Vannak ordító jelek, egyértelműen szakításhoz vezető húzások a barátságokban. Az árulás, a hazugság, a cserben hagyás nehezen kimagyarázható, jóvátehető és megbocsátható bűnök. De vannak olyan jelzések, amelyeket nehezebb felismerni, és sokszor komoly sérülések árán tudatosul csak, hogy ebben a kapcsolatban nincs többé keresnivalónk. Íme, ezekre a jellegzetességekre érdemes odafigyelni:   

1.

Minden róla szól

Képtelen igazán odafigyelni rád. Ha meg is hallgat, ugrásra készen áll, mikor tudja visszaszerezni a szót, és magát ismét a középpontba helyezni. Minden történetről eszébe jut a saját története, amit azon nyomban meg akar osztani veled, akkor is, ha még végig sem mondtad, ami a szívedet nyomja. Jó tesztmódszer, ha valamilyen random dologról kezdesz el beszélni, amihez egyébként egyikőtöknek sincsen sok köze. Meglásd, pillanatok alatt ahhoz is tud kapcsolódni! A lényeg, hogy ő hallathassa a hangját, és ne kelljen rád koncentrálnia.   

2.

A verseny a mániája

Kiborítja, ha sikeres vagy valamiben (legyen szó karrierbéli vagy iskolai dolgokról, szerelemről, sportról, pénzügyi gyarapodásról). Persze lehet, hogy a felszínen veled örül, veregeti a vállad, mégis azt érzed, titkon irigykedik. Ha beszámolsz neki a téged érintő örömteli hírekről vagy egy közös társaságban esik szó ezekről, tuti, hogy neki is támad valamilyen váratlan bejelentenivalója.

Nem bírja ki, hogy ne licitáljon rád valamiképp. Kicsinálja, ha van valamid, ami neki nincs, ha kitűnsz a tömegből valamiben. Ha kudarc ér, akkor bezzeg lelkesen és odaadóan vigasztal.

 3.

Téged utánoz

Az előbb említett versenymánia odáig fajulhat, hogy a mérgező barát erőteljesen utánozni kezd téged. Például átveszi az öltözködési stílusodat. Elkezd a fodrászodhoz járni, beiratkozik ugyanarra a tanfolyamra, amire te jársz. Vagy felcsipegeti a jellegzetes szófordulataidat. Esetleg visszahallod, hogy a történeteiddel haknizik. Persze ezek elvétve, önmagukban nem feltétlenül jelentenek problémát, pláne, ha megbeszéli veled. De idővel olyan érzésed lehet, hogy kölcsönveszi a személyiségedet. És a legbosszantóbb, hogy ha szóvá teszed, halálosan megsértődik.

4.

Nem tiszteli a határokat

Beállít hozzád, amikor neki tetszik. Elvárja, hogy mindig rendelkezésére állj. Ha nem válaszolsz az üzeneteire azonnal, megsértődik. Olyan vicceskedő mondatokat enged meg magának, amelyekkel megbánt téged. A barátság nevében elvárja, hogy a bántó kritikát is jól fogadd. Beleeszik az ételedbe, kölcsönkéri a ruháidat, a könyveidet, amelyeket sosem ad vissza, ha mégis, akkor szamárfülesen. Ha egyedülálló, te meg párkapcsolatban élsz, akkor fúrja a szerelmedet, mindent megtesz, hogy rossz színben tüntesse fel. 

5.

A megszállott

Neki a barátság egyenlő a rátelepedéssel. Függ tőled, mint egy dohányos ember a nikotintól. Folyamatosan igényli a jelenlétedet, a barátságod bizonyítását. Hívogat, ír, ha nem vagy elérhető, üzeneteket hagy. Ha negligálod pár órán át, megsértődik. Elvárja, hogy minden lehetséges módon tanújelét add, mennyire fontos ő neked. Ha másokkal csinálsz programot, duzzog. Ha valami gondja támad, elvárja, hogy azonnal ugorj, mondj le mindent a kedvéért.  

6.

A féltékeny

Egyértelműen a VIP-pozíciót akarja megszerezni az életedben. Szeretné érezni, hogy ti ketten vagytok egy csapat a világ ellen. Ennek érdekében folyton kritizálja a neked fontos embereket. Megpróbál leválasztani róluk. Mindig hangsúlyozza, hogy neki te vagy az egyetlen, az igazi jó barát. Kimondatlanul is ott lóg a levegőben, tőled is ezt a hozzáállást várja el.

7.

Sosincs ott, amikor szükség lenne rá

Habár te törődsz vele, támogatod, ő valahogy mindig akkor szívódik fel, amikor neked lenne szükséged a segítségére. Sosem keres, csak ha szeretne kapni tőled valamit.

Ha ezt szóvá teszed, mentegetőzik, kifogásokat keres, és ígérgeti, hogy számíthatsz rá legközelebb. Vagy bagatellizálja a problémádat valamiképp, hogy a saját mulasztását kisebbítse.

8.

A bűntudatkeltő

Valahogy mindig eléri, hogy rosszul érezd magad, és bűntudatod legyen a társaságában. Nagyon hatásosan tudja előadni szenvedéseinek történetét, sanyarú sorsát. Ő az, akit mindenki kihasznál, bánt, elhagy, kifoszt, átver, megcsal. Aki nem kap elég figyelmet és szeretetet senkitől. A fény az éjszakában te vagy, ennek súlyát átérezve kell mellette állnod, különben összeomlik. Nincs szíved neki nemet mondani semmire, rendelkezésére állsz, amikor csak szüksége van rád, hiszen szegénynek csak te maradtál. Észre sem veszed esetleg, mennyi energiát nyel el fekete lyukként.

9.

Mindig lehúz

Sosem dicsér meg, inkább csak cikizni szeret dolgokért. Őszinteség címén kíméletlen. Ha megbántódsz, mimózának nevez, és kinevet, amiért komolyan veszed az ugratást. Ha valami jól sikerül, sosem hív fel, hogy gratuláljon. De, ha mélyponton vagy, jó eséllyel bejelentkezik, hogy kioktasson. A jó tulajdonságaidat nem értékeli, a rosszakra folyton rávilágít. Nem érzed a szeretetet vagy az aggódást a szavai mélyén, inkább az arroganciát. Ha vele beszélsz, még gyengébbnek, még szomorúbbnak érzed magadat, mint korábban.

10.

Az éretlen

Nem arról van szó, hogy bolondos, szeret hülyülni, játszani, kalandos életet élni. Hanem arról, hogy az emberi kapcsolatokban néha egy óvodás szintjén működik. Duzzog, megsértődik állandóan, jelenetet rendez, féltékenykedik. Asszertív kommunikációra képtelen, dühből és dacból reagál mindenre, higgadtságra képtelen.

Úgy kell neki óvatosan beadagolni minden üzenetet, mint egy dackorszakos bölcsődésnek azt, hogy nem eheti meg ebéd előtt a Túró Rudit.

11.

Felfúj minden apróságot, hogy együttérzést keltsen

Igazi drámakirály/nő. Minden történetet kiszínez annak érdekében, hogy nagyobb hatást gyakoroljon a hallgatóságra, és több szimpátiát zsebeljen be (olykor mások kárára). Sokszor érzed úgy a társaságában, hogy tulajdonképpen moziban ülsz, és vetítenek neked. És nem tudod, mi az igazság a tragédiák mélyén. 

12.

A tájfunbarát

Ha eldurran az agya valamitől, kiabálni kezd. Nyilvános helyen jelenetet rendez, dühöng, tör-zúz, káromkodik. Csapkodja az ajtót, hangosan sír. Minél többen látják a jelenetet, annál jobb. Hiába csitítod, csak olaj a tűzre. Egyre kényelmetlenebbül érzed magad, pedig nem tettél semmi rosszat. Ha meg is bántottad valamivel, indokolatlanul heves a reakció. Persze ezt nem tudják a külső szemlélők, akik most téged méregetnek, őt meg sajnálják.    

13.

Az energiavámpír

Igazából talán nem is tudod, miért, de folyton hulla fáradt leszel, ha találkoztok. Elszomorodsz, nincs kedved semmihez, elmegy az életkedved. 

A szervezeted, mint egy barométer jelzi, hogy valaki olyannal töltöd az időt, aki elszívja az erődet.

Lehet, hogy felismered ezt, és már csak azért találkozgatsz vele, mert nincs szíved nemet mondani neki. De valójában nincs kedved vele lenni. Sőt, esetleg tartasz is a találkozásoktól. Ne feledd, egy igazi barátság hosszú távon építő, kölcsönös, ad és nem elvesz. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a búcsú nemcsak logikus lépés, de konkrétan a lelki egészségedet szolgálja.

 

Forrás: news.yahoo.com

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/  IgorZakowski

Kurucz Adrienn