Arcok és tekintetek a gyerekszoba falai között ‒ Hogyan hatnak játékbabáink vonásai és funkciói a személyiségünkre?

–

Mielőtt a játékbabák életünkben betöltött szerepéről beszélünk, utazzunk vissza egy kicsit a babatörténelemben. A kifejezetten babatematikájú DOLLS magazin cikkében, Jan Foulke részletesen bemutatja a játékbabák evolúcióját. Az első babák nyilván évszázadokkal (sőt valószínűleg évezredekkel) ezelőtt jelen voltak: rongyokból, fából, egyéb ház körül és természetben megtalálható anyagokból készítették őket a gyerekeknek. Egyszerűek voltak és költséghatékonyak: bár nyilván ekkoriban még nem is lehetett más mód arra, hogy valakinek játékbabája legyen. Az említett cikk szerint az első babák a XVI. században vagy azután kerülhettek kereskedelmi forgalomba: ezek még fából készültek és felnőtteket ábrázoltak. Főleg Angliában, valamint Észak-Németországban és Ausztriában volt hagyományuk.

A XIX. század aztán felvirágoztatta a babák népszerűségét: a német területeken elterjedtek a porcelánból készült típusok, míg Franciaország a divatbabák szülőhazája lett. Ekkoriban még a csecsemőruhába öltöztetett játékok felnőtt arccal bámultak gazdáikra, a mosoly pedig a későbbi korok kiváltsága lett.

A babák forradalma végül az 1900-as évek elején Németországban következett be: a fő cél az volt, hogy a francia divatbabáknak ellentmondva, gyermektestű, gyermekarcú játékokat alkossanak meg. A siker lassan jött el, de annál nagyobb lett: egyre több rendelés érkezett az élethű babákra, amelyekből aztán az évtizedek során akadtak jobban és rosszabbul sikerültek (azért egyes babák nem véletlenül lettek szereplői horrrorfilmeket idéző jeleneteknek). A babapiac szerteágazóvá vált: meghatározó maradt az említett élethű vonal, de ezekből születtek nagyon drága gyűjteményekbe illő babák és valóban játékra alkalmas darabok is. Később a Barbie-val pedig beköszöntek a nőiséget középpontba helyező játékok, amelyek ismét a felnőttábrázolást és életet kívánták leképezni.

A babák evolúciója mára határtalan: a csecsemőjátékok sírnak, pisilnek, kakilnak, beszélnek, járnak, ha kell. A kezdetben sztereotípiákra építő Barbie-világ pedig felvette a társadalmi változások ritmusát és űrhajósok, tudósok, rockzenészek is helyet kaptak a babák között.

Nagy szerep jut az arcnak a kötődésben

Az újszülött kezdetben az édesanyjára az illat, hang alapján reagál, de aztán egyre fontosabbá válik az arcfelismerés.

„Evolúciós gyökere van, ha úgy tetszik, a túlélés záloga, hogy a kisgyermek ‒ egyes kutatások szerint, már a 12-36 órás csecsemők, ‒ előnyben részesítik az arcokat ábrázoló sematikus ábrákat. Három hónapos kor után pedig már egyes arckifejezéseket is észlelnek.

A kötődésben és a személyközi kommunikációban az arcnak és a tekintetnek kiemelten fontos szerepe van” – hangsúlyozza Geist Klára pszichológus.

Féléves korukra a babák már a gyakrabban látott családtagok arcát is beazonosítják, míg önmaguk kapcsán egy-másfél éves korukra érnek el idáig.

A pszichológus elmondása szerint, kutatások mutattak rá, hogy a gyerek- és női arcokat vonzóbbnak tartják a kicsik, a csecsemőjelleg pedig alapvetően gyámolítást vált ki a környezetből: nem véletlen tehát a nagy fej, telt arc, tágra nyílt tekintet, rövid nyak, gömbölyű formák eszközeivel élő játékbabák hatalmas sikere. Persze a cselekvő és verbálisan visszajelző, illetve narráló környezet hatása nem hasonlítható össze az élettelen arcokéval, mégis nagy szerep jut utóbbinak is.

„A játékkal ismeri meg a gyerek a világot, gyakorolja be az »életet«, bármilyen játék az őt körülvevő világ leképeződése és fantáziája kivetülése. A minket körülvevő arcok, majd saját arcunk, olyan meghatározó hatással bírnak, hogy még a párválasztási preferenciánkat is befolyásolják” – hangsúlyozza a pszichológus.

A baba elvárásokkal ruház fel, miközben segít közvetíteni az érzéseket

A párválasztásnak a külsőségekre vonatkoztatva persze evolúciós mozgatórugói is vannak: előnyben részesítjük ugyanis a miénkhez hasonló arcokat, ami valójában egy eléggé paradox tény.

„Genetikai szempontból a különbözőség a sikeres szaporodás záloga, a hozzánk hasonló arc viszont biztonsággal tölt el minket” – mondja a szakember, aki hozzáteszi: a megszokás nemcsak a saját vonásaink, de a környezetünk szempontjából is lényeges tényező.

„Egész életünkre kihat, hogy kisgyerekként milyen arcokat látunk magunk körül. Tehát a babaválasztással is beállítunk egyfajta preferenciát. Például azok az óvodás kislányok, akik már játszottak a klasszikus, vékony Barbie-val a testpozitív babát nehezebben fogadják el, illetve a női arc kapcsán is lehetnek valóságtól elrugaszkodott elvárásaik.

Ezért érdemes sokszínűen válogatni: nem kell egy tucat baba, elég néhány, de az lehet sokféle, különböző testalkatú, tematikájú, bőrszínű, ha már napjainkban erre is van lehetőség” – véli Geist Klára.

Bár manapság a bőség zavara több gondot okoz, mint a játékok hiánya, utóbbiak szerepét sem szabad eltagadni, hiszen mértékkel birtokolva sok hasznos lépést hozhatnak a személyiségfejlődésben.

„A gyerekek nagycsoportos, kisiskolás korukig a mesevilág, szerepjáték idejét élik. Az óvodáskorú gyermekek világképének része, az animizmus, megelevenítő gondolkodás.

A babákkal való játéknak több, egymást átfedő funkciója van. A kisgyerek önmagát, saját érzéseit és azt, ami vele történt, megjeleníti, feldolgozza a babázásban.

A babák egyben a barátai, átmeneti tárgyai is. Szerepjátékban pedig eljátssza, utánozza az őt körülvevő életet, gyerek-gyerek, felnőtt-gyerek, felnőtt-felnőtt interakciót és kommunikációt. Ezzel a babával való átlényegüléssel jobban sikerül érzelmeket kifejeznie” – magyarázza a szakember. 

Teret kell adni a letisztult játékbabáknak

A kínálat végtelen, a jó baba mégsem a legszebb, legmodernebb, kakiló-pisilő verzió lehet. A produktívan ható babaarc kiváltsága valójában ugyanis az egyszerűség volna. Utóbbit nem könnyű megtalálni, viszont manapság kézzel fogható a tendencia, hogy újra egyre népszerűbbé válnak a kézműves, egyszerű textilekből formált játékbabák, amelyek igyekeznek visszanyúlni valami ősi igény felé.

„A minél letisztultabb arc a legjobb projekciós felület: egy játékbabának pedig éppen ez lenne a lényege, hiszen így tud rá minél nagyobb hatással kivetülni a gyerek fantáziája, kreativitása.

Nem véletlen, hogy a hétköznapi tárgyakban is hajlamosak vagyunk arcokat, szemeket felfedezni, annyira ösztönös alapséma ez az ember számára. »Néz az ajtó« – mondja a kisgyerek, aki arcokat keres a felhőkben vagy a járművek lámpáiban is.  

Az agyonstrukturált játékok korlátozzák a gyermeki fantáziát: ezért jó, ha itt is érvényesül a kevesebb több elve” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Utóbbi nem azt jelenti, hogy ne vegyünk a kezünkbe Barbie-t, vagy ne fogadjuk el a szomszédtól a megörökölt zenélő babát: csupán ne féljünk teret adni a kidolgozatlan, egyszerű, akár saját készítésű verzióknak.

„A kisgyerekek akár a napi élet tárgyaiból, egy megkötött textilből vagy fakanálból is képesek babát formálni. Szülőként pedig a közös játék élményével terelgethetjük a gyerekek játékát. Talán ez a legnehezebb – közben pedig az egyik legfontosabb – feladat a mai szülőknek: megteremteni a teret a hasonló, letisztultságot igénylő tevékenységre” – foglalja össze Geist Klára. A babázás jelentőségét a babázó felnőttekkel zajló kutatások is alátámasztották. Ezek alapján ugyanis kiderült, a biztonságos kötődésű, megfelelő önértékelésű felnőttek számára a babázás már csupán kreatív folyamat. Míg bizonytalan kötődésű, alacsony önértékelésű felnőttek esetében öngyógyító, feldolgozó funkciója van.

A játékok szerepe tehát sokkal nagyobb lehet akár a személyiségfejlődésben, akár a szorongás oldásában, mint azt talán elsőre gondolnánk.

Empátiát és konkrét élethelyzeteket tanulunk a babáktól

A babák változó jellegét természetesen az is meghatározta, hogy adott világokban éppen hogyan tekintettek a gyerekekre. A régi világban kis felnőttnek tartották őket, ezért sem fordítottak különösebb figyelmet a gyermeki ábrázolásra. A mai gyönyörű, szabályos női arcot idéző, tökéletesen, elegánsan felöltöztetett babák pedig nem a gyerek igényeit szolgálják: az esztétikum a funkciójuk, és inkább vigyázni kell rájuk, mint valóban játszani velük. Ezek a státuszszimbólumnak is beillő darabok nem véletlenül képezik sokszor felnőtt gyűjtemények darabjait. Azok ugyanis nem a gyerek játékigényeiről szólnak, hanem arról, mit tetszhet a felnőttnek, aki a gyerek számára vásárol.

A babaarcok mellett érdekes kérdés a testképre való hatás, amit már érintettük, és amivel kapcsolatban a Barbie-t említhetjük jellegzetes példaként. Utóbbi káros hatásait már eleget elemezték, és sokféle kezdeményezés született a Barbie-test felszámolására: 2013-ban Nickolay Lamm grafikus, kutató például megalkotta az átlagos testű Barbie-t, de szintén ő kísérletezett azzal is, hogy smink nélküli verziót álmodjon meg a hasonló játékokból.

Ahogy a szakértő mondja, ebből a szempontból a legérzékenyebb életkor az 5-8 éves időszak, valószínűleg mert ez a korosztály még kevesebb valóságkontrollal és alacsonyabb önállósággal rendelkezik, mint az idősebbek, illetve jelentősebb bennük az azonosulási vágyra való igény is.

Ezért is alakíthat sokat a szülő a gyerek szemléletén a többféle típusú Barbie kiválasztásával. Emellett jó, ha a gyerek külsejű babát sem mellőzzük a játékok közül, hiszen az empátiás és kommunikációs készséget ez a fajta játék fejleszti igazán hatékonyan.

Ezek a pozitív hatások pedig nem kifejeztten nemhez kötöttek: tehát érdemes lenne szélesebb körben elengedni a sztereotípiát, miszerint a fiúknak felesleges babázniuk. 

„A fiúk számára is ugyanolyan lényeges az együttérzés, illetve egyes élethelyzetek gyakorlása, amire a babázás megfelelő teret ad. Alapvetően még mindig hajlamosak vagyunk a fiúkat egyfajta »normatív alexitímiára« nevelni, azaz megtanítani nekik, hogyan húzzanak éles határokat az érzéseik kifejezése és mások érzéseinek felismerése terén, »fiús« tulajdonságnak titulálva ezt. Pedig miért kellene ezt tenniük? A babázás fontos segítség lehet számukra az érzelmeik ventilálásában. A klasszikusan fiúsnak tartott játékok legtöbbször versengők, és bizonyos célok elérésére irányulnak: a gondoskodást, az empátiát a megfelelő kommunikációt a babázással és a szerepjátékokkal tanulhatja meg minden gyerek” – hangsúlyozza Geist Klára.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ doble-d

Széles-Horváth Anna