A lány, aki visszaszerzi a takarítás becsületét – Kollár Kata az Instagramon száll harcba a tisztaságért
Nem olvastam statisztikákat a húszas-harmincas korosztályt leginkább érdeklő témákról, de ha megkérdeznének, biztosan úgy tippelném: a takarítás valószínűleg nincsen benne a top 10-ben. A fiatalok azonban talán mégsem közömbösek az iránt, hogyan tartsák tisztán a környezetüket: ennek a bizonyítéka Kollár Kata Instagram-oldala, akit már több ezren követnek – köztük szép számmal tizennégy–húsz évesek is. Ő pedig meglepően fiatalon, üdítő természetességgel és igazi lelkesedéssel ad tanácsokat azzal kapcsolatban, mit hogyan érdemes takarítani. Mégis hogyan lett a takarításból hivatás a bajai lány számára, aki hosszú ideig az operaházak színpadaira készült? Széles-Horváth Anna portréja.
–
Amikor először néztem meg Kollár Kata oldalát, azonnal szimpátiát éreztem iránta: természetes, kedves, laza, a videóin nyoma sincs a mesterkéltségnek, amit ma már nagyon nehéz elkerülni a közösségi média platformjain. Az önazonosság a kamera előtt talán a legnehezebb dolog a világon, és ahogy meséli, ő sem ezzel a képességgel született: sokat harcolt magával, mire sikerült elengednie a félelmeit.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Kislánykoromtól színésznő vagy énekesnő akartam lenni. A pécsi művészeti középiskolába jártam magánénekszakra, és érettségi után külföldre mentem. Nagyon szerettem volna bekerülni a Bécsi Zeneakadémiára, operaénekesi álmaim voltak, de aztán nem vettek fel” – ma már azonban tisztán látja, hogy valószínűleg nem is ez volt az ő útja.
„Nagyon szemérmes voltam a színpadon, féltem szerepelni, így pedig elég nehéz meggyőzni bárkit, hogy az ember alkalmas az énekesi hivatásra” – teszi hozzá a bajai lány, aki végül Münchenben kötött ki, és hét évig a német városban élt. Szállodákban dolgozott, az egyik szállodaláncnál pedig hosszú évek alatt elvégzett egy hotelmenedzsment-képzést is: itt a folyamatok szervezésétől, a munkamegosztáson át, a HR-feladatokig mindenbe belekóstolhatott.
Amikor egy magánéleti fordulatot követően úgy döntött, hazaköltözik Bajára, tudta: saját vállalkozást szeretne, ahol önmaga főnöke lesz. Már csak azt kellett kitalálni, mi érdekli igazán.
Takarítás, a régi szerelem
Katának nem kellett sokat gondolkodnia: mindig is szeretett takarítani, és nagyon sok videót nézett a témában, ahogy mondja, ő is az internetről tanulta meg a legjobb módszereket. A vállalkozás indítása persze nem könnyű feladat, viszont sok tudást kamatoztatott a németországi tanulmányokból és tapasztalatokból. Másfél évvel ezelőtt ezért belevágott, és alapított egy takarítócéget a szülővárosában: egy évig egyedül dolgozott, közben pedig létrehozta az Instagram-oldalát.
„Rólam tudni kell, hogy két évvel ezelőttig utáltam a közösségi médiát, Facebook-profilom is kép nélkül volt és nulla bejegyzéssel. Aztán a vállalkozás miatt létrehoztam az oldalt. Akkor még azt mondtam, biztos, hogy nem jelenek meg az Instán is, de aztán rájöttem, hogy nincs más választásom. Végül most már csak ott vagyok jelen, mert a Facebookon sokkoló kommenteket kaptam a videóim alá, és egy hónap alatt száz embert kellett letiltanom” – idézi fel Kata a kezdeti nehézségeket.
Mivel Németországban tanult marketinget, az alapvető lépésekkel tisztában volt azzal kapcsolatban, hogyan építse az oldalát.
„Sok munkát és pénzt fektettem kint abba, hogy megtanuljam az önmarketing alapjait, pedig akkor még nem tudtam, mire fogom használni.
Azért nem ment gyorsan az eleje: egy éve csináltam már, amikor idén január 1-jén még mindig 110 követőm volt. Akkor eldöntöttem, hogy beleteszem végre a tudást és a munkát, és lendítek a dolgon”
– vallja be Kata, aki ekkor sűrű videógyártásba kezdett. Tudatossága pedig meghozta a gyümölcsét. Mára csaknem tízezren követik tanácsait a takarítással kapcsolatban. Ahogy meséli, mostanra a tartalomgyártásban már teljesen kiforrott rendszert működtet: hétvégente felvesz tíz videót előre, ezeket ő vágja, feliratozza. Így a napi hat-nyolc óra takarítás mellett az oldalát is tudja építeni.
Nem szégyen segítséget kérni
A követők között sok a fiatal, tizennégy–húsz évesek is figyelik a videóit, de a kisgyerekes anyák körében is népszerűek a hatékony takarítási módszerek. A kliensek között pedig nagy számban vannak fiatal házasok, családosok, de akadnak idősek is: például nem ritka, hogy az unoka fizeti ki a takarítást az idős nagyszülő számára. Amikor arról kérdezem Katát, hogy nem lehet-e kiégni a hivatásszerű takarításban, és nem veszik-e el a kedvét a gyomorforgató helyzetek, ő csak nevet.
„Persze, a takarítást nem lehet annyira élvezni, ha állandóan csinálod, mint amikor csak néha kitakarítasz magadnak. Viszont a nehéz helyzeteket, a túlságosan elhanyagolt felületeket én kifejezetten szeretem: ezek jelentik az igazi kihívást, és nagyon nagy elégedettséget érzek, amikor sikerül őket tisztára varázsolni” – mondja. Hozzáteszi: ha a takarítás nem is jelent már folyamatos flow-t számára, a videógyártás annál inkább, ezért megtalálta az egyensúlyt a hivatásában.
Mára egyébként nem egyedül dolgozik, két embert foglalkoztat, és nemsokára a harmadikat is felveszi: ők egyelőre egy-egy napra segítenek be, de a cél, hogy nyolcórás munka keretében dolgozhassanak idővel.
„Takarítót hívni még mindig sokaknak okoz szorongást, hiszen a mi szüleink generációja gyakran rosszalló megjegyzést tesz rá, ha például egy kisgyerekes anya nem tudja vagy nem akarja egyedül megoldani a takarítást. Szerencsére úgy érzem, bátorodnak az édesanyák. Én csak azt tudom mondani mindenkinek: nem szégyen segítséget kérni, ha másra kell az idő”
– fűzi hozzá Kata. Ő egyébként mára annyira sokat dolgozik, hogy előfordul: a saját lakásába maga is takarítót hív.
Folyamatos munka és tanulás
Napi hat-nyolc óra takarítás, aztán otthon három-négy óra munka a vállalkozással, hétvégén pedig előgyártás a közösségi oldalra: nem kevés feladat, de Kata nem bánja. Ahogy mondja, tisztában van vele: az első években rengeteg munkát kell belefektetnie a vállalkozásba, ha hosszú távra tervez. Szerencsére nagyon ambiciózus, rengeget terve van.
„Amikor hazajöttem, és elmondtam a szüleimnek, mivel fogok foglalkozni, apukám azért felvonta a szemöldökét. Ő először csak azt látta, hogy a lánya, aki mindig is énekesnőnek készült, fogja magát, és elmegy házakhoz takartani. Mára érti, hogy mi volt az elképzelésem, és büszke arra, ahogy építem a dolgot. Nagyon sok ötletem van még, például egy könyvet is szeretnék írni majd a témában” – osztja meg a vágyait a lány.
Tisztában van vele, hogy a magyar instaközösségben hiánypótló az oldala, hiszen ő maga sem talált megfelelő tartalmat, amikor takarításrajongóként az interneten böngészett. Máig sok időt fektet egyébként abba, hogy továbbképezze magát az új eszközök, szerek, trükkök terén. „Az is jó inspiráció, hogy már nem egyedül dolgozom: például a munkatársaim között van háromgyerekes anya, aki látott már olyan dolgokat, amit én még soha. Egymástól tanulunk: ezt is nagyon szeretem.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor arról kérdezem, mennyire tudja felrajzolni egy ember személyiségét abból, milyen dolgokkal találkozik a lakásban, azt mondja, jó játék kikövetkeztetni, hogy az adott helyen éppen kivel mi történhetett. Azonban sokkal kevesebb titok derül ki abból, hogy valaki lakását takarítod, mint amit az ember elsőre gondolna. És hogy melyek azok a helyek, ahol biztosan tudja, talál majd takarítanivalót, mert az emberek általában elsiklanak felette?
„A szemetes kukákat kevesen takarítják, illetve az ajtófélfák tetején szinte biztosan ott lesz a por mindenhol” – nevet.
Az emberek gyakran érdeklődnek arról, hogyan várják a takarítókat: Kata azt mondja, jó, ha mindent a helyére tesznek, és nem hagynak mosatlant a konyhában. Ugyanis rengeteg időt vesz el a mosogatás, illetve a pakolás, ők pedig azért mennek, hogy minden zug tiszta legyen.
Rendszeres takarítást éppen ezért csakis ott vállal, ahol előzőleg a csapatával már nagytakarítottak: egyszerűen, mert így biztos abban, hogy az tisztaságot hosszú távon fenn tudják tartani.
A tervek nagyok, de az otthon nem változik
A takarítás kapcsán persze sok mindenre kell figyelni: anyagokra, összetevőkre, a kisgyerekek védelmére. Ma már sok háztartásban érdeklődnek arról, milyen szerekkel érkezik a takarítóbrigád hozzájuk.
„Nyolcvan százalékban ökoszerekkel dolgozom. Nagytakarításnál nem tudom vállalni, hogy csak ilyesmit használok, mivel sokkal lassabb ezeknek a szereknek a hatóideje. Sokat olvasok a témában, és érdemes tájékozottnak lenni. Attól még hogy egy szer nem öko, nem elvetendő a használata, gondolok itt például különböző bútorápolókra, melyek célzottan arra lettek kifejlesztve, hogy védjék, ápolják a felületeket.
Persze érdemes olyan tisztítószereket választani, amik környezettudatosan készülnek, de túlzásba is lehet vinni az ecet-szódabikarbóna-citromsav hármasát, ugyanis ezek is okozhatnak károkat. Mindemellett pedig mindig el kell olvasni a flakonok hátulját: ezzel sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat” – osztja meg tapasztalatait Kata.
Kata egyébként nemcsak a tisztaságért küzd nap mint nap, de szeretné visszaszerezni a takarítás becsületét is.
„A takarítást mint munkát, sokszor lenézik, pedig nem kevés energia és ismeret szükséges ahhoz, hogy jól csinálja az ember.
Szerencsére még nem találkoztam olyan klienssel, aki nem beszélt volna velem méltón, de jó lenne a közgondolkodást is átformálni ebből a szempontból. A minőségi és eredményes takarítást pedig anyagi oldalról is el kell ismerni” – véli Kata. Ahogy mondja: minél hosszabb ideje csinálja, annál több lehetőséget lát a munkájában.
Nagyon sok kérdést kap, ezért a tervei között szerepel egy online takarítótanfolyam létrehozása a jövőben. Hosszú távon egyébként – legyen bármilyen termékeny is a jövő – mindenképpen Baján tervezi az életét: „Münchenben rájöttem: a nagyváros nem nekem való. Baja egy 30 ezres hely, jó nekem itt, ahol mindenhova eljutok biciklivel vagy gyalog. Ettől függetlenül még szeretnék terjeszkedni: takarítófranchise például még nem volt Magyarországon” – súgja lelkesen. Kívánom neki, hogy sikerüljön a vágya, én biztosan meghallgatom a következő videót is: de előbb gyorsan elfutok, és megnézem az ajtófélfák tetejét a házban.
A képe Kollár Kata tulajdonában vannak.