„Ne, a számba azért ne!”

„Az SR egy ősi gyakorlat, amivel a férfiak egy szűk csoportja él szerte a világon. Az SR-nek számos előnye van, ami elképesztően hasznos minden férfi számára kortól, társadalmi vagy pénzügyi státusztól függetlenül. Ennek a csoportnak az a célja, hogy megbeszélhessük az ondóvisszatartás fizikai és spirituális előnyeit” – szól az admin üzenete a felhasználók számára, aki ezután hasznos linkekkel és könyvajánlókkal is ellátja az érdeklődő feleket. Az SR-csoport 2014-ben alakult, hogy olyan férfiaknak adjon tanácsot és támogatást, akik szeretnék elsajátítani az ejakuláció szabályozásának ősi művészetét. Mindez – hitvallásuk szerint – nem összekeverendő a NoFap csoporttal, amelynek tagjai a maszturbációról és a pornóról szeretnének leszokni (olyannyira nem, hogy az admin nem is tolerálja és azonnal letiltja a NoFap-megnyilvánulásokat). Az SR-csoport gondolkodása ugyanis jóval túlmutat az önkielégítés igényén, spirituálisan közelítve inkább a kérdéshez.

Ezzel együtt jó pár SR-tag érkezett a NoFap-közösségből, ők végül itt találtak megoldást és megnyugtató válaszokat, s igyekeztek leszokni pornófüggőségükről meg a rendszeres önkielégítésről is. 

„Tabuk ezek, fétisek, sok szexuális szabály, sok szexuális NE!”

Persze, ahogy a mondás is tartja, nincs új a nap alatt. Kínai, taoista orvosok már kétezer évvel ezelőtt hosszan értekeztek az ejakuláció szabályozásáról. Mindenekelőtt azonban fontos tisztázni a taoista felfogás és az SR-közösség hozzáállásában megjelenő alapvető különbséget. Az ősi kínai tanítás szerint a szeretkezés nélkülözhetetlen a férfiak és a nők testi, lelki egészsége szempontjából, a szex (amelynek nem kell feltétlenül minden alkalommal ejakulációval végződnie, de erről később) által tud létrejönni a jin (nő) és a jang (férfi) összhang. A jin és a jang egyesülése, avagy a szeretkezés taója szerint az ejakuláció szabályozása szinte korlátlan lehetőséget nyújt a pároknak arra, hogy egymás testét szerethessék. Li Tung-hszüan, hetedik századi orvos, a császári főváros, Csangan orvosi iskolájának igazgatója, így ír erről a könyvében:

„A férfinak ki kell fejlesztenie azt a készségét, hogy elodázza magömlését, amíg szerelmi partnere ki nem elégül. Egy férfinak fel kell fedeznie, és uralnia kell a saját ideális ejakulációgyakoriságát, és ez nem lehet több, mint tíz közösülésből két-három alkalommal.” 

Az ejakuláció megakadályozására, és a szexuális aktus elnyújtására az elzáró, vagy más néven elszorító technikát alkalmazták (amit egyébként Masters és Johnson is ajánl a Human Sexual Inadequacy című könyvében). Ezzel együtt a régi taoisták szerint az ejakuláció nem azonos az orgazmussal, azaz a férfit nem éri kevesebb szexuális gyönyör, sőt. Ha nem az ejakuláció sikeressége körül forognak a gondolatai, ha nem csak az orgazmus mint cél lebeg a szeme előtt, akkor képes örömét lelni a cirógatásban, a másik testének szépségében, az úgynevezett „boldog szeretésben”.

 

„Ne, csak titokba ne!”

A tao tanítása szerint a férfi ondója a leglényegesebb esszencia, amit vétek elpazarolni. Szun Sz’szü-Mo, a Tang korszak legkiemelkedőbb orvosa szerint „a férfi megbetegszik, ha elpazarolja a magját, és ha teljesen kimeríti, akkor meg is hal”. Hogy mennyiszer engedheti ki egy férfi az ondóját, az sok tényező függvénye: például hogy milyen idős (ötven felett egy hét alatt legfeljebb egyszer vagy kétszer), és milyen évszak van épp (tavasszal háromnaponként, nyáron és ősszel havonta kétszer), „hideg teleken őrizze meg magját, és egyáltalán ne engedje ki” – írja A hosszú élet alapszabályaiban Liu Csing, a szerelmi játékok tao mestere. A jang kivonat megőrzése ugyanis megerősíti a férfiban az erőt, és közelebb visz a mennyhez. 

Ezzel mélységesen egyetért a John nevű felhasználó is (csak hogy e hosszas késleltető – khm – kitérő után visszatérjünk az eredeti témánkhoz). Az SR-közösség tagjanként ő is úgy véli, az ondó a férfierő esszenciája, amit bohóság úton-útfélen elpazarolni.

„Minden férfiban ott van ez a varázslatos nedű, amit a többségük napról napra csak kicsap egy zsepire, a földre vagy a vécébe.” 

Az ősi tanítás azonban az internet világában óhatatlanul átalakul. „Ne pazarold el az életerődet másokra! Tedd SAJÁT MAGADBA!” – vallja egy SR-/Reddit-felhasználó, amivel a többiek is mélységesen egyetértenek.

„A nők is eltűntek hirtelen”

Mint említettem, a kínai tanítás szerint a szeretkezés lényeges eleme az életünknek, a testi és lelki egészségünket szolgálja. Az ejakuláció szabályozásával, annak mérséklésével pedig nemcsak a férfierőt kívánják növelni, de a szeretkezések minőségét is javítani, illetve biztosítani, hogy az együttlét során a nő is kielégüljön.

Az SR-közösségben azonban a vallomások szerint elválik az aktív szexuális élet és az ondó megőrzésének technikája. Az utóbbi inkább egyfajta férfias kihívás, ahol az orgazmus nélkül véghez vitt napok száma hősies tettnek minősül, a tagok pedig egymást biztatják a kitartásra, visszaesés esetén pedig az újrakezdésre. A cél itt nem is a partner testének élvezete, a nő gyönyörének fokozása, hanem valami (számomra furcsa, de hát én ehhez nagyon földhözragadt vagyok) spirituális megvilágosodás.

„Már több mint 400 spermavisszatartó napon vagyok túl. Ezalatt egy tévesen gondolkodó, ijedt kisfiúból istenné váltam, aki bevonz mindent, amit csak akar az életben.

Az elmém rengeteget változott. A testem erősebb és gyönyörűbb, az illatom is jobb. A belőlem feltörő energia nemcsak számomra kellemes, de a környezetemre is jó hatással van.” 

„Nem tarthat vissza semmi sem / Se józan érv, se félelem”

Az ejakuláció nélkül töltött napok láthatóan egészen elképesztő csodákra képesek, az ondóját magában tartó férfi magasztosabb testi és szellemi szintre lép. Van, aki „áldott pillanatokat” él át, körülötte állítása szerint minden „világosabb lett”, szinte már a hiperrealitás határát súrolva. Ő már két hét után érzett érdemi változást, de személyes célja tizenkét év ejakuláció nélkül.

„Amióta nem maszturbálok, teljesen átalakult az életem. A kemény helyzetekben sokkal nyugodtabb vagyok, és folyamtosan boldognak érzem magam. Nem tudtam, hogy egy hülye dolog miatt érzem nyomorultul magam, ehelyett külső dolgokat hibáztattam. Most sokkal energikusabb is vagyok (kora reggel, óra nélkül ébredek), és nem tudom, mi okból, de a bőröm is ragyog. Az SR a legjobb dolog, ami történhetett velem.”

Akad, aki az érzelmeit képes jobban kontrollálni, de olyan is, aki úgy érzi, a szókincse bővült, a humorérzéke fejlettebb lett, és míg korábban lehajtott fejjel ment az utcán, most büszkén néz szembe mindennel.

„Ami benned van, az az univerzum teremtő ereje, a te saját adagod abból az energiából, ami a csillagokat is mozgatja.”

Az egyik tag az SR-technikát érzékletesen a fák gyümölcséhez hasonlítja, amit vagy a madarak esznek meg, majd a magot tartalmazó székletükkel újabb fákat hoznak létre, vagy a gyümölcsök aláhullanak, megtrágyázva a fa saját földjét. Így az ondót is vagy szaporodásra kell használni, vagy a férfi saját maga táplálására, harmadik út kizárva. 

  

„Csak most az egyszer ne kellene!”

Persze, egyáltalán nem elélvezni hosszú-hosszú ideig nem könnyű (és nem is biztos, hogy bölcs dolog – erről lejjebb). Akad olyan felhasználó is, aki a bukásáról számol be, amit láthatóan azóta sem hevert ki: „126 nap után kezdtem elveszíteni az eszemet. Mintha szexuális őrület lett volna rajtam úrrá. Majdnem leszólítottam egy nőt, hogy megkérdezzem, ott helyben lenne-e kedve szexelni. Úgyhogy inkább hazamentem, és ott… visszaestem. Újrakezdem. Ez az első SR-napom.”

A csoport tagjai között van olyan, aki teljes cölibátust fogadott a szent cél érdekében, mások, ha rájuk tör a gerjedelem, az ősi elszorításos módszerrel élnek.

A szakmai vélemények nem teljesen egyöntetűek ugyan, de a kevés ejakulálást összefüggésbe szokták hozni a prosztatarák kialakulásának veszélyével, amely még mindig vezető haláloknak számít a férfiak körében. A kutatások java része azonban a sokszor (havi huszonegyszer vagy annál többször) ejakuláló, illetve a kevésszer (négy-hét alkalommal havonta) ejakuláló férfiak egészségi állapotát vetette össze (például ITT), ám arról sajnos nem találtam adatot, mi történik, ha valaki egyáltalán nem ejakulál, mint ami sok SR-közösségi tag célja. Ők pedig valóban nem győzik lelkesen hangsúlyozni, mennyi előnyük származik abból, ha nem ejakulálnak egyáltalán.

„Az orvosom azt hiszi, szteroidokat szedek. Az elmúlt hat hónapban 71 kilóról felementem 86-ra úgy, hogy semmi zsír nem rakódott rám. Az orvosom, akihez félévente járok, ledöbbent a változáson. Vérvizsgálaton keresztül megnézte a tesztoszteronszintemet, ami – legnagyobb meglepetésére – szokatlanul magas. Csak ezzel szerettem volna eldicsekedni, és motiválni benneteket a jobbá válásra!”

Fiala Borcsa

A cikkben szereplő alcímek a Sziámi Tangó című számának szövegéből valók.

Egyéb felhasznált forrás: Jolan Chang: A tao tanítása a szerelemről és a szexről. Arany Lapok Kiadó, 1990.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/PeopleImages