Van, hogy a fülolaj a legszebb szó a szerelemre – ma van az anyanyelv nemzetközi napja

–

A világon beszélt 6000 nyelv fele veszélyben van

Az UNESCO kezdeményezése mögött az is ott húzódik, hogy a Földön beszélt körülbelül 6000 nyelv csaknem fele veszélyben van: ezt a címkét pedig akkor szerezheti meg egy nyelv, ha beszélőinek száma 100 ezer fő alá esik. A világnapok kapcsán sokszor legyintünk vagy mosolygunk azon, hogy lassan már mindennek van kijelölt ünnepe. Pedig hasznos lehet végigböngészni a listát minden hónapban, mert sok olyan téma kerülhet így tudatosan fókuszba, amellyel soha nem foglalkoznánk, miközben a hétköznapjainkban is van jelentősége.

Az anyanyelv annak ellenére, hogy sok esetben millióknak ugyanaz – mint nekünk a magyar nyelv –, személyenként mégis mást és mást jelent. 

Ezerféle szál, emlék és élmény határozza meg, hogyan kapcsolódunk hozzá, vagy milyen érzelmeket táplálunk iránta. Az elsajátítása akkor is ütközhet nehézségekbe, amikor ez az első és egyetlen nyelv az életünkben (gondoljunk csak a megkésett beszédfejlődésre), de lehet zsigerien egyszerű úgy is, ha egyszerre több van belőle (mint a két- vagy többnyelvű gyerekek esetében). Miközben mindennap körülöttünk és velünk van, mégis eléggé titokzatos ahhoz, hogy a vele kapcsolatos kérdéseknek soha ne érjünk a végére. 

Fülolaj és humoros akrosztichon

Az anyanyelv kapcsán persze azok gondolkodnak általában a legtöbbet, akiknek a hivatásukat is kitölti: az írók, költők, nyelvészek. Az egyik legkedvesebb ide kapcsolódó történet például az anyanyelvről sokat író és értekező Kosztolányi Dezső nevéhez fűződik, aki a városi legenda szerint, amikor egyszer idegen társaságban a szeretlek szót hasonlították össze különböző nyelveken, szemrebbenés nélkül vágta rá a liebe, amore és egyebek után magyar megfelelőként, hogy fülolaj. Azt gondolta ugyanis, a három e-t magában foglaló „szerelem” és „szeretlek” túlzottan mekegő lesz a más anyanyelvűeknek. 

A fülolaj állítólag nagy sikert aratott, és egyöntetűen az lett a vélemény, hogy ez a legszebb szó a szerelemre. 

Nem ez volt az utolsó szavakkal kapcsolatos verseny azonban, amely Kosztolányi nevéhez fűződik: miután értesült a Paul Valery által összegyűjtött tíz legszebb francia szóról, 1933-ban ő maga is listába szedte a legszebb magyar szavakat. Ezek lettek azok:

láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír.

Örök kérdés, hogy amikor a saját legszebb szavainkat keressük, mennyiben hat ránk a hangzás, illetve mennyiben a tartalom, vagy az érzelem, amelyet hozzájuk társítunk.

Azt, hogy az anyanyelvünket miképpen lehet a pátoszt félretéve humorral és iróniával is nagyon szeretni, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes zseniális irodalmi és emberi párosa sokszor bebizonyította. Remek példák erre Karinthy Így írtok ti stílusparódiái, vagy Kosztolányi legjobb barátjának címzett Nyár, nyár, nyár című verse, és annak akrosztichonja (az első betűk összeolvasásából megszülető értelmes szó vagy mondat), amit szándékosan nem fedek most fel nektek – olvassátok el –, de azt elárulom: cseppet sem költői az üzenet. 

A nyelv őrei és a nyelvjárások

Persze a pátosznak igenis van helye, ha a nyelvünkről gondolkodunk, hiszen annak továbbélése kapcsán mégiscsak szükség volt azokra a nagyjainkra, akik felismerték és megfogalmazták az ember és anyanyelv viszonyának jelentőségét. Bessenyei Györgytől kezdve Berzsenyin, Kazinczyn, Széchenyin át Petőfiig és tovább. „Egy kincs van minden nemzetnek adva, Míg az megőrzi híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv” – írta Jókai Mór. „Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé” – foglalta össze Gárdonyi Géza. Esterházy Péter pedig így gondolkodott A szavak csodálatos ereje című, 2018. március 30-án, a Mindentudás Egyetemén elhangzott előadásában: „Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel – nyelven a magyart értem –, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot. […]

Ezért van az kérem, hogy hűséggel nem az országomnak, nem hazámnak tartozom, nem az osztályomnak, ha van, nem a családomnak, hanem egyes egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek. Jó társaságban vagyok.”

A nyelv persze nem csak az irodalomban él, és nem csupán a legmívesebb formájának van létjogosultsága és szépsége!

A nyelvjárások sajátosan közvetítik egy adott közösség kultúráját, éppen ezért, amikor az anyanyelvről beszélünk, meg kell említenünk azt a sokszínű és értékes vonatkozását a magyar nyelvnek, amelyet a nyelvjárásaink jelentenek. Sokszor nem is érezzük, mennyire a részünkké váltak a saját tájegységünk motívumai, amíg nem lépünk ki belőle. Soha nem felejtem el, milyen ámuló tekintettel nézett rám a férjem, amikor a zalai kórház ajtaján ezt olvasta: „Kérjük, tegye be az ajtót!” De hova? – kérdezte tőlem döbbenten, én meg nem értettem, miért nem egyértelmű számára az utasítás. Egyetemistaként azt is megtanultam, hogy a somogyi gyerekkoromat nem tudom letagadni (tény, nem is akarom), hiszen elég, ha kimondom, „Kapozsvár”, és a zsé hangból a többség pontosan tudja, honnan is jöttem.

Miért szükséges ma is ápolni a nyelvet?

Az anyanyelvünk jelenlegi állapotára hajlamosan vagyunk úgy gondolni, mint egy véges, befejezett rendszerre, amelyet kívül-belül ismerünk, miközben az rugalmas és számos hatást visel magán. „A nyelv folyamatosan változó, alakuló dolog. A legszembetűnőbb a szavak változása, régiek elfeledése, újak keletkezése. Elég, ha csak azokra a ma használt kifejezésekre gondolunk, mint mesterséges intelligencia, mobil, laptop, ímél, amelyek régen nem is létezhettek” – kezdi dr. Raátz Judit nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Hozzáteszi: a nyelvészet az igazi nyelvi változásnak a nyelvi rendszer, a nyelvtan változásait tekinti.

Ez azonban hosszan és lassan megy végbe, mégis folyamatosan zajlik. „Nézzük például az igeidőket. Régen volt öt múlt időnk, ma egyet használunk belőle. Vagy a névelő kialakulása, amely a tizenötödik században jelent meg, és még ma is létezik, de ha nyitott füllel járunk, akkor észrevehetjük, hogy sokszor már nem teszünk névelőt oda, ahova kellene” – hívja fel a figyelmet a szakember.

A hétköznapokat érintő módosulások a helyesírás szabályozásának változásai. Ezeket 30 évente kodifikált szabályrendszerben, a Magyar helyesírás szabályaiban foglalják össze a nyelvészek. Ahogy Raátz Judit mondja, többségük igen kicsi változtatást jelent, amelyekkel a mindennapi íráshasználati igényt igyekeznek követni, megjeleníteni.

„Az anyanyelvápolásra szükség van, még akkor is, ha sokan ezt fölöslegesnek tartják. 

Gyakori tévhit, hogy nyelvészek előírják, megmondják, hogy mi a helyes, mit szabad, mit nem. 

Sőt, amitől többen – talán ma már jogtalanul – félnek, hogy megbélyegzik azt, aki nem úgy beszél, ahogy azt kellene, nem ír helyesen. Az anyanyelvápolás lényege sokkal inkább az igényes nyelvhasználat, a nyelvi illem ismerete, és annak a képességnek a megőrzése, hogy ki tudom magam fejezni. Tudok úgy információt átadni, hogy azt a másik megértse” – fűzi hozzá a nyelvész. 

Hogyan látják mások a magyar nyelvet?

A nyelvek hangzása annyira egyedi, hogy sok esetben tényleg ízlés kérdése, kihez melyik idegen nyelv áll közelebb: ki a dallamosságot kedveli, ki az egyszerűbb szerkezetet, más az egzotikusabb írásmódhoz vonzódik, vagy épp maga a kultúra viszi a nyelv megismerése felé. A magyar nyelvről szeretjük azt gondolni, hogy különleges, illetve különlegesen nehéz. Vajon van-e ennek a tézisnek tudományos alapja?

„Ez sem olyan egyszerű. Az, hogy melyik nyelv nehéz, melyik könnyű, nagyon szubjektív. A nyelvek különböző nyelvcsaládokba tartoznak. Ez azt is jelenti, hogy eltér a szerkezetük, nyelvtanuk, szókincsük. Biztos, hogy az is befolyásolja a magyar nyelvről alkotott képet, hogy itt Európa közepén egyedüli finnugor nyelvként különlegesnek számít. Ezzel szemben arra is van sok adat, bizonyíték, hogy mennyi, különböző nyelvet beszélő kiválóan megtanult magyarul” – mondja Raátz Judit.

Mindenki nyelvésze és a vasszervízóvoda

Ha pedig arról beszélünk, hogy a nyelv változása, valamint a nyelvápolás mindig aktuális kérdés, azt is meg kell említeni: a nyelvért nem csak a legismertebb költők, írók tettek sokat. A közelmúltunkban és a jelenünkben is számos nyelvész dolgozott és dolgozik azon, hogy a magyar nyelv igényes és értékes maradjon. Nyelvünk finnugor származását elsőként Sajnovics János bizonyította 1770-ben; az 1800-as években a finnugor összehasonlító nyelvtudomány fontos alakja volt Reguly Antal; Budenz József pedig a tizenkilencedik századi magyar nyelvészet egyik legnagyobb képviselője: az ő nevéhez fűződnek a finnugor nyelvészet első nagy összefoglalásai. Nem fér el az összes név egy cikkben a huszadik század nagy alakjai kapcsán sem: Gombocz Zoltántól Lőrincze Lajosig sok-sok név szerepel a listán. 

Mégis egyikükről most hangsúlyosabban is meg kell emlékezni: Grétsy László tanár úrról, aki néhány hete, 2024. január 21-én hunyt el. Tudományos tevékenysége mellett hatalmas munkája volt a nyelvészet népszerűsítésében is: sokan ismerték a tévéből, rádióból. Mindenki nyelvésze volt: bármilyen témáról úgy tudott beszélni, hogy azt bárki érthette. Számos nyelvművelő, nyelvhasználati könyv, kézikönyv szerzője, szerkesztője volt, az életét pedig az ötvenes évektől a nyelvápolásra tette fel. Ahogy ő fogalmazott 1993-ban a Váci Napló hasábjain: 

„Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi.”

A legszebb magyar szó kapcsán személyéhez illően váratlan, izgalmas és nagy tudásáról tanúskodó választ adott 2010-ben a Nyelv és Tudomány cikkében. „Ha egy fémiparral, szereléssel is foglalkozó cégnek saját ovija is van, az nem más, mint: vasszervízóvoda. Ebben a szóban négy nyelven is benne van a ’víz’ szó: magyarul középen, az elejét fonetikusan kiejtve németül (vasszer), a végén lengyelül (voda), a középtáji hosszú „ó” pedig franciául jelent ’víz’-et, ha helyesen ejtjük ki, mert ők úgy írják le, hogy „eau”. Hát nem nagyszerű?”

Nektek mi a legkedvesebb magyar szavatok? És mikor is lenne érdemes végiggondolni ezt, ha nem ma, az anyanyelv nemzetközi napján?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / melitas

Széles-Horváth Anna