Herendi Gábor: „Nem én vagyok ma az egyetlen, akit partvonalra állítottak”

–

„Optimista ember vagyok, igyekszem jól érezni magam a bőrömben, de most le kellett tennem a voksomat, mert elegem lett abból, ami itthon zajlik. És olyan jólesett megcsinálni ezt a filmet!” – kezdte Herendi Gábor, miért forgatott arról, hogy szerinte mennyire abszurd és felháborító, ami az országban az elmúlt években történt.

A Bűnös város egy alföldi faluban játszódik, ahol ugyan ellenzéki polgármestert választottak, de az irányítás valójában egy csoport kormánypárti férfi kezében összpontosul, akik épp azt találják ki, hogy egy nemzeti kolbásztöltő versennyel lehetne némi EU-s pénzhez jutni. Ennek megszervezése közben mindennel találkozunk, ami ismerős lehet a hírekből: éjszakai törvénymódosításokkal, üresen közlekedő kisvasúttal, a kert mögé felhúzott futballstadionnal, vak komondorral, jachton kokainozással, és a tornácról beköszönő parlamenti kilátással. Mindeközben képet kapunk arról az álparaszti kultúráról is, ahol kaviárt esznek a spagettihez, bicskával nyiszálják a szivarvéget, és ahol „az asszony verve jó”.

„Nem szeretek nyafogni, de az interjúkban már így is bele-belecsúsztam, viszont egy filmben elmondani a véleményünket ezerszer hatásosabb – folytatja a rendező. – A cikkek az algoritmusok miatt csak azokhoz jutnak el, akik egyetértenek velük, mint ahogy az én oldalamon is csak azok jelennek meg, amiknek örülök. Így nem érünk el semmit.

Azt remélem, ezzel a filmmel kicsit szélesebb körhöz eljutunk, még ha valószínűleg csak azok szeretik is majd, akik egyetértenek vele. Egyszerűen a felelősségét éreztem annak, hogy művészként tükröt mutassak.”

Thuróczy Szabolcs pedig hozzáteszi, ő már annak is örül, hogy ez a műfaj újra megjelent a kulturális térben. „Ezek a fajta szatírák valahogy eltűntek az életünkből, ma már szinte csak romantikus vígjátékok készülnek, ezért örülök, hogy Gábor visszacsempészte ezt a színt a palettára. Hiába röhögünk a mai napig A tanún, azok már régi történetek, kellett valami új.”

Persze ehhez szükség volt egy erős lökésre is. Pontosabban nem is egyre – osztotta meg a közönséggel Herendi Gábor:

„Nagy a baj a filmszakmában, és mindenki fél. A belső körökben mindenki nagyon mérges, de abban a pillanatban, hogy a nyilvánosság elé kéne lépni, már nem áll ki magáért. Ez rám is jellemző volt korábban, és ma már kicsit szégyellem is magam miatta. Évek óta nem érzem jól magam, de amíg tudtam alkotni, addig nyilvánosan nem adtam ennek hangot. Mert, bár kifejezetten rossz volt a viszonyunk Andy Vajnával – komoly véleménykülönbség volt köztünk a Kincsem miatt, nem is voltunk beszélőviszonyban –, de elismerte, hogy szükség van a filmjeimre, és nem akadályozta az elkészítésüket. Most az a helyzet, hogy nem tudok filmet csinálni, pedig tele a fiókom forgatókönyvvel. Ezért fogtam be a számat: mert hagytak dolgozni. De most nagyon szenvedek attól, hogy nem tudok filmet csinálni, mert tele a fiókom forgatókönyvvel.

Utánajártam, és egyértelműen kiderült, hogy nincs esélyem pénzt kapni rájuk, úgyhogy nekem már minden mindegy, nincs tétje annak, ha kiállok a véleményemmel. Viszont a lelkemnek jót tesz, ha kimondhatom, amit szeretnék, sőt akkor már mindent, ami a csövön kifér.”

Ez volt tehát a közvetlen kiváltó ok, de akad egy mélyebb is:

„A kultúra volt az utolsó bástya, amit ez a hatalom bevett, holott ezt a szelepet még a szocializmusban is meghagyták. Az emberek boldogok voltak, ha elmehettek egy Hofira, vagy kaptak a sorok között üzenetet, és azon összekacsinthattak. Nem hittem, hogy valaha ezt is elvehetik tőlünk, ez már igazán húsbavágó volt. Ma már a könnyűzenétől a divatig mindent felülről irányítanak, amire álmomban nem gondoltam volna. Ez pöccintett be végképp.”

Thuróczy szerint most már csak előre lehet menekülni:

„Ha nem történik 2022-ben egy komolyabb fordulat művészi szempontból is, akkor eláshatjuk magunkat egészen 2040-ig. Mert ami most készül állami pénzből, annak nem a 80 százaléka megy a kukába (Demeter Szilárdos bátorsággal mondom ezt), hanem a 90. Ezek a filmek, amik most kapnak támogatást, nem fogják kiállni az idő próbáját. És

a repedésekből jönnek elő azok a színészek, akik soha életükben nem filmeztek – pedig nem azért volt így, mert el lettek volna nyomva, hanem mert rosszak voltak. Nem voltak elég tehetségesek.” 

Arra a kérdésre pedig, nem tart-e attól, hogy ezután ő sem filmezik majd annyit, így felelt:

„Akik ebben a filmben szerepelnek, azokról úgyis lehet tudni, mit gondolnak, nem hiszem, hogy ez eddig zsákbamacska lett volna. És mitől félnék? Hogy a következő történelmi filmben nem én leszek a ló? Ha ez a kérdés felmerül, az már egy tébolyító pillanat. Én a tehetségben és az emberi kvalitásban bízom. A belső mércém megmondja, kit tartok tehetségesnek – ez elég pontosan működött eddig –, és ezután is ez kell, hogy vezéreljen, és megvédjen engem.” 

 

Herendi nem tapasztalt eddig támadást, igaz, támogatást sem nagyon.

„Nem hívtak fel a kollégák, hogy gratuláljanak, de az is lehet, hogy nem látták. Viszont Janisch Attila meghívott a FreeSZFE-re órát tartani, mert épp a vígjátékról tanított a diákjainak, záró epizódként meséltem nekik a Bűnös városról és a szatíráról.”

Ezen kívül még Tarr Béla jelentkezett nála, hogy szívesen megnézné a filmet, küldött is neki hozzáférést.

Így folytatja a filmrendező:

„Nagyon szívesen rendelkezésre bocsájtanám a filmet bárkinek ingyen, de ezt sajnos most nem tehetem meg, mert nagyon úgy néz ki, hogy jó ideig nem csinálhatok filmet. Úgyhogy egy érdekes kísérletbe fogtam: meglátjuk, mennyire hajlandók az emberek az interneten filmes tartalomért fizetni. Egyelőre úgy tűnik, ez még új dolog. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ez is pénzbe kerül, mivel pénzbe került előállítani is. De ha már létrehoztam erre egy oldalt és felállítottunk egy rendszert, akkor hosszabb távon tervezek vele: szeretnék felületet adni más független vagy fiatal filmeseknek is.

Nem én vagyok ma az egyetlen, akit partvonalra állítottak – sokan rajtam kívül is, akik tehetséges és komoly filmrendezők.”

Mindennek ellenére a Bűnös város forgatása remek hangulatban zajlott, és voltak különleges pillanatai is.

„Elmentünk Felcsútra forgatni úgy, hogy nem kértünk rá engedélyt, mert úgysem adtak volna. A vicc az volt, hogy az autókkal a stadion mellett parkoltunk, és amikor elővettük a kamerát, persze azonnal megjelentek páran, hogy mit keresünk itt, úgyhogy gyorsan el is söpörtünk onnan. A felcsúti kisvasút vonalán azonban teljes csönd volt, a vasút maga pedig 30 percenként jár menetrend szerint úgy, hogy egy lélek nem utazik rajta. Látható is a filmben: hozzá sem nyúltunk.”

És hogy miért van minden a maga konkrétságában, direkten ábrázolva a filmben?

„Annyi téma hever az utcán, hogy nem tudtam olyan mondatot leírni, ami ne érintett volna valamilyen korábbi ügyet. Volt olyan színész, aki erre hivatkozva mondta vissza a szereplést, mert minden túlságosan ki van mondva benne. Úgy éreztem, éppen eléggé szofisztikálttá teszi a filmet, hogy a magyar művészfilm attribútumaival pakoltuk tele.”

Bár ő maga és a színészei ezzel komolyan állást foglaltak, úgy érezte, mást nem kényszeríthet erre.

„Azért is írtam egyedül, mert úgy éreztem: nekem kell érte vállalnom a felelősséget, senkit nem sodorhatok bajba. Volt olyan író, aki felajánlotta a segítségét, de inkább nem éltem vele. Stáblistát is azért nem készítettünk, mert próbálom védeni a kollégákat.”

Mire Thuróczy rákontrázott, hogy mi lett azokkal, akik mégis mellé álltak a munkában:

„Sokan már követ törnek Recsken. Én is csak mára kaptam kimenőt.” 

De vajon a Bűnös város nemcsak olyan gegek láncolata-e, amiket egyedül a mai kor embere ért? Vagy lehet jövője? Lesz belőle egyszer olyan klasszikus, mint A tanú? Erre Herendi így válaszolt:

„Nagyon örülnék neki, ha ez a film egy idő után már nem lenne aktuális, mert a témája köddé válik a történelem süllyesztőjében. Ez azt is jelentené, hogy megtette a hatását.” 

De addig is, míg ez be nem következik, meg lehet nézni EZEN a honlapon – és marad a ventilálás.

 Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Gordon Eszter