A templomba járás és az ima akkor is segíthet ellenállni a kísértésnek, ha nem vagy vallásos
Rovattámogatás
A WMN és a Viasat3 közösségi talkshow-ja, a Ki vele! április 29-i részében Peller Mariann televíziós személyiséggel, Hodász András egykori pappal, Kiss László csillagásszal, D. Tóth Kriszta újságíróval és Csepelyi Adrienn műsorvezetővel beszélgetünk vallásról, spiritualitásról (hétfő este 9-kor tudjátok megnézni). Az adásban idézek egy kutatást, amely szerint imádkozás közben nagyon hasonló agyterületek aktiválódnak bennünk, mint amik a személyes, meghitt beszélgetéseink során szoktak. Mi ennek a jelentősége? És mik azok a további érdekes eredmények, amelyeket a neuroteológia viszonylag fiatal, pár évtizedre visszatekintő tudományterülete fel tud mutatni? Milanovich Domi írása.
–
Isten jelenléte különös személyközi élmény
Az Århus Egyetem tudósai 2009-es úttörő kutatásukban fMRI-vizsgálatokat készítettek dán protestáns emberek agyműködéséről, miközben a résztvevők vagy a Miatyánkot ismételték el, vagy informálisabb, kötetlenebb módon imádkoztak. Míg a formalizált ima begyakorlotabb, elvontabb és kevésbé személyes volt, addig a rögtönzött imák az Istennel való intim beszélgetésből álltak, amelynek során az illető megosztotta a problémáit a Mindenhatóval, kérdéseket tett fel neki, próbálta kitalálni, Isten miről mit gondolhat, illetve várta, hogy valamilyen jel vagy érzés formájában választ is fog kapni tőle.
Ennek megfelelően azok az agyi területek – a mediális prefrontális kéreg, a temporo-parietális régió és a precuneus – voltak aktívak az informális imádkozás során, amelyeket a mentalizációval (azzal a képességünkkel, hogy valakinek/valaminek mentális állapotokat, tudást, szándékot, vágyat tulajdonítsunk), a viselkedés okainak elemzésével, az önéletrajzi emlékezettel, valamint az önmagunkra vonatkoztatott információk feldolgozásával hoztak összefüggésbe. Úgy tűnik tehát, hogy az Isten természetéről, mindentudásáról és mindenütt jelenlevőségéről szóló absztrakt tanítások ellenére azok,
akik legbelsőbb imádságaikban hozzá fordulnak, valahol mégiscsak úgy viszonyulnak hozzá, mint egy személyhez, nem mint egy elvont létezőhöz – legalábbis az agyi aktivitásukból erre lehet következtetni.
Van a vallásnak speciális agyterülete?
Imádkozás közben az agyunk mélyebb részei dolgoznak, azok, amelyek gyakran az önreflexióhoz és az önnyugtatáshoz járulnak hozzá. Egy 2022-ben megjelent tanulmányhoz Yoshija Walter és Thomas Koenig 60 főt toborzott a svájci evangelikál egyházból, akiknek EEG-vel figyelték az agyi aktivitását istentisztelet közben. A személyek egy kütyün azt is rövid időközönként jelezhették, épp milyen közel érzik magukat Istenhez.
Az egyik eredmény, amit látni lehetett, hogy minél erősebb volt a vallásos élményük, annál alacsonyabb volt az agyukban az alapértelmezett hálózat (default mode network) működése. Az alapértelmezett hálózatot az ezredforduló előtt néhány évvel fedezték fel a kognitív idegtudományokban: részei a főemlősöknél, különösképp az embernél növekedtek meg a törzsfejlődésben, és maga a hálózat akkor válik aktívvá, ha a figyelmünket a külvilágról önmagunkra, a saját gondolatainkra fordítjuk. A spirituális tapasztalatok viszont pont ennek ellenkezőjéről, az önmeghaladásról szólnak: az énünk feloldódik, és egy nálunk nagyobb létezővel, egy transzcendens erővel lépünk kapcsolatba.
A másik hálózat, amely szintén megemelkedett aktivitást mutatott a résztvevőkben, az auditív (hallási) rendszerük volt, a szerzők szerint elsősorban azért, mert az imádkozás egyfajta belső párbeszédet is jelent, amelyben nagy szerepe van az elképzelt hangoknak. A harmadik érintett területet pedig a szaliencia-hálózat jelentette, amely szintén egyfajta figyelemváltásra utal a belső ingerek felől egy külső, önmagunkon túli létező felé.
Az idegtudósok zöme ma már úgy véli, a legtöbb viselkedésünk és élményünk hátterében a fentiekhez hasonló komplex idegi hálózatok összehangolt működése áll, nem pedig egy-egy körülhatárolható agyterület felelős értük. Ezért is volt meglepő a Harvard Medical School professzora, a mormon családból származó Michael Ferguson számára, amilyen felfedezést 2020 nyarán tett. Kollégáival 88 olyan pácienst vizsgáltak, akiken agydaganat eltávolítása céljából idegsebészeti műtétet végeztek az orvosok. A beavatkozást követően 30 beteg mondta azt, hogy a vallásossága csökkent, 29, hogy nőtt, és szintén 29, hogy nem változott.
Kiderült azonban, hogy azoknál a személyeknél, akiknek a spiritualitása bármilyen irányban módosult, egytől egyig a középagy azon részét távolították el, amely a periaqueductalis szürkeállományhoz (PAG) kapcsolódott.
A PAG-ról korábban annyit lehetett tudni, hogy a fájdalom feldolgozásában, a félelmi válaszok tanulásában és az önzetlen (altruista) viselkedésekben játszik szerepet, amelyek mindegyike köthető a spirituális élményeinkhez is.
Feltöltő imádságok
Egy másik, 2020-as kutatás szerzői 33 katolikus apácát vontak be a vizsgálataikba. Mindegyiküket arra kérték, töltsenek háromszor egy órát pihenéssel, illetve háromszor egy órát imádkozással, miközben mind a 6 alkalommal mérték az elektromos agyi aktivitásukat. A tanulmány sok hasonlóságot mutatott ki a két tevékenység között, de némileg kevesebbet, mint azt a szerzők várták. A résztvevők például erőteljesebb alfa hullámokat mutattak imádkozás közben, ami elsősorban a hátsó-nyakszirti régióra korlátozódott.
Az alfa-hullámok az alvás és az ébrenlét közti nyugodt, ellazult állapotot jelzik, a hátsó nyakszirti terület pedig az irreleváns idegi feldolgozás csökkenésével a szelektív figyelemre utalhat. A kutatók hangsúlyozták, hogy
a szemlélődő ima hozzájárulhat az egészséges öregedéshez, ahogyan a relaxációs technikák vagy a mindfulness is, ám előbbi sokkal természetesebb lehet sok olyan ember számára, akik vallásos közegben nevelkedtek.
Megakadályozhatja a kérgi elvékonyodást és a depressziót
Valójában egyre több bizonyíték utal arra, hogy a vallás vagy a spiritualitás együtt jár olyan neurobiológiai jellemzőkkel, amelyek védőhatást fejthetnek ki a mentális egészségünkre. A témában készült eddigi kutatásokat 2022-ben összesítette David H. Rosmarin, a Harvard Medical School pszichiáter professzora és csapata. Ők spiritualitás alatt azt értették, amikor valaki megtapasztalja egy magasabb erő jelenlétét, kapcsolatot érez egy transzcendens (természetfeletti) létezővel, valamint keresi életében a szentséget, a szent dolgokat. A vallást szintén tág értelemben definiálták, úgy határozták meg, mint a felsőbb hatalommal és/vagy más transzcendens erővel kapcsolatos hiedelmek, illetve gyakorlatok rendszerét.
Rosmarin és kollégái az angol nyelvű szakirodalom áttekintésekor mindössze 18 olyan tanulmányt tudtak azonosítani, amelyek megfeleltek a tudományosság kritériumainak (módszertanilag ezek többsége sem volt kifejezetten erős, hiszen általában viszonylag kevés résztvevővel készült vizsgálatokról van szó) – ebből is látszik, hogy a neuroteológia fiatal terület, és sok esetben még nem biztosított az egyébként költséges kísérletek lebonyolítása.
A szerzők hiányolják például, hogy eddig egy tanulmány sem vizsgálta a klinikai pszichózis, a kényszerbetegségek és a mániás epizódok spiritualitással való idegi kapcsolatát, holott a vallás olyan kontextuális tényező, amely alakíthatja ezeknek a mentális nehézségeknek a megjelenését, lefolyását.
Statisztikailag nem kaptak számottevő (szignifikáns) eredményeket abban a két kutatásban sem, amely a szorongás és a vallásosság neurológiai összefüggéseit igyekezett feltárni.
Ugyanakkor izgalmas eredményeket hozott a 2010-es években a Columbia Egyetemen zajló vizsgálatsorozat. Connie Svob és csapata olyan embereket toborzott, akik a depresszió szempontjából magas kockázatnak voltak kitéve, mivel a szüleik, nagyszüleik között volt depresszióval diagnosztizált személy. A kutatók annak igyekeztek utánajárni, hogy ezen magas kockázatú csoporton belül milyen idegi különbségek figyelhetők meg azok között, akik fontosnak tartják a vallást, és azok között, akik nem. Azt találták, hogy azoknál a depresszió szempontjából magas kockázatú embereknél, akik hittek a vallás fontosságában, kisebb volt a kérgi elvékonyodás, tehát nem csökkent olyan ütemben a neuronszövet térfogata az agy egyes területein (ami egyébként a depresszió előrejelzője), mint azoknál a szintén magas kockázatú résztvevőknél, akik nem voltak vallásosak.
Úgy tűnik tehát, hogy a hitnek lehet valamiféle neuroprotektív hatása, még ha egyelőre nem is értjük pontosan, hogy ez milyen mechanizmusokon keresztül valósul meg.
Transzcendencia, mint önmeghaladás
Svob és kollégái egy későbbi, 2016-os tanulmányukban azt mutatták ki, hogy a spiritualitás vagy vallásosság észlelt fontossága azáltal is védelmet nyújthat a depresszióval szemben, hogy a fentiekben már említett alapértelmezett hálózat alacsonyabb szintű összekapcsoltságával jár együtt nyugalmi állapotban a bal oldalsó fali lebenyben. Az alapértelmezett hálózat csökkent konnektivitása végül is logikus, ha azt vesszük, hogy ez a hálózat akkor lép működésbe, amikor a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, és depresszió esetén gyakran pont a negatív gondolatokkal való elárasztottság, a negatív belső beszéd, a rágódás, a túlagyalás jelenti a probléma egy részét; tehát minden, ami ez ellen hat, idegi szinteken is, az protektív faktor lehet.
Ezzel összhangban, egy másik kutatócsoport 2019-ben azt az eredményt kapta, hogy azok az emberek, akik családi halmozódás miatt a depresszió magasabb kockázatának vannak kitéve, és fontos számukra a vallás vagy a spiritualitás, az agyi válaszaikban lassabb eseményhez kötött potenciált mutatnak a negatív ingerekre, azaz kevésbé érzékenyek rájuk.
Az alkoholizmussal való megküzdésben is segíthet
A 12 lépéses programoknak világszerte meghatározó eleme az istenhit, amely sokakat tart meg a józanságban, míg másokat, legalábbis kezdetben, inkább taszít a csoportban való részvételtől. Egy-egy gyűlés sok helyen úgy zárul, hogy a tagok körbe állnak, megfogják egymás kezét, és elmondják a Béke-imát:
„Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget!”.
Érdekes mindezt azzal is összevetni, amit a poszttraumás növekedés szakirodalmából tudunk: amikor embereket olyan élmények érnek, amitől az egész addig felépített világuk megrendül, vagy amitől lemennek a gödör legaljára, akkor amellett, hogy megváltoznak a prioritásaik, a felszínes emberi kapcsolataik végleg felbomlanak, a közeliek elmélyülnek, akár új hivatást is választanak, hajlamosak a spiritualitás felé fordulni. Teljesen átértékelik az életüket, és igyekeznek ráérezni arra, mi az, ami igazán fontos, majd a továbbiakban is szem előtt tartani – legyen szó világi vagy vallásos válaszokról.
De hogyan képeződik le idegi szinteken az imádság a kísértésnek való ellenállásban? 2017-ben ezt tesztelték a New York-i Egyetem pszichiáterei úgy, hogy Anonim Alkoholisták régóta absztinens tagjait fektették be fMRI-készülékbe, miközben ivással, alkohollal kapcsolatos képeket mutattak nekik. Azokban az esetekben, amikor a résztvevők imádkozhattak, alacsonyabb mértékű sóvárgásról számoltak be, ráadásul fokozott aktivitást mutattak az agyukban azok a területek – a bal középső-frontális gyrus, a bal felső fali lebeny, a kétoldali precuneus és a kétoldali hátsó-középső halántéki gyrus –, amelyek a figyelemhez és önkontrollhoz kapcsolódó neurális folyamatokat vezérlik.
Akkor is hat az önfegyelemre, ha nem hiszel benne
Számos kutatás kimutatta, hogy a késleltetés képessége (amelyről korábban részletesen írtam) gyakran következetesebb bejóslója a magas teljesítménynek, mint az intelligencia vagy a kreativitás. Az, hogy nemet tudunk mondani a minket érő társas hatásokra, vagy le tudjuk gátolni a hirtelen jött vágyainkat, az önszabályozásunk fontos eleme, és a függőségek megelőzésén túl ahhoz is hozzájárul, hogy kitartsunk a hosszú távú céljaink mellett.
Ebből a szempontból is érdekes az a kísérletsorozat, amelyet a 2020-as évek elején végeztek kínai kutatók. Ziyi Wang és csapata buddhista, illetve nem hívő emberek döntéseit vizsgálta azután, hogy különböző vallásos gyakorlatokban vettek részt. Kiderült, hogy egy templom bejárását vagy a kántálásba való bekapcsolódást követően a nem buddhista személyek is hajlamosabbak voltak távolabbi, de értékesebb jutalmakat választani az azonnali kielégüléssel szemben.
Talán a bizalmuk fokozódott? Vagy picit el tudtak távolodni az aktuális szükségleteiktől, és képesek voltak valami nagyobbat szem előtt tartani?
A kutatás izgalmas eredménye volt egyébként, hogy a templom tere azok választásaira hatott erőteljesebben, akik amúgy nem szoktak templomba járni (a többieknél mutatkozott egyfajta hozzászokás).
Biztos, hogy a vallás áll a pozitív kimenetek hátterében?
„Az átlagembereknek szkeptikusan érdemes viszonyulni azokhoz az állításokhoz, amelyek szerint a vallás eredendően egészséges, vagy eredendően egészségfejlesztő” – nyilatkozta egy kanadai kutató, David Speed a PsyPostnak. – „Míg egyes vallásos emberek kétségkívül egészségesek, addig ugyanez elmondható egyes nem vallásos emberekről is. Bármilyen előnyöket is kínál (vagy nem kínál) az életben a vallás, az egészség egyszerűen nem tartozik közéjük.” Mire alapozza határozott kijelentését a szakember?
Többek között arra, hogy 2022-ben a teljes kanadai lakosságra reprezentatív tanulmányt publikált, amelyben azt az eredményt kapta, hogy a hívők és a nem hívők között nincs különbség a stressz, a fizikai és a mentális egészség, valamint az élettel való elégedettség szintjében, amennyiben más tényezőket (például életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, kisebbségi státusz, stb.) statisztikai módszerekkel számításba vesznek. Szerinte a vallás kedvező hatásairól szóló szakirodalomban az okozza a nehézséget, hogy
a kutatók szinte kivétel nélkül korrelációs kutatásokat végeznek, amelyek nem alkalmasak annak igazolására, hogy a vallásosság-spiritualitás okozza-e a jobb egészséget, vagy fordítva, netán más tényezők állnak a háttérben.
Ami őt magát illeti, az utóbbira voksolna: „Nagy pénzben mernék fogadni arra, hogy a vallás és az egészség összefüggésében valójában a társas támogatás, illetve a valahová tartozás érzése nyilvánul meg.”
Létezik-e speciális szükséglet bennünk emberekben a spiritualitás, a vallás iránt? Vagy ha egyes elemeire bontjuk a vallásos gyakorlatokat, azok mindegyike megtalálható a világi élet különböző tevékenységeiben is? Igaza volt Blaise Pascal XVII. századi tudósnak, aki azt mondta, hogy „minden ember lelke mélyén Isten alakú űr van”? Vagy a bennünk lévő ürességet sok mindennel fel lehet tölteni, hogy tartalmas életet éljünk?
Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a Ki vele! április 29-i adásában Peller Mariann-nal, Hodász Andrással, Kiss Lászlóval, D. Tóth Krisztával és Csepelyi Adrienn műsorvezetővel a WMN és a Viasat3 új, közösségi talk show-jában. Hétfő este 9 órakor – tartsatok velünk!
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Rawpixel