Farkas Gergely református lelkész: „Pacifista vagyok, nem akarom lelki géppuskával falhoz állítani az embereket vasárnap”

–

Egy nagyon is e világban élő, nem világi ember

Farkas Gergely református lelkipásztor otthonában a hűtőszekrényen egy Szerb Antal-idézet olvasható, az Utas és holdvilág utolsó sora. Meghatározó számára a zene, szeret jókat enni, ha van rá lehetősége, akár fine dining étteremben is. Szereti az ízeket, mértékkel a koktélokat, de ha úgy van, összedob egy negrónit vagy egy aperol spritzet. Az egyik hobbija az olcsó repülőjegyek levadászása, volt, hogy a fiával kimentek reggel Londonba, végiglátogatták azt a nyolc kávézót, amit még itthon kinézett, majd este hazajöttek, de ugyanígy utazott Athénba is.

„Amikor bemegyek a templomba, döntően fontos, hogy tudjam – ha nem is egyenként mindenkiről –, milyen háttérrel vagyunk együtt, honnan jövünk, milyen történetek vannak körülöttünk, amik hatással vannak ránk, és ez hogyan találkozik az Isten jelenlétében. Mert ha az, amit én ott mondok, nem találkozik mindezzel, akkor minden, amiről szó volt, az nem más, mint ismeretterjesztés”

 – vallja, ahogy azt is, hogy semmiképp nem akar unalmas, de hatásvadász prédikációkat sem tartani. De nem emiatt fordul gyakran a prédikációi írása során zeneszövegekhez.

Gergely tizensok évig vezetett gyülekezetet. Most ugyan hivatalvezetői minőségben dolgozik Pápán, de a mai napig hívják igét hirdetni (a prédikáció szót nem szereti, árulja el). A beszédeiben gyakran hivatkozik dalszövegekre, az igehirdetéseiből készült gyűjteményes könyvecskében is (melynek előszavát a 30Y frontembere, Beck Zoli írta) QR-kódon keresztül tudja az olvasó meghallgatni a szöveghez passzoló lejátszási listákat.

Ennek a hátteréről elmondja, – hat évvel idősebb bátyjának köszönhetően – gyakorlatilag könnyűzenén nőtt fel, a Beatlestől az After Cryingon és a Quimbyn át Kispálig mindent hallgat, de a dalok szövegeiben is mindig a mondanivalót keresi.

„Fontos, hogy szíven üssön. Érdekel, hogy a könnyűzene hogyan tud valami nagyon komollyá összeállni, ha nem is stílusában, de tartalmában.”

A dalszövegekben sokszor olyan üzeneteket talál, amiket nem tudott, vagy nem mert volna maga megfogalmazni. Ilyen például a 30Y Mentés másként című számában egy sor: „A szívembe végre nincs hely, ki van téve egy megtelt tábla annak, aki az ajtaját valahogy még megtalálja…” Ez a rész egy személyes mélypontjához is kapcsolódik:

„Velem is előfordult, hogy annyi csalódás ért, hogy úgy éreztem, már nem tudok hitelesen szószékre állni. Magammal kapcsolatban is voltak kérdéseim, azon tűnődtem, hogy itt van valami, amire rátettem az életemet, és vajon ez így megállja-e a helyét.”

Ezen a mélyponton aztán pár nappal később túllendítette magát, Isten pont egy koncertet használt fel erre – mondja.

Istenhit és kávéházi kultúra

Amikor Budapesten újraéledt a kávéházi kultúra, kapcsolatba került olyan reformátusokkal, akik hozzá hasonlóan szintén nagy kávérajongók voltak. „Írtam például a Terazzia nevű blogra is egy-két bejegyzést.”

Aztán az egyik boltban, ahol kávés eszközöket vásárolt, megkérdezték tőle, nem lenne-e kedve elvégezni egy barista- tanfolyamot. Később ezzel a tudásával és a kávézás iránti szenvedélyétől hajtva működött közre egy református kávézó kialakításában, amely a pápai ótemplom múzeumának része. Ezzel a betérő számára az otthonosság érzetét szerette volna megteremteni, azt, amit neki az istenhit, és a református közösségek is jelentenek.

Ahogy a templomban a lelkészét, úgy a kávézásban is a barista személyét tartja kulcsfontosságúnak, hiszen rajta múlik, milyen hangulatot teremt, mennyire tud hitelesen ott lenni. „Bennem az istenhit az otthonossággal kapcsolódik össze. Fontos célom, hogy ha valaki bejön a templomba, akkor otthon érezze magát. Teológiailag is a bűn az otthonból való kiesést jelenti. Hiszem, hogy Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása ebbe az otthonba nyit újra utat.” 

Isten létét egy nyitott, befogadó, körbeölelő valóságnak gondolja.  

Isteni csoda

„Budán nőttem fel, édesapám református, édesanyám katolikus, így a bátyám katolikus, én református lettem” – mesél arról, hogyan jelent meg a vallás az életében. A családi neveltetésből adódó istenhite a Torockó téri gyülekezetben szilárdult meg, ahol sok fontos és hiteles emberrel ismerkedett meg, így viszonylag korán megfogalmazódott benne a gondolat, hogy a hit is lehet az emberi élet mozgatórugója. Tizennégy éves korában volt egy imádsága, amiben elmondta, hogy ezen az úton szeretne járni. „Hiszem a személyes viszonyt Istennel és Jézus Krisztussal, ugyanis másnap, válaszként erre az imádságra, egy olyan bibliai igét olvastam, hogy »ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor« (Királyok első könyve, 9,3 – a szerk.). Ez számomra egy hatalmas megerősítés volt, biztonságot adott.”

Ezen kívül egy csoda is ráerősített a hitére.

Vesebetegséggel került a Madarász utcai gyerekkórházba tizenhárom évesen, ahol megműtötték, de három hét lábadozás után sem javult az állapota. Egyik este bejött hozzá az orvosa, de mivel ő épp Rádiókabarét hallgatott, nem akarta megzavarni. Utólag derült ki: azt szerette volna elmondani neki, hogy valószínűleg másnap ki kell venni az egyik veséjét. Az orvos a szüleinek is elmondta: annyira rossz állapotban van, hogy ezen csak az imádság tud segíteni. A szülők megfogadták a tanácsot, és megkérték a Torockó téri gyülekezetet, imádkozzanak Gergőért. „Másnapra megfordult az állapotom. Engem ez nagyon megerősített Isten létezésében.”

Transzcendens Mikulás

Ez a bizonyosság ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lennének kérdései, hogy mit is jelent ez a hit a mindennapokban, a különböző élethelyzetekben. „Van bennünk egy olyan az istenhittel kapcsolatban, hogy csak a »tartozik és követel« rubrikákat nézzük.

Sokan úgy gondolkozunk: hívő ember vagyok, bedobom a perselypénzt vasárnaponként, eljárok a templomba; és emiatt hajlamosak vagyunk elhinni, hogy akkor nekünk járnak dolgok. Elvárjuk, hogy velünk csodák történjenek. De mi van akkor, ha azt látja az ember, hogy ez megbillen?

Sokszor úgy gondolunk Istenre, mint egy transzcendens Mikulásra, és talán ezzel együtt bennünk van a büntető Isten képe is. De Istent nem lehet ilyen sémákba, kategóriákba bezárni úgy, hogy azt gondoljuk, mindent tudunk róla és neki ennek megfelelően kell viselkednie. Lehet egy istenképem, de Ő több annál, mint amit én el tudok róla gondolni. Nem szerződést, hanem szövetséget kötött velem, és ezért biztos vagyok benne, hogy bármi ér, Ő megtart.”

Lelki géppuska

Ha feláll a szószékre, hogy igét hirdessen, akkor úgy gondol a hagyományos fekete-fehér lelkészi ruhára a palásttal, amit visel, hogy az elrejtse őt, hiszen itt nem ő számít. Nem szabad egóból prédikálni, vallja.

„Ha ott, abban a helyzetben velem, bennem történik valami, amit az Isten elvégez az igehirdetésre készülés és annak előadása közben, akkor az racionálisan nem leírható és megfogható módon, a gyülekezetre is hat, és történés lesz az igehirdetés és az istentisztelet. Nem célom soha, hogy valamit erővel elérjek és utána megveregessem a vállamat, hogy itt én változtattam valamit.

Pacifista vagyok, nem akarom lelki géppuskával falhoz állítani az embereket vasárnap. Azt szeretném, hogy ami bennem üzenetként, állításként vagy akár kérdésként, kételyként megszületik, és hiszem, hogy az Istentől van, az elindítson bennük valamit.”

Tavaly Jeruzsálemben élte meg, hogy sabbatkor ezrével jöttek az emberek a siratófalhoz, fiatalok, idősek egyaránt, lelkesen, bandázva, nem kötelező jelleggel, hanem örömmel, és ez az élmény is megerősítette abban, hogy jó úton jár.

„Azt hiszem, úgy kell jelen lennem, igét hirdetnem, hogy ha valaki bejön a templomba, az megemelkedve menjen onnan ki. Olyan legyen az istentisztelet, hogy bár szembesül a mélységekkel, de van feloldozás és megváltás is, és ettől kapjon egy olyan indítást Isten felé, amitől szebb lesz a napja és több az élete. Háy János mondta, hogy az opera is olyan, hogy tragédiák történnek ugyan benne, de mégis azt érzed a darab végére, hogy azt a betontömböt megemelték volna egy kicsit, amit rád dobott az élet.” 

A modern ember lelki automatája

A 2022-es népszámlálási adatokból azonban úgy tűnik, egyre többen ábrándulnak ki a vallásból. Míg 2002-ben 73 százalék vallotta magát kereszténynek, húsz évvel később már csak 43 százalék. De hogyan lehet bevonzani a fiatalokat a templomba, illetve kell-e őket oda terelni? Mit ad ma a vallás az embereknek? 

„A kérdés az, hogy ha bejön valaki a templomba, ott mivel találkozik” – feleli. 

„Ha hitelességgel, nem megjátszott szeretettel, értékekkel, akkor szerintem mindegy, hogy fiatal vagy idős, meg fogja szólítani. Elsődlegesen a hitelességet tartom fontosnak. Azt egy hibás hozzáállásnak tartom, hogy van egy tan, és ahhoz akarunk embereket megnyerni.

Hiszem, hogy az élettel találkozunk a gyülekezetekben. Én a mikroközösségekben, a gyülekezetben hiszek. Az én hiteles jelenlétemen múlik sok minden, és azon, hogy milyen kapcsolatban vagyok az Istennel. De látod, ebbe megint bejön ez a »tartozik-követel« viszonyulás. Hogy ha én odamegyek a lelki automatához, és bedobom a kétszázasokat, mi jön abból ki? Nem tudom garantálni, hogy ha megtérsz, akkor onnantól az életed rózsaszín felhőbe burkolva fog telni, és nem történik veled semmi baj. Dehogynem történik. Nem életvezetési technikákat vagy Instagram-motivációs tréner lózungokat pufogtatunk.

A megtartásról szól az egész: erre rá merem bízni magam, neki tudok dőlni; ez a hit lényege.

Persze, sok szempontból fogalmam sincs, mi lesz az életemben.” Majd Pál levelét idézi a rómaiakhoz – ami egyébként megtalálható az Iskola a határonban is: „ […] nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.

„Az Istennek nem szabhatom meg, hogy mi legyen, nem tudom őt korlátozni. Nem csinálhatok belőle bálványszobrot. Az ő szabadság történetében benne van az én szabadságom. Rá merem-e bízni magamat erre, tudok-e én is szabad lenni a magam követeléseitől? A hit ezt a szabadságot tudja szerintem megadni.” 

A kegyelmi ügy – és Balog Zoltán

Hogy az emberekben van egy erős kiábrándultság az egyházzal kapcsolatban, abban jelentősen közrejátszik Balog Zoltán és a kegyelmi ügy (Balog Zoltán református püspök beismerte, hogy amikor kikérték a véleményét a bicskei pedofilügyben, ő úgy nyilatkozott, hogy K. Endre megérdemli a kegyelmet. Az ügy a református egyházon belül is megrendítette a bizalmat, április 16-áig 130-an írták alá a nyilatkozatot, melyben lemondásra szólítják fel).

Farkas Gergelyt erről az ügyről is kérdezem, aki nagyon fontos pontnak tartja a napokban történt zsinati ülést, ahol új lelkész elnököt választottak – éppen Steinbach József dunántúli püspököt, akinek munkatársa lehet. „Hiszem, hogy az történik, amit előbb az igehirdetés kapcsán említettem: szembesülés, bűnbánat, megváltás és megújulás.

Ez egy nehéz próbatétel, de én ettől a krízistől, amiben most vagyunk, megtisztulást, megújulást várok minden szinten. Átgondoljuk, hogy hol, milyen szerepünk van, honnan kell hátralépnünk, és hol kell jelen lennünk igazán, és ott hitelesen végeznünk a szolgálatunkat.

Biztos vannak olyan szerepek, amik nem a mieink, de azt is hiszem, hogy a gyülekezetekhez hasonlóan, intézményesen is tudjuk azt képviselni az élet és a társadalom számtalan területén, amit hiszünk: hogy Isten jelenléte azt az otthonra találást jelenti, amit beszélgetésünk elején említettem."

A reformátusok egyik fontos hitvallási iratát idézi: „Az egyház némelykor kihaltnak látszik.”

„Ebben az állapotban a »szervezetnek« újra fel kell tennie a kérdést magának, mi valójában az Istentől kapott küldetésünk, mi az a lényegi állítás, tett, amit hirdetnünk, képviselnünk kell? A mostani helyzetben ez a kérdésfeltevés azt hiszem, azt jelenti, hogy lássuk meg, mik azok a szerepek, amik nem a mieink, és tudjunk onnan ellépni, de azt is hiszem, hogy a gyülekezetekhez hasonlóan, intézményesen is tudjuk azt képviselni az élet és a társadalom számtalan területén, amit hiszünk: hogy Isten jelenléte azt az otthonra találást jelenti, amit beszélgetésünk elején említettem. Így kell jelen lennünk: nyitottan, komolyan véve azt a világot, amiben élünk, de hitünkhöz hűségesen, párbeszédben Isten szeretetét és igazságát képviselve, de távol mindenféle hamis világállítástól, erőszaktól, képmutatástól.”

Úgy gondolja, hogy az egyháznak minden szinten közelebbi kapcsolatba kell kerülnie a valósággal és az emberekkel is. Ebben nagyon fontosnak gondolja, hogy hogyan használják a nyelvet: legyen egy igehirdetés nyelvezete méltóságteljes, de egyben érthető és közvetlen is; szerinte az öncélú pátosz és archaizálás, ha csak úgy hemzseg a szövegben és a felolvasásában az irodalmilag fontos, de a mindennapi szóhasználatban ritkán előforduló »lészen« és a »vala«, az nagyon nehézzé teszi, hogy az üzenetet át tudják adni azoknak, akik ma ülnek a templomokban. „Legyen méltó az istentisztelet, de ne elidegenítő. Én szeretem, ha el is tudunk mosolyodni igehirdetés közben.”  

Lélekmosoda

Gergely negyvenéves volt, amikor először élte meg azt, hogy keserűen csalódnia kellett emberekben. Addig a bibliai zsoltárokban, ha az ellenségről olvasott, azt mindig egy távoli, mitikus dolognak képzelte.

„Ebben a nehéz helyzetben is a Quimby, meg a Hiperkarma és persze a 30Y szövegei nagyon ismerősek lettek és megérintettek.” Gyakran jár koncertekre is, amiket valódi lélekmosodának érez, ahol az emberből kimossa a basszus a rossz érzéseket. 

Gergely sok személyes nehézséget is kénytelen volt feldolgozni az elmúlt időszakban. A válását huszonsok évnyi házasság után nemrégiben mondták ki, a bátyja pedig tavaly hunyt el.

„Az elmúlt évben elvesztettem azt, akivel az életem első felében voltam egy szobában, és azt, akivel a másodikban.”

De ezen nehéz helyzetekben is végig azt érezte, az Isten ott van mellette, és megtartja. A tragédiák feldolgozásához Bakonybélbe is elment egy tíznapos elcsendesedésre. Erről az elvonulásról egy szimbolikus megélését emelte ki. „Teljes csendben voltunk tíz napig. Abba azért meg tudnak érkezni dolgok. Volt ott térkőből egy labirintus kirakva, amin lassan, imádkozva végigmentem. Egészen beszippantott. Amikor beértem a célba fél óra elteltével, megnéztem, hány lépést tettem meg. Az órám szerint nullát. Olyan érdekes szimbólum volt, hogy miközben praktikusan nem jutottam egyről a kettőre, nem tudtam valami nagy teljesítményt felmutatni, mégis nagy utat jártam be és sokat kaptam; megerősödtem abban az ígéretben, amiben elindultam a hit útján: »ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor«.”

Fotók: Lőrincz Emma/ WMN

Fiala Borcsa