Párizstól Trianonig – száz éve kezdődött az első világháborút lezáró békekonferencia

–

Kik és hol kötöttek békét?

A békekonferenciát azért hívták össze, hogy lezárják a több mint négy évig tartó, minden korábbinál nagyobbnak bizonyuló háborút. A szemben álló felek két tömbre oszlottak: a Németország, Osztrák–Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország alkotta központi hatalmak álltak szemben a „szívélyes egyetértéssel” (entente cordiale, ahonnan a közismert antant elnevezés származik), amely kezdetben Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország szövetségét jelentette, akiknek később számos további országot sikerült maguk mellé állítaniuk.

A helyszín, Versailles nemcsak Párizs egyik külvárosa, hanem évszázadokon át a királyi család lakóhelye is volt, kastélya az európai építészet egyik csúcspontja.

Mind a tárgyalások helyszíne, mind a kezdőidőpont szimbolikus jelentőséggel bírt.

1871-ben ugyanezen a napon és helyen kiáltották ki a Német Császárságot a franciák számára vereséggel záruló francia-porosz háború után. Francia részről a revans is szerepelt a világháború céljai között. A békeszerződéseket részben itt, részben más Párizs környéki palotákban írták alá.

Mik voltak a háború utóhatásai?

Európa gazdasága az elhúzódó háború során kimerült, valamennyi hadviselő fél óriási emberveszteséget szenvedett el. Az Osztrák–Magyar Monarchia lakossága például a háború kitörése előtt közvetlenül, 1914 nyarán 51,4 millió főt számlált. Ebből a háború során összesen nyolcmillióan vonultak be. Bő egymillióan elestek, közel kétmillióan megsebesültek, körülbelül kétmillióan pedig hadifogságba kerültek.

Összességében tehát a Monarchia több mint ötmilliós emberveszteséget szenvedett el, amely az összlakosság számának közel tíz százalékát jelenti.

A veszteségi adatokat birodalmi szinten vezették, ezért a Magyarország területéről besorozottak, illetve a magyar etnikum veszteségeiről nem állnak pontos számok rendelkezésünkre. Ez az emberveszteség értelemszerűen a férfilakosságra vonatkozik, de a következményei a nők életére is hatással voltak. Az elhunytak özvegyeket, árvákat hagytak maguk után, és nehéz lenne olyan családot mondani, ahol ne gyászolták volna a fiút, az apát vagy a testvért. Nem volt ez másképp a többi hadviselő országban sem. A békevágy 1918 őszére általános volt, mégis a központi hatalmak katonai veresége, és egymás utáni fegyverszünetkérése kellett az ellenségeskedés lezárásához.

Kik döntötték el a békefeltételeket?

A tanácskozásokon csak az antant képviselői és a hozzájuk társult hatalmak voltak jelen: összesen huszonhét államból.

A győztesek természetesnek tartották, hogy a legyőzötteket nem hívják meg a tárgyalásokra, hanem csak arra adnak nekik jogot, hogy utólagosan véleményezzék, majd aláírják az összeállított szerződést.

Az antantból kiváló, a központi hatalmakkal különbékét kötő Oroszországot szintúgy kihagyták a tárgyalásból.

Az öt győztes nagyhatalom (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán) vezetői és külügyminiszterei alkották a Tízek Tanácsát. A prímet Georges Clemanceau francia miniszterelnök, Woodrow Wilson amerikai elnök és David Lloyd George brit miniszterelnök vitte. Kelet-Közép Európából pusztán Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) kapott meghívást. Szerbia még a háború elején, Olaszország és Románia pedig a harcok folyamán csatlakozott az antanthoz, titkos szerződésben igényt tartva az Osztrák–Magyar Monarchia bizonyos területeire. Az antant társult hatalomként fogadta el Csehszlovákiát, jogosnak ismerve el területi követeléseiket „történelmi határaikon belül”, és a tervek között szerepelt az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és a cári Oroszország között felosztott Lengyelország függetlenségének és egységének helyreállítása is.

A konferencia kezdetekor tehát már körvonalazódtak a területi döntések, és nem az volt a kérdés, hogy megmarad-e az Osztrák–Magyar Monarchia vagy a történelmi Magyarország területi egysége, hanem az, hogy a területén megalakuló utódállamok határai hol fognak húzódni.

Ez természetesen heves viták tárgyát képezte, hiszen az új határokat etnikailag kevert területeken kellett meghúzni – de ezeket a vitákat a győztesek folytatták le egymás között.

A Duna-medence térképe teljesen átrajzolódott az osztrák és a magyar béke aláírása után, ez alapjaiban határozta meg a térség jövőjét. A csehszlovák, a román és a jugoszláv békedelegáció már 1919 februárjában ismertethette elképzeléseit a nagyhatalmak képviselőivel. Az elfogadott határok lényegében az e javaslatok utáni viták során megkötött kompromisszumok mentén alakultak ki.

Mi történt ezalatt Magyarországon?

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén az 1918-as őszi összeomlás idején sorra különböző nemzeti tanácsok alakultak. A Magyar Nemzeti Tanács vezetője, Károlyi Mihály az október 31-ei őszirózsás forradalom után kormányalakítási megbízást is kapott. Hatalomra segítői, támogatói azt várták tőle, hogy antantkapcsolatai révén hatékonyan képviselje Magyarországot a béketárgyalások során. Megbékélési politikája azonban nem bizonyult sikeresnek, a győztesek újabb és újabb területek átadását követelték. Kormánya március 20-án, az úgynevezett Vix-jegyzék átadása után lemondott, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt proletárdiktatúrát vezetett be, és megalakult a Tanácsköztársaság. Ezt azonban a győztes hatalmak nem fogadták el legitimnek, így hiába készültek el a határmegvonás tervezetével 1919. június 13-ára, a Forradalmi Kormányzótanács képviselőit nem hívták meg tárgyalni.

A Tanácsköztársaság ellen több irányból katonai támadás indult. A proletárdiktatúra végét az jelentette, hogy a román hadsereg elfoglalta Budapestet augusztus elején, és csak november elején, az antant nyomására hagyta el a fővárost. Néhány nap múlva pedig bevonult Horthy Miklós, a Tanácsköztársaság ellenében megszervezett Nemzeti Hadsereg élén. Horthyt az antant elismerte az ország vezetőjeként, így meghívást kapott végre a magyar fél is a béketárgyalásra.

A magyar küldöttség tehát csak 1920 elején érkezett meg Párizsba, azonban számottevő eredményt már nem tudott elérni.

1920 májusában Apponyi Albert bejelentette a delegáció lemondását, ezzel mintegy elfogadva a békeszerződés pontjait. A két világháború közötti Magyarország életét alapvetően meghatározó trianoni békét 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban, a Nagy Trianonnak nevezett palotában, innen ered a szerződés elnevezése.

Miért hat máig a trianoni békeszerződés traumája?

Az ismerten súlyos békefeltételek sokkolták a korabeli magyar társadalmat. A történelmi Magyarország területe a harmadára csökkent, és számos egybefüggő, magyar többségű terület került idegen fennhatóság alá. Ez menekültek áradatát, családok szétszakadását eredményezte. A sokkban komoly szerepet játszott az is, hogy a magyarság a háborús évek alatt óriási véráldozatot hozott, és szinte nem maradt olyan család, amelyet ne érintett volna a gyász.

A két világháború közötti társadalom gerincét azok alkották, akik túlélték a szolgálatot. Akik maradandó sérülést szenvedtek el, azokról gondoskodni kellett, akik nem élték túl, azok pedig csonka családokat hagytak maguk után. A harctéren maradt katonák hiánya tömegesen jelentkezett a korabeli élet valamennyi területén, de a hozzátartozók lelki világában is kitörölhetetlen nyomot hagyott.

A trianoni békeszerződés azt jelentette, hogy a súlyos áldozat hiábavalónak bizonyult.

Az ország gyásza találkozott az egyének, illetve a kis közösségek gyászával. A Trianon szó olyan fogalommá vált a köznyelvben, amely kifejezi mindazt, amiről e bekezdés szólt. Máig tartó traumatikus hatása ennek köszönhető.

Szőts Zoltán Oszkár

A szerző az Újkor.hu  főszerkesztője, és az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.

További információkat ITT, ITT, ITT, ITT és ITT találtok a témában.

Kiemelt kép: Getty Images/George Rinhart/Corbis