatunk fel vérmintát biobankolás céljára akkor, amikor egy orvosi vizsgálat számára, vagy akár a szokásos éves foglalkozásegészségügyi vizsgálatunk alkalmával amúgy is vért vesznek tőlünk. A biobanki minőségirányítási rendszer és technológia viszont talán a legjobb arra, hogy (például valamilyen operáció során nyert) szövetekből a DNS, RNS mellett életképes sejteket tudjon megőrizni az utókornak. Azt is el tudom képzelni, hogy egy napon 3D- nyomtatás segítségével lehet majd létfontosságú szerveket előállítani bizonyos sejtekből szervátültetésre váró betegek számára, amihez a „biotintát” biobankok tárolják.

K. A./WMN: Sok tehetséges, fiatal kutatónő eltűnik a pályáról „menet közben”. Mintha az ígéretes kezdet után elvesztenék a lendületüket, például mert családjuk lesz, és nehéz a két területet összehangolni. Te hogy látod ezt a problémát?

T. E.: Nekem még nincsen családom, de az egyetemi barátnőim példáján látom, hogy valóban nagy kihívás úgy otthon lenni akár csak egy-két évet is, hogy ne érezze meg az ember a szakmai lemaradást. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nekik sikerülni fog a visszatérés.

Viszont azt is érzékelem, és ez nem nők vagy férfiak sajátossága, hogy sok természettudósnak nincs elég önbizalma. Nem is tételezik fel magukról az egyetemen, hogy ők is lehetnének jó kutatók. Van, hogy elkezdi valaki a PhD-t, de nem fejezi be, lemorzsolódik valamiféle általános kishitűség lehet talán, ami úgy tapasztalom, a magyarokat különösen érinti. 

K. A./WMN: Gondolom, azért az anyagiak is szerepet játszanak ebben. Egy kutatói fizetésből megélni nem egyszerű, pláne, ha családos az ember.

T. E.: Ez igaz, sokan elmennek inkább a gyógyszeriparba, a multikhoz. Egyébként azokban a nyugati országokban, amelyekben dolgoztam, arányaiban sokkal jobb egy kutatói fizetés vagy ösztöndíj, de ott is alulfizetettek a kutatók, ez világszintű probléma. Pedig ha azt néznénk, mekkora társadalmi haszna van egy foglalkozásnak, akkor biztos, hogy az élbolyban lennének a kutatók. 

K. A./WMN: A tudásod a világ bármely pontján kelendő. Téged mi tart itthon?

T. E.: Nagyon szeretek utazni, és éltem Írországon kívül Ausztráliában is két évet, imádtam. Nem okozott gondot a beilleszkedés. Viszont amit itthon csinálok, az számomra misszió. Ausztráliában már van kultúrája a biobankolásnak, nálunk pedig még gyerekcipőben jár. Én itt és most tudok nyomot hagyni a világban.

 

Kurucz Adrienn

 Képek: Chripkó Lili/WMN